Magánnyomozó

Nekem ezt az egészet először a Gyurica mondta. Én nem hittem neki, és nem is akartam. De ő ennek ellenére is mondta, ugyanolyan meggyőződéssel és érzéketlen közönyösséggel:
-Hidd el, Isten meghallt. 
Ezt mondta, ezt merte mondani a kutya! Felfoghatatlan volt a számomra. Rendes keresztény családból származom, apám könyvelő, anyám tanárnő. Ugyanakkor el tudtam fogadni, ha valaki másképp vélekedik a világról, mint én, vagy a családom. A családom nem fogadta el, de én igen. Viszont ez még nekem is sok volt. Mert rendben van az, ha valaki ateista. Vagyis nincs rendben, de elfogadható. De hogy valaki egyenesen azt állítsa, hogy „Isten halott, meghallt és kész,” az azért már túlzás. Egyenesen tagadó túlzás, nem is hitetlen túlzás. A kettő között hatalmas különbség van.
-Már hogy lenne halott, Rica?-vágtam vissza.-Ez hülyeség. 
-Pedig hidd csak el!-mondta.
-Baromság, Isten nem halhat meg, én nem hiszem. 
-Akkor viszont, járj utána, mint a mesében!-erősködött. 
Éveken keresztül vitatkoztunk ezen, nem tudtunk szabadulni ettől az örök vitától. Ezt leszámítva viszont ő volt az egyik legjobb barátom, minden lélegzetvételét megértettem és ő is az enyémet. Isten halálával viszont nem nyugodott, ezt én nem értettem, ő meg igen. 
Egyszer mikor hónapok óta megint csak előkerült a szokásos vita indítékul szolgáló hazug állítás, elhatároztam, hogy tényleg utána megyek a dolognak.
A legegyszerűbbnek az tűnt ha megkérdezem erről az illetékeseket. 
Miközben a Nyugatinál átsuhantam az aluljárón megállított egy alacsony úriember, aki valószínűleg valahonnét Ázsiából származhatott és megkérdezte:
-Haljotta?-én erre rögtön a jólbevált és gyors leszerelő választ adtam:
-Sajnálom, otthon hagytam a pénztárcám, nincs nálam pénz. 
-Nem, nem! Haljotta?
-Nem, mit?-kérdeztem.
-Jéhzus él!-kiáltotta, majd a kezembe nyomott valami szórólapot, levette a sapkáját elém tartotta és énekelni kezdett operai bariton hangján, magyarfülnek elsőre felismerhetetlen akcentussal: 
-Áldzsjatok oz júrááááááát, ádzsljatok szent névéééééééééét... 
Én már épp indulni akartam, amikor hírtelen felismertem a remek alkalmat. 
-Hé botsáson meg! Ugye Isten is él?
-Haljotta, Jéhzus él!-mondta. 
-Igen hallottam, de Isten is él, nem? 
-Tesszék, meg szoropapír.-azzal a kezembe nyomott még egy köteget és újra énekelni kezdett. Láttam, hogy sokkal töbre ennél úgy se mehetek vele, nem értjük egymást. Inkább tovább mentem. 
A Deák térnél leszálltam, onnan gyalog mentem a zsinagógához. Egy volt osztálytársam apja ott volt rabbi és arra gondoltam, jobb rögtön a legelején kezdeni a dolgot.
-Sálom testvérem!
-Viszont!-köszöntem illedelmesen. 
-Miben segíthetlek? 
-Kérdésem lenne. 
-No igen, mindnyájan válaszokra várunk...
-Szóval...
-Igen?-nyálazta be a száját. 
-Isten él? 
-Pfhh... Khm...-a rabbi saját nyálát nyelte félre ekkor.-Khm... Valóban, hogy Ő él-e, az sajnos ma már egy megszokott kérdés is lehetne...
-Tényleg? 
-Tényleg. Az aki Az, az van és él elhiheted nekem, ez az igazság, az Az igazsága. 
-Akkor miért helyén való kérdés? 
-Mert egyre több hívő teszi fel ezt a kérdést, azt amit te is. 
-Mármint zsidó? 
-Igen természetesen. 
-De miért? 
-Tudod a háborúk után elterjedt egy nézet, vagy valaki inkább elhíresztelte, hogy Ő meghalt. Meghalt, mert ilyen bűnös volt az ember mint amennyire. 
-De nem.
-Hát persze, hogy nem! Ő sosem hagyná el az Ő kiválasztott népét. 
-Aha. 
-De még mennyire, hogy aha. 
-Akkor betudna neki mutatni engem?
-Miért?
-Beszélnem kell vele. 
-Azt hiszem ez nem fog menni...
-De miért, hiszen maga a kiválasztott nép egyik vallási vezetője!? 
-Igen... de egy ideje nem beszéltünk. Mintha kicsit haragudna ránk...
-Mióta nem beszéltek vele? 
-Hüm... mennyi is...? Ide s tova... csak olyan 2017 éve beszélhettünk utoljára. 
Én ekkor jöttem rá, hogy az öreg Mikulás szakállú rabbi számomra nemigazán kompetens ebben a kérdésben. Valaki olyannal kellett beszélnem, aki talán legutoljára beszélhetett Istennel, akár meghallt, akár él. 
A Kálvin tér felé baktattam, tudtam hol van, akit keresek. A tér sarkán ugyanis van egy aprócska, füstös kis olaszétterem. Tudtam, hogy Őszentsége minden pénteken ott ebédel. Nem csalódtam. 
Ahogy beléptem a leghátsó sarokban meg is láttam, ő épp az új reverendájában szelfizett, hogy Snapchat-en és Instagrammon elküldhesse pár millió követőjének. Ezután viszont ő is meglátott és magához intett. Tányérja üres volt, mellette három, szintén üres kávéspohár hevert. Őszentsége laptopja nyitva volt, a sarkot szinte csak az az egy fényforrás világította be. 
-Áh, jó hogy jössz gyermekem!-pattant gyorsan vissza a laptopja mögé.-Igazán tanácstalan vagyok egy dologban, és úgy hallottam te azért értesz a számítógépekhez és segíthetnél nekem. 
-Dicsértessék Szentatyám! Miben lehetek a segítségére?-nagyon jól esett, hogy elsőlátásra is ennyire ismer Őszentsége, és őszintén attól is boldog voltam, hogy elsőre tudtam, hol lesz majd.
-Szóval itt van ez a Pornhub nevű oldal... arra gondoltam, hogy mivel ide úgy is nagyon sok fiatal jár, talán itt is képes lehetek őket megszólítani.   
-Egy pornó oldalon, Atyám? 
-Hát persze, ott szólok a fiatalokhoz ahol csak tudok. Twitteren, Instán és Snap-en együttesen ma értem el a százötven millió követőt. Ideje, hogy a Pornhub-ot is meghódítsam. Csak az az egy baj van, hogy a felhasználónév, amit kitaláltam már foglalt...
-Mivel próbálkozott Szentatyám? 
-A frencpapa-val... de az már foglalt. 
-Ékezetes nem lehet?
-Sajnos nem.
-Akkor, mit szólna mondjuk a Papuapoapo-hoz? 
-Tetszik! Igazán fiatalos, ugyanakkor hagyományos és tiszteletreméltó egyben. Köszönöm a segítséget!-és már gépelte is.-Pa-pu-a-po-apo, a rendszer elfogadta. Remek! És én miben lehetek a segítségedre? 
-Csak egy gyors kérdéssel zaklatnám Őszentségédet.
-Ki vele! 
-Ugye Isten él még? 
-Hu... hát remélem!
-Tessék?! 
-Amikor legutóbb beszéltem vele, még úgy rémlett él... de ebben a kórban már nem lehet tudni. Persze ha fiatalabb lenne... vagy képes lenne a folytonos megújulásra, akkor biztosan merném állítani, hogy él, de így elég nehéz biztosat megmondani. 
-Azt se tudja Szentatyám, hogy merre lehet? 
-Nem, sajnos. 
-Kár...
-Viszont ha látod gyermekem, akkor kérlek szólj neki, hogy beszélnem kell vele!
-Átadom.-mondtam letörten. Majd kezet csókoltam és haza kullogtam.  
Teljesen le voltam hangolva. Kezdtem elhinni, amit Gyurica mondott. Először csak sejtettem, valahol az agyam leghátulján éreztem bizsergést: „Mi van ha tényleg nem él?” Aztán az érzés eluralkodott rajtam, mire befordultam az utcába, amibe laktam. Majd mikor a bérház emeletére értem biztosan tudtam, hogy Isten meghallt. Hiszen ha a kiválasztott nép vallási vezetője több mint kétezer éve nem képes felvenni vele a kapcsolatot, és Őszentsége, a pápa pedig nem tudja, hogy hol van és nem biztos benne, hogy életben maradhat-e a mai világban, akkor valóban nem élhette túl Isten ezt a dolgot. Amint ezt végig gondoltam, valahonnét egy tompa puffanást hallottam.
A bejárati ajtómhoz értem, zsebembe nyúltam a kulcsért, mintha valami sűrű folyós lett volna zsebemben, ki vettem a kulcsot, de se a kezemben se a kulcson nem látszott semmi. Kinyitottam az ajtót, az előszobában levettem a cipőmet és ledobtam a kabátomat, csak ekkor vettem észre, hogy a hálószobám ajtaja nyitva van. Elindúltam a háló felé, kezemet a zsebembe raktam. Újra éreztem a sűrű, folyós valamit, aztán hírtelen valami hideg tárgy volt a kezemben, közben beléptem a szobába. A fehér ágyhuzaton három vörös csík kanyarodott le, az ágyközepétől egészen a széléig, a takaró is félig lecsúszva. Mintha valaki véresen lefordult volna az ágyamról. Hírtelen rámarkoltam arra a hideg fémesre, ami a zsebemben volt és kihúztam, egy kés volt, csurom vér, és a kezemet is teljesen vér borította. Megnéztem hol vágtam meg magam, sehol. Nem az én vérem volt. Közelebb léptem az ágyhoz, és feltűnt valami a fal és az ágy között, az ablaknál, ott ahol a vörös vonalak eltűnnek. Gyorsan oda léptem és akkor megláttam. Isten feküdt ott vérbe fagyva. A szeme nyitva volt, arca még egész élettel teli, csak nemrég lehelhette ki a lelkét. Villámgyorsan végig pásztáztam, hogy mi okozhatta a halálát. Mellkasán késszúrás nyomai voltak, ekkor a késre néztem, az jobban vérzett, mint előtte. Még a padlóra is lecsöpögött, külön tócsát alkotva. Bizony nem volt menekvés, a saját hálószobámban történt az eset, és az én kezemben volt a véres bűnjel. 
 
Szikra Benedek