Liza - Bontatlan levél

Anya korán elment. A kórházba ment, mert beteg. Miattad az, ugye tudod? Bántottad őt, aztán elmentél. Miattam bántottad, mert nem szeretsz. Szerinted én nem kellek ide. Pedig én nem bántottalak, nem ütlek meg úgy, mint Te anyát és engem. Egyszer sem, pedig te sokszor teszed. Emlékszel mi történt tegnap? Hallottad, amikor én telefonáltam? Azért, hogy anyának segítsenek. Mert te elmentél. Már nem voltál itt, mikor felébredt. De én itt voltam, én fogtam a kezét. És ő mosolygott rám, ő boldog volt. Sokszor megtörténik. Tegnap engem is bántottál. Ma is fogsz.
 
Egészen mást kéne ide írnom. Ez nem a naplóm. Nem otthon vagyok. Te otthon vagy, de nem jössz értem délután, ha vége az óráknak. Anya értem jönne, de ő most beteg. Hiányzik nekem. Nem figyelek oda. Nem írom le amit mond. Ha rám néz, lapozok, nem veheti észre. Ha rossz jegyet kapok, bántani fogsz. Jobban, mintha jót kapnék. De akkor legalább nem anyát bántod. Félek hazamenni.
 
Már egy órája, hogy itthon vagyok. Nincs ebéd, anya nem tudott főzni, te pedig akkor se tennéd, ha tudnád, hogyan kell. Hiányzik. Neked nem, ne hazudj. Tudom mit gondolsz, de nem hiszek neked többé. Te nem szoktál igazat mondani, ezért vagy mindig bajban. Tudom ám. Minket könnyen bántasz, mi nem szállunk veled szembe. Talán azt kéne gondolnom, remélem valaki megteszi, de... az nem én lennék. Megígértem anyának és magamnak is, hogy nem leszek olyan senkivel, mint te. Bánthatsz, nem bánom, de nem tehetsz rosszá.
 
Már megint jössz. Hallom. Eszedbe jutott valami, amiért bánthatsz? Nem baj. Nem futok el, nincs hová. Csak őt ne bántsd...
 
Bántottál megint, s most elmentél. Ahogy tegnap is tetted. Most mosolyognék, ha anya itt lenne. De nincs itt, és én sírok ismét, mert fáj. Fáj amit tettél. Azt mondtad, tönkretettem az életed. Felesleges vagyok és értéktelen. Elvettem tőled anyát. Miattam bántod őt mindig. Mert ő azt választotta, hogy én legyek, pedig dönthetett volna másképp is. Ha nem lennék, te nem bántanád őt? Ha elmennék, abbahagynád ezt? Talán ez lenne a helyes. De akkor... sosem látnám őt többé. Vagy eljönne értem, akárhová. Mert ő nem olyan, mint te. Ő jobb nálad.
 
Hamarosan este lesz. Sötét, és hideg. De egyik sem olyan ijesztő, mint te. Azon gondolkodom, mivel lephetném meg anyát, mikor hazajön. Szedhetnék neki virágot, tudom hol találnék. De ha leszedem, a virágok meghalnak és a fák alól hiányoznának majd. Azt nem tehetem. Elviszem őt oda. Kicsi, de szép hely. És tudod mit? Te mutattad meg nekem. Amikor elvittél oda messzire, hogy ne találjak haza. Én hazataláltam, nem hozzád, hanem hozzá. De közben találtam egy szép helyet. Tele van virágokkal és fákkal. Ők nem bántanak. Ők jók. Azt hiszem minden és mindenki jobb nálad. De köszönöm, hogy megmutattad nekem azt a helyet. Neked is megmutatnám, hátha megértesz majd ott engem, de te bántanád őket is. Pedig ők jók. És szépek. Zitának is tetszett. Őt elvittem oda, mert ő tudom, hogy nem bántja őket. Anya sem fogja. Amikor hazajön és te nem leszel itthon, én elviszem őt oda.
 
Holnapra megint minden kész. Megcsináltam a feladatokat és elolvastam amit kell. Anya szereti hallgatni ha olvasok. De most nem lehetett itt. Van egy ötletem még, hogy mivel tehetném boldoggá. Van valami amit nagyon szeret. Zita azt mondta segít nekem. De akkor később érek majd haza. Te bántani fogsz érte. És az fájni fog nekem megint. Megint azt teszed majd velem, mint a múltkor. De legalább anya örülni fog majd és Zitával is lehetek.
 
Hazaértél és megint olyan vagy. Kiabálsz velem, bántasz. Akkor is, ha azt teszem amit mondasz. Megint fáj. Mindig fáj. De ő hazajön, és mi elmegyünk oda. Te nem leszel ott. Rajzoltam is neki, tudod? Tegnap. Te összegyűrted és kidobtad. Aztán én megint rajzoltam neki. Te eltörted a ceruzákat, és én azokkal folytattam, amiket Zitától kaptam. Azokat nem bánthatod. Újra megtalálod, mindig megtalálod, és széttéped. De végül elkészült, épp most. És te nem tépheted szét. Mert a fejemben van. Majd mesélek róla neki, ő ugyan úgy látja majd, mint most én. A papír és a ceruza nélkül is. Látod? Van amit még te sem ronthatsz el.
 
Nem engedted, hogy egyek, és azt sem, hogy elmenjek. De én nem maradtam itthon. Egy olyan világban jártam, ahol te sosem fogsz. Ez csak az enyém és azoké, akik nem olyan rosszak, mint te. Nem tudod hol van, és sosem fogod megtudni. Pedig szép hely, tele van jó dolgokkal, ott jó lenni. Minden alkalommal szebb lesz. És hiába bántasz engem, ez a hely szép marad.
 
Éhes vagyok. És fáradt. Holnap megint fel kell kelni. Nem te keltesz, csak tudom. Mert el kell mennem megint. De a hétvégén megmutatom anyának a rajzom, elviszem őt arra a helyre és azt is megmutatom neki, amit Zitával csináltunk. Tudom, hogy bántani fogsz érte. De én nem félek, mert ő, és Zita is boldog lesz és nevetni fognak. Velem. És te nem leszel ott, hogy elrontsd...