Lipóti madárvárámál

A madárdal hónapjában (májusban) különösen nehéz dolga akad az élményeket papírra vető természetbúvároknak. A feldolgozhatatlan mennyiségű boldogságadag, melyel ilyenkor tollas barátaink elborítanak, a választás önkényes helyzetébe kényszerítenek. A döntés felelősségteljes cselekedetét mégsem vállalom magamra. Egy-egy fél nap leírása is hosszú tömött oldalakat vonna maga után, amire most nem vállalkozom. Csupán a szigetközi helyszínek közül választottam kedvem szerint és az itt teletöltött mézes bödönből csöpögtetek cseppeket e papírra.Remélem, hogy az alábbi sorokkal kellemes perceket okozhatok Önnek Kedves Olvasó miközben betekintést nyerhet a mocsárvilág különös rejtekeibe.

Van egy falu, melynek hallatán szinte mindenkinek a két leghíresebb létesítmény jut eszébe. Lipót község bizony a termáljáról és vendéglátó helyeiről sokak fejében ébreszt kellemes gondolatokat, de a vendégszerető és aranyos emberek lakta település határába az ornitológusok is szíve is hevesebben dobog.

Aki csak a termálban eltöltött nap estéjére szeretné feltenni a költségkímélő koronát, annak is méltán javasolhatok egy három perces sétát a népszerű fürdőhely bejáratával szembe a campingbe.

A bevezető út végére csalogat, hívogat a környék egyik leghangulatosabb madárvártája. A faépítménybe felfáradva szemünk elé tárul a Macskasziget. Szemeinket üdítő érzés az előttünk hullámzó nádtengerren legeltetni. Mocsaras, lápos területen viszont tollas barátaink is paradicsomi körülményeket találnak.

Sokáig nem kell keresgélnünk, mire Magyarország legnagyobb vöcsökfajára találunk. A kb. 50 cm-es szárnyas kihúzott feszes testtartásban, fején jellegzetes dísszel járőrözött a nádasok szélén. Szemeivel folyamatosan a vizet pásztázta, mely bizony aggasztó hír volt az arra cirkáló apró uszonyosoknak. Közepesen nagy szigony alakú csőre egyébként is rettegésben tartja a pikkelyesek népes táborát, de mikor mögötte három szürke-fehér csíkos fióka is várja a szülőt finomságokkal, még szomorúbb idők járnak rájuk. A búbos vöcskünk ugyanis a másodperc tört része alatt a víz alá vágja magát és nem ritkán kis hallal a csőrében érkezik a felszínre. Ekkor tripla sebességgel úszik oda kicsinyeihez és egy óvatos mozdulattal nyújtja át részükre az eleséget. Aki látta már miként etetik a felnőtt madarak fiókáikat, bizony kevésbé megható jelenetet tudnak elképzelni. Pedig van. A fejpántos madarunk ugyanis kicsinyeit hátára szokta venni és így úszik velük együtt. Képzelje el Kedves Olvasó, miként az anyamadár hátán két-három poronttyal úszik.

Persze nemcsak a vízi élethez talán legjobban alkalmazkodó tollas barátaink köthetik le figyelmünket. A tőkés récénél (vadkacsánál) 10 cm-rel kisebb fekete vízimadár is könnyen az érdeklődők középpontjába kerülhet. A fehér csőre és homlokpajzsa összetéveszthetetlenné teszi magát. A szárcsa gyakori lakója a környéknek. Bájos tekintetével hamar rabul ejti a szemlélőt, melynek tovább figyelésével fokozza szeretetreméltóságát. A vízről való felszállása is a szépségre áhítozó figyelő számára érdekes jelenet. Ő ugyanis az indulását egy kiadós futással kezdi meg. Szárnyaival csapdosva adja meg a lendületet, miközben lábait gyorsan szedegetve fut, rohan a vízen. A maga mögött hagyott gyöngyöző víz látványa éppúgy hozzátartozik a nádasok életéhez, mint a frissen reszelt hűs gesztenyepüréhez a hideg tejszínhab. De szárcsa barátunk nemcsak a felszállása miatt lehet kedvelt madarunk. Társaival való területvédő tevékenysége sem nevezhető hétköznapinak. Május végi vasárnapon újra szemtanúja lehettem miként győzedelmeskedett egyik a másik felett. A heves csata után a diadalittas bajnok hátat fordított a vesztesnek és ha hiszi, ha nem, a farát mutogatta neki. Talán a hihetetlennek tűnő jelenet könnyen mosolyra fakaszthatja a szemlélőt. Igazán mókás, miként peckesen fitogtatja hátsó részét, jókat szoktam rajta derülni.

Vannak, akik viszont a predátorok erőfitogtatására kíváncsiak. Nekik is bőséges látnivalóval kedveskedik a táj. Az egyetlen nádasban költő ragadozó fajunk gyakran imbolyog alacsonyan a terület fölött. Kedves Olvasó hamar ráakadhat a fekete szárnyvégekkel díszelgő hím és a szinte teljesen barna, csak a fejénél világosabb tojó barna rétihéjára. Ők rendszeresen portyáznak a Macskaszigeten és tartják rettegésben tavasztól-őszig az apró emlősöket, madárfiókákat, siklókat, békákat.

A távcső nélkül érkező nagyközönség részére a fenti szárnyasok is élményt jelenthetnek, viszont az igazi látványosságot főként a gémek produkálják. Szürke gémek, vörösgémek, nagykócsagok is szívesen mutatkoznak meg a magasles előtt. Aki szentel rá egy kis időt, hamar átélheti a következő jelenetet. A gémek elindulásának, leszállásának pillanatai igazán figyelemreméltó mozdulat. Mikor pl. a természetvédelem címermadara (aki az 5 Ft-os érme fonákján, nagykócsag szerepel) útnak indul és magasba emeli testét, lógó lábait lassan vízszintes helyzetbe húzza. Hosszú nyakát is összehúzza és méltóságteljesen úszik tőlünk egyre távolabb az ég mélykék tengerébe.

A fenti példák viszont még csupán csak töredékei a lipóti ezerarcú madárvilágnak. Április elején egy állományfelmérésen nem kevesebb, mint 43 különböző szárnyas fajt azonosítottam be a környéken. Többek között találkozhatunk itt a fekete gólyával, kabasólyommal és még sorolhatnám.

Aki csak egy hangulatos estét szeretne eltölteni, már annak is szívesen ajánlom ezt a madárvártát. A naplemente puszta látványa is odaragaszthatja a látogatót a les padlójához és amíg a jótékony csillag sugarai gyengéden simogatják Földünket, a ragasztó nem enged szorításából.


Madárbaráti üdvözlettel:

Nagy Kornél