Levél csak (vvn-nek!)

Búcsúszóul ideinvitáltál, van már egy hete. Olvassam el párbeszéd helyett itt megjelent versedet, ami hajdan nekem szólt, kettőnkről és valójában egy dal volt. Mindig is erőembernek, faragatlan tuskónak tartottál, és én még most is szeretlek. Viszont már nem tudnálak bántani többé. Bármit megtennék, hogy jóvá valahogy, tudom, nem lehet. Csak pár gondolat, másnak is lehet tanulság, attól, hogy bezárkózol, tököm tudja, hova és meddig rohansz el, nem kíméled meg azokat, akikről azt hiszed igen. Életem nagy története és szerelme maradsz, lehet, hogy nem érdekel, de nincs ezzel másképp senki, akiről azt hiszed menekültedbe, majd ködbe feled. Miattam lettél ilyen, mondtad sokszor, elhiszem. És éppen ezért nem fogom hagyni!
Írtam pár dolgot ide, én a faragatlan tuskó, és ha megjelenik, remélem olvasni fogod, ahogy ezt is. Remélem kivált belőled valamit, érzést, szinte mindegy milyet, csak végre észhez térj. Tudom, ez mind csak emlék, de a miénk. Senki nem veheti el, legalább ezt, legalább azt, hogy akkor még őszinte és boldog voltál és lehetnél még, akarom! Borzalmas dolgokat műveltem tudom! Szerelemből. Nem mentség. A tuskó, az a fa, amiben már élet sincs, megírta neked legalább ide, amit érez. És a dühöngő őrült, voltam, belátom, ha tudna se keresne most másképp. Remélem, te megteszed! Nincsenek egyforma emberek, sem általad magadba égetett világszabály. Igenis van viszont ember, akit érdemes szeretned, ne add fel! Hogy megnyugodjak, hogy tudjam boldog vagy, győzelemre születtél, tessék mutasd meg, tedd meg! Még utoljára értem, az annyi minden után. 8 év után...