Leslie és Brandon

5. fejezet

A munkámra koncentráltam. Szerencsémre Jules, mindig gondoskodik róla, hogy ne unatkozzam. Jó főnök ő. Sok szabadidőt ad, de ha munkáról van szó, akkor kemény. Amit a rendőr mondott az teljesen kikészített. Brandon lesz a bátyám új áldozata. Ha arra gondolok, hogy Brandon úgy végzi, mint a hulla a szobámban, rosszul vagyok. De ha eljön az idő, tudom, hogy mit kell majd tennem, hogy megmentsem, és ehhez nem férnek kétségek.
Az ebédszünetben felhívott Kevin, és beszámolt az élményeiről. Nagyon jól érzi magát Sammel. Nem mondtam, hogy mi történt, mert úgyis tudom, hogy hazajönne. És miattam nem lehet távol a szerelmétől. Ahogy átmentem a szomszéd épületbe, hogy ebédeljek, Brandon egy asztalnál várt rám. Intett, hogy felfigyeljek rá. Ahogy közelebb léptem, a torkom úgy kezdett elszorulni.
─ Szia! ─ állt fel, majd mindenki szeme láttára megcsókolt.
Felkuncogtam. ─ Mindenki lát bennünket.
─ Na és? Ők ismernek. És nem is panaszkodhatnak, mert itt kapnak a dolgozók heti százezer dolláros fizetést.
Kitört belőlem a kacagás. Leültem mellé, majd jött is a pincér, és felszolgálta a finom tyúk-húslevest, a töltött káposztát és hozzá, néhány finom süteményt. Miután ebédeltünk, Brandon elém tett egy nagyobb tányér csokis brownit.
─ Soványnak tartasz? ─ kérdeztem. ─ Már teli vagyok édes.
─ A kedvemért, hiszen tudom, hogy ez a gyenge pontot. A brownie.
─ Ha elhízom… ─ villával letörtem egy darabot a sütiből. ─ Hívott Kevin.
─ És mi újság velük?
─ Sam beajánlotta Kevint egy címlapfotózásra.
Bekaptam egy újabb szelet sütit, majd ráharaptam valamire.  A fogam, majd beletört.
─ Valami van a sütiben. ─ pirultam el, majd elfordultam és a szalvétába köptem a számba lévő ételt. Akkor láttam meg, amiben majdnem beletört a fogam. A szemem könnybe lábadt.
─ Brandon. ─ fordultam vissza, és abban a pillanatban, térdre ereszkedett előttem.
Zokogás tört rám. Minden tervem füstbe ment ezzel. De ebben a pillanatban nem bántam. A nyakába borultam.
─ Hozzád megyek Brandon Colins. ─ csókoltam bele a nyakába.
A háttérben mindenki tapsolni kezdett. Én pedig zokogtam, mert azzal, hogy igent mondtam, Brandon nagyobb veszélybe került, mint valaha. De nagyon szeretem. A gyűrű felkerült az ujjamra. Megcsókolt.
─ Együtt vagyunk, így együtt is fogunk megbirkózni a terhekkel. ─ súgta bele a fülembe, majd újra és újra megcsókolt.

─ Hová megyünk? ─ kérdeztem meglepve.
─ Majd meglátod. ─ felelte, majd kinyitotta a kocsiajtót előttem.
Most először napok óta boldog voltam. Szeretem őt és most más nem is számít. Mikor a Wall Street és a Prescot Street kereszteződésénél jártunk, egy autó farolt be elénk.
─ Mi a fasz van? ─ szállta ki a kocsiból Brandon, majd a másikból Nicolas. Elővett egy pisztolyt, majd meglőtte Brandont. Odarohantam Brandonhoz.
─ Már hívtam a mentőket. ─ tartotta a pisztolyt a tarkómra.
─ Miért csinálod ezt? Miért nem hagysz már békén? ─ fordultam vele szembe, majd odarohantam Brandonhoz, és a kezem a vérző sebre tapasztottam. ─ Tarts ki, kérlek. Szeretlek.
Megcsókoltam. Hallottam a szirénák hangját, a körénk gyűlő emberek hangjait és lépteit. Az-tán egy ütést kaptam a tarkómra, majd sötétség zuhant rám.

Mikor felébredtem egy sötét szobában találtam magam. Megakartam mozdulni, de a kezem és a lábam ki volt kötözve. Egy alsó volt csak rajtam. Próbáltam kihúzni magam, de a kötél csak még jobban felhorzsolta a csuklómat és a sarkamat.
─ Segítség! ─ kezdtem el kiáltozni torkom szakadtából, többször is. ─ Nicolas! ─ kiáltottam a nevét.
De nem jött válasz, csend volt. Próbáltam újra kiszabadítani magam, de nem tudtam, csak lefárasztottam magam. Lehunytam a szemem, hátha ez csak egy álom.
Mikor felébredtem Nicolas ült az ágyam szélén. Megriadva húzódoztam el mellőle.
─ Ne félj angyalom. Nem foglak bántani, csak szórakozni fogunk. ─ simogatta kezeivel a hasamat, majd az alsón keresztül az ágyékomat. Mikor odaért megrezzentem.
─ Kérlek szépen. Engedj el. Mit ártottam én neked? ─ kérdeztem húzva az időt, hátha a rend-őrség rám talál. De ennek kicsi az esélye. ─ Miért bántottad Brnadont? ─ kérdeztem. ─ Ő nem ártott neked.
Nicolas közelebb hajolt, majd erősen meghúzta a hajam. Felordítottam.
─ Aki ártott nekem, az te vagy. ─ felelte, majd egy hatalmas pofont adott.
Ütni kezdett. Nem tudtam védekezni. Minden egyes ütésnél éreztem, hogy vér serken az arcomból.
Miután befejezte, rosszul lettem. Lüktetett az egész arcom.
─ Ez csak a kezdett kisöcsém.
Azzal Nicolas kiment az ajtón. Majd hamarosan visszajött. Hozott egy tányér levest. Édes volt az íze, olyan mint a csirke vagy a kecske.
─ Ízlik? ─ kérdezte széles mosollyal a száján.
Nem válaszoltam.
─ Emberi húsból készült.
Ordítozni kezdtem. ─ Eressz el kérlek! ─ zokogtam.
Nicolas felnevetett. ─ Ugye kedves öcsém. Most majd meglátod, hogy milyen is szenvedni, mikor…
─ Te erőszakoltál meg! ─ kiáltoztam vele.
Erre rám vetette magát, majd csókolni kezdett. Ellenkeztem, de nem hagyott. Összeszorította az állkapcsom, majd a nyelvét a számba dugta. Okádhatnékom lett.