Leila - 1.

Már nagyon fájt a keze. Mikor megkötözte a férfi megpróbált lazítani a szoros kötélen, de minél többet mozgatta annál jobban szorult és belevágódott a csuklójába. Időnként hányingere volt attól a zsebkendőgombóctól, ami a szájába volt tömve és szorosan átkötve. Nem tudta, hogy mennyi ideje ül itt a szobában összekötve, de már nagyon szerette volna megmozgatni elgémberedett tagjait. Sírni szeretett volna a tehetetlenségtől, de még azt sem bírt, mert ha sír, akkor az orra is folyni kezd, és az így lekötözve csak újabb gond lenne. Korán reggel mikor hazaért megkönnyebbülten nyitotta ki a lakása ajtaját.

Azt hitte, hogy végre biztonságban van és kipihenheti magát, de mikor belépett nagyobb meglepetés érte, mint egy héttel ezelőtt mikor megtudta, hogy az Iraki csapatok megszállták Kuvaitot. Dolgozott mikor a katonák bevonultak a fővárosba és aztán egy hétig el sem tudott jönni a kórházból, mert kijárási tilalom volt, és a kollégái nem tudtak bejönni dolgozni. Ma reggel végre enyhült a kijárási tilalom és a városban uralkodó helyzet is, mert végre megérkezett a váltás és ő haza tudott jönni. Mikor belépett egy hatalmas férfitenyér simult a szájára és a nyakához egy kés nyomódott. Az ajtó becsapódott mögötte és ő pillanatok alatt itt találta magát székhez kötözve.

Aki megtámadta magas széles vállú férfi volt. Az arcát sajnos nem látta, mert egy maszk takarta el. Csak sötétbarna szemeket látott és néha rekedtes mély hangot hallott. A férfi ritkán szólt, de akkor durván. Olyanokat mondott. -
- Egy hangot se halljak, mert kinyírlak. - ezek után Leila még a nyöszörgést is abbahagyta.
Először abban reménykedett, hogy a támadója összepakol és elmegy, mert betörőnek nézte akit megzavart az ő haza- érkezése. De most, hogy már órák óta itt ül összekötözve és a férfi még mindig nem ment el nem tudta, mit gondoljon. A házban szinte csak külföldiek laktak, akik most ki tudja hol vannak, mert a megszállók minden amerikait, angolt és franciát elvittek egy gyűjtőhelyre.

A betörőnek ideális lehetett a kihalt házban dolgozni. Tracy, Leila lakótársa amerikai lány volt és ugyanott dolgozott a kórházban ahol ő, de őt is elvitték még az első napon. A férfi közben fölforgatta az egész lakást. A lány csak azt az egy szobát látta, de a hangokból el tudta képzelni, hogy mi lehet a többi helységben. Nagyon meleg volt. Az izzadtságtól viszketett a bőre, mert a csador alatt ott volt a rendes utcai ruhája is. A csadort az egyik arab ápolónőtől kapta kölcsön. Reggel, akik bejöttek dolgozni, elmondták, hogy az európai viseletbe öltözött nőket igazoltatja és molesztálja a katonai őrjárat. A csadorba tényleg nem kötöttek bele a katonák. Csak azt tudná, hogy ez az alak mit keres még mindig, és hogy mi a terve vele. Mikor már úgy érezte, hogy nem bírja a fájdalmakat és a meleget a férfi bejött a szobába.

Peter már órák óta kutatott a lakásban és már minden centimétert átvizsgált, de a rádiót nem találta. Tudta, hogy Tracyt az amerikai lányt a többi külföldivel együtt elvitték az Irakiak, de azt nem tudta, hogy az arab nő kicsoda, aki reggel kulccsal nyitotta ki az ajtót. Úgy döntött, mivel más megoldást nem látott, hogy kikérdezi a nőt. Bement a szobába és újra elővette a kést, amit a lány nyakához nyomott.
- Ha okos leszel, és nem kiabálsz, leveszem a szádról a kötést. - érezte az erős izzadtságszagot, ami a nőből áradt. Ez a szag a meleg és a félelem keveréke volt. A nő mögött állt az arcát még nem is nézte meg igazán, bár mindegy, hogy milyen, hisz úgy is meg kell ölnie, nehogy elárulja őt.
- Nem fogsz kiabálni? - a nő megrázta a fejét, Peter pedig leoldotta a kendőt és kihúzta a zsebkendőt a szájából aztán odaült a nővel szemben egy székre és jobban megnézte magának. Lehajtott fejjel kapkodta a levegőt, de így is látta, hogy milyen fiatal. - Talán takarítani jár Tracyhez- gondolta.
- Ki vagy te? - kérdezte meg tőle, mikor űgy látta, hogy már összeszedte magát.
- Ezt én is megkérdezhetném- szólalt meg rögtön a nő pimaszul. Peter rögtön pofon vágta és káromkodott.
- Ne viccelődj, hanem válaszolj, ha jót akarsz. - a nő ránézett, amitől ő egy pillanatra elbizonytalanodott, mert a várt sötét szempár helyett könnyes kék szemek néztek rá. Talán mégsem arab? - gondolkodott el és lehúzta a csadort a nő fejéről. Hosszú barna haj omlott a lány vállára.
- Szóval ki vagy?- kérdezte újra.
- Itt lakom- szipogta a nő. - A nevem Leila al Kadham-
- Mióta laksz itt?
- Egy hónapja.
- Látod milyen okosan tudsz válaszolni- dicsérte meg ujra Peter és ujra kérdezett. A lány arab kiejtésében volt valami furcsa.
- Tracy az amerikai nő hol van?-
- Nem tudom. Még az első napon elvitték a katonák a többi amerikaival együtt. -
- Honnan jöttél reggel?-
- Dolgoztam. A megszállás óta nem tudtam hazajönni a kórházból, mert nem váltottak le. -
- Ápolónő vagy?-
- Nem. Gyermekorvos, mint Tracy.
- Nem vagy tiszta arab?-
- Az anyám magyar, ott születtem és éltem eddig Magyarországon és csak dolgozni jöttem ide.
- Nem éppen jókor- feszengett Peter, mert arra nem számított, hogy egy külföldi lányt tart fogva. Melege volt a maszk alatt, de nem vehette le, nehogy a nő meglássa az arcát.
- Én Tracy barátja vagyok- kezdte, de a lányt nem tévesztette meg a barátságosabb hangnem, hiszen a keze még össze volt kötve.
- Kölcsönadtam neki valamit, és nem szeretném, ha illetéktelen kezekbe kerülne- tudta, hogy a férfi hazudik, de azt is tudta, hogy az élete a férfi kezében van.
- Nem vehetném le a csadort? Csak az őrjárat miatt kellett fölvennem- próbált nagyon csábosan nézni, de a hangja remegett.
Peter arra gondolt, hogy meg kell nyernie a lány bizalmát, mert még talán a segítségére lehet valamiben. Odament és kioldotta a kezét.
- Kioldom, de semmi ugrálás. - a lány csak most érezte, igazán hogy mennyire el van zsibbadva.

A fájdalomtól kicsordult a könny a szeméből, de gyorsan letörölte és tovább mozgatta elgémberedett ujjait. Mikor már a lába is rendesen mozgott egy mozdulattal ledobta a sötét meleg csadort és nagy levegőt vett. A férfi szemben állt vele és elismerően nézett a karcsú lányra, aki nem vesztegette az idejét és egy erős rúgást mért a férfi heréire, aztán rohanni kezdett az ajtó felé. Peter előtt egy pillanatra elsötétült a világ. Ez az egyetlen fájdalom ami még a legerősebb férfit is leteríti. Elárasztotta az agyát a fájdalom és összegörnyedt, de a következő gondolata az volt, hogy nem hagyhatja, hogy a nő megszökjön és fájdalma ellenére utána vetette magát. Mint kiderült nem kellett volna nagyon sietnie, mert a nő az ajtóval küszködött, de nem tudta kinyitni.
Leila érezte, hogy az élete függ attól, hogy kinyílik- e az ajtó, de a zár nem engedett hiába fordította el a kulcsot. Már a biztonsági zárat nyitotta mikor a férfi őrjöngve utolérte. Az arca elé kapta a kezét, hogy védje az ütésektől.
- Te szemét rohadt ringyó - ordította a férfi angolul és adott neki két hatalmas pofont. Leila elesett, de a férfi durván fölrántotta és belökte a szobába ahol ő az egyensúlyát vesztve az ágyra esett és összegömbölyödve várta az ütéseket. Peter nem ütötte meg Leilát, de fogta a kötelet, és a kezét hátrafeszítve újra megkötözte. Aztán odafeküdt mellé hason a franciaágyra és a fejét a párnába fúrta, mert a fájdalom még mindig próbára tette a türelmét.
- Ez a te ágyad?- a lány csodálkozva nézett rá, aztán a fejét rázta.
- Nem - a férfi újra arabul beszélt. Leila arra gondolt, hogy talán észre sem vette, hogy dühében angolul szólalt meg.
- Beszélsz te angolul? - szólalt meg újra Peter.
- Nem - vágta rá a lány, de annyira elvörösödött a hazugságtól, hogy még hozzátette - egy kicsit. - Peter észrevette, hogy a lány hazudni akart, de nem tudott és elmosolyodott amit Leila nem láthatott, hiszen az álarc még mindig rajta volt.

Ebben a pillanatban csengettek. Mind a ketten megmerevedtek, aztán a férfi fölpattant és az ajtóhoz ment, ahol a kémlelőnyíláson kinézett. Iraki katona állt az ajtó előtt látszólag egyedül. Peter visszament a lányhoz és a fülébe súgta.
- Kioldalak. Beengeded ezt a katonát és megtudod mit akar, ha lehet érdeklődj arról, hogy hol van Tracy. De ha elárulsz mind a ketten meghaltok. Oké?-
- Igen igérem, hogy nem szólok neki. - mondta reménykedve a lány és miután kioldozta őt megkönnyebbülten állt föl.
A csengő ujra megszólalt, majd dörömbölni kezdett a katona. Peter eltűnt a másik szobában. Leila meg odament és most már nyugodtan kinyitotta az ajtót. Géppisztolyos iraki katona nézett rá gúnyosan.
- Mi az csak nem aludtál?- szólalt meg és a pisztoly csövét a hasának nyomta.
- Bemehetek?- Leila újra félt. Elmúlt a remény és a megkönnyebbülés. Ordítani szeretett volna tehetetlenségében. Arrébb lépett és próbált természetesen viselkedni.
- Tessék. Mit óhajt Uram?- A katona bement abba a szobába, ahol Leila eddig meg volt kötözve, de a kötelek már nem voltak ott.
- Mi a neved? - fordította újra a géppisztolyt a hasa felé a férfi a megszállók határozottságával. A fegyver erőt adott neki és ezt élvezte is látszott rajta.
- Leila al Kadham.
- Az amerikai nő küldött, hogy vigyem el a cuccait. -
- Hová?- kérdezte a lány rögtön és nem csak azért, mert a másik férfi mondta neki.
- De kíváncsi vagy? Hol vannak azok a cuccok? - Leila körülnézett és aztán egy mentőötlete támadt.
- Most nem tudom odaadni, mert amíg én nem voltam itthon valaki betört a lakásba és mindent fölforgatott. Valószínűleg el is vitt sok mindent, de ha végeztem a pakolással, bevinném Tracynek a ruháit és még ami maradt, csak mondja meg hová menjek. - a férfi kéjelegve nézegette.
- Honnan szedted a szemeidet?
- Anyámtól- mondta ő büszkén.
- De az apád arab volt?
- Igen.
- Akkor miért nem öltözöl rendesen?Mi ez a szemérmetlen rongy, ami rajtad van?- lépett közelebb és rángatni kezdte a blúzát.
- Kérem! Ne bántson! - könyörgött a lány, de nem mert ellenkezni, mert a géppisztoly az oldalába fúródott.
- Elhozhatod az amerikai lány ruháit, de az engedékenységemnek ára van. Legyél kedves hozzám. - meglökte a lányt, aki az ágyra esett és rémülten látta, hogy nem tud védekezni, mert a géppisztoly csöve a homlokához nyomódik.
- Ha nagyon ellenkezel, szétlövöm a fejed. Most senki sem fogja megkérdezni, hogy miért tettem. - fölhajtotta a lány blúzát és a nadrágjába nyúlt. Leila szemeiből folytak a könnyek és az ajtóra nézett, ahol meglátta az első támadóját, álarc nélkül, ugrásra készen egy hosszú hegyes késsel a kezében. A férfi csak ált az ajtóban és őt nézte. Nagyon szép férfi. Állapította meg a lány még ebben a szorult helyzetében is. Leila becsukta a szemét és próbált nem odafigyelni arra mi vele történik.

Peter izmai megfeszültek, már éppen elrugaszkodott, hogy ráugorjon a katonára és leszúrja, mikor éles sivító hang hallatszott az előszoba felől. Peter újra eltűnt a másik szobában. A katona idegesen szólt a lányra.
- Mi ez?-
- A kaputelefon. Az előszobában van. - a katona kiment és beszélni kezdett. Leila rendbe szedte a ruháját és az ágyon ülve várt. Aztán a férfi visszajött és megveregette az arcát.
- Sajnálom, de most el kell mennem, mert nem egyedül jöttem, de
ha behozod az amerikai nő cuccait, akkor majd folytathatjuk. - vigyorgott aztán részletesen elmagyarázta a lánynak, hogy hol vannak a túszok fogva tartva és megparancsolta, hogy másnap két órakor mehet Leila és Szaidit keresse.
- Menni fogok Szaidi - mondta a lány és gyorsan becsukta az ajtót mögötte aztán nekidőlt és zokogni kezdett.

Peter odament hozzá és átölelte, úgy vezette be a szobába. Leültette az ágyra és várta, hogy megnyugodjon. Leila abbahagyta a sírást és a férfira nézett.
- Miért nem árultál el? - kérdezte az halkan.
- És te miért nem védtél meg? Végignézted volna, hogy megerőszakolnak? - Leila újra sírni kezdett és a férfi odahúzta a fejét a mellkasára, simogatta a haját és nyugtatgatta. Most már tudta, hogy csak a lány segítségével tudja megszerezni a rádiót. Fölemelte a lány arcát és a szemébe nézett.
- Tudod, hogy nem hagytam volna. - mondta most már angolul.
- Te amerikai vagy?- kérdezte a lány.
- Igen - letörölte a lány könnyeit és megsimogatta az arcát.
- Nagyszerű lány vagy Leila. Ne félj most már. - a lány bizalmatlanul húzódott el és nézte a férfin a nagy változást. A haja dús sötét színű, a szeme melegbarna a szája érzéki, a válla széles, a csípője keskeny. Még soha nem látott ilyen szép férfit.
- Téged miért nem vittek el?-
- Amint látod, arabnak néztek.
- Elmész holnap Tracyhez? - kérdezte Peter.
- Hogy mehetnék mikor ott lesz Szaidi?
- Ez igaz, de majd kitalálunk valamit.
- Mit kerestél délelőtt?- kérdezte a lány.
- Majd később megbeszéljük- tért ki a férfi a válasz elől - most öltözz át és pihenj le, biztos fáradt vagy. Keresek valami ennivalót. - A férfi lehajolt és fölvette a földről a lány blúzának egy darabját és a lány kezébe adta, aki rögtön elvörösödött és a fürdőszobába ment zavartan. Gyorsan lezuhanyozott és a konyhába ment, ahol a férfi sürgölődött és rögtön leültette az asztalhoz.
- Ez van - mutatott a konzervekből összeállított ételekre és rögtön hozzá is fogott.

- Te amerikai, hogy hívnak?- kérdezte a lány mosolyogva.
- Peter Jackson- mondta a férfi, de aztán hozzátette- de ne nagyon hangoztasd, hogy amerikai vagyok. -
- Hol dolgoztál?-
- A városon kívül egy építkezésen. Ott is laktam egy lakókocsiban- mondta Peter. Azt mégsem mondhatta, hogy ő két napja még az USÁ- ban volt, mert akkor arról is beszélnie kellene, hogy hogyan jutott be a lezárt országba.
- Ugye meghívsz éjszakára, és nem küldesz ki a zord éjszakába. - tréfálkozott Peter, de a lány csípősen válaszolt.
- Azt sem kérdezted, hogy bejöhetsz- e, na meg a kés is a te kezedben van- mutatott a lány a késre amivel a vajat kente a férfi éppen.
- Még mindig haragszol rám? Meg kell, hogy értsd, nem tudtam, hogy ki vagy és féltem, hogy elárulsz. Bocsáss meg, kérlek. Nem tudtam, hogy Tracynek lakótársa is van.
- Ugye megöltél volna, ha nem jön a katona?
- Hülye kérdés - Peter arca megfeszült. Tudta, hogy hazudnia kell.
- Nem, nem öltelek volna meg- tudta, hogy milyen hatással van a nőkre így hát férfias varázsát is bevetette. Átölelte a lányt és magához húzta.
- Bízzál bennem Leila kedves- a lány a válláig ért. Lehajolt hozzá és megcsókolta a haját, aztán fölemelte az arcát és a szemébe nézett.
- Csodálatos lány vagy Leila - lágyan megcsókolta, de a lány nem nyitotta ki a száját. Tartotta még egy kicsit aztán magabiztos mosollyal indult a szobába.

- Azt hiszem, rendet kellene csinálnom. Segítesz?
- Nem. Ez a te feladatod. Fáradt vagyok. Inkább aludnék.
- Jó. Én rendet rakok, és aztán kigondolom, hogy hogyan jutsz be holnap Szaidi kikerülésével Tracyhoz.
- Gondolkozz csak- szólt még vissza a lány és bement a szobájába és lefeküdt aludni. Mály álmából arra ébredt, hogy egy meleg férfitest simul hozzá egy gyengéd kéz simogatja és egy száj az övét keresi. Visszacsókolt és odasimult a széles mellkashoz, de ez csak egy pillanatig tartott, aztán teljesen fölébredt és elhúzódott a férfitól.
- Nem, nem akarom Peter.
- Értem. Ne haragudj - suttogta a férfi, de mellette maradt az ágyban.

Peter nem aludt. Az elmúlt napokra gondolt. Egy Arizonai kis egyetemi városban élt és oktatott, de a szünidőben csak a kondíciójával foglalkozott napközben. Este aztán kisorsolta a lányok közül, akiket ismert kit hív föl és szórakoztat el aznap. Elég nagy volt a választék és ő azt ki is használta. Tudta, hogy bármikor behívhatják, ha szükség van a nyelvtudására, ezért nem kötött szorosabb kapcsolatokat. A hadseregben sokoldalú képzésben részesítették, de élhette a saját életét, viszont, ha hívták, mint most, akkor rögtön mennie kellett.
Most itt van ebben a kis országban, amit annyira kedvelt és nem tudja, hogy hogyan fogja végrehajtani a feladatát rádió nélkül. Meg kell szereznie azt a rádiót, most ez a legfontosabb és ez a lány segíteni fog. Meg kell győznie arról, hogy segítsen.
Leila mikor fölébredt Peter mosolygó arcát látta maga előtt.
- Jó reggelt kedves. - a lány csodálkozva nézett föl. Peter bőséges reggelit tálalt föl neki.
- Te varázsló vagy Peter?
- Igen, de ez is titok. Jól vagy?
- Igen. Honnan szerezted ezt a sok ételt?
- Szétnéztem a házban és sok üres lakást találtam - nézte ahogy a lány eszik és arra gondolt, hogy ha nem itt találkoznak akkor talán komolyabb kapcsolat is kialakulhatna közöttük. Nagyon izgatónak találta Leilát. A lány éppen zuhanyozott mikor csengettek. Megnézte, hogy ki az és mikor látta, hogy nem katona benyitott a fürdőszobába és odalépett a lányhoz és gyorsan befogta a száját. Leila rémülten nézett rá. Csak az utolsó pillanatban vette észre Petert amikor az már elzárta a vizet és befogta a száját.
- Egy civil férfi csengetett. Vársz valakit?-
- Nem, de lehet, hogy a kórházból keresnek. - suttogott a lány mikor végre megértette, hogy a férfi csak azért volt olyan durva, mert nem akarta, hogy kiabáljon. Pedig kedve lett volna, hogy kiabáljon, mert Peter szemtelenül
nézegette, amint ott állt a fürdőkádban meztelenül.
- Elkérhetném a köntösömet? - próbálta meg addig is takargatni magát a kezével szégyenlősen. Peter odanyújtotta a ruhadarabot, de nem fordult el.
- Rólam egy szót sem!Érted?Tudod mi lesz ha elárulsz!- fenyegette meg a férfi és bement a belső szobába. Leila vizes hajjal, mezítláb nyitott ajtót.

- Jó napot! Én Horváth Bálint vagyok a magyar nagykövetségről, már találkoztunk, mikor megérkezett.
- Igen emlékszem. Jöjjön be. - a férfi magyarul beszélt és Leila is magyarul válaszolt. El tudta képzelni, hogy Peter most milyen ideges, mert nem ért egy szót sem.
- Azt hiszem, pont rosszkor jöttem- állt meg a szoba közepén a fiatal férfi. - - Már kerestem a kórházban is, de ott azt mondták, hogy ezen a héten már nem megy be dolgozni. -
- Miért keresett?- a férfi körülnézett, de mivel a lány nem kínálta hellyel nem ült le.
- Szeretnénk a magyar állampolgárokat minél előbb kijuttatni az országból. Csomagoljon és jöjjön a követségre velem. - a lány gondolkodott, aztán halkan mondta.
- Nem. Én dolgozni jöttem ide és most nagyobb szükség van rám, mint egy héttel ezelőtt.
- Maradok.
- Ezt nem teheti nem. Itt háború van, túszul ejthetik, zsarolhatják magával a hazáját is.
- Maradok. Tudja nagyon jól, hogy én csak félig vagyok magyar. A másik állampolgárságom palesztin. Vegye úgy, hogy mostantól az vagyok.

- Miért beszél velem ilyen ellenségesen? Én segíteni szeretnék.
- Tudom. Bocsásson meg, de annyi minden történt az elmúlt napokban. Egy kicsit megviselt ez a bevonulás.
A férfi odalépett hozzá és megsimogatta az arcát.
- Ne féljen, az autóbuszok délben indulnak. Holnap már otthon lehet, ha minden simán megy.
- Maga nem megy haza?- fogta meg az arcát simogató kezet a lány.
- Nem. A nagykövet a felesége és én mint követségi titkár maradunk. Miért ellenkezik? Csomagoljon gyorsan és jöjjön velem a kocsi itt áll a ház előtt. -
- De rám itt szükség van...
- Nekünk is szükségünk van magára. Az út közel húsz órán át fog tartani a sivatagon keresztül és szükség lehet orvosra.
A lány határozottan felelt.
- Nem. Maradok. De szeretnék magától kérni valamit.
- Mit?- nézett rá a férfi komolyan.
- Tudja, hogy az amerikaiakat fogva tartják?
- Igen, hallottam, de még azt sem lehet tudni, hogy hol.

Leila pár szóban elmondta előző napi iraki látogatójával történteket. De Peterről nem tett említést.
- Ma bemehetek az amerikaiakhoz és csomagot vihetek Tracynek, de nem szeretnék Szaidi kezébe kerülni. Kölcsön tudná adni a követségi limousint a sofőrrel?-
- Azt hiszem menni fog. Csodálom magát, hogy ilyen dolgokra vállalkozik. -
- Megérti, hogy miért maradok?-
- Igen. De nagyon vigyázzon magára, és ha bármi problémája van, keressen meg. Hányra jöjjön a kocsi?
- Egy órára. Köszönöm Bálint. Tracy is hálás lesz, ha kiszabadul. - a férfi komoly arccal nézett rá. Mind a ketten arra gondoltak, hogy milyen kicsi az esélye annak, hogy a túszok kiszabaduljanak. Aztán Bálint elköszönt és elment. Leila visszament a szobába miután becsukta a bejárati ajtót és ott találta Petert villámló szemekkel a szoba közepén.

- Milyen vonzó - gondolta és mosolyogva kérdezte angolul.
- Valami problémád van?
- Ki volt ez és mit beszéltetek?- a lány elnevette magát. Csak most jutott eszébe, hogy ami neki természetes, az másnak érthetetlen. Ö a magyar az angol és az arab nyelv váltását észre sem vette, mert már gyermekkorától ezt a három nyelvet együtt tanulta. Az anyja magyarul beszélt hozzá, az apja arabul és ha a szülei egymással beszéltek akkor az angolt használták.
- Az anyanyelvemen magyarul beszéltünk. A látogatóm a magyar követség titkára volt. - nyugtatta meg a még mindig morcos amerikait.
- A magyarokat, akik itt dolgoznak, hazaviszik és azért jött, hogy csomagoljak, mert délben indul a busz.

A férfi belebokszolt a falba mérgesen és elkáromkodta magát.
- Miért vagy ideges?- kérdezte tőle a lány.
- Csomagolj, mert elkésel. - vetette oda mérgesen a férfi és elindult a másik szoba felé.
- Ráérek. Szaidi csak kettőkor vár. - nevetett a lány. Peter gyorsan megfordult és csodálkozva nézett rá. Ez a nő olyan kiismerhetetlen - gondolta, de még mindig morcosan kérdezett.
- El akarsz menni Szaidihoz?-
- Igen. Elmegyek. Van egy tervem, amivel talán túl tudok járni az eszén. - suttogta és látta, hogy Peter alig hiszi amit hall.
Leila hátul ült a kocsiban és azon gondolkodott, hogy mibe is keveredett, mikor a szálloda elé hajtottak. Kinézett az ablakon és amit látott, az napokkal ezelőtt még tényleg szálloda volt, de most egy erőd benyomását keltette. A kapu előtt és távolabb is az utcában harckocsik álltak. Két katona rögtön odajött hozzájuk és durván kiabálni kezdtek. A sofőr rémülten nézett a lányra, aki maga is megijedt, de próbált határozottan megszólalni.
- Szaidi kapitányt keresem. Délután két órára volt megbeszélve Leila al Kadham vagyok. - a katonák egymásra néztek, aztán az egyik bement az épületbe és pár perc mulva Szaidival jött ki. A férfi meglepetten, de örömmel nyitotta ki a kocsi ajtaját. Bekisérte a lányt az épületbe, de a csomagot nem vette ki a kezéből. Kis szobába vezette, ahol csak egy asztal és szék volt.
- Mindjárt jön a barátnőd - mondta és még visszaszólt. - Tíz percet adok, aztán majd jövök. - sötéten vigyorgott.
A lány megborzongott attól, hogy talán nem fog sikerülni a terve és nem tud elszabadulni a férfitól.

Pár perc múlva Tracy lépett a szobába és a nyakába borult sírva. Alig ismert a lányra aki még egy hete is mikor utoljára látta illatos és jól ápolt volt. Most a haja zsírosan kócosan lógott és a szeme alatt egy sötét folt éktelenkedett. Mikor végre megnyugodott kérdezgetni kezdte Leilát.
- Hogyan tudtál bejutni? Tudod, hogy még a vizet is elzárták?-
- Sok mindent ígértem Szaidinak, de most ne erről beszéljünk. - erősen a lány szemébe nézett és tagoltan mondta a Petertől tanult szöveget.
- A babsaláta receptjét szeretném elkérni. Csak annyit tudtam megjegyezni belőle, hogy 3O deka bab kell hozzá és valamennyi ketchup - Tracy nagyon furcsán nézett rá aztán halkan válaszolt.
- Öt kanál ketchup, két evőkanál olaj, két fej vöröshagyma, bors só és babérlevél kell bele. Nagyon finom, ha teszel bele szerecsendiót is. Van még otthon egy szem a villanyóra szekrényében baloldalon fönt. Remélem, megtalálod és finom lesz az ebéded. -
Leila rögtön másról kezdett beszélni, mint ahogy Peter mondta neki. Odaadta a táskát és elmondta, hogy miket tett bele. Tracy hálásan köszönte meg és elmondta, hogy milyen kegyetlenül bánnak velük. Amikor Szaidi bejött egy katonával, aki elvezette a lányt Leila szíve gyorsabban kezdett verni. Félt, hogy a férfi nem fog neki bedőlni. Szaidi felajzottan nézett rá.
- Gyere a szobámban beszélhetünk. - a lány utánament, de már a folyosón kezdte a mentegetőzést.
- Most nem tudok maradni, de holnap, ha eljönne hozzám...

A férfi bement egy ajtón és ő utána, de közben tovább magyarázott.
- A követségi limusin lent vár és sürgősen vissza kell mennem a kórházba, mert valami magas rangú iraki vezető gyerekét hozták be akit meg kell vizsgálnom. Sietnem kell és nem várakoztathatom meg őket. Ma a magyarok mind elmentek, de én a gyerek miatt nem mehettem. Ide azért látja eljöttem, mert megígértem. Holnap jöjjön el hozzám, akkor nyugodtan együtt
lehetünk- megpróbált csábosan nézni, de érezte, hogy csak rémülten pislog. A férfi odament hozzá és durván megfogta a nyakát. Erősen szorította és csókolni kezdte. Leila megpróbált készségesen visszacsókolni, ami nagyon nehezen ment, mert undorodott az erős testszagot árasztó bűzös leheletű durva katonától, aki fájdalmat okozott neki. Aztán a férfi durván ellökte magától és azt mondta.

- Holnap háromra odamegyek, hozzád, de akkor már akarok is valamit kapni. -
- Nem fogod megbánni - indult el kifelé a lány. Szaidi a kocsiig kísérte és mikor a lány beült ő még behajolt utána és úgy mondta.
- Háromkor holnap.
- Várni foglak kapitány. - csukta be az ajtót a lány és szólt a sofőrnek.
- Induljunk gyorsan haza.

Már a lépcsőházban ment fölfelé mikor végre valamennyire megnyugodott. A második emeletnél hirtelen valaki az útját állta és ő nagyon megijedt. Fölnézett a férfira és mikor meglátta meleg barna szemét megnyugodva ment tovább. A férfi megfogta a lány karját.
- Na mi van? Sikerült?
- Igen, találkoztam Tracyvel. - mondta és ment tovább. A lakásba érve Peter mérgesen fordította maga felé.
- Beszélj már!
- ő gyorsan elmondta, amit a lánytól hallott a babsalátáról, aztán várta, hogy a férfi Szaidiról is kérdezni fogja, de hiába, mert Peter kirohant az előszobába a villanyórához és pillanatokon belül egy rádió adóvevőt szedett elő. Nem foglalkozott a lánnyal, hanem rögtön működésbe hozta a készüléket. Leila odament hozzá és megpróbált beszélni vele, de Peter nem figyelt rá amíg be nem fejezte az adást. Mikor végzett odament a lányhoz.
- Nekem el kell mennem. Köszönöm, hogy segítettél.
- Hé azt hiszed, most csak úgy elmész? Na és velem mi lesz? Szaidi holnap háromkor ide fog jönni és nem fog többé fölülni semmiféle mesének. Itt akarsz hagyni egyedül?
- Menj be a kórházba, és ne gyere haza onnan. Ott nem mer molesztálni. Tudod mit?Pakolj össze és gyere velem. Elkísérlek a klinikáig, úgy nem eshet bajod. -
- Nem. - ellenkezett a lány, de érezte, hogy Peternek igaza lehet, mert a rádió és a férfi itt nem maradhat, na és most már ő sem.
- Leila gondolkozz, nincs más választásod.
- Jó megyek. - mondta aztán halkan és csomagolni kezdett, ami nem tartott sokáig, mert még igazán ki sem pakolt mióta itt van. Csadort vett magára és odaállt Peter elé.
- Indulhatunk. -
- Volna valami, amit jó lenne ha te hoznál- mondta a férfi és átnyujtott egy géppisztolyt a lánynak. Leila vizsgálni kezdte a könnyű kis UZI típusú szerkezetet, de Peter türelmetlenül mordult rá.
- Tedd már el ez nem játék. -
- Hogy kell használni?- kérdezte a lány. Peter megmutatta, aztán újra rászólt.
- Rejtsd már el! Nem szeretem, ha nők ilyen veszélyes dolgokkal játszanak. - Leila csadorjának belső zsebébe rejtette a géppisztolyt. Peter mielőtt elindultak megállt a lány előtt.
- Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe a dologba és köszönöm, hogy nem kérdezősködtél, de még egy megpróbáltatás vár rád.
- Mondjad - sóhajtott a lány.
- A csomagjaidat és a rádiót is neked kell hoznod. Ne haragudj, de itt nincs egyenjogúság. Én megyek elől és te utánam jössz pár lépéssel a csomagokkal. El fogod bírni mindet?-
- Igen - Leila megfogta az összes csomagot és már most nehéznek érezte.
- Ne haragudj, de tudod, hogy a nőket nem szokták átvizsgálni. Na meg ha engem megállítanak, akkor te el tudsz menni, mintha nem is ismernél. Ha valami miatt különválnánk a kórházban találkozunk.

A házból kilépve a megbeszéltnek megfelelően a férfi előrement. Leila öt hat lépéssel mögötte ment a nehéz csomagokkal. Ráadásul a géppisztoly is minden lépésnél a combjához ütődött, ami nem volt valami kellemes érzés, tudva, hogy mire képes ez a kis szerszám. A lány mérges volt Peterre amiért olyan gyorsan ment, hogy alig tudta követni, szinte futva ment, hogy nagyon le ne maradjon. Az utcák üresek voltak, csak a főbb útvonalakon lehetett látni harckocsikat és páncélautókat. Már közel jártak a kórházhoz és itt már nem tudtak a kis utcák rejtekében haladni, de amint befordultak egy nagyobb utcába a férfi mellett egy katonai dzsip fékezett.

Két járőröző iraki katona szólította megállásra Petert. A férfi rögtön meg is állt, de nem nézett vissza a lányra, mintha nem is hozzá tartozna. Remélte, hogy a lány sem fogja elárulni. Leila lassított és várta mi fog történni, aztán mintha elfáradt volna letette a csomagjait és a homlokát törölgette egy kendővel. Igazából is fáradt vol és nagyon félt. A katonák lökdösni kezdték Petert és ő föltett kézzel állt a falnál ahol az egyik fegyvert szegezett rá a másik meg megmotozta. A Leila által jól ismert kést meg is találták nála és el is vették, aztán mindkét katona kibiztosította a fegyverét. Peter izmai megfeszültek a kattanásra és éppen arra készült, hogy az egyik katonára ráugrik és a másik kezéből kirúgja a fegyvert, mikor éles fájdalom nyilallt a karjába és meghallotta az UZI ugató hangját.

Rögtön összeesett és elájult. Leila fegyverrel a kezében lépett oda a földön fekvő férfihoz és mikor látta, hogy az vérzik magyarul kezdett átkozódni. Szidta a háborút és az életet, ami ilyen váratlan fordulatokat tud hozni. Megvizsgálta a férfi sebét és látta, hogy nem túl súlyos. Peter csak elájult. Pofozgatni kezdte, amitől az kinyitotta a szemét és csodálkozva nézte a lányt. A karja el volt zsibbadva és mikor odanézett látta, hogy a lány szoros kötést tett rá a vérzés csillapítására. Fölült és akkor vette észre, hogy a két katona holtan fekszik mellette.
- Te lelőtted őket?- kiáltott fel csodálkozva mikor megértette végre, hogy mi történt.
- Igen és téged is. - suttogta a lány - Ne haragudj!
- Ne haragudjak? Majdnem megöltél!- kiáltott rá a férfi.
- Peter én nem akartalak téged is, de becsukott szemmel nem láttam, hogy hova lövök.
- Micsoda? - Peter megrázta.
- Azt akarod mondani, hogy oda sem néztél, úgy lőttél?
- Nem bírtam volna végignézni, ahogy meghalnak. - Peter tajtékzott, de tudta, hogy gyorsan el kell tűnniük innen. Fölállt és szédelegve indult el, de még odaszólt a lánynak.
- Gyere sietnünk kell, amíg föl nem fedezik őket. - a lány fölvette a csomagokat és odaállt a férfi mellé.
- Támaszkodj rám, látom, hogy szédülsz. - szerencsére hamar odaértek a klinikához, ahol a férfi el akart válni a lánytól, de az szigorúan szólt rá.
- Be kell kötözni a karodat. Így nem jutsz messzire. Gyere be velem. - Peter nem sokat gondolkodott, mert tudta, hogy a lánynak igaza van. A folyosón Leila nagy levegőt vett, mert végre biztonságban érezte magát. A szobája a második emeleten volt, amit már alig várt, hogy elérjenek, mert a férfi egyre jobban rádőlt. A pici orvosi szobában aztán rögtön az ágyra fektette és nekilátott a seb kimosásának és ellátásának. Igaz, hogy erősen vérzett, de szerencsére nem volt mély és csak felületi szöveteket roncsolt. Peter szótlanul tűrte a kezelést, aztán mikor készen voltak, rögtön indulni
akart.
- Várj. még hozok fájdalomcsillapítót. - mondta a lány bűntudattal.
- Nem kell - mondta Peter és próbálta mozgatni a karját.
- Peter, ne haragudj - kérte Leila és odaállt elé lehajtott fejjel. A férfi egészséges kezével fölemelte az állát és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
- Köszönöm Leila. Tulajdonképpen megmentetted az életemet, amit én magam is megtettem volna, talán kisebb sérüléssel. Azért ígérd meg, hogy ha legközelebb rám lősz, kinyitod a szemed. - Peter mosolygott és nagyon közel hajolt a lány arcához. Leila lecsukta a szemét és várta, hogy a férfimegcsókolja, de hiába, mert az már az ajtóból szólt vissza.
- Most mennem kell. Remélem, többet nem találkozunk.

A rádiót és a géppisztolyt tartalmazó táskát az egészséges kezében vitte és gyorsan el is tűnt a lány szeme elől. Már az utcán ment, mikor még mindig az járt a fejében, hogy igazából meg kellett volna ölnie a lányt, hogy ne tudja őt elárulni, de nem tudta megtenni. Aztán gyorsan arra terelte a gondolatait, hogy minél előbb meg kell találnia az ellenálló Kuvaitiakat és a rádiót át kell adnia nekik amivel tartani tudják a kapcsolatot a külvilággal Leila rögtön munkához látott. Sok volt a sérült. Felnőttet és gyereket egyaránt ápoltak a kórtermekben. A kollégái örültek, hogy segít nekik, mert sok külföldi orvos dolgozott a kórházban, akik most túszok voltak, így most csak néhány arab orvos maradt. Leila az ambulancián volt egész délután és éjszaka is. Úgy gondolta, hogy ha beleveti a munkába magát akkor nem fog eszébe jutni az elmúlt két nap és főleg Peter. Ha a férfira gondolt forróság öntötte el és hatalmasat dobbant a szíve. Hiába volt elutasító mindig Peterrel azért a férfi nagy hatással volt rá.
- Vajon mi lett vele? Miért is volt itt egyáltalán. Sejtette, hogy a férfi nem mondott igazat, mikor kérdezte, de azt is sejtette, hogy így jobb, hogy keveset tud.

Mikor férfit hoztak be sebesülten, mindig reszketett a félelemtől, hogy jaj, csak nehogy Peter legyen. Sajnálta, hogy a férfi nem csókolta meg, mikor elment, de az az eszébe sem jutott, hogy mikor el akarta őt csábítani azt azért akarta, hogy segítsen neki a céljai elérésében. Másnap délelőtt maradt egy órája, hogy pihenjen egy kicsit. Aztán az ambulancián dolgozott tovább. Szinte el is felejtette, hogy Szaidi is a világon van. Peter, mikor végre éjfél körül beszélni tudott az ellenállók vezetőjével és átadta a rádiót, megkönnyebbült. A feladatát teljesítette. Az utcán súlyos harcok folytak. Kevés volt az ellenállók fegyvere, de nagyobb volt a helyismerete, mint a támadóknak.

Sok volt a sebesült és orvos egy sem az ellenállók között. Peter aztán szerzett egy teherautót és fölpakolta a sebesülteket és visszaindult a kórházba. A bejáratnál nem mert beljebb menni, csak letette a sérülteket és visszament a főhadiszállásra. A kórház mindenki befogadott és mindenkit ápolt. Senkitől sem kérdezték, hogy melyik oldalon harcolt. Szerencsére eddig még az irakiaknak sem jutott eszükbe, hogy ellenőrizzék a kórházakat. Hajnalban elcsendesedett a város és Peter újra Leilára gondolt. Az országból aznap délután fog elmenni és az járt a fejében, hogy a lánnyal mi lesz ha itt marad. Eddig azzal áltatta magát, hogy csak azért közeledik a lányhoz, hogy az segítsen neki, de most mikor egyre többször eszébe jut a lány, mindig izgalomba jön.

Délután négy körül Leila már nagyon éhes volt és fáradt és úgy tervezte, hogy megkér valakit, hogy helyettesítse egy órát, mert pihennie kell, mikor egy riadt ápolónő jött be a rendelőbe, ahol éppen egy beteget kötözött.
- Doktornő egy kapitány keresi - mondta a nő és Leila rögtön tudta, hogy ki a látogatója.
- Szaidi - suttogta rémülten és ugrálni kezdett a gyomra. Lassan lépett ki a folyosóra, ahol tényleg Szaidi várta dühösen.
- Sajnálom kapitány, de...
- Nem értettél meg tegnap?- sziszegte dühösen a férfi. - Hol a szobád?- kérdezte türelmetlenül.
- De nekem most...
- Nem érdekel- rántott egyet a karján- Menjünk!- és húzta a folyosón maga után. Leila látta, hogy hiába ellenkezik, így hát magától ment.
- A második emeleten van a szobám. - adta meg magát, de közben az agya lázasan dolgozott, hogy hogyan is szabadulhatna meg szorult helyzetéből.
A szobájába lépve aztán mindent föladott, mert nem látott módot a menekülésre. Szaidi bezárta az ajtót és kéjesen vigyorgott.
- Na most megmutathatod, hogy mit tudsz. Ha boldoggá teszel, még egyszer meglátogathatod a barátnődet. - ígérte és vetkőzni kezdett. Aztán mikor látta, hogy a lány nem mozdul rámordult.
- Na mozdulj már, vetkőzz te is. - a férfin már csak egy alsónadrág volt. Odalépett a lányhoz, aki még mindig nem mozdult és meg akarta csókolni, de akkor Leila magához tért kábultságából és ellökte magától az arabot azzal sem törődve, hogy mi fog ezután történni.

Peter éppen indult volna vissza a teherautóval a barikád mögé, mikor meglátta bemenni Szaidit a klinikára. Ő is bement, de nem állt meg, mint az arab, hanem fölment Leila szobájába a második emeletre. Sejtette, hogy Szaidi ide fogja hozni a lányt. Gyorsan elrejtőzött a zuhanyozóban és várt. Pár perc múlva meghallotta a dulakodást a szobában és előhúzta a kését és kirontott a pici fülkéből. Szaidinak még arra sem volt ideje, hogy fölfogja mi történt, mert egy pillanat alatt meghalt. Leila tágra nyílt rémült szemekkel bámult rá és egy hang sem jött ki a száján. Peter odament hozzá és átölelte.
- Ne félj kicsim, már nem tud bántani. - a lány lassan fölfogta, hogy mi történt és csodálkozva nézett föl a férfira.
- Peter - suttogta. A férfi megcsókolta és a véres hullával nem törődve simogatni kezdte a lányt, aki szintén csak a férfival törődött. Pillanatokon belül megszabadították egymást a ruháiktól és vad szenvedéllyel szeretkeztek. Mikor az első kábulatból magukhoz tértek szerelmesen nézték egymást. Peter azért, mert a lány ártatlansága olyan ajándék volt neki, amit nem is remélt. Leila meg azért, mert úgy érezte méltóbb férfi nincs is a világon akinek adhatta volna sokáig őrzött szüzességét. Bár helyzetük kissé abszurd volt, mert az ágy mellett egy hulla feküdt. Peter volt, aki megemlítette a dolgot.
- El kell vinnünk innen Szaidit, mert bajt hozhat a klinikára, ha itt találják. - Leila szerelmesen bújt oda hozzá, amitől őt is gyengédség hullámai borították és újra kívánta a lányt.
- Keljünk föl kicsim. - suttogta mégis a lány fülébe, bár alig tudott uralkodni magán. Gyorsan fölült, hogy példát mutasson, és magára húzta a ruháit.
- Nem fáj a karod? - érintette meg a kötést a lány.
- Nem! Csak siess - szólt rá Peter és ezután már a lány is fölkelt.

Egy betegszállító kocsira fektették a halott Szaidit és levitték a kijárathoz ahol egy katonai dzsip állt üresen. Szaidi zsebében megtalálták a kulcsokat és be tudták indítani. Peter látta, hogy az ellenállók teherautója már nincs itt a bejáratnál. Tehát nem várták meg. Távol a kórháztól egy kis mellékutcában kilökték a kocsiból a hullát és továbbhajtottak. Már sötétedett mikor Peter egy nagy csarnokhoz kanyarodott egy kihalt külvárosi részen.

A kocsit leállította és intett a lánynak, hogy várjon itt. ö bement a csarnokba, aztán néhány perc múlva megjelent az ajtóban és kitárta azt teljesen. A dzsipet beállította egy sarokba. Leila
a sötétben nehezen tudta kivenni, hogy mi az a nagy valami, ami a csarnok végében áll aztán mikor a szeme végre hozzászokott a sötéthez fölismerte, hogy egy motoros sárkányrepülő áll ott. Peter odament hozzá átölelte és a fülébe súgta.
- Remélem, van kedved egy kis éjszakai repüléshez. - Leila csak ennyit mondott.
- Szeretlek.
A férfi kitolta a hosszú óriási szúnyoghoz hasonló gépet a betonra és odahívta a lányt. Megmutatta neki, hogy hová kell kapaszkodnia és elmondta a tervét. A végén még magához vett egy csomagot és beindította a motort.

A hangja kísértetiesen erősnek hangzott a nagy csend után. Ezért kellett gyorsan elindulniuk. Már teljesen sötét volt és a holdat is felhők takarták szerencsére. Már olyan magasan voltak, hogy a házak is csak kis maketteknek látszottak, mikor a férfi leállította a motort és hagyta siklani a gépet a szél szárnyán a tenger felé. Leila lenézett és látta, hogy az öböl bejáratánál hatalmas hadihajók és tankhajók horgonyoznak. Fázott, de a félelemtől és a látványtól szólni sem tudott. Peter erősen fogta az egyik kezével és a lány érezte, hogy milyen nehezen tud a férfi kormányozni. Már a nyílt tenger felett repültek, mikor kibújt a hold a felhők mögül és ő védtelennek érezte magát, ami még nagyobb félelmet keltett benne.

Félelme be is igazolódott, mert hirtelen egy fénycsóva irányult rájuk valahonnan a sötétből aztán rögtön ki is aludt.
A gép süllyedni kezdett és ő szeretett volna szólni, hogy nem tud úszni, de ahhoz sem volt bátorsága. Már csak pár méterre voltak a víztől mikor Peter a csomagot, amit hozott ledobta, amiből pillanatok alatt egy csónak fúvódott föl. Aztán szólt neki a férfi, hogy ugorjon és ő még mindig nem szólt, hogy nem tud úszni, hanem ugrott. Szerencsére a vízbe éréskor rögtön el tudta kapni a csónak oldalán lévő kapaszkodó kötelet, de bemászni azt nem tudott. A víz hideg volt és ő vacogni kezdett. Aztán csobbanást hallott és hallotta, hogy Peter feléje úszik. A férfi egy mozdulattal bevetette magát a csónakba, aztán segített a lánynak is fölmászni. Leila fogai hangosan vacogtak, Peter átölelte, de ő is vizes volt. Ekkor a férfi valami kis készüléket állított föl a csónak közepén és halkan nyugtatgatta a lányt.
- Mindjárt kifognak és leveheted a vizes ruháidat. - sodródtak a csónakkal aztán a sötétségből hirtelen valami nagy tömeg vált ki és hangokat is hallottak.
- Megvan - kiáltott valaki és rávilágított a csónakra. Leila érezte, hogy kezek ragadják meg, elszakítják Petertől, de megkönnyebbülésére mikor a hajó fedélzetére emelték, rögtön egy plédet terítettek a vállára. Peter egy idős férfival beszélt és hagyta, hogy őt elvigyék. Két magas tengerész fogta meg és szinte fölemelték úgy vezették le egy lépcsőn, aztán egy kabinba lépve levették róla a plédet és és pillanatok alatt a ruhákat is. Mikor dideregve, meztelenül meg akarta kérdezni, hogy mit akarnak, bevitték egy zuhanyfülkébe és megnyitották a vizet. Lassan érezte, hogy elmúlik a remegése. Az egyik férfi mosolyogva szólt be.
- Jól van?
- Igen, köszönöm. Most már sokkal jobban. - a férfi elzárta a csapot és egy hatalmas fürdőlepedőt terített a lányra, amin az USA haditengerészet jelvénye volt a mintázat. Aztán segített neki lefeküdni és egy takaróval, amin hasonló embléma volt betakarta. A másik egy pohárban forró kakaót nyújtott át neki. Leila hálásan nézett a férfiakra és most már mosolyogva mondta nekik.
- Köszönöm. Most tényleg erre van szükségem. - A magas jóképű tengerész újra mosolygott.
- Pihenje ki magát, aludjon. Senki nem fogja zavarni. - A fiúk kimentek. Leila megitta a kakaót. Peterre gondolt, hogy hol lehet és aztán pillanatok alatt elaludt.

Folyt. köv.