Kubai nyár

Lágy napsütés, enyhe szellő fújdogál. A levegő nehéz, sűrű a párától, mégis bódító ahogyan a trópusi gyümölcsök és az élet íze keveredik benne.
A nap már lemenőben van, így a parton álló nádviskók árnyai hosszú, elnyúlt foltokat rajzolnak a szikrázóan fehér homokba, míg a türkizszínű tenger habjai csigavonalakat festenek bele, ahogy a tompa hullámok egymás után nyaldossák a partot. Beljebb pálmák sorakoznak, némelyiken óriási kókuszdiók csüngenek. Hatalmas leveleik alatt emberek ülnek és a naplementében gyönyörködnek. Az ég alján vörösen izzó korong narancsszínűre festi az óceánt. Idilli látvány. Nemsokára az utolsó fénysugár is eltűnik a horizont mögött és a víz egyre sötétebb kék lesz, mígnem teljesen besötétedik és a fekete víztükrön már csak a parti bárok fényei szaladgálnak, aranyszínű csillogást adva neki.
A vizet sétahajó szeli, a partig szűrődik a pezsdítő latin zene a fedélzetéről. A hangulat még az időnél is forróbb. Pedig itt örökké tart a nyár. Talán ezért olyan lenyűgöző.