Lágy napsütés, enyhe szellő fújdogál. A levegő nehéz, sűrű a párától, mégis bódító ahogyan a trópusi gyümölcsök és az élet íze keveredik benne.
A nap már lemenőben van, így a parton álló nádviskók árnyai hosszú, elnyúlt foltokat rajzolnak a szikrázóan fehér homokba, míg a türkizszínű tenger habjai csigavonalakat festenek bele, ahogy a tompa hullámok egymás után nyaldossák a partot. Beljebb pálmák sorakoznak, némelyiken óriási kókuszdiók csüngenek. Hatalmas leveleik alatt emberek ülnek és a naplementében gyönyörködnek. Az ég alján vörösen izzó korong narancsszínűre festi az óceánt. Idilli látvány. Nemsokára az utolsó fénysugár is eltűnik a horizont mögött és a víz egyre sötétebb kék lesz, mígnem teljesen besötétedik és a fekete víztükrön már csak a parti bárok fényei szaladgálnak, aranyszínű csillogást adva neki.
A vizet sétahajó szeli, a partig szűrődik a pezsdítő latin zene a fedélzetéről. A hangulat még az időnél is forróbb. Pedig itt örökké tart a nyár. Talán ezért olyan lenyűgöző.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
"Az ember akkor jön rá milyen fontos egy állat, vagy egy ember, ha elveszíti." Már nem tudom ki is mondta ezt, de igaza volt. És ha valakit nem szerettünk, vagy úgy éreztük nem olyan fontos, rájöhetünk hogy ez még se így van...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-01 00:00:00
|
Egyéb
Nem is tudom, ti szeretitek a romantikát?
Hozzászólások
de ha érdekelnének akkor szakítok rá időt!amúgy hány éves vagy?-csak kíváncsiságból!cupp, üdv!