Két kézzel a földön

Megfagy a lélegzet, még pislogni se merészelj. Ugye te is hallod? Ugye nem csak a fülem cseng? Mily szép zongoraszó zavarja a légkört? Elringat és átölel. Kellemesen simogat minden női fürtöt és minden férfi vállára palástként simul. Mindenki érzi, hogy ettől kap erőre.
 
Melyik zenegép, szól ilyen gyöngéden?... zenegép?... Ugyan már ne kacagtass, hisz még egy sem pipált ilyet. Eszeveszett képtelenség. Mielőtt, megemlítenéd, nem is madárénak, az nem tud így a vérünkké válni. Na, jó, inkább elárulom neked. Egy duó táncát hallod egy régi poros zongorán. Egyszerűnek hat, ugye, de mégis összetett ez az angyali szólam. A két kéz tíz lábbal taposták egymás után a fekete és fehér billentyűket és… hoppácska… Egy hang eltévedt.
 
- Te idióta!- Ordít rá a jobb kéz a balra, -de csak miután ráhúzott egyet-, hányszor mondtam már, hogy Disz, Gisz és F?
 
- I-Igen de…
 
- Akkor, hogy a fenébe, kerülhet ide egy Ais?- kérdi a jobb egy kicsit már fenyegetően-
 
- N-nem tudom, én csak…
 
- Csak mi?... Egy hét és itt az előadás a nyakunkon, és erre te itt el akarod nekem cseszni az egészet! Ha el mered nekem ezt rontani, én esküszöm, amputáltatlak a legközelebbi orvossal, megértetted?
 
-I-igen… és… sajnálom.
 
- Melegen ajánlom is… hülye bal kéz!... na akkor újra.
 
A jobbkéz a kotta füzethez fordul. Lapoz hármat majd, egyeztetni próbál a bal kézzel. Megvan a dal, de persze, hogy azt választja, amiben a balos csak keményen két hangot üt le.
 
- Csak, hogy egy kicsit gyakoroljunk- mondta majd egyből bele is vág a vad erőteljes hangorgiába-
 
Ilyenkor a balnak mindig van ideje gondolkodni. Nyaldosta sebeit, de semmi sem kárpótolhatja. Gyötörte a baloldal. A jobbos volt a hős, aki megmenti a Földet a gonosz balostól. Egyértelmű volt a kép. Bezzeg cserélt volna mással. Kecsegtetően hangzott egy balkezes gyermeken csücsülni, vagy akár egy megcsonkított szubrett bal keze lenni… megcsonkított?... Miért csengett az olyan fülbe mászóan?... nyomorék, hiányos, foghíjas vagy akár befejezettlen. A bal kéz még a gondolatba is belerezzent. Ő neki is ugyan annyi esélye volt, hogy jobb váljék belőle, de hiába… maradt ahová született. Mindig azzal nyugtatta, picike kis lelkét, hogy ahogyan vesztes nélkül győztes, vagy rossz nélkül jó, úgy a jobb sem létezhet bal nélkül. Az ő érdeme is volt a zongoradarab, de hiába ő neki a keze alig nyúlt bele. Nem tudta, hogy milyen lehet domináns kéznek lenni, de azt tudta, hogy mit meg nem tett volna érte. Tudta, hogy mit akar, de türelme is volt neki… meg kellet várni a húr szakadást.
 
Amíg szegény szerencsétlen álmodozgatott, az ő kis saját rózsaszín felhőjében, teljesen megfeledkezett a külvilágról. És arról is, hogy az a csupán csak két hang rá vár. Ezt a jobb kéz is jól észrevette, és figyelmeztetés képpen csak úgy háromszor megismételte a végszót, de semmi. A bal csak vágyakozott. Mivel jobb kéz barátunk nem a toleranciájáról volt híres, ezért modorához illően nem várta meg a negyedik megismétlést. Inkább úgy elnáspángolta a szerencsétlen balost, hogy örült, ha nem törte el egyik csontja sem.
 
Az este sem telt valami kényelmesen. Az a feszültség, amit szabályosan már ollóval lehetne vágni, még mindig ott lógott a levegőben a két delikvens között. Egyik sem gyűlölte jobban az ellentettjét, mint a másik. A bal kéz is megpróbált úgy nyugovóra térni ma este, hogy a fájdalmának a legkisebb szilánkja szúrjon bele. Ropogtak az ujjpercei és érezte, ahogyan húzódik rajta a bőr, de tűrnie kellett… Tűrni az méltánytalanságot.  Ha nem akarta, hogy a nyulat széttépje a farkas akkor várnia kellett… várni, amíg a farkas nem fordít neki hátat. De akkor… akkor jön a valódi produkció. A harag a legjobb fegyver egy gyilkos számára.
 
Teltek a napok és az előadás napja túlságosan is kezdett, közeledni a két kacsó felé. Konkrétan már csak is egy este választotta el a párost a színpadra lépés óráitól. Fáradtak az ujjak, de a zene még akkor is szólt. Sírt, nem bírta tovább a bal kéz. Ujjai végéből már a vér folyt egészen a padlóig. A szép fehér billentyűk bemocskolódtak, de a frissen lecsurranó cseppek elkezdték a rózsavizet hígítani és pocsolyává nőték ki magukat. El akarták árasztani a szobát.
 
Az utolsó húr is megpendül, majd visszhangozva elhallgatott.
- Még egyszer! - mondta határozottan a jobb kéz egy kis szünetet hagyva a zene megszűnte után.
 
- N-ne! ... kérem…- kezdett bele kanosszajárásába a bal. - N-nem bírom…
 
- Fáj, ugye? Neked ez pont olyan, mint nekem, amikor te csalódást okozol. Folyton ezt érzem… kellemesnek hat?
 
- N-nem…
 
- Akkor még egyszer, és nem mondom el többször! Ha nekem elütsz egyetlen egy hangot is élőben, akkor saját kezűleg fogok arról gondoskodni, hogy a most érzett fájdalmadnak a tízszeresét érhesd majd meg, szánalmas életed minden egyes percében… Tehát? Mire vársz?... Hallottad a parancsot!
- I-igen is… uram.
 
Érezte a végét a teste állandóságának, de egyben érezte a közeledtét a tűréshatár szélének is. Szorongatta a kis játékszerét leplezetten, gondosan maga mellett tartva úgy, hogy azt ember keze ne láthassa. Újra neki kezdett a zongoradarabnak a hangszer bal oldalán. Azon az elhangolt, rossz oldalán. Szépen siklott, de egyszer csak a zene megrekedt. A balkéz összeesett a zongora előtt.
 
- Kérem… Nem bírom… - zokogott újra a balos -
- Ó szegény együgyű kis bal kéz… Mit vétettem én, hogy veled alkotok egy kézpárt, mond csak? Nem unod még egyszerűen, hogy itt az esély, az egyetlen, te meg itt nyafogsz?... Bezzeg ilyen gondok még Leslie Lemke bal kezével sem fordult még elő. Vagy akár csak említsem Wilhelm Kempff-et? Arthur Schnabel? Alfred Brendel? Ezek a nevek nem mondanak semmit?... A leghíresebb zongoristák kezei, ott villognak… Én, szerinted nem akarok ott lenni? Én nem akarnék egy kis elismerést? De! Mindennél jobban!... És nem fogom, hagyni, hogy egy ilyen kis nyomorék miatt mennyen kukába a jövőm!
 
- Csakhogy… neked már nincs jövőd…- mondta a bal kéz miközben felágaskodott a zongora elől, majd egy percet sem hagyva a gondolkodásnak lesújtott haragjával.
 
…
 
Vajon jogosan vétkezik az, akinek fontosabb az igazság, mint az elvetés? Aki nem söpri szőnyeg alá a felgyülemlett koszcsomókat? Felvértezi az élet erővel, azt aki védtelen, de az erőseknek látszók mit érnek, ha a penge erősebb mint a csont, vagy akár a bőr? Mind hazugok…
 
De, hogy mi történt ez után, vagy, hogy mi követheti még, arról is maradt, de csupán csak egyetlen egy feljegyzésem. Az idő lejárt, és a műsornak pedig mennie kellett. Meg volt a reflektor, meg volt a csodálat, de hogy melyik kéz kapta azt már ki lehet következtetni. A ball kéz úgy trillázott, úgy ugrált fel és alá a zongorán, mint még senki.
 
Na és a jobb?... Ne aggódj ő is ott volt még. De már csak „tolókocsiból” nézhette végig a bal fénykorát. Nem halt még meg, de mit ér egy kéz, ha nincs meg az öt lába… vagy esetünkben, ha egyik sincs meg.
 
A lényeg tehát, mi a tanulság? Egyáltalán nem hazudik az, aki azt mondja, hogy igen is állhat még Atlasz a Földgömbön, és nem képzeleg az sem aki fogasokat lát a kabátokon lógni. 
Nem értek túl sokat a földrajzhoz, de még én is tudom, hogy a szél sosem fúj örökké egy irányba.