Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
– Jaj, várj… azzal mit akarsz? – kérdezte a lány tágra nyílt szemekkel. A férfi végre elégedettséget...
Évek, évtizedek múlnak...Mit múlnak? Repülnek, hasítanak bele a jövőbe....a múltból és a jelenből...
– Szia kislányom, a főnökasszonyom megérezte rajtam, hogy sört ittam a munkahelyen ezért kirúgott....
Egy idős nő és férfi ülnek egy padon a szemetes konténer mellett.<br /> - Igyunk egy kis pezsgőt...
– Várjunk… te... szűz vagy? – kérdezte hitetlenkedve a lány. A fiú megint csak félénken bólintott....
Friss hozzászólások
Dewirgo: Bízom benne, itt nincs vége a...
2022-12-04 02:51
sanyi0227: ez a történet folytatást igény...
2022-11-30 18:06
Simon Golden: Folytatása következik, a címe:...
2022-11-30 08:18
BURGONYA: Te ezt tényleg mind leírtad? N...
2022-11-28 19:46
Marthy: tényleg jó volt!
2022-11-22 14:10
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Július 11.

        Július 11. van. Ahogyan tegnap is július 11. volt. És tegnapelőtt is. És azelőtt is. És… Mennyi ideje is már? Fene tudja. Jó ideje nem számolja fejben senki, bármit megörökíteni pedig értelmetlen. Akkor én most miért teszem? Mi értelme? Mikor legközelebb felkelek, minden amit leírtam, minden amit megtettem, meg nem történtté válik, csak az emléke marad. Talán csak unatkozom. Talán csak próbálok valamivel kapaszkodni a valóságba, hogy az őrület el ne uralkodjon rajtam. Vagy talán már meg is őrültem, csak nem veszem észre. 
Eleinte izgalmas volt. Olyan volt, mint a filmekben. Újra és újra ugyanaz az a nap ismétlődött, és mindenki azt hitte ez az évszázad lehetősége. Azt hittük, minden gondunkat egy nap alatt meg tudjuk oldani. (Egy nap alatt. Haha.) Az emberek elmesélték, hogyan úsztak meg baleseteket, hogyan tudtak segítséget kérni, még a baj megtörténte előtt, hogyan javítottak az életükön. És mindenki boldog volt. Míg el nem terjedtek a betegek első történetei. A halálraítélteké, akik még a feledésben sem lelhettek nyugalomra. Elmesélték. Elmondták, hogy vesztik életüket elkerülhetetlenül, agonizálva, vágyva a halált. És azt is, hogyan ébrednek fel újra, és újra ugyanarra a kínra, megnyugvás nélkül. 
Eleinte az orvosok, ápolók segítették őket meghalni. Később, mikor már ők sem mentek be a kórházakba, a hozzátartozók. Majd már ők sem. Senki. Senki nem volt hajlandó nap, mint nap elvenni mások életét. Úgy sem, hogy biztos halál várt rájuk. Úgy sem, hogy a szenvedés nekik kezdte ki az elméjüket a leghamarabb. Ott vannak ma is. Őrülten ébrednek, és ha van erejük, megölik magukat. De hiába. Hiába. Újra felkelnek, újra szenvednek, újra élnek. Ha azt életnek lehet nevezni. 
Persze a szerencsésebbek még sokáig bizakodtak. Közgazdászok, fizikusok, matematikusok, tudósok egész hada dolgozott a saját magnum opusán. Magnum opus. Szeretem ezt a kifejezést. Nem vagyok egy lángelme, de azért volt időm nekem is csiszolni a képességeimet, gyarapítani a szókincsem. Na, de visszatérve a lényegre. Az akarat meg volt, az idő is meg volt rá. Viszont az emlékeken kívül semmi változás nem volt napról napra. Sem papírra vetni, sem számítógépen tárolni, sem kőbe vésni nem volt értelme semmit, mert reggelre minden semmivé vált. Ez azért elég sok frusztrációt okozott. A kísérleteknek is még aznap eredményt kellett hoznia, hogy legalább az eredményét meg tudják jegyezni. De lassan kezdett egyértelművé válni, hogy az emberiség valaha volt legfontosabb eszköze az írás. Az emlékek nem elég pontosak. Feleslegesen megismételt kísérletek, homályosan felidézhető eredmények, hiányos számítások. Egyetlen komolyabb projekt sem hozott eredményt, ezért fel is hagytak velük. Minden valamire való tudós ember arra fordította a megmaradt figyelmét, hogy megtudják, miért ismétlődik a nap, és hogyan lehetne megtörni a hurkot. 
Eközben az átlag ember is megszenvedte a következményeket. És a következmény az volt, semminek nem volt következménye. Lopás? Rablás? Száguldozni városon belül? Gyilkosság? Nemi erőszak? Reggelre semmivé lett mind. Hogy bünteted a tolvajt, ha reggelre az ellopott érték a helyére kerül? Hogy bünteted a gyilkost, ha akit megölt, reggelre életben van? Egyáltalán, hogy büntetsz meg bárkit, ha nem tudod bezárva tartani? Az egész nyomorult társadalom úgy nézett ki, mint egy GTA szerver. Nem leszek álszent. Sok mindent én is kipróbáltam. Miért ne? Következmények nélkül nincsenek tabuk. De egy idő után az is elvesztette a varázsát. Persze, ezzel nem voltam egyedül. Mire kell a pénz, ha minden reggel ugyanannyid lesz csak? És mire költenéd el, ha meg nem tarthatod, amit megveszel? Minek vennéd meg, ha el is veheted? A gazdaság gyakorlatilag összeomlott, bár minden reggel változatlanok a számok, és a mutatók. De az egy nem létező tegnap illúziója csupán.
Senki nem jár már be dolgozni. Senki nem törődik a betegekkel. Senki nem törődik az öregekkel. Senki nem viseli gondját a kisdedeknek. Ez, talán az, ami legjobban szíven ütött. A szülők viselték legtovább gondját a gyermekeiknek, de egy örökkévalóság óta nem változik semmi. A gyerekek sohasem nőnek fel. Sohasem érnek meg szellemileg sem. És a gyermeki agyuk szépen beleőrült az örökkévalóságba. És ebbe sok szülő is beleőrült. És nem lehet őket megmenteni. Nincs halál. Nincs megnyugvás. 
A vallási vezetők Isteni büntetésről szónokoltak, és buzgón imádkoztak naphosszat, hogy meghallgassa őket az istenük. De ha hallotta is bármilyen isten a végeláthatatlan könyörgést, válaszra soha senkit nem méltatott. Aztán a papok elméje is megbomlott. Elhagyták a templomaikat, elhagyták a hivatásukat, és belevetették magukat az őrületbe. 
Aki maradt, aki megőrizte az ép eszét, tanulni kezdett. Bármilyen csekély értelmi képessége is volt, azt a tudományoknak szentelte. A miénk volt a világ minden ideje. Aztán elértük a felfogóképességeink felső határát. És dolgoztunk, és dolgoztunk, és dolgoztunk azon, hogyan indítsuk el újra az időt. De lassan mindenkit elhagy a remény. Így, vagy úgy de lassan mindenki megőrül. Lassan én is meg fogok. Akkor talán nem leszek tudatában, mi történik. Próbáltam már megölni magam. Nem is egyszer. Na, nem azért, mert reméltem, hogy véget ér ez a rémálom. Csak, hogy minél kevesebb időt kelljen benne töltenem. De, mint mikor alszunk, az idő múlását nem érzékeljük. Ahogy kihunyt bennem az élet szikrája, újra felébredtem. 
Már mindent kipróbáltunk. Többször is. Próbáltunk elutazni, ébren maradni, még űrhajóval elhagyni a Földet is, de semmi sem működik. Semmi sem változik. Minden. Minden. Minden ugyanaz. A fizika törvényei nem változtak. A mért adatok mindig ugyanazt mutatják. Egyszerűen megakadt a lemez, és nem vagyunk képesek újra elindítani. Vagy legalább végleg megállítani. 
Ha van pokol, akkor ez az. Sohasem voltam szent, el tudtam képzelni, hogy oda jutok. De azt hittem, hogy tudni fogom, hogy oda jutottam. Akkor legalább a bizonyosságban nyugalmat lelnék.
Hasonló történetek
2910
Hirtelen valami megmagyarázhatatlan Erő suhant végig rajta. Valami mély, sötét, csábító. Ekkor rájött, milyen könnyű volt megölni Rainost, egy fegyvertelen embert. Ilyen a Sötét Oldal, mely most hívogatta. De Kéler nem törődött vele. Inkább apja emlékére koncentrált, aki most már békében nyugodhatott. Elűzte lelkéből a gonoszt, a bosszú beteljesülésével a sötétség átjárta, majd elhagyta. Azonban most már tudta, hogy ha nem vigyáz, őt is könnyedén elcsábíthatja a Sötét Oldal...
2823
- Ugyan, ugyan tábornok! Ön túlságosan is elhamarkodott. Elfelejtette azt az apró tényt, hogy mind a romulán mind a klingon hajók el vannak látva álcázó pajzsokkal. A hajónk álcázópajzsa egy véletlen meghibásodás miatt már jóval előtte aktivizálódott. És mivel a vezérlőrendszere tönkrement a legénység nem tudta lekapcsolni azt.
- Véletlenül mi! – jegyezte meg Ke’Bokk parancsnok inkább csak magának, mint sem a jelen lévőknek...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: