Játék

Egy kés van a kezemben! Jeleket rajzolok a homokba. Furcsa jeleket...
A penge sima, acélos felületén megcsillan a tavaszi nap fénye. Tökéletes, áramvonalas... Hegyét gyengéden alkarom belső részéhez érintem, épp csak leheletnyi finomsággal végighúzom az itt található bársonyos, lágy bőrön. Kellemesen csiklandoz...
Magamban üldögélve szinte elkábulok és hirtelen pici csillagot vések valamivel a vénám fölé, egy érmentes területre... Ebben a pillanatban kiserkenő sötétvörös vérem, lüktető sebem kizökkent földöntúli, bárgyú révületemből. A vér kis patak módjára végigcsorog a karomon, egészen a könyökömig, majd le a homokba... Elmossa a jeleket, elmossa a gondolatokat. Már nincs nyugalmam, csak azon jár az agyam, Úristen megvágtam magam, most mi lesz?
Háromig számolok, az első levegővétel után visszatér a lélekjelenlétem és rájövök nincs baj, de mi lett volna ha csak pár centivel odébb, csak egy picivel odébb... a vénát vágom át?
Ekkor, ebben a pillanatban ráeszméltem milyen buta dolog is, ami oly’ gyakran megfordult már a fejemben..., hisz így meghalni értelmetlen!