Izgalmas hétköznapok

  Az emberek elfordultak tőle, mikor végig ment az utcán akkor hirtelen mindenkinek sürgős dolga lett és kitért az útjából. Rossz híre volt, főleg a háta mögött, szemtől, szembe csak a seriff merte neki elmondani a véleményét, de ő is csak a csillag miatt.
Korán sötétedett, a varjak egy szárazfán károgtak a Nevadai sivatag elterült a végtelenbe, mintha a világ csak szélből és porból állna, néhány száraz növény dacolt a széllel. Las Vegas és az 51 es körzet felépítése még sok száz évet váratott magára.
Koszfészek volt a város neve, a jellegzetes faházak, nem vonzották a turistákat és a napi szintű erőszak sem, hiszen a helybeli férfiak gyakran nyúltak a pisztolyhoz. A helyi rosszul őrzött bank állandóan vörös posztó volt a vándorló rablóbandáknak.
Belépett a kocsmába, a vidám zaj helyet, rögtön némaság lett, a kártyázó emberek nem raktak le új lapot az asztalra, csak a cigifüst szállt továbbra is, és zenegépből is szólt a country zene.
István a negyvenes éveiben járó kopaszodó férfi bevágta maga után az ajtót és a pulthoz lépett. A ruhája koszos volt, amivel elérte, hogy lenézzék, mert a Nyugati ember a szegényes ruházatot nem nézte le, de a koszosat igen.
István szakállas volt a kalapja zöld színű.
– Egy whiskit kérek. – mondta flegmán.
A kocsmáros a 60 as éveiben járt, ami a helyi viszonyok közt szép kornak számított, fehér ingben volt és barna színű nadrágban, szőke haját gondosan oldalra fésülte, hogy legalább az illúziója legyen meg annak, hogy a kocsma, aminek a neve egyébként Víg ökör, kulturális hely.
– Fél dollár lesz. – válaszolt a kocsmáros.
– Annyi pénzem nincs.
– Akkor nem kapsz inni.
István egy hirtelen mozdulattal elővette a hatlövetű pisztolyát.
– Miért nem olvasod el egyszer a házirendet, tilos az ivóba pisztolyt, puskát behozni, a bejáratnál van egy szekrény, ott külön zárható kis fiókokba mindenki beteheti a fegyverét, majd távozáskor, ki lehet venni. A szolgáltatás ingyenes, csak a kis rekeszek kulcsaira kell vigyázni.
– Adj inni te dög! – mondta István és lassú mozdulattal visszarakta a pisztolyát a tokjába.
– Nincs pénzed, már így is sok adósságod van. – foglalta össze a helyzetet a kocsmáros. Majd így folytatta. – Egy pohár vizet szívesen adok, ha szomjas vagy.
– Vizet igyak a Vadnyugaton? – kérdezte István felháborodottan. Majd megitta a pohár vizet, és szó nélkül kiment a kocsmából. Az ajtóból visszaszólt.
– Ezt még megbánod!
A kocsmáros töltött magának egy whiskit és megitta.
István a Szonja nevű, fehér szőr, kanca lovához lépett.
– Vizet kellett innom, nekem a rablónak. Ezt a szégyent.
A ló nem válaszolt, a férfi felült a hátára és elindult a sivatag irányába, a varjúk továbbra is károgtak.
– Holnap kirabolom a bankot. – mondta a férfi a ló nagyot nyerített, talán értette amit halott.
A Nevadai sivatagban az éjszaka nem gyerekjáték a folyton éhes hiúzok, farkasok és medvék, és magasan repülő keselyűk nem adnak sok okot az optimizmusra. Na és az időjárás sem, nappali meleget felváltja az éjjeli hideg. Éjszaka a cowboynak tüzet kell gyújtani, ha a csillagos ég alatt akar éjszakázni, a Nyugat törvényei kemények és nem igazságosak.
István gyorsan összeszedett egy csokorra való száraz kórót és a nyereg alól tűzszerszámot vett elő, hamarosan barátságosan égett a tűz, pár perc múlva a férfi száraz faágakat dobott rá. Újra eszébe jutott a szégyen, hogy vizet kellett inni a kocsmába, nagyot köpött, egy éhes hiúz hangja hallatszott.
A férfi a tarisznyájából elővett egy nagy darab szalonnát és egy vékony, erős ágra tűzte, meg kell pirítani, mert nyersen rágós, mellé kovászos kenyeret eszik a rabló. Vágott egy kis, vörös hagymát is. Evett, de közben figyelte a ,megjelenő vadállatokat is, ha túl szemtelenek lesznek akkor a hatlövetű hangja is megszólal. Persze az állatok sem buták, tudják, hogy a cowboyoknak és a rablóknak is van pisztolya, sőt tulajdonképpen az asszonyok kivételével mindenkinek van, de remélik, hogy legalább a szalonna bőrét megkapják, mert a vadnyugati ember szereti az állatokat és tiszteli őket.
– Emlékszem rá, hogy fénykoromban egy délelőtt három bankot kirámoltam. Szép idők voltak, nem volt anyagi gondom, amit a nők is megéreztek, minden nap másik szuka bújt az ágyamba. Majd jött a seriff aki szerint nem szabad bankot rabolni, menekülnöm kellett, de nem azért lettem kitaszított, hanem mert férjes asszonyt szeretem. A férjes asszony a Vadnyugati férfiak számára tabu, de én nem tudtam parancsolni az ágyékomnak, a nő persze mindent elmondott a férjének, hajtóvadászat indult ellenem, el is találtak a jobb lábam, a lovam ledobott, futva kellett menekülnöm, végül az üldözők lemaradtak, úgy gondolták, hogy majd az éhes farkasok végzik a dolguk. Nem volt könnyű a helyzetem, egyedül a sivatagban, akkor még nem volt meg a Szonja nevű lovam, hanem egy másik állatom volt, aki ledobott és elfutott haza a gazdájához, mivel úgy loptam. Könnyen ledobott mert a golyótól fájt a lábam.
István nézte a tüzet és felidézte a misztikus éjszakát mikor sebesülten feküdt a Nevadai sivatagban, egy indián férfi jelent meg a semmiből a fején tolldísz volt, vizet kért. István adott neki a kulacsból.
– Három kívánságod teljesítem, mert jó tett, helyében jót várj. – mondta az indián férfi és eltűnt.
Szonja a kanca is kapott egy szelet kenyeret, és a férfi egy kulacsból, műanyag tálba öntött vizet az állatnak, az egyik közelbe lopakodó hiúz pedig megkapta a szalonna bőrét.
István dobott a tűzre egy vastag faágat és nézte ahogy a lova lefekszik a kiszáradt fűre és békésen alszik. Az égen a sarkcsillag mutatta az irányt Észak felé és egy hullócsillag is feltűnt.
. Holnap sikerüljön a bankrablás. – mondta István és ő is lefeküdt a tűz mellé, a pisztolya a kezében volt.
Egy farkas jelenet meg a lassan kialvó tűz mellet és megszimatolta Istvánt a férfi a pisztolyát az állatra irányította, mindezt alvás közben. A farkas nagyot ugrott az éjszakában, Szonja talán az emlékeiről arról álmodott, egy vándorcirkuszban született meg, majd eladták egy farmernek, ekét kellett húzni, ami nem tetszett az állatnak végül István lett a gazdája. Rövid tűzpárbaj után a farmer férfi jobbnak látta, hogy lemond az állatról és a rablónak adja.
Másnap reggel perzselő hőség volt, István megigazította a kalapját és elindult lóháton Koszfészek felé. A városban szokás szerint lövöldözés volt, tehát a seriff elfoglalt.
– Épen jókor jön ez nekem. – mondta István és leszállt a bank előtt a lóról, majd belépet az épületbe.
– Bankrablás üvöltötte és a mennyezetbe lőtt. Majd így folytatta. – Senki se próbálkozzon, mindenki tudja rólam, hogy nekem van a leggyorsabb kezem a vadnyugaton.
– Ez mondjuk igaz. – mondta az egyik bankár, egy fiatal férfi, fekete színű ruhában.
– Csak a Vadmacska gyorsabb nálad. – mondta egy férfi hang hátulról.
A Vadmacska név hallatán hirtelen csend lett. – Hírből ismerték, állítólag egy asszony aki gyorsabban forgatja a pisztolyt bármelyik férfinál, a Vadmacska becenév úgy ragadt rá, hogy egyszer felmászott a fára és lehozott egy kóbor Cicát, aki nem tudott lemászni.
– Ugyan már a Vadmacska nem létezik – válaszolt István és nem tudta, hogy hibát követ el, viszont a bank alkalmazottjai nagyon is jól tudták. – Le kell foglalni a férfit így lesz ideje a seriffnek a helyszínre érkezni.
– De létezik a Vadmacska, és ő a leggyorsabb – mondta a fekete ruhás bankár.
– Talán látta valaki? – kérdezte István flegmán.
– Ha megfordulsz akkor láthatsz. – mondta egy érzéki női hang
A férfi gyorsan megfordult, egy rövid, vörös hajú nőt látott, Vidrabőrből készült mélyen kivágott felsőt viselt, hogy a látvány terelje el a férfiak figyelmét a kezében lévő pisztolyról.
– Nem hittem volna, hogy konkurencia is lesz bankrabláskor, szedjük össze a pénzt és felezzük meg.
– Gyorsan pörög az agyad cowboy, dolgozik az adrenalin. Én meg háromig számolok, addig talán el tudsz menekülni. – mondta a vadmacska
– Én voltam itt előbb.
– Vadmacska jóval előbb itt volt – mondta a fekete ruhás bankár
– Durr. - szólalt meg Vadmacska pisztolya és István kezéből kirepült a hatlövetű a csukott ablakon keresztül.
– Megint szégyenben maradtam – mondta a férfi és kiugrott a kitört ablakon keresztül egyenesen Szonja hátára, és ellovagolt.
Vadmacska egy nejlon szatyorba kérte a pénzt, majd az ajtón keresztül kiment a bankból. Kint meglepetés várta, a seriff, válogatott, mindenre elszánt férfiakkal várta. Öt pisztoly irányult Vadmacskára, ilyen helyzetben csak az őrültek próbálják meg a szökést.
– Dobd el a fegyvert, vadmacska és ne hidd, hogy a cicid eltereli a figyelmünk. – mondta a seriff és tüzelt. A Vadnyugaton nem számolnak el háromig, hanem rögtön lőnek. Vadmacska nagyot ugrott, nem sebesült meg, de a pisztoly kiesett a kezéből, hátra futott, egy rövid ideig a bank épülete védte, már emelte fel a kezét, hogy megadja magát mikor lónyerítést halott. István jött vissza.
– Gyere szépségem, meghívlak egy randira. – mondta a nőnek. Vadmacska felült a férfi mögé. A sivatag már várta őket, szerencsére porvihar volt ami elfedte a nyomaikat.
Az üldözők hamar lemaradtak, mert Szonja nagyon gyors ló volt.
– Szonját, nem érjük utol, még két emberrel a hátán is gyorsabb mint a mi lovaink. – mondta a seriff lemondóan.
– Szonja elvisz bennünket a következő városig, ott végre tudok whiskit inni. -mondta István.
– Rendben van cowboy és köszi. – válaszolt Vadmacska és észrevette, hogy lecsúszott a melltartójának az egyik pántja.
– Mennyi pénzt tudtál rabolni? – kérdezte a férfi.
– Egy darabig elég lesz. – válaszolt Vadmacska és nagyot nevetett.
A város neve ahova megérkeztek Farkas city volt, a főtéren egy fából készült farkas szobor
Betértek a helyi ivóba, a Vadökörbe.
– Egy üveg whiskit adjál nekem és a barátnőmnek.
– Üdvözöllek, ha jól tudom te vagy István a kölyök. -mondta a kocsmáros az 50 es éveiben járó, magas, vékony, őszülő férfi.
– Kölyök 20 évvel ezelőtt voltam, te hülye, ma már simán István a nevem.
– És a barátnőjét, hogy szólíthatom?
– Fogd be a pofád. – mondta Vadmacska határozottan.
A kocsmáros nem sértődött meg és tudta, hogy a fizetővendégnek még a Vadnyugaton is igaza van.
– Cicám, megisszuk a whiskIt, utána lelépünk Mexikóba, mivel hamarosan tele lesz plakátolva a város a képünkkel.
– Mexikó 8000 ezer mérföldre van innen, semmi baj, hogy keveset járták iskolába és valószínűleg ezért hiányosak a földrajzi ismereteid.
– Akkor nem megyünk Mexikóba. – válaszolt István és újra a whiskis üveg után nyúlt.
A helyi seriff lépet be az ivóba, várható volt a megjelenése, a kocsmáros leadta a drótot, hogy idegenek érkeztek a városba, sok pénzük van és vedelik a whiskit, egy férfi és egy nő. A szomszéd városban pedig nem rég raboltak ki egy bankot, méghozzá egy férfi és egy nő. Nem volt nehéz összerakni a mozaikokat.
– Nem szeretjük a balhét errefelé- mondta seriff egy 50 – es éveiben járó, magas, fekete, rövid hajú férfi.
– Én sem szeretem a balhét – mondta István és egy 20 dollárost dobott a pultra.
– Az idegeneket sem szeretjük. – válaszolt a seriff.
– Adj még inni, te szemét. – mondta Vadmacska a kocsmárosnak.
– De legjobban a bankrablókat utáljuk. – közölte a seriff és a pisztolyához nyúlt. Vadmacska kirántotta István derékszíján lévő tokból a pisztolyt és tüzelt a seriff pisztolya kirepült az ablakon.
– Ilyen jól csak a Vadmacska tud lőni. – mondta seriff.
– Húzunk innen mielőtt autogramot kér tőled a seriff. – mondta István.
Kifutottak az ivóból, Vadmacska szemtelen módon a seriff, pihent lovára ült fel.
Porzott utánuk az út, a könnyen jött pénzből még volt a nejlonszatyorba, nem féltek semmitől sem az útjukat nem keresztezte vasútvonal, mert akkor még ismeretlen volt a kötöttpályás közlekedés.
– Cicám, van vér a pucádban, a seriff lovát loptad el.
– Előre nézz mert egy csapda van előttünk. – üvöltött Vadmacska.
– Biztos a prémvadászok rakták ki,  most megmenteted a lovam és az én életem.
– Cserébe majd kérek valamit.
– Szépek a melleid.
Vadmacska válaszkánt nagyot nevetett és engedte, hogy teljesen lecsússzon a melltartója. Az egyik bokorban egymásnak estek, a közös kalandok és talán a whiski felperzselte a szenvedélyük lángját. István a hölgy melleit fogta meg. Vadmacska élvezte a férfi közelségét. Végül a varjak a több kilométer messze lévő fáról hirtelen felrepültek, olyan hangos volt Vadmacska kéjes nyögése, amivel pontot tett a szeretkezés végére.
- Ezért szeretek a vadnyugaton élni. Szép nők, rosszul őrzött bankok és finom whiski . - mondta István.
– Nekem a könnyű pénz, a férfiak és a lövöldözés tetszik.- válaszolt Vadmacska.
– Aludjunk cowboy, hosszú napunk volt, Holnap bemutatlak az apámnak, ilyen keménykötésű férfiakat keress a ranchra, a tehenek mellé
– Nem akarok dolgozni, talán elfelejtetted, hogy rabló vagyok?
– Vagy igaz amit beszélnek a hátad mögött, hogy egyszer gombaszedés közben megijedtél egy békésen legelésző tehéntől?
– Ki mondta ezt neked?
– Igaz?
– Holnap elválnak útjaink, nem fogok egy ranchon dolgozni, ha te már nem akarsz rabló lenni, megértem, de engem ne zaklass.
– Tartozol nekem cowboy, emlékez rá, hogy megmentettem az életed, és ez a kérésem, hogy dolgozz az apámnak a Piros Pipacs nevű ranchon.
– Én a messze földön rettegett rabló dolgozzak? Mennyi ideig te hülye?
– Három hónapig, utána mehetsz amerre látsz.
– Igaza volt az apámnak, nőkkel csak a gond van.
A ranch egy völgyben volt, érdekessége a helynek, hogy jobbról és balról is hegyek magasodnak.
Vadmacska édesapjának a neve Károly, keménykötésű, magas, szikár, barna rövid hajú fickó volt,  egy hatlövetű pisztolyt és egy rövid nyelő fejszét viselt az oldalán, azt mondták, róla, hogy egy indiántól lopta el a fejszét mikor még gyerek volt.
– Üdvözöllek István, a lányom szerint itt kell dolgoznod három hónapig, meg sem kísérlem megérteni, mivel férfiember nem érti az asszonyok észjárását. De azt tudom, hogy olyan makacs mint az anyja volt, mielőtt lelépett egy cowboyjal.
– Ritka a Vadnyugaton a tartós, harmonikus kapcsolat, talán mert a Nyugati férfi gyakran a lovát többre becsüli mint az asszonyokat. – mondta István és nagyot köpött.
A ranchon, Istvánról hamar kiderült, hogy fél a tehenektől ezért a ganét kellet neki vasvillával összeszedni és kihordani, ami nyilván derogált neki.
– Ezt a szégyent, ganét kell hordanom vasvillával, nyilván Vadmacska pedig röhög rajtam, de majdcsak letelik a három hónap, a fizetésből és szerencsére tisztességesen megfizetnek, lehet, hogy veszek egy házat valahol. – mondta miközben a ganét hordta ki az istállóból. Esténként bement Bostonba és kuplerájokba és ivókba elverte a pénzét.
– Cowboy, ha így folytatódik akkor elterjed rólad a hír, hogy nem tudsz jól bánni a fegyverrel, ami nagy szégyen a Vadnyugaton. – mondta egyszer Vadmacska, mikor István részegen tántorgott hazafelé.
2
– A Svéd a városban van attól félek balhé lesz, a seriffet már lefizette. – mondta Károly
– Mit akar a Svéd? – kérdezte Vadmacska.
– El akarja tőlünk venni a ranchot.
– Párszor próbálták már elvenni, de eddig még senkinek sem sikerült. – mondta Vadmacska és megsimogatta a pisztolyát.
Bostonban a kocsmában is a Svéd volt a téma.
István egy 20 dollárost dobott a pultra.
– Egy üveg whiskit kérek. – mondta.
– Szerintem balhé lesz, a Svéd a városban van, és a Piros Pipacs ranchot akarja. – mondta a kocsmáros, egy ötvenes, alacsony, őszülő férfi.
– Még egy Whiskyt
– Nem segítesz rajtuk?
– Semmi közöm a ranch dolgaihoz én csak a ganét hordom ki.
A férfi megitta a Whiskyt és kiment az ívóból.
– Nem tetszik ez nekem, Északi szél fúj. – mondta István az istállóban és nagyot köpött.
Pokoli este volt, a Piros Pipacs nevű ranchon a marhák megvadultak, érezték a tüzet. Félő volt, hogy kitörnek a karámból és futnak amerre látnak. Ugyanis az évnek abban a szakaszában a marhákat, elzárt helyen, úgynevezett karámokban tartották és nem a nyílt legelőkön.
– Baj van, a Svéd felgyújtotta a szénabálákat, és a szél erre felé fúja a tüzet, egyet tehetünk, hogy megadjuk magunkat. – mondta az egyik cowboy és rémülten nézte a megvadult állatokat. A férfi neve, János volt, vékony testalkatú és magas.
– Hitvány gondolat. - válaszolt Vadbivaly aki szintén cowboy volt és hamar megvadult. Utálom a gyáva embereket, mindenki fogjon fegyvert, nem adjuk olcsón a ranchot. - folytatta és tudta, hogy máskor egy hónap alatt nem beszél ennyit.  Nem a szavak emberre volt, előbb tüzelt, és csak utána kérdezett.
– Itt már csak a csoda segíthet. - jegyezte meg Vadmacska és megigazította a melltartóját, miközben nézte ahogy egyre közelebb ér a tűz.
István eldobta a vasvillát és kirohant a ranch bejáratához majd üvöltött.
– Indián a kívánságaim a következők, legyen sok eső és forduljon meg a szél.
– Ekkora egy idiótát. – jegyezte meg Vadmacska.
Egy fényes, férfira emlékeztető alak jelent meg, tolldíszt viselt, és pontosan úgy nézett ki mint egy Indián.
– Teljesült a két kívánságod, de mi legyen a harmadik? Tudod én vagyok az alak akinek vizet adtál a sivatagban.
– Vadmacskának legyenek nagyobbak a mellei.
– Nem csalódtam benned, tényleg hülye vagy. – válaszolt az Indián és eltűnt.
István látta, hogy hirtelen megfordult a szél és úgy esett az eső mintha dézsából öntenék, a tűz egy pillanat alatt elaludt. A Piros Pipacs ranch cowboyainak megjött a kedve, golyózápor kíséretében elzavarták a Svédet és a bandáját.
– Köszönöm a szolgálatot, és a csodákat. – mondta Károly a ranch tulajdonosa és megszorította István kezét.
– Igazán nincs mit. – válaszolt a férfi és felült a lovára. Szonja nagyot nyerített.
István, nézte, hogy Vadmacskának lecsúszik a melltartója.
– Kicsit még maradok. – mondta a férfi és a felkelő nap fényében ellovagló cowboy látványa holnap reggelig váratott magára.
A varjúknak pedig nem sok nyugtuk volt a környéken, mivel Vadmacska kéjes sikolyai messze elhallatszottak.