Inkompetencia

-Micsoda?
Ms. Panto hangja jéghideg volt miközben rám meredt. Küzdenem kell azért, hogy felemeljem az államat és továbbra is a szemébe nézzek. Úgy érzem mindjárt sírni fogok. Mindennél jobban szeretnék most valahol máshol lenni. Ms. Panto lassan kihangsúlyoz minden egyes szót, miközben beszél:
-Tehát már van rá védelmi bejegyzés…a Clover Inc.-től, és… mióta van ez a szabadalom?
-…négy év. – hallom a saját hangom remegését, ahogy szelíden válaszolok.
A főnököm úgy néz ki, mintha ki akarna ugrani az asztala mögül és ott helyben agyonverne. Próbálok felkészülni egyik hírhedt üvöltöző leszidására. Amikor legutóbb bedühödött valakire, az egész emelet hallotta. Szegény Elza egy hétig nem akart senki szemébe nézni.
– Négy év… – ismételte meg színtelen hangon.
– …és miközben három évet és több tízmillió dollárt vesztegettünk, kinek lett volna a feladata, hogy megbizonyosodjon arról hogy minden rendben van?
Minden szavánál azt várom, hogy kitör a düh vulkánja.
– Az enyém. – suttogom halkan.
Hallottam, ahogy csikorog a foga. Bár láthatóan fortyogott a dühtől, Panto nem ordított. Amit mondott, az csak egy halk, egyszerű ténymegállapítás volt.
–Kicsináltál bennünket, ugye tudod?
-Nem úgy használják, ahogy mi szeretnénk. Lehet, hogy…
Még a mellkasomon is belerezeg ahogy Panto öklével az asztalára csap.
-Huszonhárom millió dollár! Négy PhD! Három év! Egy teljes kisegítő személyzet! Minden odavan, mert nem tudtad ellenőrizni a kibaszott szabadalmakat!
Érzem hogy könnyek szöknek a szemembe miközben a kezeimet bámulom. Csomó van a gyomromban és próbálok nem sírni. Egy pillanatig csend van és csak a főnököm dühös lélegzetét hallom összeszorított fogain keresztül… meg a saját nyöszörgő lélegzetemet.
-Vetkőzz! – parancsolja csendesen
-Sajnálom… Sajnálom… kérem! -szúr a torkom, miközben kövér könnycseppek kezdenek gördülni az arcomon.
-Gyerünk!
Érzem, ahogy a nehéz cseppek legördülnek az államon. Sötét cseppek képződnek a blúzomon amit lassan elkezdek kigombolni. Érzem magamon Ms. Panto égő tekintetét. Ütésre számítva összerándulok amikor Panto odanyúl, de csak bedobja a ruhámat a szemetesvödörbe. Forró könnyek hullanak a bőrömre, ahogy a szoknyámmal matatok. Bátortalanul azt is a vödörbe ejtem és hamarosan jön a cipőm és a harisnyám. Egy pillanatig ott ülök és sírok, ahogy elönt a szégyen. Azután inkább gyorsan lehúzzam lila melltartómat, nehogy újra kiabáljon velem. Egyik karommal eltakarom a melleimet, miközben kidobom a szemétbe. A másik kezemmel ügyetlenül lecsúsztatom a bugyimat a bokámig.
–Mindent vegyél le!
Feltámad bennem a félelem, forró kezek szorongatják a torkom.
-Megtettem.. – tiltakozom miközben agyam egyik szörnyű forgatókönyvről a másikra vált azon tűnődve miről beszélhet.
-Az ékszereidet is!
Olyan idióta vagyok! Sietve felnyúlok az egyik kezemmel, hogy kivegyem a fülbevalóimat.
-.-.-.-.-
Amikor Panto kinyitja az irodája ajtaját tudom merre kell mennem. Lehajtott fejjel lépek ki a folyosóra.
-Ne merészeld takarni magad! – sziszegi miközben elmegyek mellette.
Nagyon nehéz az oldalam mellett leengedve tartani a karjaimat. Hallom a munkatársaim kíváncsi mormolását ahogy elsétálok mellettük. Vörösen forró az arcom és a szívem hevesen kalapál. Érzem a tekintetüket, bár nem látom őket: a tekintetem az előttem lévő szőnyegre szegeződik. Nem bírok most a munkatársaim szemébe nézni. Azt hiszem, ha megtenném összeesnék a padlón. Kissé ironikus hogy az egyetlen kívánságom jelenleg az, hogy meghaljak. Minden lépésnél érzem ahogy a mellbimbóim megkeményednek és a puncim bizsereg. Ó, istenem, Panto miért nem ütött inkább agyon az irodájában? Mindannyian tudják hova megyek, és mindannyian tudják mi történik az olyan idiótákkal mint én. Egyszerűen nem tudták, milyen amatőr vagyok. Még mindig nem tudják. Istenem, mi van, ha elmondja nekik mielőtt meghalok? Mi van, ha kényszerít hogy elmondjam nekik?
Panto követ engem, ahogy lemegyek a liftekhez. Szerintem attól tart hogy elfutok. Nem kell aggódnia, tudom hogy megérdemlem amit kapok. Tudom hogy meg kell kínozni azért, amit tettem. Nem számít, mit tesz velem… bármit vág le rólam, vagy tol belém… és akárhova tolja… tudom, hogy megérdemlem. A puncim remeg a várakozástól. Tudom hogy meg fognak büntetni, még ha a puncim nem is tudja. Istenem, olyan beteg alak vagyok! A liftben rájövök, hogy még mindig sírok. Azt hiszem abba sem hagytam mióta Panto azt mondta hogy vetkőzzek le. Az ostoba bőgésem ellenére érzem, ahogy a puncim benedvesedik. Ms Panto rá fog jönni, hogy egy beteg perverz vagyok. Most már éreznie kell a puncim illatát. Istenem, biztosan azt hiszi hogy szándékosan tettem! Hogy meg akartam magam ölni, ezért mindent tönkretettem!
Egy szégyenletes gondolat fut át a fejemen: Mi van, ha tényleg így van? Mi van, ha tudat alatt elszúrtam a projektet, hogy a cég meggyilkoljon? Voltak fantáziálásaim a céges hóhérról. Sötét, beteges fantáziák. Az egyik késő este -miután túl sokat ittam ahhoz hogy szégyelljem magam- feldugtam egy vibrátort a popsimba és egy kés tompa oldalát végighúztam a hasamon azt képzelve, hogy kibelezett miközben megerőszakolt. Az egész lift bűzlik a csöpögő puncimtól, Kizárt hogy Panto ne érezze az illatát. Azt kell gondolnia, hogy az egész csapatot becsaptam hogy kiélhessem beteges perverzióimat. Ó, miért nem hajtottam inkább bele egy folyóba ma reggel?
Kinyitom a számat és megpróbálom elmondani neki, hogy lehet hogy butább vagyok az átlagnál és túl perverz ahhoz, hogy valóban embernek nevezzenek, de soha nem bántanám szándékosan az osztályt. Soha nem árulnám el így a munkatársaimat. De csak néhány érthetetlen, magas hangú zokogást tudok kinyögni magamból, úgyhogy inkább befogom és lebámulok a lábaim közötti résbe. Érzem, ahogy Panto pillantása átfúródik a tarkómon. Még azt sem tudom elmondani, hogy sajnálom, tényleg értéktelen vagyok.
-.-.-.-.-
Marina, Matt titkárnője abbahagyja a gépelést ahogy közeledünk.
– Matt bent van?
Egy cseppet sem enyhült a jeges harag Panto hangjában.
– Éppen befejez egy találkozót. Újabb felmondás? Azonnal be tudnak menni, csak töltse ki ezeket az űrlapokat!
Nem hallgatom a hasznos tanácsokat, amelyeket Marina ad Pantónak arról, hogy hogyan kell kitölteni az életem végét jelentő papírokat. Kizártam mindent, kivéve a meztelen lábfejem képét a gesztenyebarna szőnyegen. Így ér véget. Így halok meg. Értéktelen szajhaként.
-Melody… MELODY!
Felugrok, ahogy Panto hangja kizökkent önutálatom gödréből. Az általa nyitva tartott ajtó felé biccent, arcán a megvetés szikrázó képe. Marina boldogan ütögeti a papírjaimat egy takaros kupacba és meleg mosolyt sugároz rám, ahogy elvonulok az asztala mellett. Soha többé nem fogom látni ezt a nőt.
Most látom először Matt irodájának belsejét. A legtöbb lány aki idejön, nem tér vissza pletykálni róla. Azt hiszem, én sem fogok. Hatalmas…inkább egy nagy konferenciateremhez vagy egy kis előadóhoz hasonlít, mint egy irodához. Egy óriási ablakból lélegzetelállító kilátás nyílik a városra. Bármilyen szép is a kilátás, a tekintetem elég gyorsan máshová vándorol.
Egy nagyon fiatal, hosszú barna hajú nő kapálózik a levegőben miközben megfullad egy hurok végén. Hiába küzd… a háta mögött egy pár puha plüss borítású fekete bilincs tartja távol a kezét a nyakába vájó kötéltől. Irigylem őt. Sötét szemei tágra nyíltak a félelemtől, miközben ide-oda lengett. Valószínűleg valami titkárnő, akiről egy ügyvezető úgy döntött, hogy nem engedhetik meg maguknak. Elbocsátás és végkielégítés helyett olcsóbb valami mondvacsinált hibát kreálni. Csak a gazdasági valóság áldozata. Nem olyan két lábon járó kudarc, mint én.
Az almája ropogása felhívja a figyelmemet a gyilkosomra. A gyümölcsöt lazán a kezében tartja, izmos fiatal teste teljesen meztelen. Masszív hímtagja lassan nő, jól látszik hogy élvezi a fiatal barna fenekének látványát a lány vergődése közben. Kétségbeesetten szeretném most azt a hímtagot magamban, bár tudom hogy nem érdemlem meg.
-Miben segíthetek?- kérdezi és leteszi az almát.
-Nyúzd meg! – parancsolja Panto.
A szavai még mindig a fülemben visszhangoznak, miközben Matt a kerethez rögzít. A karjaimat magasan a fejem fölé feszíti, a bokáim széttárva, nedves puncim közszemlére téve. Örülök hogy nincsenek itt a munkatársaim. Tudom, hogy itt kellene lenniük. Itt kellene lenniük, hogy mutogassanak rám és suttogjanak az elcsöppenő hüvelyemről. De csak ketten látják a szégyenemet. Egy kis méltóság a végben. Szeretném megköszönni Pantónak ezt a kis kegyelmet -amit nem érdemlek meg-, de attól félek hogy csak a szavaimba fulladok és még nagyobb idiótát csinálok magamból, mint a liftben. Így ehelyett csak állok és sírok, és érzem hogy a forró könnyek lefolynak az államon a szabadon lévő melleimre, miközben a testemet megfeszíti a fémkeret. Meglepő hogy maradt még könnyem.
–Meg is erőszakoljam? – kérdezi Matt.
A karjaim majd kiugranak helyükről, a bilincsek a csuklóimba vájnak.
-Nem! Csak nyúzd meg!
Jó. Nem érdemlem meg azt a péniszt. Nem érdemlem meg hogy az utolsó sötét fantáziám beteljesüljön, mert lehet hogy pont ezért tettem. Azért vagyok itt, hogy megbüntessenek. Mert megérdemlem a büntetést.
Érzem az éles vörös vonalat lehúzódni a hátam mentén. Olyan rekedt a torkom a sírástól, hogy észre sem veszem hogy felnyögök a fájdalomtól, amíg meg nem hallom a hangokat, amik a szoba falairól visszhangoznak. A fájdalom vörös vonala folytatódik a hátsómon és a combjaimon. Azután végighúzódik a vállaimon és a csuklóimon. Majd jön az igazi fájdalom. Tűz. Nem…ez több, mint tűz. Tiszta, izzó, fehér, desztillált gyötrelem. Az agónia puszta fogalma. A hátam közepén a lapockáimnál kezdődik és szétterül. Nem tudom, sikítok-e. Nem tudom, küzdök-e. Azt sem tudom, hogy elélvezek, sírok, vagy esdeklek-e. Csak azt tudom, hogy fáj és egyre terjed. Ahogy a fehér kín szétterül a hátamon, a szavak értelmet veszítenek. Minden beletartozik a fájdalom eme mindenek felett álló fogalmába. Ahogy szétterül a végtagjaimon, és a bőröm ernyedten és lógóan lehull elém mint a ruhacsíkok, az idő értelmét veszti. Nincs múltbeli szégyen, nincsenek jövőbeli félelmek, csak a most gyötrelme. És ahogy Matt lehúzza a bőrt a mellemről, a hasamról, a puncimról és hagyja hogy a nyakamról lógjon, mint egy kísérteties köpeny, az Én is értelmét veszti. Már nem létezem. Csak a fájdalom…. ez minden. És hamarosan ez is eltűnik.
-.-.-.-.-
Nézem, ahogy egykori alkalmazottam a kíntól sikoltozik miközben bőrét leválasztják formás testéről. Korábban egy kicsit mindig is féltékeny voltam rá. Hogyan tudott ilyen aranyosan nőiesnek lenni anélkül, hogy különösebben tett volna érte valamit? De most nem vagyok féltékeny. A dühöm forrongása nem lankad, miközben hallgatom ahogy elhal a hangja és nézem, ahogy ajkai némán tovább sikoltanak. Nézem ahogy a feje elernyed és az arca előrebukik. Bőre darabjai lelógnak véres nyakáról. Nem akarom, hogy elájuljon. Azt akarom, hogy felébredjen, és megpróbáljon még sikoltozni. Azt kívánom hogy bárcsak még több bőr lenne a lágy testén, csak hogy Matt letéphesse.
–Már nem fog magához térni. – mondja Matt tényszerűen.
Észreveszem hogy a farka kőkemény, lüktetve mered felfelé. Meglep hogy képes összefüggő mondatokat alkotni azután hogy ennyi vér átkerült az agyából a hímvesszőjébe. Valószínűleg azt akarja hogy siessek és menjek el, hogy a titkárnőjét döngethesse. Nos, erre várnia kell.
Matt szemöldöke kissé zavartan összeráncolódik amikor gyorsan elkezdem kigombolni a blúzomat. Tudom miért nem halt ki a haragom Ms. Vetterrel. Nem csak őrá haragszom, mert nem csak ő a hibás. Ezt attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy beismerte a hibáját. Ez az oka annak, hogy két felmondási lapot töltöttem ki Marina asztalánál egy helyett. Félredobom a blúzt és elkezdem a letolni a nadrágomat.
–Hagyd ott lógni, amíg nem végeztél velem. Ha mégis érezne fájdalmat, akkor azt akarom hogy a lehető legtovább érezze!
Melody elbaszta… iszonyúan elcseszte, de nem ő volt a projekt felelőse. Nem neki kellett volna gondoskodnia arról, hogy a csapat minden tagja hozzáértő legyen. Nem ő volt az, aki nem tudta ellenőrizni, hogy mindenki megfelelően végzi-e a dolgát. Nem ő volt a felelős. Én voltam.
Lenézek edzett testemre. Annyi óra az edzőteremben, annyi szörnyű ebéd a rostmániás diéta miatt, amikor igazából csak egy jó zsíros hamburgerre vágytam... Azt hittem, ennél több eredménye lesz az önsanyargatásnak. Hogy több leszek mint egy véres holttest, amit egy dobozba csomagolnak és elszállítanak a családomnak, hogy a földbe helyezzék. Azt hittem, valaki leszek…. valaki több, mint egy felső középszintű menedzser egy cég arctalan tömegében.
– Ki fogsz zsigerelni! – magyarázom Mattnek miközben hagyom, hogy nézze gyönyörűen megformált testemet.
Elcsesztem amikor Melodyt bíztam meg azzal, hogy ellenőrizze a lehetséges jogi problémákat. Elcsesztem amikor három évig hagytam, hogy ellenőrizetlenül dolgozzon. Elcsesztem és meg fogom fizetni az árát. Látom hogy Matt farka megrándul és az állkapcsa összeszorul, ahogy próbálja visszatartani magát.
– És meg fogsz dugni! Belezés előtt, közben vagy utána. A lényeg hogy akkor, amikor még élek.
Elcsesztem, de annyira azért nem, hogy megvonjam magamtól ezt az utolsó kis örömet.
-.-.-.-.-
Végigvonszol a padlón és úgy viszi a testem, mint egy gallyat a szökőár. A hátam a falnak csapódik és a keze a torkom körül van. Nem fojt meg, de érzem hogy meg tudna. Érzem az erőt az ujjaiban és tudom milyen könnyű lesz véget vetnie az életemnek. Egy ősi, ösztönös morgást hallattok és ujjaimat végighúzom feszes melleimen. Összeszorítom bizsergő kebleimet és gyakorlatilag felkínálom neki. Szeretném megtapasztalni ezt az erőt, amikor meghalok.
Még soha nem ütöttek ököllel a hasamba, de szerintem ez az érzés nagyon közel állhat ahhoz. Erős fájdalom önt el. Érzem ahogy Matt keze a torkomba nyomódik, miközben megpróbálok összegörnyedni a kíntól. Megfogom a melleimet… részben a mellbimbóimra nehezedő nyomás miatt tapasztalt intenzív érzékiség miatt, részben pedig azért, hogy a kezeimet távol tartsam amikor szétnyílok. A fájdalom szétterjed, fel a hasamon és kifelé növekszik az első gyötrelmes behatolási ponttól. Hallom a kés csattanását a kemény csempepadlón, és tudom hogy végem van.
Belém tolja a farkát és erős csípőjével egész testemet a falhoz emeli. Alig tudom felfogni a testemet eluraló érzéseket. A puncim erőteljes nyújtása, ahogy hatalmas hímvesszője teljesen betölt. A gyötrelem, ahogy a testem darabjai lassan csúsznak kifelé a hasüregemből. Az adrenalinlöket a félelemtől, mert tudom hogy néhány perc múlva nem leszek más csak egy tetem.
Az orgazmus elnyom mindent…. csak utas vagyok, miközben a testem remeg a kéjtől és elmém felrobban az eksztázistól. Teste az enyémnek feszül.. minden egyes lökése olyan, mint egy második szívverés. Még mindig élek amikor az orgazmusom elhalványul. Elhúzom a kezeimet Matt oldaláról, és lenyúlok hogy finoman kitapintsam a köztünk lévő szakadást. A hasam egy forró, ragacsos massza, amely lassan kúszik kifelé. Megmarkolom a beleim egy darabját. Meghúzom és érzem a kúszó fájdalmat, ahogy kicsúszik a testemből. Matt erős farka belelövi magját haldokló puncimba. Felmordul miközben még néhányszor a falhoz löki a testemet, megtöltve spermájával. Azután leejt és hagyja hogy a testem a fal mellé roskadjon. Lenézek a hasamból kiömlő vörös és szürke összevisszaságra. Fogalmam sem volt, hogy a szűk kis hasam mögött ennyi minden van. Felveszek egy nyálkás darabot és nézem, ahogy kicsúszik az ujjaim közül. Ez vagyok én… Felnézek, és látom hogy Matt leveszi a titkárnője holttestét a hurokról. Nem ezt érdemelte, nem az ő hibája volt hogy megnyirbálták a költségvetést. Látómezőm szélei mintha összezárulnának körülöttem ahogy remegve Melody véres holtteste felé fordítom a fejem. Ő viszont megérdemelte. Nem áll szándékomban lenézni, de a nyakam összeesik a fejem súlya alatt és hirtelen csak a saját véres belsőségeimet látom az ölemben. És én is megérdemlem ezt. Érzem, hogy a szemeim rebbennek, elsötétülnek és képtelen vagyok megakadályozni. Tisztában vagyok vele hogy a testem leáll. Az a test, amelyet uraltam és amelynek kialakításán olyan keményen dolgoztam. Az egész életemet úgy éltem hogy hatalmat és irányítást kerestem, de amikor végül meghalok, egyikkel sem rendelkezem.