III. Ez egy kicsit Más

Éppen egy zajos csörgő – zörgő autó ment el mellettem, amikor megláttam Őt. Virággal várt rám, a szívem a torkomban dobogott. Istenien nézett ki, pont ahogy azt nekem írta, nem hazudott. Odasétáltam hozzá, kezet ráztunk, csak álltunk és néztük egymást. Rövid fekete haja volt, kék szeme. Álom volt az egész! Beinvitált egy kávézóba, elfogadtam, nem volt még ilyen lehetőségem soha az életben. Köszönöm internet! Egy hónapja ismertük meg egymást, azóta tervezgetjük ezt a találkozást. Kellemes embert ismertem meg. Elindultunk sétálni, lementünk egész a partig. Naplemente, virág, egy ilyen pasi! Csodálatos. Még sosem voltam sráccal, de úgy érzem, megérte váltani. Mióta rájöttem, hogy más vagyok, azóta ez volt az a pillanat, amelyért éltem. Ő lakott közelebb, így én kísértem haza. Megálltunk a házuk előtt, beszélgettünk még egy kicsit, majd kézfogás. Azért reméltem, hogy lesz puszi – puszi vagy valami, de nem volt. Kezdett hűvösödni, a vörös napból éppen hogy csak látszott valami. Felgyulladtak a lámpák. Egy söröskupakot rugdaltam, közben zsebre dugott kezemmel bénán egyensúlyoztam a patkán.

A buszmegállóban kaptam észbe. Vártam, egyre csak vártam. Végre jött a busz, felszálltam. Bárhová ülhettem volna, az egész busz üres volt. Teli voltam érzelmekkel, reméltem, hogy lesz ennél több is köztünk, mint a mai. Leszálltam, majd azon kezdtem tűnődni, mikor is letten meleg. Emlékszem, az egyik barátnőm szólt nekem, hogy a fiúk után fordulok csak meg. Ez úgy szíven ütött, aztán szakítottunk is. Sokáig depressziós voltam, be akartam halni, azt hittem, itt a világvége. Undorítónak találtam saját magam. De most?! Most érdemes volt élni, alig váram a holnapot. Találkozni akartam már végre Vele, látni akarom vége Őt. Már csak a híd és két és fél utca… Egy gyors alvás, reggeli és felébredés; Jaj, de hülye is vagyok, előbb az ébredés… Nagyon happy vagyok, megint érdemes élni. Felugrálgattam a lépcsőn. A pislákoló fényben megpillantottam egy síró lányt. Lefelé nézett, egy zsebkendőt szorongatott, valaki nevét ismételgette. Feltűnt mögötte egy srác.
- Lea! Gyere innen!

Már majdnem odaérem hozzá, mikor elfutott. Felém indult és elég rendesen meglökött, szerencsétlenségemre szemben is jöttek. A fiú – egy ún. pénzszedő – elé kerültem, aki vigyorogva továbblökött. De hova tovább??? Le a mélybe, arrább már csak a korlát van, de Nem! Nem akarok meghalni! Pont most, amikor van végre valami. Kurva életbe! Soha többé nem fogok élni!! Lefelé, az égre nézve elköszöntem halkan, hogy csak én halljam, másé nem lehet az utolsó szavam csak az enyém!! Utolsó levegődarabomat egy mondatra hagytam: Élni akarok még…