Így írtok?

Rozványi Dávid – A halott asszony bekacsint
2. évad 74: Második bekacsintás

Visszaraktam az egérfogót. Nem kérdeztem tőle. Tudtam, hogy ezzel megszakad a történet. Kell valamilyen új tárgy, hogy a folytatást felidézzem. Az egérfogó mindent tud. Mégsem kérdeztem. Tudtam, hogy éjszakánként álmatlanul nézte az ágy alját, hallgatta az éjjeliedény csobogását.
Elővettem a filléres emlékeket. A rozsdát megette a szú nyugatra menekülés közben. Az aktatáska füle maga mellé képzelte a kínzó lelkiismeretet, de a sötétség néma volt, üresen koppantak a szavak, hamisan nyikorogtak a szólamok.
Visszaraktam a filléres emlékeket a protézis mosolya mellé. Elegáns ruhákról álmodtak és világbékéről. Munkaidő után a környezetvédelem lett a hobbijuk. Vadásztak a hatásra, de még nem biztos, hogy jut számukra 8 óra szórakozás.
Elővettem a poros üvegszemet és a második kacsintást.
A németek elvitték a falut, csak az emberek maradtak. Lakodalmat hagytak a mi utcánkban. Azt elvitték az oroszok. Két kacsintás elgurult.
– El kell fogadnunk, amit nem adnak.
– Remélem, megtalálja a hallását.
– A japánok is mozgolódnak.
– Zászlókat tűzünk minden mondathoz.
Homokóra került a szemem elé. Nem láttam a világbéke szenvedését.
Elvették a földet. Amott az időjárással manipuláltak. Nem jelentették be a dolgozókat, de levonták tőlük a járulékokat. Az elvett föld kiszáradt. Az időjárás visszafordult. A dolgozók bérének másik felét bírságokra tartalékolták.
Mezítlábasok nyomták orrukat a cipőbolt kirakatához.
Visszaraktam a második kacsintást. Keresek valamit, amiről eszembe fog jutni a nép nagy nyomorúsága.


Syl031 – Izgalmak éjjele ne hagyj el!

Támolyogva hagytam ott a leánybúcsút. Tántorogva léptem ki a diszkóból is. Ismerős hang szólalt bennem:
– Az égiek küldhetnének még egy házibulit. Mert három a magyar bulizás.
Egy autó állt meg mellettem:
– Szia! Mizu? Hazafelé?
Ismerős volt az ablaklehúzás, ezért behajoltam.
– Helló, akárki! Ma fogtad már a mellem?
– Taliztunk itt a diszkóban, most én is hazafelé indulok, elviszlek.
– Az égisek küldtek, édesem, de rossz irányban állsz. – Hangom lefolyt a csatornába, mint a részegek folyékony rókája.
– Arra megyünk? – mutatott hátra. – Veled csak jó irány van.
Útközben beszélgettünk:
– Mizu?
– Mi a pálya?
– Helyzet?
– Hazaviszlek, nehogy bajod essen.
– Miért esne bajom? – kérdeztem két böffentés között. – Nagy kárt nem tudnak bennem tenni.
– Nehogy kihasználják az ittasságodat, vagy kurvának nézzenek.
– Szép tőled. Még elmennének fizetés nélkül! Amennyi mocskos ember van a földön!
– Először hozzám megyünk, mert innék veled egy pezsgőt a fuvarra.
Megérkeztünk a mélygarázsba, szédelegtem. Ők a harmadikon, a barátai a negyediken laknak. Udvariasan elkérte az igazolványomat és a kulcsaimat, nehogy ilyen állapotban eszembe jusson hazamenni.
Nem szóltam semmit, csak tántorogtam, de azért tudtam menni. A lift összerázott, de láttam, hogy a negyedikre megyünk.
A barátai már vártak.
– Szeretnénk, ha elpróbálnád nekünk, mit fogunk a kurvákkal csinálni, ha feljönnek. Segítesz?
Láttam, hogy zavarban vannak, ezért megtámaszkodtam a falnál.
– Velem akartok gyakorolni? Jó, persze, mi lenne az?
– Táncolj nekünk, aztán mind megkefélünk!
– Áll már valakinek a farka? Jelentkezzen, mert leülnék először!
A barátok összenéztek. Félénken vették elő. Láttam, hogy van mit gyakorolni, de belefér a szabadidőmbe.


Rozványi Dávid – A halott asszony bekacsint
2. évad 75: A halott asszony éjszaka is kacsintgat

Újra kézbevettem a körömreszeléket és a sima körömreszelőt. Úgy, ahogy van. Öregedett színű, mélysárga illatú, tele hazugsággal és ármánykodással.
Mellettük egy bamba tekintet révedezik. Apró nehézségeket rakok arrébb, emlékezve a kizsákmányolásra és üldöztetésekre. Türelmesen elbeszélgetek magammal a templom kalandjairól.
Aki elveszítette a fejét, az most nem képes emlékezni velem. Aki nem tud olvasni, annak szerencséje van.
A plébános elindult a püspökségre. Ez jutott eszembe az elhajlított kiskanálról. Elindult jóváhagyatni a hét napjainak sorrendjét. Csupa mézesmázos gondolat nyomasztotta, amikor a küszöbnek támasztotta a létrát. Mintha csak vezekelni akart volna a nyolcadik és a kilencedik napért. A tizedikre gondolni sem mert, erről árulkodik a következő emlék, egy tisztességben megszáradt pók.
Minden megváltozott, valóban más lett Magyarországon, de a szárnyatlan legyeket nem hagyhatom ki a történetből. Három ténymegállapítást találok a kétdimenziós dobozban, egyik sem eretnekség. Ezekről két új fejezetet fogok írni, ha találok ötletet is.
Hiába kopottak az emlékek, hiába hervadtak az illatok, az embereknek van célja. Olvasni és olvasni. Hetente kétszer hozzátartozik a napi rituáléhoz, mint a harangszó.
Valaki meghal és mégsem él tovább. Ebből származik a sors, amit pontosan megírok.
Félretettem a kacsintást, nem kell több álnok látnok! Le az üvegszemekkel!

Delayn – Öregség

Sóskútba tette, onnan is kivette.
– Tarkón lőlek, ha nincs ellenedre!
– Akkor holnaptól kísérteni foglak.
– Igazad van. Először megmérgezlek és feldarabollak.
– Kicsik a dobozaid! Nagy munka lennék.
– Nos? Mit javasolsz?
– Legyél kreatív! Kerékbetörés? Karóba húzás? Az olyan végtelenül erotikus, léccike!
– Kiszívom a véred.
– Előbb én a tiedet!
– Nálad töltöm az éjszakát.
– Akkor inkább önts le sósavval!
– Meztelen hátadon fogom legeltetni maró tekintetemet.
– Lemoslak hidegvízzel.
– Kérdezhetek valamit?
– Bármit.
– Tetszik, amit látsz?
– Most folyt ki a szemem
– Öntök bele tusfürdőt!

Egy órával később…
– Addig foglak faggatni, míg beledöglesz!
– Ennél a halálra-fogkefélés is izgalmasabb.
– Elküldelek sms-ben.
– Nem sok fantáziád van. Igyekezz, mert megöregszünk!
– Megvan az ötlet!  Végelgyengülésben foglak kinyuvasztani!