Igazság

Sűrű szénfüst – szövete ágnak és árnynak – egy hóesés gyarló illúziói; kiterítik lepleiket a semmi parttalansága és a Természet csalafintasága felett, utat mutatva ezzel a jövendő teljességhez, mit elképzelni is tékozlás, noha a legmegbecsültebbek közül való. Miért is fájlalnunk bármi áligazságot? Szolgálói vagyunk a boldogságnak, s lekötelezettjei mindennemű álomnak és tévelygésnek, amit eldobunk majd egy napon. Hanem egyelőre a gyönyörűség, amit múlt és jövő nem remélt, amit mi sem reméltünk!
Ott vár ránk, a türelmen túl, a meghitt mozdulatban.
Minden szépségben és minden testben, „kéklő óráinkon”.
Minden bűnben, minden ártatlanságban. – Az utazásokban, melyek fehér könnyeket mérnek ránk; az ábrándjainkban, melyekkel megpillanthatjuk a tengert.
Fel fogjuk kutatni az igazságot, ritka perceit az elragadtatásnak. Az oltalmazó fehérség, a pagonyok ezüstfüggönye, kevesek mind, felmérni, mitől szabadulni kívánnánk, pillantásai közt a rémítő kételynek.
Ez volna hát az „élet”, a „halál”, s a gyötrelem egyetlen évada!