Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Egy távoli világban, ahol az idő olyan, mint egy hatalmas, bonyolult kert, létezik egy titokzatos...
Károly, a barna rövid hajú férfi belenézett a visszapillantó tükörbe.<br /> Majd kikapcsolta...
Szűz (és nem annyira szűz) lányok és fiúk áldozati oltáron, kereszten, vesztőhelyen vagy egy...
1986 nyara. A felszabadulás óta először látható vérfarkas a Fővárosi Állat-és Növénykertben!...
A történet egy fantasy paródia, elsősorban az 1920-30-as évek amerikai fantasy szerzőinek...
Friss hozzászólások
Gábor Szilágyi: Akinek ráadásul saját kecoja v...
2024-06-17 07:44
The reál Kagemusha: 18 éves lánynak van egy tíz év...
2024-06-16 17:21
Rémpásztor: Némi irónia volt ebben, valójá...
2024-06-15 22:00
Titti26: Ezek szerint ami neked jó, az...
2024-06-15 00:17
Rémpásztor: Ha neked nem lesz meglepő a vé...
2024-06-14 10:16
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Igaz történet

Anna úgy érezte, hogy nem bírja tovább.18 éves volt és nem látott maga előtt jövőt, csak szenvedést, amit már nem akart tovább, elviselhetetlennek érezte a helyzetét. Kiöntötte a kezébe az egész üvegcse gyógyszert és elkezdte a szájába tömni. Ivott rá, nyelte, majd elővett egy újabb levél gyógyszert, aztán a végén bekapott két fájdalomcsillapító és görcsoldót is. Meg akart halni, de nem akarta, hogy fájjon. El akart aludni, el akart innen menekülni.
 Eszébe jutott még a szomszédban nyaraló fiú, aki hetek óta figyelte őt az udvarukban lévő fára mászva. A fiú még csak 15 volt. Előző nap beszélgettek is. A fiú rajongva nézett rá, itta minden szavát. Látszott az izgalma. Beszéltek zenéről, filmekről, az életről. Nagyon egy hullámhosszon voltak, de a lányt zavarta a korkülönbség, főleg mikor búcsúzáskor a fiú szorosan mellé állt és megcsókolta. Anna nem tolta el, átadta magát a csóknak, ami vad volt és ügyetlen. Amikor végre tudott levegőt venni, lihegve álltak egymással szemben, majd a lány megsimította a fiú arcát és bement a kapun az udvarba, onnan még visszanézett, aztán bement a házba. A fiú még aznap hazautazott, abban reménykedett, hogy jöhet még ide a rokonaihoz és láthatja még ezt a csodálatos lányt. Nem tudhatta, hogy a lány élete 1 hét alatt teljesen megváltozik és véget is fog vetni neki. 
Anna föltette a lemezjátszóra Beethoven Holdfény szonátáját, Fischer Annie előadásában, a hangerőt föltekerte, aztán lefeküdt, becsukta a szemét és belezuhant a fekete mélységbe. A szomszéd házaspár könyörgött az anyjának, hogy nézzék meg a lányt, mert szerintük nagy baj lehet, de az asszony nehezen adta meg az engedélyt, hogy betörjék az ajtót, majd az eszméletlen lányhoz kihívták a mentőket. A házaspár tanúja volt az aznapi vitának, ami a lány és az apja között zajlott és tudták, hogy ez nem maradhatott nyom nélkül. A kegyetlen apa agyon akarta verni a lány kutyáját, amit a lány nem engedett, magához szorította a kedvencét és ő állta az ütéseket. Ez csak egy utolsó csepp volt már a pohárban, mert mindennaposak voltak az alkoholista apa kegyetlenkedései, A lány cicáját is agyonverte, a szeme láttára, egy zsákba tette, és a földhöz csapkodta, közben azt ordította, hogy te is így fogsz megdögleni. Akkor jöttek ezek a kegyetlenkedések, mikor a lány már nem tűrte, hogy az apja molesztálja. Undorodott a férfi érintésétől, amit 10 éves kora óta kellett elviselnie. Annyira nyomasztotta ez a titok, hogy úgy érezte így nem tud tovább élni. 
A fiú nem tudhatta, hogy a lány milyen terheket visel, ő azt látta, hogy gyönyörű, okos, kívánatos. Mikor meghallotta a rokonaitól, hogy mi történt, teljesen magába zuhant. Rettegett, hogy nem látja többé Annát. 
Anna 3 nap múlva tért magához egy kórház intenzív osztályán. A karjába infúzió folyt, meztelen volt, csak egy lepedővel volt letakarva. A szobában nem volt senki. Nem emlékezett arra, hogy mi történt, nem tudta, hogy került ide és miért. Nem tudta azt sem, hogy hol van. Kihúzta a karjából a tűt, magára tekerte a lepedőt és elindult a folyosón a kijárat felé. Már majdnem elérte a kijáratot, mikor egy magas őszes férfival találkozott össze, aki fehér köpenyt viselt. Megfogta a lány karját és megkérdezte hová megy. Anna nem tudott válaszolni, nem tudta hová is megy, de ekkor minden elsötétült előtte és ájultan zuhant a férfi karjaiba. Másodszor is abban a szobában tért magához, az infúzió újra folyt a karjába, de már nem volt egyedül, mert az idős doktor ott állt mellette és mosolygott rá. 
- Jó reggelt Csipkerózsám. – köszöntötte. Anna próbált válaszolni, de rekedt nyöszörgés hagyta el a torkát. – Semmi baj. Majd a hangod is megjön. Az intubálástól egy ideig még érzékeny lesz a torkod. – nyugtatta. A lány ekkor látta meg, hogy egy nővér is áll mögötte, aki szintén mosolygott rá, és a kezét simogatta. 
- Jól megijesztettél minket. – suttogta, majd segített neki egy kórházi hálóingbe bújni. A hálóing hatalmas volt, lógott a filigrán lányon. Fésűt is hozott és a lány kezébe adta, de mikor látta milyen ügyetlenül mozog, átvette és ő fésülte ki a lány hosszú dús haját, majd összefonta és egy gézdarabbal masnit is kötött a copfja végére. Mire elkészültek a doktor bácsi is visszajött és leült a lány mellé az ágyra. A kezét fogva  magyarázott.
- Mi már megtettük amit megtehettünk, élsz, most már elengedünk, de gondolom nem vágysz haza. – Anna rémülten nézett rá. – Ne félj, nem kell odamenned. Van egy krízis központ, ahol szeretettel várnak. Nem sokára jön egy mentő, ami elvisz oda. Kívánom, hogy jöjjön rendbe az életed. – Anna rekedten válaszolt. Nagyon hálás volt, de nem tudta mit mondhatna még.
- Köszönöm, köszönöm. – a szeméből könnyáradat indult meg. A nővér papírvattát nyomott a kezébe és a fejét simogatta.
Az idő gyorsan telt, mert abban a pillanatban amikor becsukta a szemét ismét jött a sötétség és pár órára minden kiesett. Mikor újra fölébredt, már ott voltak az ágya mellett egy széken a ruhái és az infúzió már le volt állítva. Ő észre sem vette mikor húzták ki a karjából a tűt. Fölöltözött, már segítség nélkül és feszengve ült a széken. Nem látott jövőt maga előtt és még mindig azt érezte, hogy az lenne a legjobb, ha becsukná a szemét és minden véget érne.
A mentősök fiatal férfiak voltak, akik kedvesen kísérték a kocsihoz, ott segítettek neki beülni hátra. Az egyik férfi mellé ült, a másik vezette a kocsit, de az elválasztó ablakot nyitva tartotta és kérdezgette a lányt, arról hány éves, hol tanult, mivel foglalkozik. Anna halkan beszélt, bátortalanul, de mire a megyeszékhelyre érkeztek, már kicsit bátrabb lett. Az egyik férfi elmondta neki, hogy ő volt ügyeletben mikor eszméletlenül megtalálták, és ő küzdött az életéért a kollégájával. 
- Akkor mikor kiértünk, azt hittem nem fog sikerülni visszahozni téged. Örülök, hogy szabályt szegtünk és olyan szert is beadtunk amit csak orvos adhatott volna, mert az hozott vissza. – Anna elpirult, tudta, hogy ez a férfi látta őt meztelenül, magatehetetlenül. Ebben a pillanatban megfogadta, hogy többet nem lesz ilyen kiszolgáltatott. Már megbánta, amit tett, de csak azért mert életben maradt. Még mindig úgy érezte jobb lett volna elaludni, aztán beleborzongott a gondolatba, hogy a halott meztelen testéhez idegenek érnek. Mire a városba értek már nevettek is, mert a lány kimondta amit gondolt. A két férfi harsányan kacagott a morbid humoron, ami a lánynak véresen komoly gondolata volt. – Jól fogod itt érezni magad, sok itt a művész, festők, költők, írók is vannak itt – mondta búcsúzóul a mentős, aki megmentette. Szőke göndör hajú fiú volt, raccsolva beszélt. Reményt adott a lánynak, a kedvességével. A hely ahová megérkeztek nem volt kórháznak kinéző épület. Földszintes villa volt, az ablakokon rács, de más nem utalt arra, hogy ez egy közintézmény. A mentősök mindenkit üdvözöltek, tőle elbúcsúztak és egy magas nagydarab, hangos beszédű fehér kórházi ruhában lévő férfinak adták át. 
     - Tibi bácsi vagyok. Mondta és megmutatta a tíz ágyas kórteremben a lány ágyát az ajtó mellett közvetlenül. Adott neki egy kórházi hálóinget és köntöst is és kérte, hogy öltözzön át, majd menjen ki a társalgóba. Anna átöltözött, bár a kórházi ruhák nagyok voltak rá, papucsa nem volt, így a bakancsát vette föl a lábára. Az előtérbe lépve látta, hogy van egy ugyanolyan tíz ágyas férfi kórterem is, mint ahol őt helyezték el. Egy ágyon feküdtek a férfiaknál. Az előtérből belépett a társalgóba, ahol láthatóan több funkcióra rendezkedtek be. Asztalok voltak székekkel, az étkezéshez, volt egy nagy asztal, ami mellett kanapé, pad, és székek voltak. A televízió a sarokban állt, szinte mindenki az előtt ült székeken. A kanapén Tibi bácsi helyezkedett el kényelmesen és egy másik férfi ápoló, ő azt mondta Józsi bácsi. Anna fölmérte a helységet és kinézett magának egy széket mindenkitől távol, de előbb odalépett a könyvespolchoz és leemelte ami először a kezébe akadt. Belelapozott és megörült, mert úgy érezte Dosztojevszkij most éppen megfelel a hangulatának. Amint leült, egy középkorú nő rögtön odament az asztalához és kérdezgette, honnan jött. Anna válaszolt, de látta, hogy a nőt nem a válasz érdekli, inkább megörült az új embernek, aki majd meghallgatja. Beszédes volt és eléggé fura, de pillanatok alatt mindenkit bemutatott. Sorolta kik vannak ott és mindenkiről részletesen beszámolt. Még azt is elmondta, hogy aki benn fekszik magatehetetlenül a kórteremben azt aznap sokkolták. Anna ekkor még nem tudta ez mit is jelent, de pár nap múlva már tudta mi az a  sokkolás. A nő nem hagyta egy sort se olvasni, de nem bánta, bár néhány óra múlva szerette volna tudni, hogyan lehet kikapcsolni. Ebédidőben Tibi bácsi maga mellé parancsolta és utasításokat adott hogyan kell megteríteni az asztalokat, mit hol talál, majd mikor megérkezett a kórházi kocsi az ételekkel, neki is segítenie kellett azt behordani. A két ápoló adagolta az ételt tányérokba, amit neki kellett kivinni az embereknek. Anna örült a munkának, hasznosnak érezte magát. Kapott egy tányér levest a végén, amit be kellett vinnie a kórteremben fekvő férfinak. Anna megállt az ágy mellett és látta, hogy a férfi nem alszik, nyitott szemmel a plafont nézte. Tibi bácsi beszólt az ajtón. 
    - Az éjjeliszekrény fiókjában találsz egy kanalat, segíts neki. – A kanál ott volt, elővette, majd halkan szólt a férfihoz.
    - Biztos éhes már, hoztam levest. Segítek. – a férfi üres tekintettel nézett rá, majd megmozdult, föl akart ülni, de nem tudott. Anna odanyújtotta a kezét, amitől mintha a férfi megijedt volna, de aztán erőlködve fölült és mintha csak most venné észre a lányra nézett mély barna szemeivel. Anna leült az ágy szélére és a tányért a kezébe véve etetni kezdte a férfit, aki nyelte a levest és közben a lányt nézte, amibe ő beleborzongott. Az a nézés a csontjaiba hatolt. Mikor elfogyott a leves, Anna a zsebéből egy tiszta papírzsebkendőt vett elő és megtörölte a férfi száját, azt mondta egészségére, majd szinte kimenekült a kórteremből. A társalgóban mindenki az asztaloknál ült és ebédelt. A két ápoló is evett. Anna is leült egy üres székre és nekifogott a kihűlt levesének. Pár kanál után abba is hagyta, másodikat már nem is kért. Józsi bácsi csodálkozva nézett a lányra.
    - Te meg is etetted a sokkoltat? – Anna megijedt, azt hitte rosszat tett.
    - Igen. – Tibi bácsi hátba veregette.
    - Láttam én, hogy ügyes lány ez. – mondta és már irányította is, hogy mit kell csinálni az üres edényekkel. A tálaló helységben a nagy mosogatókba halmozták a mosatlan edényeket, már engedte is a vizet és odaállította a lányt, hogy figyelje a csapot, és ha kellően megtelt, zárja el. Magyarázott a kétfázisú mosogatásról és aztán kiment. Anna elzárta a vizet, majd nekiállt mosogatni. Először az ultrás vízben mindent lemosott, majd a tiszta vizes kádba merítette az edényeket, aztán kirakta a csöpögtetőre. Mire a takarítónő megebédelt a lány már szinte mindent el is mosott. A két ápoló vigyorogva állt az ajtóban. Érezték, hogy milyen jó segéderőt kaptak. 
Délután megérkezett a fiatal pszichiáter, aki aznap ügyeletes is volt. Anna már találkozott vele a kórházban, mikor a nagy fogyását vizsgálták ki. A férfi akkor is nagyon kedves volt és a lány megörült neki mikor meglátta, hogy végre egy ismerős arcot lát. Az egyik ápoló mikor kijött az orvosi szobából odaszólt a lánynak, hogy menjen be, mert az orvos hívatja. Anna izgatottan lépett be és tétován állt meg az ajtóban, de a zavara pillanatok alatt eltűnt, mert a férfi fölállt az íróasztal mögül, odalépett hozzá és a kanapéhoz vezette. Leültette, de Anna először csak a szélére ült és feszengve várta a kérdéseket, mert ez a betegfelvételi beszélgetés lett volna. A férfi fürkészve nézte és halkan kezdett beszélni.
- Újra találkoztunk. Ez a hely nyugis lesz, itt nincsenek nagy kötöttségek. Sok érdekes emberrel fogsz majd találkozni. Ez egy menedék, neked is. Akarsz mesélni valamit? Tudod az emberek általában egész életükben nem élnek meg annyit, amit már te eddig megtapasztaltál, pedig még tizennyolc se vagy. – Anna elpirult. Amikor a kórházban volt a doktor fiatal felesége kezelte és vele is sokat beszélgetett, tudta, hogy azok a beszélgetések is eljutottak a doktorhoz. – Voltál azóta Budapesten? –
- Nem. – mondta halkan a lány is. – Nem engedtek. Arra kényszerítettek, hogy a helyi TSZ műanyag üzemében dolgozzak. Egy gép mellett olyan volt, mint a Chaplin filmben, a Modern időkben, monoton mozdulatok, műanyag reszeléket beönteni, gombot nyomni, formát kinyitni és kivenni a kész terméket, majd ez újra és újra nyolc órán át. Utáltam, igaz még csak 4 napot voltam, de soha többé nem akarom azt csinálni. – aztán a lányból áradtak a szavak. Elmondta a fájdalmait, a félelmeit, azt az estét is amikor gyógyszereket vett be. – a férfi figyelemmel hallgatta, nem kérdezett, nem akarta megzavarni, de biztatóan nézett rá, aztán mikor a lány szeme könnyekkel telt meg, ő is beszélni kezdett.
- Ne érezd azt, hogy te vagy bármiben is a hibás. Te egy csodálatos lény vagy, érzékeny, okos, művelt. A hiba nem benned van. Ők azok, akik beszűkült elmével föl sem tudják fogni, hogy milyen okos és szép lányuk van. A szülők feladata az, hogy segítsék, támogassák a gyereküket, de ők ebben a feladatukban teljes mértékben elbuktak, mert lelkileg próbálnak megnyomorítani, testileg büntetendő dolgokat tettek. Neked onnan el kell jönnöd, amint lehet, de addig is itt ez a menedék, itt lehetsz, amíg nem találunk valami jobb megoldást. – Anna arra gondolt, hogy mennyire egyedül van a világban, mert a szüleire, a testvérére nem számíthat. Nincs senkije. Sírt. A férfi nem hagyta sokáig sírdogálni, megkérdezte mit olvasott legutóbb, ami kizökkentette a lányt és boldogan mesélt a könyvről, amit a társalgóban talált, majd versekről, aztán arról is, hogy amikor utazott, vagy buszra várt mindig vagy olvasott, vagy írt. Soha nem volt üresjárat az életében. A férfi egy nagy adag üres papírt adott neki és egy tollat. – Itt sem engedünk unatkozni. Írd le a gondolataidat, vagy rajzolj. Itt sok művésszel fogsz találkozni, megrepedt életű emberekkel, de pont azért érdemes velük beszélgetni, sok érdekes életet megismerhetsz. Aztán majd azt is kitaláljuk közösen, hogy merre tudsz továbblépni. – Anna mikor kiment ebből a szűk kis orvosi szobából, úgy érezte, mintha a föld felett lebegne. A könnyek most azért gyűltek a szemébe, mert végre úgy érezte ő is számít. Itt nem kell elrejtenie semmit, itt önmaga lehet. A kórterembe ment és az ágy szélén ülve sírt, de pár perc múlva megjelent az ápoló és zsebkendőt nyomott a kezébe, majd a társalgóba terelte, hogy ez a házirend, napközben nem szabad a kórteremben lenni.
 Anna életének egy boldog szakasza kezdődött. A krízis intervenciós központban tényleg sok érdekes emberrel megismerkedett, barátokat szerzett. Sok fura ember is megfordult ott, de ő mindenkit elfogadóan kezelt és emiatt mindenki kedvelte is. Pár nap alatt ő lett a központ kedvence. Az ápolóknak és a takarítónőnek is besegített, a betegek közt is népszerű volt, mindenki szeretett vele beszélgetni. Sokat olvasott, főleg éjjel, mert napközben nagyon el volt foglalva. Aztán mivel az orvosok is kedvelték, már nem kellett a kórteremben laknia, megkapta a pszichológusnő szobáját, ahol volt kényelmes kanapé, éjjeli lámpa, fotel. Úgy érezte boldog, mert mindene megvan. Több mint egy hét is eltelt, mire az anyja meglátogatta, akkor ő már kiegyensúlyozott és nagyon elfoglalt volt. Az anyja csodálkozva nézte, alig ismert rá. Kérte, hogy hozzon neki néhány ruhát, mert neki azt is megengedték, hogy a saját ruháiban legyen, de nem volt váltás ruhája és este kimosta a fehérneműjét, de nem mindig száradt meg és volt olyan nap, amikor fehérnemű nélkül volt. Az anyja sajnálkozva mondta neki, hogy az apja elégette a ruháit az udvaron. Anna megdöbbent és most látta, hogy mennyire beteg lélek az, aki ilyet csinál, végre nem saját magát hibáztatta. 
Az elkövetkező hetekben az ügyeletes orvosok között is talált barátot, mert az egyik fiatal belgyógyász fölfigyelt rá és mindig behívta este az orvosiba beszélgetni. Az egyik ápolónő hozott neki néhány ruhadarabot is. Megismerte a depressziós matematikust, a szakmunkásképzőbe kényszerített szobrász fiút, a depressziós festőművészt, a bipoláris festőművészt, a politikailag üldözött írót. Az egyszerű emberek is élményt jelentettek neki, szeretett élettörténeteket hallgatni, az emberek meg szívesen meséltek neki. Néhány hét múlva az idős főorvos azt mondta, hogy ez a lány itt az a gyógyszer, ami mindenkinek kellett. Az anyja nagyon ritkán jött szerencsére, mert amikor megjött mindig elkeserítette. A főorvos kérte, hogy az apja is jöjjön el, de az csak üzent, hogy nem jön. A lány az anyjától megtudta részletesen, hogy mit mondott. „ ott dögöljön meg, ide többé ne jöjjön, de én se megyek hozzá”… Anna ezen sem lepődött meg, de gyógyulóban lévő sebeit újra föltépte ez a mondat.  Teltek a napok és a lány úgy érezte, örökre itt szeretne élni, így szeretne élni. Jó érzés volt nap, mint nap megélni, hogy szükség van rá, értékes, értékelik, ha segít, márpedig mindenkinek segített. Volt olyan öreg, akinek fölolvasott, az egyik nőnek hivatalos iratokat segített kitölteni, a festőnek modellt állt. Az ételosztásban, a mosogatásban, a takarításban is segített. A bentlakó férfiak közül, szinte mindenki kicsit vagy nagyon szerelmes volt a lányba, aki ezekben a hetekben kivirágzott, látszott rajta a boldogság. Nem vágyott ki onnan, pedig szabadon járhatott volna ki. Az izgalmat az jelentette, hogy ki lesz az ügyeletes orvos, olyan, akit ismert és szeretett vele beszélgetni, vagy olyan, akit még nem ismert. Néhány hét múlva a fiatal orvos és a felesége behívták az orvosiba, ekkor kicsit megijedt, mert nagyon komolyak voltak.
- Keresnünk kell neked egy albérletet, mert az nem megoldás, hogy itt vagy, bár maradhatsz, amíg szükséges, de ha dolgozni fogsz, nem mondhatod, hogy az ideggondozóban laksz. – Anna el sem tudta képzelni, hogy máshol éljen, annyira jól érezte itt magát. – Mit szeretsz leginkább csinálni? – kérdezték tőle.
- Segíteni. Az a legcsodásabb érzés mikor segíthetek. – a két orvos egymásra nézett és bólintottak. 
- Ápolónő lesz a lányunk. – értettek egyet. – Hiányszakma, ezért lehet képesítés nélkül is elhelyezkedni, főleg időseket ápoló otthonokban, aztán munka mellett a képesítést is meg tudod szerezni.- Anna el sem akarta hinni, hogy ez lehetséges. A két orvos összeírta neki a megyében lévő összes intézményt, ahol időseket ápolnak és azt a feladatot adták a lánynak, hogy másnap a közeli buszpályaudvaron nézzen utána a menetrendnek, hogy mikor tud ezekre a helyekre eljutni. -  Odamész és fölajánlod magad. Ha lesz munkád, már tudsz albérletet fizetni és aztán újra fölépítheted az életedet. – 
Anna másnap megnézte a menetrendet és egy Mizserfa nevű helyre ment a leghamarabb busz. Nem várt tovább, fölült a buszra és meg sem állt Mizserfáig. Ott egy nagydarab asszony fogadta, aki az igazgatónő volt. Leültette az irodájában és megkérdezte mi járatban van. Anna elmondta, hogy minden vágya, hogy ápolónő lehessen és azt hallotta, hogy itt lehetséges képesítés nélkül is dolgozni és aztán munka mellett diplomát szerezni. Az asszony örömmel fogadta, azt mondta akár már másnap kezdhet és az iskolát pedig szeptemberben. Május volt és a lány boldog volt a választól. Másnapra meg is beszélte, hogy jönni fog. Az igazgatónő átkísérte a központi épületbe és ott bemutatta a főnővérnek, egy szigorú tekintetű kontyos asszonynak, aki körbe vezette és közben magyarázott. Az időseket megszólította, megsimogatta, akik tisztelettel néztek a nőre. Anna kicsit félt tőle, de tudta, hogy nem érheti semmi rossz, ha jól dolgozik. Aztán a főnővéri szobában a családjáról is kérdezte az asszony és azt, hogy hol lakik, honnan fog bejárni. Anna úgy döntött semmit nem fog eltitkolni és elmondta, hogy most hol lakik, de albérletet keres és azt is, hogy alkoholista apja elől menekült a halálba, de megmentették. Az asszony átölelte és megsimogatta a hátát. 
- Ne félj, itt nem érhet semmi baj, mi egy nagy család vagyunk. – mondta neki. Anna újra úgy érezte, mintha a föld felett járna, így érkezett meg az ideggondozóba, ahol mindenkinek újságolta, hogy van munkája. Az orvosok, a pszichológusnő, az ápolók, a takarítónők, az ápoltak mind gratuláltak neki. Az ápolók már csak kolleginának szólították és sajnálták, hogy nem lesz itt állandóan, mert már számítottak a segítségére.  Az orvos házaspár már egy albérletet is megbeszélt neki aznapra. Az idős nénihez egy pici szobába lehetett volna beköltözni, de a néni előre kérte a pénzt. Anna úgy döntött nem fogad el senkitől kölcsönt, inkább marad az intézetben egy hónapig, aztán, majd ha már megkapta a fizetését, akkor költözik ki. Aznap délután még egy hatalmas meglepetés érte, mert az egyik ápolt, aki csak napközben szokott ott lenni, éjjelre hazamegy a családjához, félrevonta és egy csomagot adott a kezébe. 
- Ezt neked varrtam. – mondta halkan. – Menj, próbáld föl, ha nem jó tudok rajta igazítani. – Anna belenézett a csomagba és egy búzavirág mintás finom anyagból készült nyári ruhát talált. Fölvette és könnyes szemmel ment ki a társalgóba, ahol nagy csend fogadta. Mindenki őt nézte mikor belépett. Mint kiderült a ruháról mindenki tudott és napok óta várták, hogy kész legyen és megláthassák a lányukat benne, mert már mindenki kicsit a saját lányának tekintette. Boldogan nézett körbe fogadott családján.
Köszönöm – mondta könnyes szemekkel és egyenként odament  mindenkihez, és megölelte őket. A ruhát legszívesebben le sem vette volna, de végül betette a szekrénybe. Sajnos másnap borús idő volt és nem vehette föl, de amikor odaért az otthonba rögtön kapott munkaruhát és pár perc alatt nővérkét csináltak belőle. A fején fityula, a lábán kismama cipő és a fehér munkaköpeny volt az öltözéke. Boldogan vette föl, és amikor az idős kolléganő vezette körbe az emeleten, ahová beosztották és az első beteg megszólította, hogy „ Nővérke” akkor majd kibújt a bőréből örömében. A gyomrában pillangók szabadultak el és attól a perctől kezdve mindent megtett a betegekért. Eta Néni, akinek a gondjaira bízták és a többiek is helyben laktak, vagy a szomszéd faluban, ízes palócsággal beszéltek, és amikor egy kis szabadidejük volt elővették a kézimunkát, főleg éjszakásban és hímeztek. Anna is kedvet kapott és kért tőlük alapanyagot és éjjeli műszakban hímezett. Ez azért volt jó, mert közben lehetett beszélgetni. A dolgozók közül ő volt a legfiatalabb és mindenki csodálkozott is, hogy hogyan vetődött ide. Amikor elmondta, hogy az otthonok közül ide jött először busz, akkor nevettek, de örültek is a lánynak. A gondozottak is hamar megszerették, de a kolléganők is anyáskodtak fölötte, még az először szigorúnak tűnő főnővér is nagyon megszerette és óvta, segítette. Anna már sokkal kevesebb időt töltött az ideggondozóban és már kevesebbet is tudott besegíteni, már éjjel nem tudott olvasni, beszélgetni, mert reggel korán kellett kelni, hogy elérje a buszt és a munkaideje reggel 7-től este 7-ig tartott vagy az éjjeli műszak este héttől, reggel hétig. Aztán eljött az ideje a kiköltözésnek. A ruhái egy nagy reklámszatyorban elfértek, amin a főbérlő csodálkozott is. Na meg azon, hogy alig van otthon. Vagy egész nap dolgozott, vagy reggel ment haza és lefeküdt aludni. Anna a szabadnapjain is bement dolgozni, imádott ott lenni, nem tudta megunni. Első időben még visszajárt az ideggondozóba, de egyre ritkábban sikerült, mert beszippantotta a hivatása. Nagyon várta az iskolát, ami szeptemberben kezdődött és heti 3 nap kellett menni, a többi napon dolgozott. Az első nap az első padba ült, mert nem akarta, hogy bármi is eltérítse a tanulástól. Itta a tanárok és az orvosok szavait. Otthon soha nem tanult, mert amit órán elmondtak ő mindig megjegyezte és maximumot teljesített. A tanárok is látták az érdeklődését és értékelték is. Rengeteget olvasott a tananyagon kívüli dolgokat, annyira érdekelte minden. Amikor a kórházba kellett menni gyakorlatokra, ott is mindig nagyon lelkes volt és szinte minden osztályon kérték, hogy menjen hozzájuk dolgozni. Szerette a csecsemő osztályt, ahol kezdett, de a felnőtt részlegeken is élvezte a változatos munkát. Egy idő után már azt kérte osszák be délutános vagy éjszakás műszakba, mert látta, hogy akkor többet tud a betegekkel foglalkozni, délelőtt a tanulókkal az éjjeliszekrényeket és az ágytálakat mosatták, legfőképpen meg a laborba küldözgették anyaggal. Amikor állást ajánlottak elutasította, azt mondta, hogy ő hálás az otthonnak ahol befogadták és iskoláztatják, ezért oda visszamegy. A két év az alapképesítésig hamar eltelt. Vissza is ment az otthonba dolgozni, ahol már képesített nővérként még hasznosabbnak érezte magát. Aztán amikor már hetek óta ott volt kezdett hiányozni az a sikerélmény, hogy a betegek meggyógyulnak és hazamennek, mert itt az otthonban, aki bejött, az már csak úgy ment el, hogy vitték a hullazsákban. A lány sírt mikor számára kedves betege halt meg, sok szenvedést látott, sok halált és ettől megcsömörlött. Már nem repkedtek a pillangók, vágyott a sikerélményre. Ekkor döntötte el, hogy tovább lép. A főnővér is támogatta ebben, úgy gondolta ilyen fiatalon nem áshatja el magát ebben a vidéki otthonban. A kórházban a felvételkor azt mondták ő választhat osztályt, mert mindenhol szívesen várják. A legizgalmasabb osztályt választotta a baleseti sebészetet. Imádott minden nap bemenni dolgozni. A betegek rajongtak érte, a kolléganők szerették. Ő még a szabadnapjain is bement és segített ápolni, mert csak a betegek közt érezte igazán jól magát. Ott magabiztos volt és határozott, mindig tudta mit kell tenni. Más emberek problémáját, gyorsan megoldotta, addig sem kellett a saját dolgaival foglalkozni, mert nem volt hová hazamenni.
 
Hasonló történetek
4693
Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned?
6675
Hjajj de szép, jujj de formás lanka. Se nem körte, nem is alma az alakja. Ott a kettő közt, kecses rádiuszok halma...
Hozzászólások
Anna69 ·
Sziasztok! Keresek egy férfit egy kellemes találkozóra. Részletek a honlapon -> www.teensfk.site

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: