Idegenforgalom

Tradíciók a tradíció kedvéért -így jellemezte sok néprajzkutató a népi fesztiválok újraéledésének trendjét. A fesztiválok persze már régen nem jelentettek semmit az iparosodott korban. A régebben alapvetően agrár környezetben élő embereknek nyilván fontos volt az évszakok változása és az ehhez kapcsolódó ünnepek sora, de ma már nem ez a helyzet. Az emberek vagy azért folytatják a hagyományokat mert ‘mindig is így volt’, vagy -rosszabb esetben- olyan fesztivált kreálnak aminek az égvilágon semmi köze nincs a valós történelmi tényekhez és a régészeti leletekhez. A megértőbb külső szemlélő azt mondhatja hogy ezek kísérletek az identitás gyökereinek megtalálására egy személytelenedő világban. A cinikusabb külső szemlélők szerint inkább arról volt szó hogy a vidéki közösségek megpróbálták fellendíteni a városuk vagy falujuk idegenforgalmát. Summertown-ban napnál világosabban az utóbbi esetről volt szó.
Summertown egy kis tengerparti település Észak-Angliában. A többi ilyen kisvároshoz hasonlóan egykor minden lakója a halászatból vagy ahhoz kapcsolódóan élt, de manapság a megmaradt halászhajók is inkább csak antik turistalátványosságok voltak. A dolgozó korúak többsége a közeli nagyvárosokba ingázott. Summertown-ban természetesen volt egy pub és egy vendégház illetve egy-két kisebb bolt. Egyetlen általános iskolájuk volt. Az idősebb diákok máshova jártak felsőbb képzésre. Néhány embernek sikerült elfogadható profitot termelnie azzal hogy felvásárolta az elköltözők házait és kiadta a nagyvárosokból érkező, nyugalomra vágyó nyaralóknak. Volt azonban egy érdekes történelmi maradvány, ami különlegessé tette Summertown-t.  Eddig csak néhány egyetemi könyv írt róla és pár cikk jelent meg róla történelmi lapokban, de a városi tanács úgy döntött hogy ideje ennél tovább lépni és egy igazi turistacsalogató, történelemfelélesztő fesztivál megrendezését határozták el.
A tervet a vártnak megfelelően nagy médiaérdeklődés kísérte, még néhány külföldi hírügynökség is írt róla. Voltak persze olyanok is akik ellenezték. Egyesek azon az alapon hogy ilyen szentségtelen gyakorlatnak semmi keresnivalója a modern ám láthatóan mégis keresztény Britanniában. Mások azt mondták hogy egy ilyen komoly rituálé újkori paródiája szinte sértés az ősökkel szemben. A többséget azonban lázba hozta az ötlet. Már hónapokkal az ünnepség előtt elkelt minden szabad szállás a városban és a környékén egy órányi autóútra. A helyi gazdák örömmel adták bérbe a nem használ földjeiket, ahol a szállodákból kiszorultak felverhették sátraikat vagy leparkolhatták lakóautóikat.
A város határában a tengerparti sziklán egy elég nagy rét volt ami egyszerre szolgált vadrezervátumnak és tökéletes kilátópontnak a tengerre. Közvetlenül a szikla peremén volt a történelmi különlegesség, ami a jól propagált fesztivál alapját adta. A különlegesség egy nagy, lapos tetejű szikladarab volt. Önmagában is érdekes volt hogy mit kereshet ott, de a felszínét behálózó penny méretű kis lyukak még érdekesebbé tették. A lyukak egy közös “alagútban” futottak össze, aminek átmérője nagyjából egy felnőtt ökölmérete volt és kőtömbnek abból az oldalából nyílt ami a tenger felőli szakadékra nézett. Ráöntéssel kipróbálták és a lyukak tényleg összegyűjtötték a vizet vagy más folyadékot és az úgy ömlött ki a tenger felé oldalra, mint esőben a víz a csatornából. A kőtömb négy sarkában kis ‘hidak’ voltak - kivájt mélyedések, amik a felszín alá süllyedtek majd nagyjából egy hüvelykkel arrább újra a felszínre jöttek, egy jó ujjnyi átmérőjű „alagutakat” képezve. Olyan volt mintha emeléshez szükséges kampókhoz készítették volna őket. 
A kőtömb mellett egy hasonló másik feküdt. Ennek a felületén nem voltak lyukak, teljesen sima volt. Ez viszont a nagyobbik közel három lábnyi vastagságához képest csak nagyjából egy láb vastag volt. A négy sarkában vaskos, rozsdamarta vasgyűrűk voltak. Az évek folyamán több elmélet is született a kövek kapcsán, de az 1990-es évektől kezdve az lett a tudományosan legelfogadottabb, hogy valaha áldozati oltárként szolgált. Az archeológusok azon a véleményen voltak, hogy az áldozatot a vastagabb, lyukacsos felszínű kőre fektették és a négy sarokban levő vágatok segítségével lekötözték. A másik, vékonyabb követ pedig a vasgyűrűkhöz kötött kötelekkel fölé emelték. A tartókötelet elengedték vagy elvágták és a lezuhanó kőtömb összezúzta az áldozatot. A testből kipréselődő vért a lyukak összegyűjtötték és oldalra kivezették, ahol az a sziklán lecsorogva a tengerbe folyt. Talán köszönetként a tengernek, amiért biztosította a közösség megélhetését.
Az elmélet csak elmélet maradt egészen 2023-ig, amikor ásatások összetört emberi és állati csontmaradványokat találtak a kövek körül és a parti szikla aljában. Az emberi csontok többnyire fiataloktól származtak. Váratlan meglepetés volt egy ősrégi sütőhely maradványának megtalálása a közelben, ami körül szintén fiatal emberek csontjait találták meg halcsontokkal keveredve. A régészek arra jutottak hogy vagy az áldozati szertartással egyidőben vagy máskor a település lakói valami főtt ételt ettek amibe legalább egy fiatal lányt vagy fiút és rengeteg halat tettek a tengerrel való szimbiózist jelképezendő. A régészek ugyan nem tudták megmondani hogy a szertartás az év melyik időszakában lehetett, de ez nem zavarta a városi tanácsot, ami május elsejét jelölte ki az újrajátszásra hogy kényelmesen ötvözhessék az alkalmat olyan már meglevő népszokásokkal mint a májusfa állítás vagy a Morris tánc.
Természetesen megvitatták az élelmezés ügyét is. Az nyilvánvaló volt hogy egy helyi lányt kell áldozatnak választani. Az is elfogadott volt hogy a kapcsolódó hal-és-lány főzést is felélesztik, de az eseményre turisták százait várták. A kérdés az volt hogy hány lányt hajlandóak beáldozni. Kis település lévén ha mindenkit helyi lánnyal akarnak megkínálni akkor egy teljes lánygenerációt fel kellene áldozniuk, de ez mind pénzügyi mind közösségtúlélési szempontból tarthatatlan volt. Végül arra jutottak hogy magán az áldozaton kívül még hat lányt biztosítanak: négyet főzésre, kettőt pedig -közkívánatra- a régi jó középkori nyárson sütésre. A főzésre a megfelelő korúak alsó részéből választanak, a feláldozásra és a nyárson sütésre pedig idősebbeket. A teljes tömeget még így sem tudták volna ellátni ezért külső élelmezőket is szerződtettek, akik megfelelő díjért cserébe majd a mező szélén állíthatják fel sátraikat hogy ne rontsák el a rusztikus hangulatot.
A következő kérdés az önkéntesek megtalálása volt. Természetesen az összes család tudott a tervről és otthon beszéltek is róla, de hogy a lányokat még jobban hajlandóvá tegyék, tanulmányi kirándulásokat szerveztek a kövekhez és a városi tanács tagjai az egész iskola előtt is beszéltek a tervekről. Igyekeztek úgy szólni, mintha ez lenne a legizgalmasabb és legizgatóbb dolog amit a diákok átélhetnek és sikerrel jártak. 
Az első kiválasztott Sophie lett. Ő lesz az akit majd összeprésel a szikla és a vére a tengerbe ömlik. A lány szuperizgatott volt. A dicsőséges Május Királynője szerepe miatt megengedték neki hogy ő válassza ki a többieket a jelentkezők közül. Ahogy korábban ígérte neki, nem feledkezett meg Emmáról, a húgáról, aki fiatalabb kora ellenére teltebb volt Sophie-nál és ígéretes nyársonsültnek tűnt. Sophie a legjobb barátnőjét, Catherine-t választotta mellé. Ő Sophie-val egy korú volt, de legalább két évvel idősebbnek tűnt. Sophie tudta hogy istenien fog kinézni a nyárson. A főzéshez a négy lányt a fiatalabbak közül választotta ki.
Az előkészületek elkezdődtek. A kisebb kövön a régi, rozsdás gyűrűket újra cserélték, mert nem akarták hogy a média és a közönség előtt történjen váratlan baleset és többször is elpróbálták az emelést és az ejtést. Az ásatáson találthoz hasonló, új sütőhelyet építettek mai elég nagy volt ahhoz hogy elférjen benne a két nyárs és az üst. Maguk a nyársak nem voltak túl komplikált eszközök, de az üst már más kérdés volt. Szerették volna ha minél autentikusabb, ezért külön kellett legyártatniuk egy múzeumi replikák készítésére szakosodott céggel. Nagy volt és fekete - hasonló a sztereotipikus, mesebeli boszorkány üsthöz- és három lábú kovácsolt vas állványon lógott. A szikla peremétől biztos távolságban színes májusfát állítottak. Extra szemetesek és mobil WC-k kerültek ki a rendezvényterület szélére. Televíziós szakemberek járták be a helyszínt megfelelő közvetítési pontokat keresve. Végül eljött a májusi fesztivál napja.
------
Sophie és Emma szülei tudták hogy milyen izgatottak a lányaik, ezért úgy döntöttek hogy azok vacsorájába egy-egy összetört tabletta altatót kevernek remélve hogy a lányok így kipihentek lesznek a nagy napon. A dolog bevált. Mindkét lány már este nyolc előtt elszunnyadt a kanapén. Az apjuk egymás után vitte fel őket a karjában a szobájukba.
-Jó régen volt már hogy így kellett ágyba tennem őket. -jegyezte meg közben vidáman a feleségének.
Elnevették magukat de egy kis szomorúságot is éreztek tudva hogy ez volt az utolsó szülői cselekedetük. A szomorúságukat azonban felülmúlta a büszkeségük. Mindkét lányuk főszerepet fog játszani egy nemzetközi tv-s eseményen. Sophie valószínűleg nagyon sokáig híres marad majd a halála után, hiszen ő lesz az első lány akit hosszú évszázadok után először áldoznak fel nyilvánosan Angliában. A képe megjelenik a történelemkönyvekben és ott is marad. A haldoklásával egyféle olyan halhatatlanságot nyer, amiről sokan csak álmodozhatnak. Emma ugyan nem kap olyan fontos szerepet mint a nővére, mégis jelentős része lesz a nagy napban és rengeteg híradásban, cikkben meg fog jelenni.
Másnap reggel a család leparkolt a számukra fenntartott helyen és a szervezők felkutatására indultak. A szülők egyszerű alkalmi ruhát vettek, a lányokon azonban azonos szabású, pántos fehér nyári ruha volt és azonos fehér szandált viseltek amit a szervezőbizottságtól kaptak. A ruha alatt egyikükön sem volt semmi. Sophie érdeklődve nézegette a vándorárusok sátrait. Alaposan végignézte az összes kézi gyártású ékszert és egyéb kirakott portékát. Egy kis csalódottságot érzett amiatt hogy nem érdemes vennie semmit, mert úgyis csak percekig birtokolhatná, de a nézelődés önmagában is szórakoztatta. Emma viszont a társnőit kereste volna, de gyorsan rájött hogy ők érkeztek elsőnek.
Derek egy alacsony, kicsit rágcsálóképű férfi volt és mindig úgy látszott hogy siet valahova. A helyiek sohasem látták a clipboard-ja nélkül és néha viccelődve azon spekuláltak hogy nincs-e hozzánőve. A férfi elmosolyodott és intett a szabad kezével amikor meglátta a díszvendéget és családját közeledni.
-Örülök hogy megjöttek! Néhány stáb már megérkezett és éppen a kameráikat állítják fel. Szeretnének Sophie-val interjút készíteni mielőtt… ummmm….
-Nyugodtan kimondhatja hogy “mielőtt feláldoznak”. Tudom hogy mi fog történni. -jegyezte meg kuncogva Sophie.
-OK...szóval… mielőtt feláldoznak téged. Valahol van itt egy fotós is aki képeket akar csinálni. Azt hiszem a hús-lányokról is, ha majd megérkeznek.
Sophie izgatottan az ajkába harapott ahogy elképzelte magát a fotós előtt pózolva. Derek folytatta:
-A kövek is készen állnak. Melléjük állhatsz vagy az alsóra rá is ülhetsz ha a sajtó azt szeretné, de nagyon kérlek hogy ne nyúljatok a kötelekhez. A lehető legbiztonságosabb minden, de nem akarjuk hogy a felső kő a tervezett pillanat előtt lezuhanjon. Nem szeretnénk ha valaki megsérülne. 
Derek-nek leesett a szavai nyilvánvaló ostobasága, ezért még motyogva gyorsan hozzátette: -Legalábbis nem olyan valaki, akinek nem kell megsérülnie.
-Ő lenne Sophie? -kérdezte egy magas, mosolygós nő a karján valamiféle virágfüzérrel.
-Igen, ő az. -mondta Derek.
Sophie, Emma és a szülők visszamosolyogtak az ismeretlenre és udvariasan üdvözölték egymást.
-Ezeket neked és a hús-lányoknak hoztam. -magyarázta a nő és kinyújtotta a karját.
Az elsőre virágfüzérnek tűnő dolog valójában nyolc darab, helyi vadvirágokból készített virág-korona volt. A legnagyobbat és legszebbet Sophie fejére tette.
-Tökéletes egy királynőnek! -mondta lelkesen, majd folytatta:
-És egy neked is!
Emma fejére tett egy másik koszorút.
-Látjátok? Illik a ruhátokon levő virágokhoz.
A lányok ruhái alapvetően fehérek voltak, de a nyakkivágás körül valóban volt egy diszkrét virágminta. A nő egy kézitükröt tartott a lányok elé, hogy megnézhessék magukat. Mindkettő nagyon elégedett volt a látvánnyal.
-Ahhh… Úgy látom itt a fotós. Ha nem probléma, itthagylak benneteket bemutatkozni magatoktól. Megyek és ellenőrzöm a hangosítást. -szólt közbe Derek és távozott.
------
-Felülnél a kőre? -kérdezte a fotós.
Sophie felmászott a kőtömbre ahogy régebben már annyiszor tette, bár akkor még nem tudta hogy itt fog véget érni az élete. A második, köteleken lógó tömb baljósan nézett ki és Sophie először érzett egy kis idegességet. A fényképész utasításainak megfelelően felhúzott térdekkel és hátradőlve, a karjaira támaszkodva nézett ki a tenger felé. Azután a kamera felé fordulva mosolygott pár kép kedvéért.
-Ez olyan idétlen. -jegyezte meg egyszer csak a lány.
-Micsoda? -kérdezte kissé zavartan a fotós.
-Hogy ebben a ruhában fotóznak. Jó, tényleg csinos meg minden, de nem lesz rajtam amikor szétloccsantanak.
Sophie felállt és a felső sziklára ügyelve lekapta magáról a nyári ruhát és az anyjának dobta. Megigazította a fején a virágkoszorút majd kezét csípőre téve modellpózba vágta magát.
-Na ez sokkal közelebb áll a valósághoz. -mondta.
-Javasolni akartam egy-két ilyen képet később, mielőtt…. tudod… -magyarázkodott a fotós.
-Tudom. Mielőtt szétloccsantanak.
Sophie-nak tetszett a szó hangzása és azt is élvezte hogy milyen kényelmetlen a felnőtteknek őszintén beszélni arról ami történni fog. Azon töprengett hogy ugyan miért találták ki az egészet, ha ennyire zavarba jönnek amikor eljön az idő a megvalósításra. Visszaült a korábbi térdfelhúzós-támaszkodós pózába néhány kép kedvéért, majd olyan fotók is készültek amiken a hátán feküdt és keze a tarkója alatt volt, mintha egyszerűen csak napozott volna.
-Köszönöm! Majd a nyitóceremónián szeretnék még pár csoportképet rólatok. Legalább egy olyan is kell amin ruhában vagytok. -mondta végül viccelődve a fotós.
Sophie elnevette magát, a fényképész pedig folytatta:
-És persze magát a rituálét is fotózom majd. De momentán elég lesz ennyi.
Sophie leugrott a kőről, a várakozó családtagjaihoz lépett és felöltözött majd meglátva hogy szaporodtak a vásárosok sátrai, megkérdezte:
-Elmehetek még körülnézni?
-Úgy látom kezdenek megérkezni a hús-lányok. -mondta az anyja két lányra mutatva, akik hasonló öltözetben voltak mint Sophie és Emma. A nő folytatta:
-Azt hiszem hogy a főzést és a sütést felügyelő Margaret majd váltani akar velük pár szót, de szerintem te nyugodtan elmehetsz. Csak ne csatangolj túl messzire és figyelj hátha valamiért keresnek. Derek azt mondta hogy a nyitóünnepség egy óra múlva kezdődik.
Sophie lelkesen elvágtatott újabb kézműves ékszereket nézegetni. Az egyik sátortól éppen ellépni készült a másikhoz, amikor valaki megérinette a vállát. Megfordult és Catherine-nel találta magát szemközt.
-Nem csoda hogy nem nyársra választottak téged. Az egyetlen nagyobb domborulat rajtad a feneked, de ennyi embernek még az sem elég. -ugratta a legjobb barátnője.
Sophie felvette a kesztyűt és visszavágott:
-Rád pedig hiábavaló lenne követ ejteni. A légzsákjaidról minden lepattanna.
Előrenyúlt és játékosan dudált a barátnője kebleivel. Mindketten elnevették magukat.
-Egyébként a fotóst keresem. Azt mondták hogy pár képet akar készíteni rólam. -mondta Catherine.
-Csak a csupasz popsidra hajt hogy eladhassa a képeket a fiúknak az iskolában. -incselkedett Sophie.
-Akkor majd igyekszem jó pózokba beállni. -felelte vidáman Catherine és megfordulva megrázta popsiját a barátnőjének, mielőtt folytatta volna a fényképész keresését.
Sophie még egy darabig nézelődött, majd elsétált megnézni hogy zajlik-e a hús-lányok fotózása. Amikor odaért a fényképész éppen Catherine-t és Emma-t örökítette meg. Mindkét lány meztelen volt és a nyársakkal pózoltak, amiket nemsokára áttolnak rajtuk. Az idősebb lányok után jöttek a fiatalabbak. Őket a fotós először az üst köré állítatta és azt kérte tőlük hogy izgatottan nézzenek bele. Azután jött pár csoportkép: a fiatalabbak elől álltak, az idősebbek hátul, mindannyian a lencsébe néztek, integettek és csókokat dobtak. Sophie-t meglátva a fotós őt is a többiek közé állította. Pár perccel később eljött a nyitó ceremónia ideje.
------
Az unalmas nyitóünnepséget kínszenvedés volt végigülni. Beszéd következett beszéd után. Köszönet a szervezőknek, a résztvevőknek, ön-vállveregetés és hasonlók. Sophie legalább a felére nem is figyelt és volt egy olyan sejtése hogy a többi lány sem. A hét lány egy emelvényen ült a polgármester mögött, aki éppen a történelem és a helyi örökségek megőrzésének fontosságát ecsetelte beszédében.  Sophie ült középen egy trónszerű széken jelezve a posztját mint Május Királynője. A jobb és a bal oldalán kisebb székeken ült a húga és a legjobb barátnője mint a szolgálólányai, akik majd a nyársra kerülnek. A négy kisebb lány pedig előttük foglalt helyet.
A polgármester hivatalosan megnyitotta a Május fesztivált és a dolgok ekkor kezdtek izgalmasabbra fordulni. Először helyi fiatal lányok adták elő a hagyományos májusfa táncot olyan hamis öltözetben, ami inkább a tündérmesékbe illett  mintsem a valós történelem bármelyik szakaszához. Maga a tánc a szokásos volt, hasonló ahhoz amit bármelyik iskolai vagy kisvárosi rendezvényen lehet látni: csinos lányok forognak, lépkednek körbe-körbe és közben a színes szalagjaikból bonyolult pókhálót szőnek. Amikor a tánc véget ért, Sophie előrelépett hogy elvégezze első, jól begyakorolt “hivatali kötelességét”. A tömegre mosolygott és azt mondta a mikrofonjába:
-Először is köszönöm a megtiszteltetést hogy a Május Királynője lehetek.
Megvárta amíg az udvarias tapsolás elült és folytatta:
-Királynőként a legfontosabb feladatom hogy alattvalóim táplálásáról gondoskodjak, ezért nektek ajándékozom két szolgálólányomat.
Emma és Catherine előrelépett Sophie két oldalára és lecsúsztatták magukról a ruhájukat. Sophie a keblükre vetett gyors pillantással megállapította hogy ők is legalább annyira fel vannak izgulva mint ő. A saját merev mellbimbói a ruhájához dörzsölődtek és az érzés majdnem megőrjítette. Először megölelte a húgát, majd a legjobb barátnőjét ezután a két lány lesétált a színpadról és kézen fogva egymást elindultak a közelben levő sütőhelyre ahol már kiválogatott felnőtt nők várták őket. Sophie folytatta a beszédét remélve hogy izgatottsága és idegessége ellenére semmit nem felejt el a szövegből:
-Városunk mindig szoros kapcsolatban volt a tengerrel. Ezért a mai másik étel amit felajnánlok, ezt a szövetséget jelképezi. 
A négy fiatalabb lány ledobta a ruháját és szintén kézen fogva egymást, kuncogva megindultak az üst felé.
-Menjünk és nézzük meg az előkészületeket! -mondta végül Sophie, mielőtt maga is lejött volna a színpadról és elindult volna a többiek után.
A nézőket nem kellett különösebben bíztatni. Java részük maguktól is a sütőhelyre figyelt ahol a két idősebb lány olajozása éppen befejeződött. Catherine és Emma csillogó testtel állt a napsütésben és még étvágygerjesztőbbnek tűntek mint valaha. A nyársak alatt már vörösen izzott a szén, az egyik nő pedig javában azon volt hogy lángra lobbantsa a szenet az üst alatt. Amikor sikerrel járt, két nő egymás után az üstbe segítette a fiatalabb lányokat. Mivel a víz még csak olyan meleg volt mint a környező késő őszi levegő, eleinte úgy tűnt hogy a lányok csak mulattató fürdőt vesznek. Egymást fröcskölték és egymás hajával játszottak. Azután Alf, az egyik helyi halárus előrelépett és egy ládányi kibelezett halat zúdított az üstbe. A lányok először elhúzták az orrukat, de a szag gyorsan megszűnt ahogy a halak a víz aljára süllyedtek. A halakat aprított répa, krumpli és egyéb zöldség követte. A lányokat bátorították a mozgolódásra hogy keverjék a főzetet. A víz lassan melegedni kezdett körülöttük.
Először Emmát húzták nyársra. A lány integetett a tömegnek és búcsúcsókokat dobott a szüleinek mielőtt a fémrácshoz lépett. Látványosan elnyújtva hozzákötözték a csuklóit és a bokáit, majd előre döntötték. Ő anális nyársalást választott, Catherine pedig a hüvelyi mellett döntött. A lekötözéssel ellentétben a nyársalást magát gyorsan végezték, hogy a fájdalmas kiáltások ne zavarják az ünnepélyt. Hamarosan mindkét lány az izzó szén fölött forgott.
Az üstben a víz gőzölögni kezdett. Egy órán belül mind a hat lány fogyasztásra kész lesz, de Sophie tudta hogy ő már nem tudja megízlelni őket. Ideje volt a végső és legfontosabb kötelezettsége teljesítésének.
-Hölgyeim és Uraim! Kérem fáradjanak a szent sziklához. Eljött a fesztivál legfőbb eseményének ideje. -hallatszott a polgármester hangja a hangszórókból.
A nézők tülekedve indultak, hogy jó helyet kapjanak minél előrébb. Szülők tolták előre kisebb gyerekeiket más felnőttek lábai között, hogy ne maradjanak le semmiről. Sophie és a szülei kicsit lemaradtak. A lány végső búcsút vett először Catherine-től, majd a húgától. Emma határozottan élt még, de kezdett élénk rózsaszínre változni és haloványan kellemes illatot árasztani.
-Utat kérek a Május Királynőjének! - harsogta a polgármester az emelvényről.
A tömeg szétvált és minden kamera, fényképezőgép, mobiltelefon Sophie-ra irányult ahogy a lány a sziklához sétált a szüleivel szorosan a sarkában. Amikor odaért, társnőihez hasonlóan ő is levetkőzött és átnyújtotta a ruháját az édesanyjának. Azután a nézők tapsa és ujjongása kíséretében felmászott a kőre és a korábban eltervezett módon, fejjel a tenger felé végigfeküdt rajta. A lány felnézett a felette baljósan lógó másik kőtömbre. Nem tiltakozott vagy küzdött amikor két fiatal férfi köteleket vezetett át a szikla sarkaiban levő hurkokon, majd a világsajtó és a tömeg szeme láttára kitárt pózban lekötözték a csuklóit és bokáit. A polgármester a színpadon maradva látta hogy a fejszés fiatalember a helyén áll, készen a felső sziklát tartó kötél átvágására.
Sophie továbbra is a felette levő követ bámulta, ami pillanatokon belül lezuhan törékeny testére és összezúzva azt kipréseli belőle a vért. A lányt hirtelen félelem fogta el.
-Anya? Apa? -hívta szüleit halkan és fejét elfordítva kereste őket.
-Itt vagyunk kicsim. -mondta az apja és megfogta a lány bal kezét.
-Én is itt vagyok édesem. Szorosan melletted és büszkeséggel telve. -mondta az anyja és megnyugtatóan simogatni kezdte a lány másik kezét.
-Rettentően félek! -vallotta be halkan Sophie, majd megkérdezte:
-Nagyon fog fájni?
-Csak egy pillanatig és utána soha többé. -biztosította az apja megcirógatva az arcát.
-Utána mi lesz?
-Azt senki nem tudja biztosan, de én azt hiszem találkozni fogsz Emmával. 
Sophie kicsit elmosolyodott.
-Kérem hagyják el a területet! Kezdődik a visszaszámlálás. -figyelmeztette egy láthatósági mellényt viselő segítő a szülőket.
-Csak még egy pillanatot kérek! -mondta Sophie anyja esdeklő pillantást vetve a férfira, aki kicsit ingerülten bólintott.
A nő a táskájába nyúlt és elővéve valamit azt mondta a lányának:
-Ezt azért hoztam magammal, mert úgy gondoltam lehet hogy szükséged lesz rá. Legalább egy kicsit eltereli a figyelmedet.
Sophie megnézte hogy miről van szó. A dolog egy kis tojásméretű és -alakú világos rózsaszín műanyag tárgy volt. Az anya úgy helyezkedett hogy a testével kitakarja a kamerákat. Gyorsan megcsavarta a tárgyat a közepén, amitől az búgni és remegni kezdett. A lánya fölé hajolt egy búcsúpuszira és közben a vibráló eszközt gyorsan a széttárt combok közé, Sophie puncijába nyomta. A lány még sohasem érzett hasonlót. Az ajkába harapott hogy ne nyögjön fel a testét átjáró kellemes, csiklandozó érzéstől.
-Szép álmokat édesem! -mondta az apja majd még egyszer megszorította a lány kezét és puszit nyomott Sophie homlokára mielőtt ellépett volna a kőtől. Az anya csatlakozott hozzá és a polgármester elkezdte a visszaszámlálást amihez a nézők is csatlakoztak:
-Tíz!
-Kilenc!
-Nyolc!
Sophie úgy érezte mintha a visszaszámlálás valami más felé tartana. Önkéntelenül megvonaglott ahogy a bele nyomott vibrátor az orgazmusa felé sodorta. 
-Hét!
-Hat!
-Öt!
-Négy!
A fejszés férfi a feje fölé emelte az eszközt és gondosan megcélozta a kötelet. Egyes kamerák Sophie-ra zoomoltak hogy megörökítsék utolsó pillanatait, mások a tömeget pásztázták, hogy a nézők reakciót rögzítsék.
-Három!
-Kettő!
Sophie nem bírta tovább és fejét hátravetve felkiáltott a kéjtől.
-Egy!
-Zéró!
A fejsze tompa puffanással vágta át a kötelet. Sophie felsikított de ő maga sem tudta volna megmondani hogy a rettegéstől vagy az orgazmusszerű extázistól vagy a kettő keverékétől. Csak a legközelebb állók hallhatták a hangját, mert elnyomta a tömeg lelkes kiáltozása. A bordák törése miatt roppanó hang hallatszott, majd a felső kő visszhangzó dörejjel csapódott az alsónak teljesen elpusztítva a köztük levő meztelen lánytestet. Az éleken kiszivárgott egy kis vér, de a reményeknek megfelelően az oltár tenger felé néző nyílásán vörös patak kezdett kiömleni. Minden a tervek szerint alakult.
A másjusfa táncosok megint előrejöttek és virágokat tettek a felső kőre. A fesztivál folytatódott egészen éjfélig. A megsütött és a megfőzött lányokat ízletesnek találták azok, akiknek jutott belőlük. Sophie utolsó pillanatait még a fesztivál vége előtt világgá repítették a tv adók és többször is lejátszották. Amikor mindenki hazament és eltakarították a fesztivál maradványait egy daruval megemelték a felső kőtömböt és nagynyomású vízzel a tengerbe mosták Sophie szétzúzott testének maradványait. A kő tisztán várhatta a turistákat, a dokumentumfilm készítőket és minden más érdeklődőt. A sikerre való tekintettel a városi tanács egyhangúan úgy döntött hogy az eseményt éves rendszerességűvé teszik.