Hip Hop avagy figyelsz rám?

Hip Hop
avagy figyelsz rám?

Gőzöm sincsen miért írom ezt. Egyszer csak jött, és írnom kellett. Filozófia? Nem tudom... messze áll tőlem minden ilyesfajta próbálkozás és talán nem is vagyok az a fajta, aki ilyesmiket gondol. Nem tudom. De hogy a lényeget megvilágítsam, rátérek arra ami téma tárgya.

Mi ez a hip hop? Mi ez az egész? Csak a saját tapasztalataimat írhatom le, nem szeretek más tollakkal ékeskedni. De ha magadra ismersz egy gondolatban, ne csodálkozz. Megfordult a világ. Mivel magam is próbálkozom a zenei részével ennek a kultúrának, és egyéb okok, személyek miatt amúgy is közel áll hozzám, így hát leírom mit tapasztaltam, és egy-két dolgot, ami ehhez kapcsolódik. Nem tagadom, aggasztanak a dolgok.
Milyen hip hop? Miről is beszélünk? Minden magyar hiphopper arc nyomatja a sötét dumáját az ún. összetartásról, és a többi dologról... Hát lássuk. Az első próbálkozásai zenei téren nem voltak sikeresek, hiszen magát, mint zenét soha nem tanultam és valahogy nem is jutottam el odáig, hogy ezt megvalósítsam. Persze az ember próbálkozik, de egy idő után már ő is érzi, hogy bizony egyedül nem megy - kell egy társ, kell egy csapat.

Sajnos ez sem valósult meg. Hiába kopogtattam itt - ott, személyesen is, próbáltam fórumokon szervezni, segítséget kapni, de süket fülekre leltem. Talán bennem lett volna a hiba? Nem tudom. Lehet. Én csak a tiszta hozzáállással való munkát szerettem volna elősegíteni, de nem ment. Tehetség? A másik fogós kérdés. Kell-e ehhez egyáltalán tehetség? Nem elég egy érzés, mi belülről fakad, és ahogy a nagykönyvben meg van írva? Ki tudja. Persze, hogy ne csak negatív élményekről írjak, vannak azért olyan embertársaim is, akik tényleg segítettek és ezért hálás is vagyok egy életre tán. És itt jön a bibi!

Mi hiányzik manapság? Mihez vezet ez az egész - és most talán furcsa hogy pont a hip-hop szcénát hozom fel - de ez bármi más területen is így működik? Kérdem én, nem áll másból az életünk, minthogy FUBU gatyában, szotyit rágcsálva, köpködjünk a saját szüleinkre? Hogy ami manapság kulturális örökségünk, azt magasról lesajnáljuk? Hogy hiába a sok álszent okító jellegű duma, csak-csak nem értjük meg mi az amiért érdemes élni?
Mert ez az amit én látok. Ez az amit kimondom frankón: ez az amit gyerekként láttam és fiatalemberként látok a mai napig. Kihalt az emberség. Szó szerint. Példa: jövök haza melóból kb. 3 hete és az aluljáró előtt egy hajléktalan elesett és a földre került. Nem mondom, be volt állítva elég rendesen. De kérem!

Aznap repkedtek a levegőben a mínuszok, és senki, senki, senki, nem akarta felsegíteni, hiába. Persze végül magam segítettem, de ezek után hogy nézzek a többi embertársam szemébe?? És még engem néztek hülyének, hogy \"Yayy, a hülyegyerek játssza a megmentőt a Baywatchból\". Magam sem hiszem el, de sajnos ebben élek, és ez már nem hit kérdése. Mi viszi manapság előre a fiatalokat? Az hogy nincs egy igaz barátja, akiben feltétlenül megbízhat, mert a világ amelyben él, ezt hozza fel neki példaként? Nincs egy barátnője akivel ellehet, mert a média szórja a Bridget Jones féle macho sztereotípiákat és az egyéb szinglinemzedéknek való estimeséket? Hogy a gyerekek már nem tudnak örülni annak, ha anyutól kapnak egy jó szót reggelente, mert a szomszéd kölöktől azt látják hogy ő ugyanúgy utálja az anyját mint az Eminem? Hogy jó dolog az iskolában lövöldözni, mert az tök menő és végülis ettől azt fogják hinni a felnőttek hogy mi is azok vagyunk? Mi történt? Hol van elszúrva az egész? Miről beszélünk?

Emlékszem, volt olyan időszak, amikor azt hittem, hogy tényleg jó dolog azt a rosszat követni, mert az olyan megnyugtató, szabadságérzetet ad és csak úgy vagyok a világban. De miért? Ha segítek az baj? Nehezebb lesz nekem? Igen, az élet nehéz. De ha mindenki egyszerre ugrik a szakadékba, attól csak nehezebb lesz.

Ma láttam egy filmet. Elefánt a címe. Az iskolai lövöldözésekről szól. Miért teszik ezt a fiatalok? Véleményem szerint igenis a sok negatív dolog, amit a média sugároz az teszi ezt. Nem ők. Mit lehet tenni? Manapság a hip hop megy, úgy gondolom. Business szinten bármit és bárkit meg lehet vele fogni, sajnos. De voltak idők, amikor ez nem erről szólt. Miért nem szólhatnak a mai dolgok a pozitívumokról, úgy értem, rendben hogy az élet nehéz meg minden, de akármilyen nehéz is, meg kell emésztenünk, hogy nem vagyunk egyedül a Földön és bizony egymásra vagyunk utalva.

Hülyeség? Mondd ezt annak a huszonegynéhány halott anyjának akik máig nem értik ezt. Hogy a szülők, bizony eltunyultak, mert egyre nehezebb élni, sok a stressz stb. stb. stb. A gyerekek el vannak hanyagolva. Ma már, ha elengeded a fiadat egy buliba, mert megbízol benne, hogy nem csinál hülyeséget. Te ezt teszed. Biztos vagy benne? Mert én nem.
Nem is tudom, mit akarok mondani. Sok a probléma. Túl sok, pedig elegen vagyunk hogy megoldjuk.
Csak figyelni kellene egymásra. Már a cím sem stimmel, eltértem attól, amit akartam mondani. Ez egy más téma. És mégis van rá lehetőség, hogy pozitívat kapj, ha azt mutatsz példaként.

Az egész mai zenei business, csak egy képmutatás. Ez a véleményem. Tisztelet a kivételnek, de ők tudják is miről beszélnek. Bár néha ők sem. Nem vagyok a szentlélek és nem is akarok az lenni, mert nem az a dolgom. Nem vagyok se skizofrén, se őrült, se anyagyilkos. És büszke vagyok rá. Mert amit teszek azt az emberekért teszem és ez a fontos.
Mind1. Nincs erőm megírni ezt. Talán egyszer. Talán nekiállok.