Harry Pottyer és a Tűknek Kamrája - Az igazi jelenet!

Harry Potter és a Titkok Kamrája, Kamrajelenet, Harry besétál.
Futni kezd, látva, hogy Gizi, a haverja húga, s egyben csinos, vörös titkárnője fűtől aléltan fekszik a kőpadlón. Mérges hanghordozása bezengi a Kamrát:
- Gizi, te állat! Már megint beszívtál? Élsz még, vazze?!
Gizi persze meg sem moccan, vérvörös, kigúvadt szemei a semmibe merednek. Kis könyvet szorongat. Címe: Egy drogos naplója. Nagy ímmel-ámmal belép a képbe egy sötét hajú, szintén sötét lelkű ifjú, aki a TomCat nevet viseli. De mindenki csak úgy hívja: Tom. A poros zacskók tartalmával összekeveredett ampullákon átgázolva, cuppanó léptekkel közelít a két gyermek felé. Harry megrökönyödésére csak ennyit mond:

- Már nem kel fel...
- Hogy érted, hogy nem kel fel? Mit csináltá’, te köcsög, pedofil állat?! Behoztad a kamrába, ahol a füvet tárolják!! Egy ártatlan gyermeket?!
Harciasan kidüllesztve mellkasát, felállt guggoló helyzetéből és mocskos, rosszul sminkelt arcát a Mardekáros fiú felé fordította, akiről később kiderül, hogy ő a gonosz mágus, Voltdehol előző reinkarnációja, de már nem derül ki, mivel elmondtuk. Hehe...
Szóval. Harry Potter harcba szállván, de épp csak annyira, hogy ne törje el semmijét, szócsatát kezdett vívni a nagy hatalmú mógussal. Öh...mágussal.
- Ginny nem nyithatta ki a Kamrát, hazudsz!
Tom hátrahőkölt és zsebéből apró, röpke 2 kilós papírköteget húzott elő, melyre a Frgatókönyv címet firkantották. Hosszú lapozgatás után viszafordult és magából kikelve ordította:
- Most nem ez jön, te szerencsétlen!
- Upsz, bocs. - mondta Harry és újra levegőt vett.- Szóval akkor...hogy érted, h nem kel fel??
- Úgy bizony, a kis Vízi Gizi nyitotta ki a Tűknek Kamráját, s ő írt fenyegető, véres üzeneteket a falra..!
- Most se ez jött, de mindegy... Khm.. Dehát.... Honnan szerzett vért??
- Hát....izé... Olyna csinos lány volt, meg kell értened... Meg csípom is a diáklányokat.
- Pfúj, de perverz, pedofil állat, hogy rohadna beléd a tű!- ordított Harry és a pálcája után nyúlt. De az sajnos már a gonosz TomCat kezében volt. Mielőtt összevesztek volna, az gyorsan suhintott, mire a Kádár sírból eltűntek a csontok, melyek máig is a Tűknek Kamrájának bejáratánál ropognak, ha valaki épp...becsúszik. Na mindegy. Szóval ottan aztán minden zavaros lett, de Harry bízott a jó Drogmegdug professzorban és - hűségét bizonyítandó - gyorsan szippantott a kis tarisznyából, amit magával vitt vészhelyzet esetén. Értsd: elfogy a szipu. - Kár. Egy hete tiszta voltam.- gondolta. Majd gyermeki csodálattal nézte azt a pompázatos főnixmadarat, ami egy beszélő varázslósipkát pottyantott az ölébe. TomCat persze nem értette, hősünk miért néz egyre csak csodálattal a Kamra kopott, büdös, véres falaira. Meg is kérdezte, kedves, mosolygós arccal:

- Te meg mi a faszt tapogatsz? Ennyire jó a cucc?
- A drága jó professzorba vetett hitem most sem hagyott cserben..!- ordítozta Harry, mint mikor Bélabá kigyün a két feles után. Immár mosollyal az arcán, meglátta a nagy, nagy óriáskígyót, amit Tom egy idegen nyelven szólított - úgy hívják, sziszegés - s ami egyébként ott sem volt. Valami pedig azt súgta Potternek, hogy ÖLD MEG!
- Kit? - kérdezte hősünk a plafontól.
- Ne vitatkozzá’, öjjé’!- válaszolt az idegen hang.
- Te ki vagy?- tartott ki a fiú.
- Te vagyok! - válaszolt a fátyolos hang, amelyre a rendező kedvesen rápisszent egy baltával, hogy ne szórakozzon, mer’ megy az a kib**ott film.- Öld meg má’!
- OK.
S a hős, 12 éves, szemüveges, csontsovány gyermek, képzeletbeli ezüstkardjával megindult a bestia felé. Felmászott mindenhova, ahova csak díszletes mászhatott, s ahova csak kaszkadőr a lábát tehette. S a gyönyörű, digitális állat feje egyszercsak felé közeledve, a kard, s a jó kis feszültségzene által keltett hatástól kimúlt. Tragikus hirtelenség... Naja!

TomCat eközben elkezdett bombákat gyártani, hogy a védtelen Harryt eltalálja, mert ő is szipózott előtte, s szabadjára engedve képzeletét, meglátta a madarat, a kardot, s hogy mit döfött le vele Harry. Meg aztat is, hogy Malibun van és hawaii ingbe burkolózott mosó medvéket tanít repülni. Két kézzel. De ez mos mellékes. Harry, miközben az óriás Baszkidenagy szájába döfte a nemlétező kardot, jobb kezének könyökhajlatába éles fájdalom hasított. A dög ampullafogai, melyek mérgező izével...olyan lötyivel voltak töltve, égetett végükkel a karjába fúródtak. Lezuhant hát a díszle... a sziklákról és miután magához tért, vérző kézzel és sántán - csak a hollywoodi imidzs miatt- mocskosan elindult Gizi teteme felé. TomCat elrakta a bombákat és úgy döntött, egy kisvárosi házban rejti el őket, míg adandó alkalma nem lesz a fiúra dobnia. Harry leguggolt, majd összerogyott titkárnője teste mellett és a naplót bámulta. Hogyan is tudna elpusztítani egy drogost, ha nem úgy, hogy tönkreteszi a blogját. Amiben pontosan leírja terveit és cselszövéseit... Így hát fogta az ócska kis könyvet és beledöfte a mérgező ampullát. Mire TomCat ugyanúgy maradt.
- Baszki!- kiáltott.- Hol vannak a digitális effektek?!
- Most jönnek!- kiáltottak a háttérből és megjelent néhány, gumibotot lóbáló rendőr, akik állításuk szerint bombakészítés és a terrorizmus, valamint kiskorú megrontása miatt tartóztatják le a srácot. Tom eközben szitkozódva mutogatott valami kedveset hősünknek, aki, mosolyt eresztve rájött, hogy a szer, amit Gizike bevett csak addig volt elég, míg harcoltak. A csaj ekkor felébredt és még a szer hatása alatt odafordult Harryhez:
- Hú, király a cucc... dejót szunyáltam... Áh, vazz! Téged megszúrtak, Harry. Nemá’. Na mindegy, minngyá ideképzelek neked valamit.
- Nem kell...- felelte a bátor fiú. - Jön az enyém...!
S fejével a bejárathoz bökött, mely felől ugyanaz a csodálatos, színes főnix röppent be, ami az előbb.
- Wow, ez nagyon szép madár...!- ámult-bámult a csinos, miniszoknyás diáklány-titkárnő-színésznő-festő-madarász-vadász.- Te is látod?
- Én képzelem, te hülye!
- Ja, bocs.

Az odaült Harry mellé és mivel igen kimerítő víziónak lenni, elkezdett a gázsiján szomorkodni, melynek utána rápottyantott egy-két, szerettel teljes könnycseppet Harry sérült könyökhajla...
- Rámszarni nem akarsz?!?!- förmedt a madárkára a fiú. Nemelég, hogy összevissza sminkelik sárral még egy koszos vörösbegy vagy mi a faszom is rácsul egyet... Szörnyű.... Komolyan. Na mindegy. Mikor meggyógyult a kis ampullanyom és már ő is magánál volt, megsimogatta a madár buksiját. Pedig nem is volt ott. De azért megköszönte neki, elvégre a túladagolás halálos is lehet.

Azzal az erővel, mellyel otthagyta Romot és Fingó Dokátot, ugyanazzal az erővel vitte Vízi Gizit vissza testvéréhez, egyben potenciális legjob barátjához. Rom örömében megölelte és megcsókolta mindkettejüket. Későbbi perei nyílvános fajtalankoásért és vérfertőzésért húzódtak el 20 évig, de ez egy másik történet. Dokát viszont nem emlékezett semmire, így ő kimaradt a jelenetből, mer’ minek oda? Eközben újból szívtak a mágikus varázszacsiból és mindannyian elrepültek összekapaszkodva a főnix, Koksz, mert így hívták, lábába kpaszkodva. Szép volt. Dokát többször is elájult, de szerencsére nem vette észre.

Jelenet vége.