Hajszálon függő életek

,, Legjobb kritikusomnak, Csikának!”


Hajszálon függő életek


Carol egyedül volt otthon. Nem szokott még teljesen hozzá az új, nagy házukhoz. Beköltöztek és mindennek megvolt már a helye, de egy ilyen nagy házat azért nehéz megszokni.
Most, hogy kikapcsolta a videót, egy kicsit túl nagy csend lett. És sötét…
Hogy megnyugtassa magát, végiggondolta, hogy is maradt ma éjszakára egyedül.
Szülei leutaztak a nagymamához, hogy segítsenek neki összepakolni, mert ideköltözik hozzájuk. Bátyja, Jeff, a barátnőjéhez ment át, és megkérte húgát, hogy ne árulja el. Carol 15 éves volt s igencsak családcentrikus, ráadásul nagyon szerette a bátyját, így nem ellenkezett.
Egy hosszabb pólóban volt és a konyhába ment éppen, amikor valami furcsa zajt hallott a nappali felől. Mintha nehéz csizmás léptek lettek volna. Lelki szemei előtt megjelent egy hatalmas alak, hosszú bőrkabátban és bőrcsizmában. De gyorsan elhessegette a képet, és nem ment vissza.

Éppen inni töltött magának, amikor újabb hangra lett figyelmes. Határozottan úgy hangzott, mintha valaki menne fel a lépcsőn. Ahogy a lakkozott fából készült fokok reccsentek néha egyet, Carolt kirázta a hideg. Ámde újból megnyugtatta magát, hogy a fa mindig recseg-ropog, mindig él.
Felment a lépcsőn, és le akart ülni a számítógép elé, amikor egyszer csak észrevett valamit a földön. Közelebb ment hozzá, és akkor látta, hogy az sár.
Az agya őrülten gondolkodni kezdett. Hogy kerülhetett oda sár? Szülei még reggel elmentek, bátyja pedig kora délután, és olyan hat óra környékén kezdett esni az eső. Ő pedig nem tette ki a lábát egész nap a lakásból. Akkor hogy kerülhetett oda, a fenti nappali közepére sár?
Ekkor lépéseket hallott a háta mögül. Nem mert megfordulni. Egyszercsak egy fekete bőrkesztyű tapadt a szájához, és egy mély, öblös férfihang szólalt meg.
- Maradj csöndben és nem lesz bajod! Gyere!

Kivitte őt a szobából, le a lépcsőm, és ki az ajtón. A hideg vízcseppek Carol arcán csurogtak. Iszonyatosan meg volt rémülve. Az ismeretlen bőrruhás férfi egy nagy Transporterbe tuszkolta be őt. A raktérbe fektette és egy furcsa szagú kendőt nyomott Carol szájához. Azután elaludt.
Kiabálásra ébredt. Teljesen sötét volt. Elrablója hangjára lett figyelmes, egy vékonyka hang pedig felelgetett neki. Valamiféle levélről beszélgettek. Azután elvesztette az eszméletét.
Mikor másodszorra is felébredt, még mindig az autóban zötykölődött. A félig szürkített ablaküvegen keresztül néha beszüremlett az autópályát övező lámpák fénye. Hallgatózott. A feje kezdett kitisztulni, így már gondolkozni is tudott.

Valószínűleg elég kezdők voltak az elrablói, vagy azt hitték, hogy a cloroform hatása tovább tart majd, mindenesetre nem zárták be rendesen az ajtót. Simán kézzel ki lehetett nyitni.
Carol nagy nehezen négykézlábra állt. Rettenetesen fájt a feje, szédült, a világ forgott körülötte. Nagy nehezen elmászott az ajtóig a zötykölődés ellenére, és nagy erőfeszítésekkel kinyitotta.
Éppen egy hídon mentek át, a korlát futott mellette, s az alatta lévő mélységben jéghideg víz hömpölygött. A hűvös levegő az arcába csapott. Egy dobbanás után leértek a hídról, majd fű s néhány fa sejlett fel a híd után.
Carol lendületet vett. Próbálta legyőzni a félelmét és az émelygését. Utolsó erejét akarta összeszedni, hogy legyen bátorsága kivetődni. Körülnézett a raktérben a lámpák beáramló fényénél, és többé nem tudta visszafojtani émelygését és kiürítette gyomra tartalmát.
A raktérben ugyanis egy test volt rajta kívül. Fején alvadt vére, szeme egy meghatározhatatlan pontra meredt. A hasa fel volt vágva, látszottak a szervei, teste pedig már a hullamerevség állapotában volt.
A kocsi zötykölődése egy kissé alábbhagyott, és lassítani kezdett. Carol lendületet vett. Egy-két pillanatig csak a hideg levegőben úszott a teste, majd egyszer csak egy hatalmas puffanással landolt.

A kocsi pedig immár Carol nélkül robogott tovább. Nagyon hideg volt, rettenetesen fázott egy szál pólójában. Még mindig émelygett, de leginkább már a félelemtől és nem a vegyszer hatásától. Elindult a kocsi irányának háttal, a híd felé.
A világ egyre csak sötétedett. Hideg szél fújt, és elég furcsa hangokat hozott magával. Carol egy kisebb erdő mellett bandukolt. Egyszer csak hatalmas kocsizörgést hallott maga mögül.
Rossz előérzete támadt, és gyorsan egy hatalmas bokor mögé ugrott. Az ő elrablói, a Transporterrel robogtak el mellette. Épp fel akart állni, hogy továbbmenjen, de valami melengető, furcsa hang hívta az erdőbe. Vagy talán nem is hang volt, csak egy belső érzés. Mindenesetre Carol engedett.

A fák között sétált. Itt egyáltalán nem fújt a szél, és némileg melegebb is volt.
Egyszer csak kiért az erdőből. Egy kisváros határán találta magát. Elindult befelé a városkába, hogy hátha talál valami olyan helyet, ahol meghúzhatja magát. Egyszer csak egy mély hang szólt:
- Hé, kislány! Várj! Segíthetek?
Carol nagy vonalakban elmondta neki mi történt. Közben követte a férfit, keresztül a város utcáin, valahova a másik vége felé. Egy, a többiektől kissé messzebb eső faházhoz vezette őt. Bementek, majd a férfi tüzet gyújtott a kandallóban.
- Ne aggódj, most már legalább fázni nem fogsz. – mondta. – Egyébként engem Thomnak hívnak.
- Carol.
Aztán Thom hozott neki forró csokit. Carol kezdett megnyugodni, hogy Thom végre segít neki hazajutni. Aznap este még beszélgettek egy darabig, de aztán aludni tértek.
Másnap, mikor Carol felébredt, egy levél várta a konyhaasztalon.

,, Bocsáss meg Carol, de sürgős elintézendőm akadt. Legkésőbb 2-re hazaérek!
Thom
U.i.: Reggelit találsz a sütőben!”

Carol megreggelizett, azután a konyhaasztalnál ülve gondolkodott. Látta, hogy a lakás picit elhanyagolt, így talán kitakarít, hogy megköszönje a segítséget.
Az előszobában kezdett. A kis komódon állt egy szép szobor. Port törölt, és kézbe vette a szobrot. Ám amint felemelte, egy apró kulcs esett le a padlóra. Carol lehajolt, és felvette. Nézegette, forgatta az apró kulcsocskát.
- Lakáskulcsnak túl kicsi… Talán egy lakatkulcs lehet.
Azután rájött, hogy vendéglátója nem biztos, hogy örülne, ha tudná, hogy megtalálta ezt a kulcsot. Visszatette a helyére és folytatta a takarítást. De a kis kulcs nem ment ki a fejéből.
A ház hátsó részében talált egy szobát. Az összes ajtó nyitva volt a házban, de ezen lakat lógott. Carolnak azonnal eszébe jutott a kis kulcsocska. Nem bírt ellenállni a kíváncsiságnak, visszaszaladt a nappaliba a kulcsért, majd az ajtóhoz ment. Óvatosan közelítette meg az ajtót, mintha csak támadástól félne.

Megfogta a lakatot, majd a kulcsot óvatosan becsúsztatta a lyukba. Megpróbálta eltekerni és sikerült. Kattant a zár, a lakat pedig kihullott reszkető kezéből.
A kilincs hideg fémére tette a kezét. Nyelt egy nagyot, majd lenyomta. Először semmit nem látott odabent, csak valami furcsa és kellemetlen szag csapta meg az orrát. Majd az ajtó melletti lámpakapcsolóhoz nyúlt és felkattintotta azt.
Halvány világosság öntötte el a szobát. Carol pedig két napon belül másodszorra hányta el magát. A szobában halomba dobált testek voltak. Volt, amelyiknek még meg sem alvadt a vére, de mind halott volt már.

Rémületében tobzódva vágta be az ajtót. Elindult a nappali felé, ahonnan most Thom vidám hangja csendült fel. Carol megállt, és egy pár pillanatig gondolkodott, hogy mit tegyen. Ez a pár másodpercnyi szünet viszont csak arra volt jó, hogy Thom feltűnt a szoba másik felében. Először kérdően nézett Carolra, majd a tekintete az ajtóra siklott, mely most, mint valami árulkodó nyom, résnyire kinyílt a huzattól.
Thom szemében gyűlölködő, dühös láng lobbant. Hirtelen mozdulattal a zsebébe nyúlt és egy hatalmas, vérfoltos kést vett elő. Carol felé közelített vele. Csapdába szorult. Egyszerűen nem látott semmi kiutat.
Egyszercsak lövés dördült. Az ajtóban rendőrök álltak. Thom pedig felakadt szemekkel puffant a padlón.
Egyszercsak ütést érzett az oldalán. Szemét kinyitva ráébredt a valóságra. Még mindig a TV előtt ült, illetve éppen leesett a foteléből. A képernyő sötét volt már. De álma még sötétebb…