G.O.D 47

47. Bocsánat

Mia szomorúan ült. Szőke fürtjei kócosan omlottak a hátára. Azon gondolkodott, hogy összepakol, és hazautazik. Ha Soulness nem bízik meg benne, nem hisz neki, akkor nincs semmi értelme, hogy maradjon.
„Ne védd a kis ágyasodat! Mindent értek! Minden tiszta! Azt sem tudom miért nem haltam meg! Nem is volt értelme visszajönni…” –Csendültek fel a fejében újra meg újra a vádaskodó mondat, mire könnyek szöktek a szemébe, és elővette a táskáját.
Nem… Nincs értelme maradnia, Soulness meg sem hallgatta őt… Hogy szeressék így egymást? Az ajkaiba harapott. Bárcsak meg se történt volna ez az egész! Ha nem szeretné a gitárost akkor most nem fájna neki ennyire, amit a fiú mondott neki.

Hirtelen ajtócsapódást hallott, majd felbukkant szomorúságának tárgya.
- Annyira sajnálom… - Motyogta Soulness végigtekintve a lányon. –Mit akarsz csinálni a táskáddal?
- Elmegyek… - A lány behúzta a táskája cipzárját. –Semmi kedvem itt maradni…
- Ne! –Soulness könyörgő hanggal ült le a lány mellé. –Ne tedd Mia! Szeretlek!
- A múltkor nem úgy tűnt!
Soulness át akarta ölelni a lányt, aki ellökte magától. Megrökönyödve nézett Miára, zöld szemei remegtek.
- Bocsáss meg! –Nyögte halkan. –Mia, nem tudom mi ütött belém… megőrültem… én sem értem magamat… de… ne haragudj! Nem akartalak megbántani…
- De sikerült… - A lány könnyezve tekintett rá.
- Tudom hogy sikerült… de nem vagyok rá büszke… Légy szíves bújj ide! Könyörgöm…
- Hagyj békén! Azt hiszed mindent megtehetsz? És még te akarsz összeköltözni? Ezek után részemről szó sem eshet róla…!

A lány figyelte, ahogyan Soulness remegő vörös ajkai mellett lefutnak a könnycseppek.
- Szégyelld magad! Hogy sírhat egy férfi egy nő előtt?! –Látta hogy szenved a gitáros, hogy könnyezik, nem szól semmit, nem válaszol.
- Igazad van… - A fiú csillogó szemekkel nézett fel megint rá, próbálta magába fojtani a sírást. Törölgetni kezdte a szemeit, de mindhiába. –Csakhogy én nem vagyok férfi…
Mia megtorpant.
- Nem tudom itt hagyni… - Futott át az agyán, mintha a fiú is meghallotta volna, felpattant az ajtóhoz ment, és a két karjával elállta a lány útját.
- Nem akarom hogy elmenj! –Kezdte hadarni zavartan. –Beszéljük meg! –Soulness letörölte a könnyeit, végre sikerült visszanyernie a komoly szilárd tekintetét.

- És mit akarsz ezen beszélni?! Laus bejön, te meg már rögtön azt feltételezed, hogy megcsallak… És mondom hogy nem, de te nem hiszel nekem… Azt hogy a kedves barátod milyen véleményen van, az meg engem nem érdekel… Azt hittem bízol ennyire bennem… Nem én voltam az aki…
- Ezzel ne zsarolj! –Vágott a szavába Soulness.
- Nem is állt szándékomban zsarolni téged…Csak arra akarom felhívni a figyelmed, hogy te sem vagy tökéletes!
- Nem is akarok az lenni…Mia nem mehetsz el! Most ne hagyj itt…
- Most? –A lány meglepetten nézett rá. - Ne sírj… - Mikor látta hogy Soulness ismét elpityeredik észrevétlenül lecsúsztatta a válláról a táskát, közeledni kezdett a fiú felé. –

Hallod? Ne sírj… Nem szabad… - Húzni kezdte Soulness derekát, aki a karjaiba omlott. Mia akaratlanul is beletúrt kedvese kócos fekete hajába, és úgy kezdte csitítani a fiút, mint egy csecsemőt. Majd két apró kezét Soulness arcára helyezte, és csókolgatni kezdte a könnyeket. –Lehetsz akármilyen hülye, bánthatsz akárhogy, te örökké az én szeleburdi szerelmem leszel… Ezen már nem másíthatsz…
- Nem hagyj itt… - Soulness úgy szorította hogy Mia alig bírt mozogni.
- Nem foglak… Nyugodj meg… nem hagylak itt… csak egy kicsit megbántottál, és mérges lettem… Elhamarkodtam egy csomó mindent… ne haragudj…
- Akkor megbocsátasz?
- Meg… - Sóhajtotta a lány. Nem, erre a fiúra nem lehet haragudni. Azok a szemek! Az az arc! Az finom száj! –De nem csinálunk ebből rendszert…!
- Megígérem! Esküszöm…
- Ne esküdj arra, amit nem tartasz be… - Mosolygott a lányt, mire Soulness megcsókolta. Mia megfogta a fiú vállát, és elhúzta magától. –Bemegyek fürdeni… - Suttogta, mintha csalogatni akarta volna szerelmét. Soulness lassan feltápászkodott. Felsóhajtott, úgy tűnt mintha sajnáltatná magát amiért kudarcot vallott, majd egy hirtelen mozdulattal ismét elkapta a lány derekát.

- És ez mit jelent? –Minden áron azon volt hogy Miát végleg magához láncolja. Örökre…
- Azt hogy te nem jöhetsz fürdeni mert be van gipszelve a karod…
- Azt majd meglátjuk! –Soulness nem hagyta magát lerázni. Miától érzi így magát, a lány is fossza meg ettől az érzéstől. Nem engedte Miát, csak hosszan megrovóan nézett a szemébe, majd megnyalta a szája sarkát.
- Biztos hogy nem haragszol?
- Biztos…De mit tudsz ez tenni törött karral?
- Mintha eddig is tudtam volna… Ne haragudj!
- Nem haragszom… - Mia magához vonta Soulnesst, és homlokon csókolta. –Bejössz?

A gitáros bólintott. Érezte Mia keze lassan átfonódik a karján és vezetni kezdi, nem mintha ő maga nem tudná hogy merre van a mosdó, de jól esett neki hogy a lány pátyolgatja, még ha gyerekesen is viselkedik. A következő percben már a fürdőszoba közepén találta magát, vele szemben a lány tanácstalan arcával. Soulness elmosolyodott ellépett a lány elől, és megengedte a vizet.
- Mire készülsz?
- Nem fürödni akartál? –Vakarta meg a fejét, majd odahajolt a lányhoz, és egy könnyed mozdulattal levette róla a felsőt.
- Te kis pimasz! –Nevetett fel a lány. –Most én jövök…- lecsúsztatta a fiú nyakáról a gézt, amivel fel volt kötve a karja. - Vigyáznom kéne rád, ehelyett én parancsolom le rólad ezeket…
- Leparancsolni…?
- Ne hagyjuk abba? –Aggodalmasan cirógatta meg Soulness arcát egy hajszállal mire az megrázta a fejét, és simogatni kezdte a lány combját. –Azt hittem eléggé kifárasztottuk egymást az előbb… - nevetett fel a lány, de nem utasította vissza a gyengéd simogatást. Még nem vesztette el a fejét, még képes kontrolálni a helyzetet, még tud Soulnessnek engedni.

Márpedig most engednie kell, hogy Soulness irányítsa őt. A fiú most sokkal érzékenyebb volt mint azelőtt, köszönhetően többek között annak hogy elrabolták. Mia pedig teljesen összezavarta a dolgokat, Soulnessnek eddig is voltak gondjai de ezek után attól is félt, hogy esetleg megint elrabolják.
Valahonnan erőt kellett gyűjtenie.
Mia megfogta fiú arcát, és a szemeibe nézett. Azok a szelíden csillogó mélyzöld remegő szemek sok mindent elárultak. Olyan dolgokról meséltek, amiket Soulness nem mondott el senkinek, még Miának sem.
- Gyönyörű szemeid vannak…
- A szemeimet figyeled? –Soulness megsimogatta a lány arcát.
- Miért lehet mást figyelni?
- Ne hízelegj…
- Nem hízelgek tényleg fűzöld szemeid, vannak, és tényleg gyönyörűek…
- Akkor most szépen csobbansz egyet a kádban… - Soulness a következő pillanatban finoman megdöntötte a lányt, aki egyenesen beleült a vízbe.
- Ez nem igazságos!? –A lány Soulnessre fröcskölte a vizet.- Ez meleg…
- Miért milyen legyen? Mia ne fröcskölj tovább! Vizes leszek!

A lány megakadt, majd kajánul elmosolyodott.
- Úgyis vizes leszel…
- Nem akarok most fürödni… - Akadékoskodott a fiú, de már késő volt. Mia megfogta a ruhája szélét, és finoman elkezdte felfele húzni. Lassan választotta el a finom pamutot kedvese bőrétől, hogy még jobban hergelje Soulnesst.
- Emeld fel a kezed! –Utasította, majd végleg lehúzta róla a pólót, és eldobta a mosdó egyik sarkába. A gitáros meglepve utána fordult. Mia a karját összekulcsolta Soulness mögött, és gyengéden nekifeszítette kedvese hátának, közben szorosan hozzásimult a fiú meztelen felsőtestéhez.

- Mia… nyugi…- Felnevetett a fiú is, tetszett neki hogy a lány ennyire szorosan közel van hozzá.
- Ha nem jössz be, behúzlak a vízbe… - Súgta a fülébe a lány, miközben megtámasztotta az állát Soulness vállán.
- Képes lennél rá?
- Nem is tudod, hogy mire vagyok képes érted…
- Akkor mutasd meg…! - Soulness a kihívóan előrébb lépett, hogy a Mia még közelebb legyenek egymáshoz... A lány sem teketóriázott tovább, megmarkolta a gitáros vékony vállait és húzni kezdte, egészen addig amíg Soulness meg nem adta magát.
- Nagyon tudod hogy mit csinálsz… - Nézett a lány felé, majd kigombolta a nadrágját.
- Na persze, engem ruhástól beledöntesz, te meg leveszed mi?! –Mia fogta a zuhanyt, és teljes erővel Soulness lábaira fogta, aki hangosan nevetett. - Szinte biztos voltam, hogy kihasználod a helyzetet…

- Hogy mi? –Soulness megtorpant Mia, viszont megfogta a karját és berántotta vízbe, de csak finoman nehogy a fiú karját nedvesség érje, ennek ellenére Soulness a karján kívül csurom vizes volt. Borzos fekete haja eltakarta az arcát, ő maga sem látott semmit, amíg Mia félre nem söpörte.
- Megvagy! –Megfogta a lány derekát, és éhesen megcsókolta a lányt. Itt kell tartania… Nem engedheti hogy Mia elmenjen…
- Kérdezhetek valamit?
- Jajj Mia csak most ne könyörgöm, csak most ne! –Soulness könyörgően a lányra pillantott. Kitámasztotta két karját a kád szélére, és várt. –Mondjad…
- Nem azt mondtad hogy ne?
- De tedd, meg mert addig úgy sem maradok nyugton…
- Még hogy te? Nem vagy egy pattogó típus…
- Ne incselkedj… - Soulness elkapta a lányt, és megcsókolta a vállát. –Nem engedlek el soha…

- Mi történt most veled? Nyugodj meg… Nem megyek el… De ne szoríts ennyire…
- Fáj? –Soulness lazított a szorításán.
- Elképzelem hogy nézhetünk ki most… - Nevetett a lány, mire Soulness letérdelt vele a vízben. –Valami baj van?
- Semmi… - Soulnessnek elkomorodott a pillantása. Igen, azok a gyönyörű zöld szemek elszürkültek, ez jelezte hogy Soulness szomorú.
- Most mire gondolsz?
- Arra hogy nem láncolhatlak magam mellé…
- Ez nem igaz…
- De nem…
- De én melletted akarok lenni… - A lány közelebb húzta fiú vállát.
- De mi lesz ha…
- Nincs semmi ha… Mit gondolsz miért van mindig nálam a gyűrű? –Mia kacsintva mutatta fel az ujját.

- Te hordod? Hogy - hogy?
- Nem azért kaptam? A tied hol van? Nem vettél kettőt?
- De… - bólintott buzgón Soulness.
- És a tied hol van?
- Öööööaaaa…- A fiú vörösödni kezdett.
- Nos? –Mia kérdőn nézett rá.
- Én annyi mindent elhagyok…- Vigyorodott el a fiú.
- Elhagytad?!
- Nem! Dehogy! –Soulness felállt, és az ingéhez sietett. Kiemelt belőle egy hosszú bőrszerű zsineget majd a lány felé nyújtotta.
- Ohhh… - Mia érdeklődve nézte a bőrszíjat, amin a gyűrű díszelgett.
- A kezemről könnyen lecsúszik… ezért jobb ha a nyakamban van…
- Én meg már azt hittem…
- Azért annyira szétszórt nem vagyok…
- Szétszórt…
- Szétesett…
- Annak tartod magad?
- Most a szavamon kaptál! –Mosolygott a fiú.
–De mit akartál kérdezni?
- Azt hogy miért ne menjek el MOST? Mi van most?

Soulness elkapta a tekintetét.
- Most? Most minden olyan zavaros nekem… Bonyolult…
Mia a fiú vállára tette a kezét.
- Segíthetek?!- Átölelte Soulnesst. –Engedd hogy segítsek…!
- Miben tudnál segíteni…?
- Ha elmondod könnyebb lesz hidd el…
A gitáros sokat mondóan a lányra nézett, majd eltüsszentette magát, mire Mia felnevetett.
- Mi lenne ha teljesen levennéd a ruhát, és visszaülnénk a vízbe?
- Mivel lenne jobb?
- Talán nem tüsszentenél, de víz is lehűlt, annyit bénáztunk! –Mondta Mia, és megengedte a forró vizet, közben Soulness leült.

Mia is elé térdelt, sampont kent a kezébe és elkezdte Soulness haját dörzsölni.
- Mit művelsz?- Soulness gyanúsan nézte a lányt, aki a haját teljesen átitatta a csúszós habbal, majd a két tenyere közé fogva felhúzta azt, így sikerült elérnie hogy Soulnessnek tényleg égnek állt a haja. Mia nevetni kezdett, most vette észre hogy ismét Soulness ölében ül.
- Édes vagy!
- Na persze ezzel a hajjal meg pláne! –a gitáros belenézett a tükörbe, majd elmosolyodott. Felhúzta két térdét, hogy megtámassza Mia hátát, és a lányra nézett.
- Ha még sokáig itt leszel elvesztem a fejem…
- Mármint itt…? –Mia a fiú ölére mutatott.
- Aha…

- Tipikus férfi! –Morogta a lány incselkedve, mire Soulness közelebb húzta magához, és ismét úgy voltak mint percekkel ezelőtt, egymáshoz szorosan közel.
- Tudod, hogy mennyire sérti a büszkeségemet, ha tipikus férfinak neveznek?
- Ezt csak most találtad ki!
- Honnan tudod?
- Mert csak okot akartál, arra hogy megint elégtételt vegyél rajtam…
- Milyen okos vagy! –A fiú a törött kezét kint hagyta a kád szélén, Mia viszont nem menekült, menthetetlenül az ajkai rabjává tette a lányt, aminek hatásra percek múlva már eszeveszetten falták egymást. Mégis Soulness volt aki először megállt. Felállt, elzárta a csapot, kihúzta a lányt a vízből, és kisétált. –Csúszik… - Jólesően borzongott bele a hangja ebben az egyetlen szóba is. Mia szó nélkül követte, az ágy előtt megállt, és felnézett a fiúra. Mintha csak egy diák lett volna aki anyjára néz, hogy mehet e, a válasz viszont több volt rá, mint pusztán egy szó.

Mia még soha nem látta kedvesét ennyire hevesnek.
Soulness is csak férfi volt, őt is hajtotta a vadász ösztön minthogy az is hogy a rabul ejtett szépségen uralkodjon. Most sem tétovázott tovább, Soulness szokatlan vadsággal csókolta meg Miát, az álláról csepegő forró víz, még csiklandozta is őt. A gitáros megfogta a lány vizes derekát majd rögtön a fenekére csúszott a keze, leült, és rögtön le is feküdt, magára húzva a lányt. Felszisszent egy kicsit, mert a keze ott maradt köztük, de gyorsan megszabadult a zavaró tényezőtől, és percek alatt felül kerekedett Mián. Olyan volt mint egy kitörésre kész vulkán, mohón lélegzett, a tüdeje közben mintha ütemre mozgott volna, engedte hogy táncoljanak rajta az árnyékok, végigjárva az összes elrejtett sötét zugot a fiú felsőtestén. Sem őt sem Miát nem zavarta hogy csurom vizesen játszadoznak, csak egymással foglalkoztak.
- Gyere feküdj le… Egy kézzel nem könnyű magad tartani...
- Nem… - Soulness eléggé egyhangú választ adott, és egyúttal lehúzta a lányról a nadrágot.

Mia mondani akart valamit de Soulness beléfojtotta a szót, felhúzta magát egészen Mia arcáig, és megcsókolta, ettől mintha csak egy álomban lett volna, érezte, hogy lebegni kezd, majd lassan remegni, a fiú bőrének az érintése teljesen felmelegítette a vizes testét. Nem lassította Soulnesst, a kezét a fiú hevesen mozgó vállaira helyezte és behunyta a szemét, csak érezni akarta a fiú jelenlétét, az illatát akarta érezni, és gyöngéd forró leheletét, ahogyan végigsimogatja az arcát.
Majd teljesen átkarolta Soulness nyakát, azt akarta hogy a fiú minden része simogassa. Lefutottak a kezei a fiú hátára, aki erre ránézett. Ismét szembetalálta magát azzal a két zöld szemmel, amelyek most vágytól izzottak.
- Szeretném ha nem azért maradnál velem mert sajnálsz, hanem mert szeretsz…
Mia meglepve nézett vissza rá. - Valami nincs rendben vele. Olyan más. Visszahúzódó, akadozott… Mintha valami történt volna vele… Túl sok minden… Ez ennyire megváltoztatta hogy elrabolták? –Mia elgondolkodóan nézett a szerelmére. –Hirtelen annyira nyomult… aztán meg mintha leblokkolt volna… Mi lehet? Mi van veled Soulness?!
- Mia… Biztos hogy szeretsz?
- Hát, ha ilyeneket kérdezel… - Rivallt rá a lány, mintha nem is venné komolyan a dolgot.
- Mia, de ezt én komoly… - Mia megpuszilta az állát, mire elakadt a szava.
Egy perc alatt ismét sikerült felcsigáznia a fiú fantáziáját. Soulness megtámaszkodott a könyökén, mire Mia viharosan átölelte.
- Ne engedj el, én sem engedlek! –megfogta Soulness karjait, nem ő sem ereszti el a fiút.

Amíg nem látja, hogy Soulness szenved a szeretetétől, nem… A gitáros csak elmosolyodott, simogatni kezdte a lányt, de olyan gyöngédséggel mintha csak a húrokat rezegtetné meg. Mia beleszédült Soulness vágyakozó mégis apró érintéseibe, amit most Soulness felébresztett benne az több volt mint egyszerű vágy. A távolság, a félelem, az indulatok robbantak ki belőle egyszerre.

Nem tudott uralkodni magán, a fiú által felébresztett vágyak rabjává vált. Nem is tudta mi történik körülötte, csak akkor amikor valamibe bevágta a fejét. Vagy mégsem? Érezte Soulness férfias illatát, tudta hogy a fiú ölében van. Nem volt ideje a fájdalommal foglalkozni valami hamarabb lecsapott rá. Könnybe lábadt a szeme, egy percre mintha a mennyországba lett volna, majd óriási forróságba tért vissza, de még mindig szédült. Igen most már biztos hogy a gitáros karjaiban van. Ott nyugszik a vállán a feje, hallja Soulness egyenetlen szívverését, szinte sípolt a tüdeje. A karján puha ujjhegyek futkároztak, viszont maga sem tudta megállapítani, hogy mi történt vele..

- Valami baj van? –Suttogta a fiú felé, ezt a hangot még nem hallotta. Megrémisztette ez a sípolás. Soulness rosszul van?
- Nem nincs… - Soulness vett egy mély levegőt, köhintett egyet. Hajáról legurult az izzadtságcsepp, végig az arcán, lecsöppenve az álláról. Próbálta visszafojtani a levegő utáni szomját, de nem járt sok sikerrel...- Csak valamin elgondolkoztam…
- Most?
- Most…
- És min?
- Nem mondom el, mert kinevetsz!
- Nem is igaz! Én mikor nevettelek ki…?
- Soha… - Soulness zavartan fordult el.
- Soulness… - Mia megfogta az állát, és felemelte. –Mi van?
- Semmi… Csak azon méláztam, hogy neked nemsokára haza kell menned… Mindjárt itt a nyár vége…
- De te is tudod, hogy haza kell mennem… De visszajövök…
- Vissza… - Ismételte a fiú.
- Hogy tudsz ilyenkor, ilyenekről beszélni…
- Milyenkor?
- Hagyjuk… - A lány ledőlt az ágyra. –Rendesen kifárasztottál…
- Hmmm… Mia szerzek neked munkát, csak maradj itt…
- Istenem… - A lány felült, Soulnessre vetett egy pillantást, és megsimogatta a fiú rezzenéstelenné vált arcát. –Esküszöm hogy visszajövök…Már nincs az a dolog ami elszakíthatna tőled… Nem létezik… Nem!

- Mia, te gyereket vársz… - Kezdte Soulness ismét komolyan.
- Igen… Értem már mit akarsz… - Miának egy kicsit fájt ez a mondat. Nem ő a fontos hanem a gyerek, Soulness nem a szerelemért marasztalta hanem a gyerekért.
- Nem nem érted… De talán ez így van rendjén…
- Nincs semmi sem rendjén… Azt hittem kibékültünk… Vagyis eddig úgy tűnt!
Soulness csak vetett rá egy pillantást, mire Mia visszadőlt az ágyba.
- Fáradt vagyok…- Motyogta a lány. –Ne vesszünk már megint össze! Szeretlek…
Hosszú csönd. Soulness megpróbálta összeszedni a gondolatait, majd egy kisidő után megszólalt.
- Mia… Keresek neked munkát… könyörgöm maradj velem… maradj itt… nem akarlak téged is elveszíteni… - Suttogta, de a kérésre már nem érkezett válasz, a lány fáradt szuszogását hallotta csak.

Soulness a lányhoz hajolt. Hosszan nézte zöld szemeivel Mia nyugvó arcát, majd megpuszilta a lány ajkait. Alig ért hozzá a szája, talán nem is, a gitáros mégis érezte alvó kedvese bőrét, és annak magával ragadó bársonyát.
- Mi van, ha nem is akarsz gyereket? Ha csak én miattam szeretnél… - Szemei a lányra tapadtak, mintha kezei után, a pillantásával is végigtáncolna Mia testén. –Nem is vagy még 20… még alig nőttél fel… nekem soha nem nősz fel kedves... Még magadért is csak alig tartozol felelőséggel… egy újabb életért is vállalnád a kockázatot… Elrontom az életed… Ilyen fiatalon… Ez nem játék… - Úgy susogott a lánynak, mintha az hallaná. Hosszú idő után először érezte azt hogy megőrül ha nem gyújthat rá.
Morogva keresni kezdett egy szál cigit, ekkor jutott eszébe, hogy minden Michánál maradt.
- Levegőre van szükségem! –Morogta, mintha csak magát áltatná. Paffogva öltözött fel, és keresni kezdte a napszemüvegét. Úgy döntött lemegy cigiért, majd pedig meglátogatja a Malären tavat is, hogy új szöveget hozzon össze. Egyhangúan ballagott az utcán, és hogy félelmeit még jobban palástolja maga előtt, vett egy piros baseball sapkát is. Furán állt rajta, de Soulnessnek az volt a fontos, hogy minél jobban rejtse magát. Betért egy közeli dohányboltba, úgy érezte kartonokkal fog vásárolni. Megérintette a kirakatot, ami különböző cigarettásdobozokat rejtett. Zöld, háborgó lelkét lefestő szemei, most vészjóslóan csillantak vissza a kirakatüvegről. Heves csillanásai még napszemüvegen is áthatoltak, s megütköztek a vékony üveglappal, majd visszatértek a gitároshoz.
Soulness elhúzta a száját, és bement. A következő pillanatban azt hitte ordítva menekül ki a boltból.

A pultnál egy ismerős női alak várakozott: Liona.
- Semmit sem változott… - Soulness menedéket keresett az egyik nagy rakás cigarettahegy mögött, és onnan tekintett a nőre. –Még mindig gyönyörű… Még mindig olyan fiatalos… ha nem hagyott volna el teljes máshogy alakult volna az életem… Biztos… - Soulness behunyta a szemét, nem tudott védekezni az őt hirtelen lerohanó emléktömegekkel. Viszont érezte magát Mia bőrét, az illatát, a lány tekintetét, ahogyan minden egyes tettét figyeli, és ez jelentősen gyengítette az előtörő emlékek hatalmát. –Nekem ott van Mia, és én őt szeretem… - Soha nem hitte volna, hogy Liona puszta jelenléte ennyire felzaklatja őt. Nem bámulhatja így, ennyire feltűnően az exbarátnőjét. Zavartan válogatni kezdett az áruk között, de már nem tudott többé oda koncentrálni. Vigasztalásra vágyott, megértő pillantásokat várt, de nem ettől a nőtől. Túl sokat szenvedett miatta, de még mindig szereti, és ezt a mélyen elásott érzelmet senki még ő maga Soulness sem porlaszthatja szét. Liona a mai napig tudta hogy mivel sodorja Soulness lelkét a bűn édes folyójába.

- Menj már el!!- Nyögte halkan Soulness, mire valaki megfogta a karját.
- Ezt a módszert akkor is használtad, amikor velem voltál…- Hallotta a lágyan csengő női hangot. Válaszra nyitotta a száját, de elfulladt a szó.
- Szia… Rég láttalak… - Végül összeszedte magát.
- Én is… Hiányoztál azóta… - Mosolyodott el a nő. Az érettsége ismét elvarázsolta Soulnesst, mint annak idején.
- Mióta? Oh, bocsánat… - Soulness leejtette az egyik cigis kartont. Lehajolt felvenni, közben végigmérte Liona lábait. Hamar felkapkodta a dobozokat, és felállt.
Összetalálkozott a pillantásuk.
- Minden rendben veled? –Kérdezte a lány hangtanul.
- Minden.. persze… - Kántálta Soulness. Nem akart hogy Liona lássa hogy gyenge. Az viszont észrevette, Soulness vágyakozó pillantását.
- Tán szakítottál a kis barátnőddel? –Vetette oda a fiúnak.
- Nem, dehogy! –Soulness igyekezett észhez térni, ez volt az első rúgás Lionától.
- Akkor jó…

- Mit keresel itt… te nem is dohányzol… vagy a barátod…
- Ne viccelj velem Soulness, nem a barátom miatt vagyok itt…
- nem is miattam…
- Ne légy ennyire öntelt… Sogának kell cigi…
- Hogyhogy? –Soulness számára ismerős volt a név, Liona bátyja volt Soga, soha nem jött ki a fiúval.
- Megsérült…
- Mi?
Liona végignézett Soulness begipszelt kezén.
- Hallottam mi történt…
- Rohadt újságok… - Nevetett fel gúnyosan Soulness.
- Laustól tudom…
- Mi dolgod van neked Laussal?
- Nem mondta?
- Mit?
- Megpróbáljuk együtt azt hiszem…
- Hogy Laus, és te?! –Soulness kínjában nevetni kezdett. Ez nagyon szíven szúrta. Laus, Lionával van.
- Mi ebben a vicces…?
- Az hogy Laus Miára is hajtott…
- A barátnőd a Mia ugye?
- Igen…

- Olyan lágy a pillantásod… Amikor még együtt voltunk szilárd voltál… Biztos hogy ő lágyított meg… Ő kötözte be az általam önkénytelenül ejtett sebeket…
- Az a zene volt… - Mondta Soulness.
- Annyira sajnálom! –Fakadt ki a nő, elfordította a fejét, és elkezdett sírni.
- Liona hagyd abba, sírtak nekem ma már eleget… - Motyogta Soulness, mintha visszarepült volna az időben megérintette a lány vállát.
Az először riadtan nézett rá, majd mikor a gitáros letörölte az arcáról az egyik szemfestéktől elfeketedett könnycseppet elmosolyodott.
- Te mindig olyan jó vagy…
- Ne hidd…
Soulness nem tudott rideg lenni. Főleg nem Lionával. De közelebb engedni sem akarta túlságosan magához. Tétován elindult a kijárat felé. Mire Liona megfogta karját. –Ne… maradj!
- Miért?
- Ha nem akarsz velem lenni, akkor legalább fizesd ki a kartonokat… - Mosolyodott rá a lány, és ezzel sikerült Soulnesst ismét kellemetlen helyzetbe sodornia.
- Ohh… - A fiú elpirult, és keresni kezdte a pénzét, majd a boltos kezébe nyomott egy adag papírpénzt, aminek a felét visszakapta. Kiindult de Liona követte, és ismét karon ragadta.

- Liona engedj el… fáj… - Soulness csupán kiejtette a szavak súlyuk nem volt, csupán csak erőtlenül lehelte őket. Nem a lány szorítása fájt neki, hanem a szavak, amik teljesen széttépázták az amúgy sem erős lelkét. Előtérbe kerültek az emlékek..
- Mi lett volna, ha aznap nem megyek el? –Nézett rá a lány könyörögve.
- Miről beszélsz? –Soulness erőltetett pillantást vetett Lionára, majd engedett.- Minden bizonnyal házasok lennénk, én sikeresen játszanék a G.O.D - ban… És lenne egy kislányunk…de miért csinálod ezt? Kár a múlton rágódni…- A következő pillanatban Liona Soulness karjaiba omlott.
- És a csók?
- Melyik csók? –Soulness először kőkemény pillantásokkal állta Liona vágyakozó tekintetét. –Hagyj békén… Kérlek… Nem akarok többé veled lenni… Miával akarok lenni…- Suttogta, de Liona már nem figyelt rá. –Nem! - Elkapta a kezét..
- Nem szereted úgy mint régen…
- Ez nem igaz… - Soulness elrántotta a karját, és továbbindult, de a lány követte. –Tudod hogy szeretem…
- de nem annyira szereted mint engem…

- Miért vered magad?
- Mert érzem hogy még mindig szeretsz!
Ezzel viszont egymagad maradtál…
- Nem hiszem… Akkor nem hagynád hogy itt legyek melletted…
- Mert nem akarlak megbántani… Szeretlek, de már nem úgy mint régen…
- Hanem hogy…?
Soulness egy megvető pillantást vetett a nőre.
- Sehogy… csak… ezt még nekem sem sikerült megfogalmaznom… Lényeg hogy amit Mia iránt érzek az teljesen más…
- Hogy babonázhatott meg az a magyar fruska ennyire…? –Liona kétségbeesetten próbált kiutat találni.
- Nem fruska ő már… - Mosolygott a fiú. –Hanem egy nő… egy kész nő… - Az alvó Mia jutott eszébe, és ismét megborzongott a lány képzeletbeli érintésétől.

- Azt hittem máshogy fogsz viselkedni…
- Hogy a karjaidba ugrok…? Liona azt csinálod mint egy kislány, nem fogadod el ami nyilvánvaló…
- Mi? Az hogy…
- Az hogy Miával össze fogom kötni az életem, és mi több röpke kilenc hónap múlva már apa leszek… - Mondta büszkén a fiú, ez mondat még jobban meggyőzte arról hogy Lionának nincs keresnivalója mellette.
A lány nem tudott megszólalni. Megkövülve állt, Soulness előtt.
- Igen?
- Igen…na jó én megyek… Jó szórakozást Laussal… Azt hiszem vele is úgy fogsz játszani mint a tűzzel… De vigyázz… Egyszer te magad perzseled meg a szíved… - Ezzel végleg lefegyverezte Liona támadását, sikeresen visszavágott. Megfordult, és elindult a tó felé. Minden lépésnél egyre erősödött benne az az érzés hogy helyesen cselekedett, viszont tudta hogy Lionával még lesz baja, főleg ha Laus jár vele.

Naplemente… Ismét… De most már egy ismerős helyen vezekel az emberrel az elmúlás gondolata. A nap cikázó vörös varázspálcái szétterpeszkedve játszadoztak a Malären fodraival. Néma csönd… Csak a tó halk moraját lehetett hallani, és néhány ember halk beszédét, amint leülnek a tó előtti padokra.
Soulness a parton pihent, lábát belelógatta a tó friss tiszta vízébe. Írt, a Miától kapott jegyzetfüzetbe. Írt, és fel se tekintett. Néha meg megállt, gondolkozott a következő soron. Behunyta a szemét, hagyta hogy átjárja testét a tó zenéje, majd lefordította a saját nyelvére és tovább körmölt.

Soha nem volt ennyire nyugodt… Békés… Az egyik pillanatban letette a füzetet, egy befejezetlen dallal. Megtámasztotta magát, és hunyorogva farkasszemet nézett a nap aranyló érméjével. Fekete haja vörösesen csillogott a fényben, a nap eleven pálcái velük is táncra keltek, felöltöztették a fiú hajszálait vöröses pompába, és hol lassú, hol gyors ütemben mozgatták őket. A felkért szálak pedig örömmel ejtőztek a szél ölében, majd fürödtek meg nap vakító csillámlásában.

- Haza kellene menni…- Gondolkodott Soulness. Élete végéig itt maradt volna, a tó közelében, egyedül itt volt nyugodt, ez a hely volt a temploma, ahol megbocsátást nyert. Kiskora óta ide járt, míg a többiek fociztak, ő csak nézte a végtelennek tűnő vizet, és merengett. Kihúzott a zsebéből egy doboz cigit, majd két vékony ujjával kibűvészkedett egy szálat, szájába vette, és meggyújtotta. Felszívta a füstöt, majd mielőtt kihúzta volna fogai közül a szállat az orrán keresztül kifújta a szürke port. Majd a maradék is távozott a testéből. Figyelte a szürke füstöt, ahogyan megszaporázza lépteit az alkonyodó ég felé, majd szétugorva tovatűnik, de követi egy újabb adag.
Valahonnan a tenger felől jött egy erős északi fuvallat. Soulness fehér karja libabőrös lett, és kihúzta a lábát a vízből. Megrázta a fejét, hátradobta csintalan tincseit, és felállt. Felvette a füzetet, átolvasta, amit írt, közben mezítláb lépkedni kezdett a még felmelegedett aszfalton.
Hirtelen lépteket hallott, halk morajokat körülötte, majd teljes fordulatot vett minden. Tucatnyi ember vette körül mindenhol gépek kattanását lehetett hallani a fiú alig kapott levegőt a tömegtől. Riporterek, fotósok voltak, az emberek egyik legalantasabb munkavállalóinak tartotta őket Soulness egytől egyig. Szemét eltakarta, majdnem megvakult.

- Tényleg magyar a barátnője?
- A G.O.D felbomlik?
- Friol kilépett?
Kérdések zöme lepte el a fiút, akinek az eddigi nyugalma szinte rögtön eltűnt. Megilletődve tekintett körül, a teljesen elsötétedő eget, most otromba fehérfény rontotta. Lépett egyet, de a fotósok visszaszorították.
- Hisz ezek csak emberek… - Suttogta magának megpróbált utat törni a tömegben, de mindhiába.
- Az volt barátnőjével is van viszonya?
Soulness megtorpant.
- Tessék? –Kérdezett vissza, idegesen.
- A volt barátnője azt állítja, hogy önök között viszony van…
- Megcáfolom… Nem igaz…
- Akkor mi az igazság? –üvöltött be hátulról egy nő.
- Hogy mi az igazság? –Soulness nem tudott ellenállni. –Elég! Mi közük van maguknak az én magán életemhez? Én kíváncsi vagyok az önökére?!
Mindenki sugdolózni kezdett a fiú mögött.
- Hagyjanak békén…

Soulness lépkedni, kezdett, de nem engedték.
- Mit akarnak még?! –Felnézett az égre. A hold nem segített rajta, fátyolosan mutatta az utat a Malärenen keresztül. –Kérem engedjenek el…! –Ismételte meg.
- Soulness! –Egy ismerős rémült hang ütötte meg a fejét, mire a fiú felkapta a fejét. Nem igaz! Látta ahogyan valaki átverekedi magát a tömegen, és felé szárnyal.
- Mia… - Megfogta a lány karját, és magához húzta. Nem foglalkozva a tömeggel hevesen megcsókolta a lányt.
- Azt hittem… valami bajod esett? –Mintha csak kettesben lettek volna. Mia hátrasimította Soulness fekete haját, és ismét szenvedélyesen egybeforrtak ajkaik. Nem szándékosan tették, az ösztön hajtotta őket, a vágy, a szenvedély.

A fényképek meg készültek, ennél szaftosabb sztorit nem is találhattak volna keresve sem a fotósok. Mikor a pár szétvált, Soulness elvörösödve tekintett szét, még mindig hevesen markolta Miát.
- Nem akartam…
- Nem a te hibád… - Ölelte át a lány, mielőtt Soulness bármit is mondhatott volna. –De máskor semmiképp se tégy ilyet… mondd hogy egyedül akarsz lenni…
- Nem akarok többé egyedül lenni…
- Milyen szép pár… - Törte meg az összetartozás örömét egy újabb ember.
- Már csak te hiányoztál… - Morogta Soulness.
Mia félénken megfordult, és szembetalálta magát Lionával.
Szinte földbegyökerezett a lába.
- Liona… elegem van belőled…! –Soulness többé nem foglalkozott a fotósokkal, sem a nőkkel szembeni tisztelettel, elindult Liona felé, de Mia megfogta a karját.
- Soulness… botrányt akar…
A fiú ekkor megfogta Mia arcát. Szemei lángoltak, de ugyanakkor zöldes homályba borultak.
- Ezt az egészet csak kettőnkért teszem… Hidd el… - Suttogta a lánynak. Mia már akkor észrevette, hogy Soulnessel nincs valami rendben, máshogy beszél, mások a gesztusai, lelassult…

Soulness lépkedni kezdett a nő felé teli a düh, és a bosszúállás onthatatlan mérgével.
Majd érezte, hogy a tüdeje fájdalmas nyilallásokba kezd. Nem érdekelte. Miáért, és érte… a jövőjükért… a szerelmükért…
Nem volt teljesen magánál, de lépkedett. Talpa egyre hosszabb ideig maradt a földön. Megszédült és megállt. Liona még mindig távol volt tőle, de rémülten tekintett felé. Körbenézett, a többi ember is szörnyülködve tekintett rá. Megfordult, és Mia felé tekintett, akinek megindultak a lábai, és őrült iramba kezdtek.
- Kettőnkért… - Suttogta erőtlenül, és önkénytelenül esett össze.
Mia elkapta a fiú fejét, hogy ne verje be a betonba.
A fotósok mint a cápák úgy indultak meg, de egyikük sem akart segíteni az ájult fiúnak. Mia nézte Soulness lesápadt arcát, majd Lionára nézett.

- Ne bambulj már, hanem hívd a mentőket! –Utasította a nőt, aki mintha hirtelen felébredt volna. –Mire vársz még?! Gyerünk!
Liona remegve ütötte be a mentők számát.
Mia nem hallotta, hogy mit mond Liona, letette Soulness fejét a földre, majd a tó felé indult.
- Te meg hova mész? –Kérdezte a nő tőle, mikor kinyomta a telefont, de Mia nem válaszolt. Merített a tenyerével a hideg vízből, és ráöntötte Soulness arcára. A gitárosnak a hideg nedv hatására remegni kezdett a szeme, majd felpattant.
- Mia…
- Végre… - A lány magához húzta őt. –Most már nem menekülsz… mész a kórházba, és kész…
- Nem… - a fiú még erőtlen lelkiállapotban is tiltakozott. –Mia…ne…
- Nem érdekel a véleményed, nem akarlak elveszíteni! –Mia parancsoló tekintettel hallgatatta el Soulnesst.
- Nem tudod milyen ott…
- Tudom hogy rossz… - Mondta a lány. –De értsd meg hogy szeretlek…

- Soulness jól vagy? –Hirtelen ott termett Liona is, mire a fiú mint egy rémült kisgyerek húzódott Miához.
- Úgy néz ki mint aki jól van? –Nézett rá megvetve Mia.
- Nem téged kérdeztelek… - Hajolt le a nő a gitároshoz. –Minden rendben van…?
- Semmi sincs rendben… - Mondta fogcsikorgatva Soulness, még mindig fájlalta a tüdejét. –Semmi… Szeretném, ha elmennél…
- De…
.Semmi de… Jobb lesz ha most elmész…
- Nem akarsz felállni? Felültetlek egy padra… gyere… - Mia felállította Soulnesst, és odacipelte az egyik padhoz.
- Köszönöm…
- Semmiség…
- Mia… - Soulness megfogta a lány karját, és maga mellé ültette. A fejét a lány ölébe hajtotta. Mia meglepve nézett rá.
- Még soha sem volt ilyen… - Gondolta, miközben ujjai közé illesztette Soulness fekete haját.
- Mióta viselkedik így?
- Hogy? –Mia ijedten kapta fel a fejét. –Még nem mentél el?
- Mia vagy kicsoda… Szeretném tudni mi van Soulnessel…!
- Semmi…
- Ha minden rendben lenne nem esett volna össze… Én nem ezt az Soulnesst ismerem…
- Én sem… - Csúszott ki Mia száján. –Írok Michának egy SMS- t…
- Őt miért csődíted ide?
- Mert joga van tudni hogy a barátja rosszul van!
- Csak el ne szeresse tőled…

- Tessék? –Mia azt hitte elájul. Megrökönyödve nézett fel Lionára, akinek kielégült lett az arckifejezése.
- Hát nem tudod? Nem vetted észre? Kis buta…
- Mit nem tudtam?
- Pedig észrevehetted volna…Micha nem viselkedik furcsán, ha Soulness a közelébe van?
- Nem hinném… De mégis mit jelentsen ez az egész?
- Azt hogy Micha sem közömbös a kedvesed iránt! Mit gondolsz miért nincs barátnője?
- Te össze- vissza kombinálsz! –Mia felháborodva ütötte le az utolsó gombot a telefonon. –Micha kedves, helyes fiú… Rendes srác egyszerűen nem lehetséges… Sok titok fűzi őket össze ez tény, de ez egy komoly életre szóló barátság…
- Naiv lélek! Nekem is kellett egy- két hét mire összeállt a kép… Például tudod hogy a két fiú közt elcsattant egy heves csók, egy görbe éjszakán?
- Hazudsz! –Mia egyre bizonytalanabb volt, közel állt ahhoz hogy felképelje a szószátyár nőszemélyt. –Miért akarod tönkre tenni Soulnesst?! Miért?!
- Én nem akarok senkit sem tönkretenni, csak elújságolok egy s mást…
- Te teljesen megőrültél!
- Nem, nem vagyok őrült!
- Én meg egészen biztos vagyok abban hogy Micha nem buzi!!!!!! - üvöltötte el magát Mia.