FiX-Akták - a kör

FiX-akták:
a kör

Írta: Thomas J. Redfield

Tahó Béla lakása, Budapest, Magyarország

- Te Béla! Hozd be a sört! Most majd megnézzük azt a szalagot a feleségedről! - kiáltott ki egy szakállas, kissé dagadt férfi a kanapéról, és a többiek jót nevettek.
Béla azonnal berontott a konyhából, de a sört nem hozta. A társaság gyorsan a tévé köré gyűlt, sokan már csak a földön kaptak helyet. Béla csípőre tette a kezét:
- Na aggyátok ide azt a kazettát, egyáltalán nem mulatságos.
De Gáspár, rá se hederítve benyomta a lejátszóba. Mindenki ujjongott. A ház urát kiverte a veríték. A képernyőn hirtelen egy nagy fehér kör jelent meg, mire ő megkönnyebbült.
- Ezen van az asszony? - kérdezte csodálkozva Gáspár.
- Nem hinném.
- De akkor meg mi ez?
- Mittudomén. Biztos az ő egyik nyálas szappanoperája.
- Na jó, elég lesz ennyi. - mondta Gáspár, és már nyúlt, hogy kivegye a kazettát, amikor valaki a társaságból rászólt:
- Várj!

A kép megváltozott. Egy sor undorítóság jelent meg helyébe. Először egy létrát lehetett látni, ahogy a falnak támasztva áll egymagában, majd két lábat, amint a létra tetején lejjebb jönnek egy-két fokkal. A létra hirtelen dőlni kezd, és a rajta álló szobafestő azzal együtt elzuhan. Majd egy idősebb asszonyra váltott, aki ruhástul bevetette magát az úszómedencébe. Újabb bevillanások: egy csótány, ahogy egy tag rovarirtóval üldözi, és ahogy rádől egy bazi nagy létra. Valóságos burleszk volt az egész. A társaság fintorogva és meglepődöttséggel nézte a szalag tartalmát, miközben a szobában síri csend lett úrrá.
Néhány tájkép vált még láthatóvá, majd egy üres hinta, ahogy lengedezik, és végül bevillant valaki a hintába. Egy fehér ruhás lány-forma ült benne, addigra már mozdulatlanul. Hosszú, fekete haja az arcába lógott, jól eltakarva azt.
- Te, ez nem a feleséged? - lőtte be a poént valaki, de Béla ezt nem tudta értékelni.

Ekkor nyílt ki az ajtó, és lépett be rajta Béla felesége: Jolán.
- Hát ti meg mit csináltok itt, részeg csürhe? - kiáltott felháborodva a nő,
- Kuss asszony, videjózunk!
- Jaj, ugye nem ezt nézitek?!! Istenem! - fakadt ki Jolán, és ijedtében letette a csomagjait, amiket összevásárolt út közben.
- Miért, mi ez? - kérdezte Béla, a többiek pedig szintén hátrafordulva hallgatták a magyarázatot.
Ekkorra már a végére ért a felvétel.
- Ez az a szalag, amit a fodrászom adott kölcsön. Valami videotékában dolgozik, és a privát gyűjteményéből van. De csak egy hétre adta oda, és pont ma kellett volna visszavinnem neki...
- Ne fárasszál már, asszony! Mondd, hogy ez micsoda. - förmedt rá fáradtan a férfi.
- Mittudomén! Csak az a biztos, hogy valami kis gyökér biztos bekukkolt az ablakon, és látta, hogy ezt nézem, mert küldtek sms-t a mobilomra, hogy hét nap múlva meghallok.
- A tizediken vagyunk, asszony, és különben is: mit hallasz meg?
- Aztat én nem tudom. Na, tegyétek vissza a tokjába, mer még vissza is kell vinnem neki. - azzal kiment a konyhába, a csomagjaival.
Béla felállt a kanapéról, és kivette a kazettát a lejátszóból, amikor megcsörrent a mobilja. És nem csak az övé, hanem a társaságból mindenkié. Sms-ük jött. Hét nap múlva meghalsz! Hét nap múlva meghalsz... Hét nap múlva meghalsz. Ez állt mindegyikben. Béla most kapcsolt. Nagy nehezen kiegyenesedett, és míg a többiek a csengőhangjaikat mutogatták egymásnak, ő kiment a konyhába a felesége után.
- Nem meghallsz, Jolán! Meghalsz! Érted, e?
Amikor belépett a konyhába a lélegzete is elállt a látványtól. Felesége ott hevert az almák, a káposzta és a 10 dkg parizer közt a földön, eldeformálódott, megszürkült arccal. Üvöltésre tátott szája, és üveges szemei a plafonra meredtek. Béla teljesen leblokkolt, és beletelt másfél perc is, mire Gáspár utána kiáltott, hogy:
- Ha már úgyis kint vagy, hozd be azt a nyamvadt sört!

FBI Főhadiszállás, Washington, D.C.

- Figyelj csak, Szkálli. Beérkezett hozzánk egy érdekes anyag a minap. - hívta az asztalához Murdel ügynök a nőt. Lekapcsolta a villanyt, és elindította a lejátszást.
A televízió képernyőjén megjelent a kör. És aztán a többi is.
- Milyen beteg állat készít ilyeneket, Murdel?
- Hát például a nagybátyám. De most nem ez a lényeg. Ezt a szalagot ma reggel kaptuk, azzal a hírrel együtt, hogy egy nyolctagú baráti társaság éppen ezt nézte, amikor T. azaz: Tahó Béla felesége haza érkezett. A nő azt állította, hogy hét napja megnézte ezt a szalagot, és már vissza kellett volna vinnie a fodrászának, vagy videó kölcsönzősének, vagy franc tudja kijének.
- Igen? És? - türelmetlenkedett Szkálli.
- A nő a konyhapadlón hevert nem egészen öt perccel később, és rosszabb bőrben volt, mint a két hetes vízhullák. Ráadásul miután megnézték, kaptak egy-egy sms-t a mobiljukra, hogy hét nap múlva meg fognak halni.
- Ez valóban elég érdekes, Murdel. Gondolom, bele akarod vetni magad az ügybe.
- Eltaláltad. És ez több mint érdekes. - kapcsolta ki a felvételt, amint a végére ért.
- Ismét látogatást teszünk Magyarországon.
- Te jó ég, nem szeretnék még egyszer visszamenni oda. Inkább hagyjuk a fenébe.
- Ugyan már, jó buli lesz, meglátod. Na gyere. - vette fel a kabátját Murdel ügynök, és Szkálli is öltözni kezdett. Lassan elhagyták az irodát.
Nem sokkal ez után pedig főnökük: Walter Scanner nyitott be az irodájukba.
- Hé! Murdel ügynök, Szkálli ügynök! Telefonjuk van! - de észrevette, hogy üres a helység, és elhúzta a csíkot.

Tahó Béla lakása, Budapest, Magyarország

- Á, üdv! Maguk lennének az amerikai porszívóügynökök, mi? - köszöntötte egy izgága fazon a helyszínre érkező FBI-osokat.
- Valami olyasmi. FBI. Én Murdel ügynök vagyok, ő pedig Szkálli ügynök.
- Tökmindegy. Na szóval ismertetem önökkel a részleteket... valami baj van a kolléganőjével? Megmutassam, merre van mellékhelység? - kérdezte a pasas, amikor látta, hogy Szkálli Murdel karját rángatja ideges izgatottsággal.
- Nem, semmi baja, csak meg tudná neki mutatni a holttestet? Itt van még valahol?
- Ó. Igen. Persze. Nem akartuk elszállítani, amíg maguk ide nem érnek, szóval addig benyomkodtuk a frizsiderbe. Ami meg kell, hogy mondjam: elég nehézkes volt, ugyanis a holttest teljesen megmerevedett. Vagy tízszer jobban, mint az átlagos hullák.
Be se kellett fejeznie, Szkálli már rohant is a hűtőhöz. Majd egy halk: Vigyázzanak innen! És egy hangosabb csattanás hallatszott. Néhány rendőr pedig kezét a szája elé kapva sietett ki a konyhából.
- Értem. Van még valami?
- Igen. Nagyon érdekes, de mindennek utána néztünk, és a bevásárló szatyorból kiesett 10 dkg parizerből hiányzott 21 gramm. Ez igencsak különös, ugyanis a boltos azt állítja, pontosan 10 dkg-ot mért le neki. Ha nem többet. Érti, ugye?
- Igen, de hova tűnhetett az a 21 gramm?
- Senki sem tudja. Mindenesetre bezsákoltuk, hátha még jól jöhet valamire.
- Nagyszerű. A többiek vallomását már olvastam út közben, nem túl érdekes, de szükségem lenne viszont azoknak a személyeknek az adataira, akik köthetők a fent említett videokazettához.
- Miféle fent említett... Ja! A szalag! Az idióta körös videó, mi?
- Maga megnézte a bizonyítékot?
- Nem kellett volna?
- Áh, hagyjuk. Csak utálom, ha eszembe juttatják, hol vagyunk. Szkálli! Lábhoz! Megyünk tovább!

Gedeon bá Fodrászszalon, Budapest, Magyarország

Amikor beléptek az ajtón, egy őszes öregúr fogadta őket, meglepő melegséggel.
- Á! Fáradjanak be, kedves vendégeim! Mit parancsolnak? Legyen felnyírva? Elöl, hátul? Esetleg szép göndör frizura kellene?
- Egy videokazettával kapcsolatban lenne néhány kérdésünk.
- Miféle videokazettával? Én nem foglalkozom videokazettákkal. A múltkor is kinn voltak nálam és elvitték az összest. Akkor is és most is csak ezt tudom mondani: semmit.
- Ehhez a kazettához viszont vér tapad, és nekünk tudnunk kell, hogy mi folyik itt.
- De hát még mindig nem értem.
- Ismer ön egy Tahó Jolán nevű kuncsaftot? - próbálkozott most Szkálli.
- Ó. Természetesen. Gyakran megfordul nálam. Ha értik, mire gondolok. Hehe.
- Igen. Azt hiszem értjük. Szóval ő meghalt. És nála volt a maga kazettája. Az, amelyiken az a hülye kör van.
- Ó! Te jó ég! Maguk megnézték? Én... én soha nem láttam azt, csak hallottam róla, és... nagy hibát követtek el! Maguk... durr! - egy lövés dörrent, és az őszes öregúr: Gedeon bácsi holtan rogyott össze, az ügynök combját szorongatva.

Murdel pisztolyt rántott, és fedezékbe lökte Szkállit, aki megbotlott az egyik szék lábában, és hanyatt vágódott. Murdel az első előre megtett lépése után követte társa példáját, mert a halott még mindig szorította a lábát. Kénytelen volt belelőni annak kezébe, hogy eressze el őt, de csak sokadikra sikerült úgy eltalálnia, hogy az engedjen is a szorításból. Csoda, hogy nem a saját lábát találta el. A támadó eközben már lefelé rohant a túloldali épület lépcsőházában.
- A francba! Ez nem lehet igaz! - mondogatta.
Eközben Murdel hátraszólt a nőnek:
- Jól vagy, Szkálli? Nem sérültél meg?!
- Nem, semmi bajom! De jól esne most egy kis jeges tea...
- Nekem is! De inkább majd később. Láttad, ki lőtt ránk?
- Igen. Most is látom. - meredt előre Szkálli.
- És hol van most? Be tudod koordinálni?
- Igen, Murdel. Ott áll mögötted.
Az ügynök hátrakapta a fejét, és a rá szegeződő mesterlövészpuska végén álló személyre fogta pisztolyát.
- Krájcsekk! Gondolhattam volna. Ha valaki minket akar kinyírni, egy ilyen szerszámmal biztos célba talált volna.
- Pofa be! A kezem még nem jött rendbe teljesen a múltkori után.
- Eddig sem tudtál célozni, te patkány. - jegyezte meg Szkálli hátul.
Rendőrautók szirénáját lehetett hallani a közelben. Krájcsekk és Murdel farkasszemet néztek. Majd a merénylő az ajtóból meghúzta a ravaszt, de az üresen kattant egyet.
Murdel elvigyorodott, és most ő húzta meg a sajátját, ám ő sem járt több sikerrel. Krájcsekk gyorsan fejbe rúgta egyszer a földön fekvő ügynököt, és elfutott, mielőtt a rendőrök odaértek. A főkapitányság épülete a következő sarkon volt.

Budapest, Magyarország

- Nem, Scanner, nem megérzés! Biztos vagyok benne, hogy ő volt. – magyarázta Murdel ügynök főnökének a telefonfülkéből az esetet, míg Szkálli elment boltba teáért.
- Ez érdekes. Ő nem a mi oldalunkon áll?
- Krájcsekk már rég a Bagós csicskája lett. Eddig nem sokat tudtunk meg. Akkor folytassuk?
- Igen. Persze. Különben már vége is lenne a történetnek, és mindenki lázongana!
- Rendben. – mondta Murdel ügynök, és letette a kagylót. Mintha azon versenyeznének, hogy ki teszi le köszönés nélkül, de az eredmény döntetlen lenne.
Murdel felsóhajtott, és kinyitotta a fülke ajtaját, amikor megcsörrent a telefon. Kissé furcsállva a dolgot visszalépett, magára húzta az ajtót, és fölvette.
- Eszedbe ne jusson letenni a kagylót. – mondta egy rejtélyes és ijesztő hang.
- Ki beszél?
- Az lényegtelen. Engem az érdekel, hogy te ki vagy, Sztú.
- Én egy FBI ügynök vagyok, és nem ismerek semmiféle Sztút.
- Miért? A Sztyuárt jobban tetszik?
- Fogsz Murdel a nevem. Mit akar és ki maga?
- Játszani szeretnék. Éppen rád célzok. Érzed a meleget, Sztú?
- Hogy mivel céloz rám? – kérdezte félénken Murdel.
- …

- Halló! Krájcsekk, te vagy az? Most már aztán hagyd abba, te…
- Nem én vagyok Krájcsekk. De ha leteszed azt a kagylót, itt valami el fog sülni, és annak rossz vége lesz.
Közben visszaért Szkálli, és látta, hogy társa még mindig telefonál, ezért megindult felé, de ő kezével jelzett, hogy maradjon ott, ahol van.
- Én pedig nem vagyok Sztyuárt, maga beteg barom.
- Maga nem Sztyuárt Dessz?
- Ezt magyarázom már mióta!
- Bocsánat, téves.
A vonal megszakadt, és Murdel visszatette a kagylót a helyére. Kissé bátortalanul kisétált a fülkéből, és odament a társához, aki már a falnak támaszkodva rég jeges teát szürcsölt.
- Szkálli. Itt valami bűzlik. Ez a hely nem biztonságos. Azt tanácsolom: váljunk szét, hátha úgy többet megtudunk.
- Támogatom.
- Én visszamegyek Amerikába, utánanézek annak az eltűnt 21 grammnak, te pedig igyekezz rájönni, hogy honnan ered a kazetta, és mitől ilyen veszélyes.
- Jó… Hé! Várj csak egy percet, mi az, hogy én maradjak itt?!!

Egy Irodahelység, Washington D.C.
Amikor bejött a két ügynök, azt lehetett hinni, hogy birodalmi rohamosztagosok a Sztár Várz rajongó party-ról, de aztán tisztábban kivehetőkké váltak, és kiderült, hogy csak gázálarc van rajtuk. Valóban szükség is volt rá, ugyanis a szobában meg lehetett fulladni a dohányfüsttől. Ahogy közeledtek az íróasztal felé kitisztult egy harmadik alak is. A Bagós volt az.
- Hello, uraim! Mi járatban? – kérdezte füstöt fújva.
- Nagyúr, azt hiszem az ügynökök még mindig életben vannak.
- Tehát Krájcsekk nem járt sikerrel.
- Azt nem tudni, mindössze annyiról van szó, hogy még nem jelentkezett be a megbeszéltek szerint. Lehet, hogy tovább próbálkozik, mert nem sikerült neki?
- Látja, az könnyen lehet. De egyelőre nem foglalkozunk vele. Az ügynökök amúgy sem jutnak messzire ebben az ügyben, ha pedig Krájcsekk visszaérkezne, gondoskodjanak róla, hogy rajta legyen az első gépen, Nevadába.
- Az 51-es szektor?
- Az.
- Igenis nagyúr! – mondták szinte egyszerre, és elhagyták az irodát.
A Bagós fölállt a székéből, és a kalickájához sétált. Bámulta és szólongatta halott madarait, amik szintén nem bírták a füstöt.
- Nem… ezek valóban nem tudhatnak még semmit. – jegyezte meg magának.

FBI Laboratórium, Washington D.C.

- Hello, Karen! Megjöttek a laboreredmények a parizerről, amit beküldtünk?
- Ó. Hello, Murdel. Igen, itt vannak már. Lássuk csak… - nézegette a szemüveges nő az elemzést.
- Már megromlott. És a 21 grammnyi parizer, ami hiányzik… nos úgy tűnik, azt valami nagyobb méretű bogár zabálta fel.
- Egy bogár? Hmm. Érdekes.
- Igen, de ami még érdekesebb, hogy utánanéztünk néhány gyilkosságnak, ami történt itt, Amerikában is, és minden eddigi helyszínen valamiből hiányzik 21 gramm.
- Tehát akkor lehet, hogy a két eset, a szalag, és ez össze se függnek egymással?
- Könnyen lehet, hogy csupán véletlen egybeesés volt. De most már maradnod kell, segíteni. Teljes a káosz, mindenki hazarohangál megnézni, hogy mennyi hiányzik a vacsorából.
- Szeretnéd, hogy maradjak? – kérdezte Murdel flörtszerűen a nőtől.
- Igen. Akarom, hogy maradj. – válaszolt vad feltüzeltséggel a hangjában.
- Mennyünk az irodámba?
- Ne, csináljuk itt az asztalon. – mondta a nő, és elvigyorodott.

Hamarosan egy pakli kártya társaságában nyomták a meneteket egymás ellen.
- Ez nem ér! Megint te nyertél! – elégedetlenkedett Murdel, és a nő azt mondta a félpucér ügynöknek, hogy vegye le a nyakkendőjét.
- Mi? A nyakkendőmet… azt nem.
- Miért nem? Ez a szabály.
- Akkor sem. Válassz mást.
- Nekem a nyakkendő kell.
- Nem veszem le a nyakkendőmet! – állt fel bokszeralsóban Murdel, és magából kikelve üvöltött a megszeppent nővel.
Ekkor érkezett Scanner, és amilyen közömbösen csak lehetett a helyzethez mérten, közölte, hogy Murdel ügynök-öt egy fura fazon keresi az eltűnésekkel kapcsolatban.

FBI Főhadiszállás, Washington, D.C.

Murdel felöltözött, és idegesen fölcammogott. Az irodájában már kényelembe helyezte magát egy valóban elég különös pasas. Talán egy kukás lehetett, szaga is volt rendesen. Murdel székében terpeszkedett, és várta, hogy az ügynök vele foglalkozzon.
- Üdvözlöm. Fogsz Murdel ügynök vagyok, miben segíthetek?
- Tudok ezekről a dolgokról.
- Mármint milyen dolgokról?
- A 21 grammról.
- Mit tud róla?
- Egy marék érme súlya, egy tábla csoki is nyomhat annyit, sőt egy kolibri is…
- A lényeget, kérem.
- Tenyésztett csótányok.
- Hogyan?
- A bátyám rovarirtó. Tőle hallom ezeket az eseteket. – magyarázta a fazon, közben fejével furcsa, hírtelen mozgásokat csinált, mintha valamitől rángatózna, vagy hangok kínoznák.
- Ugye itt nincs poloska?
- Nem, tudtommal nincs. – válaszolt az ügynök.
- Mert a bátyám szívesen kijön árengedménnyel.
- Nem kell, köszönjük. Mit hallott a bátyjától?
- A kormány tenyésztette ki ezeket a spéci csótányokat. Ha valaki meghal, felzabálnak 21 grammot a kajájából. Ez amolyan adószerűség.
- De hát miért éri meg ez nekik?
- Azt ne kérdezze, nem tudom. Csak azt, hogy ezek mindenhol ott vannak. Maga tudja, ki állhat e mögött?
- Azt hiszem sejtem. Ugyanaz a személy, aki felvásárolja Amerika évi dohánytermelésének az egynegyedét.

Egy hotelszoba, Budapest, Magyarország

Miután Szkálli bejárta a Budapesti videotékák úgy: 80%-át, már rendesen ráesteledett, és kivett egy szobát egy szállodában. Nem mondhatná, hogy nagy sikerrel járt, amit keresett, arra nem akadt rá, csak néhány szado-mazo kazettára és a Beethoven 13-ik részére. A 13 szerencsétlen, ám rejtélyes szám: gondolta. De csalódnia kellett, mert az egész film alatt egyetlen számot sem lehetett hallani a zeneszerzőtől. A Szado-mazo szalagon azonban két ostorcsapás közben felfedezni vélt néhány hasonlóságot a Kör-kazetta és az újonnan kölcsönzött szalag között. Néha be-bevillantak képek egy hintáról, és olyan is volt, hogy a létrán akcióztak. Úgy vélte: ezt fontos lenne jelentenie társának, de most jött csak rá, hogy a telefonja napokkal ezelőtt lemerült, és nincs hozzá töltője. Benne volt a memóriában, innen nehézkes lenne felhívni az FBI-t vagy Murdelt, főleg, ha nem tudja fejből a telefonszámot. Egyedül maradt hát. Úgy érezte: a szobában nincs maradása, inkább visszamegy a kölcsönzőbe, ahonnan a szalagot szerezte, és kérdezősködik egy kicsit.

Hárdkór Videotéka, Budapest, Magyarország

- Hello! Én jártam itt nemrég, és kikölcsönöztem azt a létrás filmet.
- Jah! Az zúzós, mi? Bejött, csibém?
- Igen. És azon gondolkoztam, van e még a privát gyűjteményében ehhez hasonló. Szintén létrás, de olyan, amiben hinta is van, úszómedence, meg valami kör.
- Hmm. Azt hiszem, tudom, mire van szükséged.
- Valóban?
- De tudom ám. – vigyorgott az agyon tetovált punk, és hátravezette a nőt.

A hátulsó helységben többpolcnyi videokazetta volt. Mindegyiken nevek álltak. Szkálli kissé ideges lett.
- Gyerekek. – mondta ki a bűvös szót a férfi, és az ügynöknő úgy érezte egyszerre el tudna ájulni, és meg is tudná fojtani a férfit.

Ebben a percben csörrent meg a bolti telefon. Mivel Szkálli jól látta, hogy nincs más menekülési útvonal, csak amerre jöttek, pisztolyt rántott, és a pasasra szegezte. Lassan a csörgő telefonhoz hátrált, míg a tékás egyre közeledett, és furcsa hangok közepette a pisztoly csövét nyalogatta. Ez aztán a perverzió. Szkálli felvette a kagylót, és Scanner volt a másik végén.
- Scanner! Honnan tudta, hogy itt vagyok?
- Az FBI mindent tud, Szkálli. Mikor tanulja már meg? Na haladt valamit előre az ügyben?
- Igen uram! Itt van egy beteg állat, velem szemben. Uram. Szereti ön a gyerekeit?
- Nekem nincsenek is gyerekeim.
- De ha lennének. Szeretné őket, ha lennének? – kérdezte ismét, feszülten.
- Hát igen. Gondolom. Bár egyelőre nem vagyok abban a helyzetben, hogy velük tudjak foglalkozni, de én mind….
- Uram. Az engedélyét kérem. Adja az engedélyét, hogy lelőhessem ezt a mocskot.
Közben a férfi ráeszmélt, hogy a nő komolyan gondolja, és eszeveszett rémülettel hátrébb lépdelt.
- De hát én is szeretem őket! – mentegetőzött ijedten.

- Mondja, Szkálli, maga megőrült? Nem ölhet csak úgy a kedvére meg embereket Magyarországon, mert hogy venné már az ki magát? Ez nem Amerika. – magyarázta mérgesen Scanner a nőnek.
- De uram…
- Bízza a hatóságokra, és hagyjon engem békén. Még jelentkezem.
Letette. Szkálli és a beteg tag ismét kettesben maradtak.
- Mit akar tenni? Lelő?
- Igen. Pontosan ezt fogom tenni, de előbb válaszol néhány kérdésemre. Ki készítette azt a felvételt, amelyiken a létra van, és még hasonlókat?
- Oké, oké, oké! Ismerem a tagot! De tisztára őrült! Egy házi stúdiója van, többnyire videó klipeket készít. Én… tessék, itt a névjegykártyája. – nyújtotta oda a nőnek remegve, aki el is vette tőle, és a zsebébe gyömöszölte, le sem véve tekintetét a pasasról.
- Ennyi?
- Ennyit tudok, esküszöm!
- Rendben. – mondta Szkálli, és tökön lőtte a tékást, aki a fájdalomtól felordítva összerogyott.
- Ezt a kisgyerekekért kaptad. – mondta a nő, és elégedett mosollyal kisétált az üzletből.

A férfi kisebb vértócsában feküdt, és azon gondolkozott szenvedései közepette, hogy milyen erőszakosak ezek az amcsi ügynökök, ha valami sérti az elveiket. Majd felordított:
- De hát ezek ártalmatlan családi filmek!

Egy Irodahelység, Washington D.C.

Az irodahelység most is olyan volt, mint a fantasy filmekben a barlangok általában. Sűrű köd lepett el mindent, és egy fenevad lakott ott. Murdel gázálarcban léptett be az ajtón, ami rögvest be is zárult mögötte.
- Á! Murdel ügynök. Milyen rég nem is találkoztunk.
- Ne próbálja elterelni a szót, maga piszok, hisz még el se kezdtem.
- Minek köszönhetem a látogatást?
- Annak, hogy a kormány tenyésztett csótányait használja fel még több adó behajtására, gondolom: saját zsebre.
- Hmm. Erre nem magától jött rá, igaz?
- Mindenki meg fogja tudni. Mindenki! Ezt nem ússza meg, vén Bagós! – fenyegetőzött Murdel ügynök.
- Nyugalom. Talán mégiscsak megegyezhetnénk. Vannak minőségi szivarjaim egy egész dobozzal, és…
- És Krájcsekket is maga küldte rám.
- Ó, ő már nem az én asztalom. Egyszemélyes bosszúhadjáratot indított maguk ellen, úgyhogy jobb, ha nem vádaskodik itt nekem.

Ekkor nyitott be Krájcsekk az ajtón:
- Nagyúr! Jelentem: nem sikerült likvidálni a célpontokat… - de elakadt a szava, amint meglátta az ügynököt, és a bagós is a fejét fogta a rossz időzítés miatt.
Murdel is észrevette, hogy ki áll mögötte, de Krájcsekk hamarabb rántott pisztolyt, és lőtt. Természetesen csak a Bagós értékes antik-vázáját sikerült ripityára lőnie, mire az öreg fel is ugrott ültéből. Krájcsekk futásnak eredt, Murdel pedig utána, de ezúttal nyomát vesztette. Még az utcán sem találta sehol. Fel kéne keresnem Szkállit. – gondolta, miközben kifújta magát.

A Stúdió, Budapest, Magyarország

Azóta még egyszer beszélt Scanner-el, hogy hol tart az ügyben, és rögvest el is indult az otthoni stúdióba. Szép, nagy kertes háznak tűnt, gazdagok lakják, gondolta magában a nő. Becsöngetett. Kisvártatva egy nagyobbacska férfi nyitott ajtót, már lehetett ötven legalább.
- Igen? Mit akar?
- Duna Szkálli ügynök vagyok, az FBI-tól jöttem, csak néhány kérdést szeretnék feltenni.
-Olyan messziről néhány kérdés miatt nem jönne ki hozzám. Na nyögje ki, mit akar.
- Egy korábban készült felvétel miatt jöttem, amit állítólag maga csinált. Egy kör van benne, és még egy jó pár dolog. Rémlik valami?
- Ó. Igen. Hogyne. Még ma is hallok történeteket arról a szalagról.
- Beengedne?

- Muszáj? – kérdezte fanyalogva, majd kinyitotta az ajtót. Odabenn amilyen szép volt kívülről a ház, akkora kupleráj is volt. Minden szanaszét hevert, és csak néhány éve nem takaríthattak.
- Miféle történetekről tud? – kérdezte Szkálli.
- Halálesetek. Aki megnézi, hét nap múlva meghal. De, mint látja, én még mindig élek…
- Igen. Látom. De én és a társam is megnéztük, és hogyha ez igaz, akkor most azonnal el kell mondania mindent.
- Amúgy nem kéne?
- De, de, igen! Folytassa. Mit tud még?
- Hát jó. A stúdióban voltunk… - mesélte a pasas, elmélyedve az emlékeiben.
- Szamara eljött hozzám, nagy reményekkel, mert máshol ugye nem csináltak neki klipet. Nem volt pedig rossz, csak az embert kirázta a hideg, ha ránézett.
- Mármint a szamár volt rémisztő? – érdeklődött Szkálli.
- Milyen szamár?
- Valakinek a szamara. Nem?
- Nem, nem! A neve volt: Szamara! Úgy hívták a tagot.
- Á! Na igen, és?

- Tehát vállaltam, hogy neki és a bandájának csinálok egy marha jó kis klipet, de még fel kellett venni az éneket is. Aznap csak ő jött be. Nagy vihar volt, és éppen meghalt valaki a szomszédban. Szóval Szamara énekelt, és akkor becsapott a villám. Nem értem, hogy, de becsapott. Én hátrazuhantam a berendezéstől, ő pedig fogta a mikrofont és a kábelek is ott voltak, és… meghalt. Iszonyú volt. Ő csak azt akarta, hogy meghallgassák.
- Várjunk csak, ezt nem értem. A kislány meghalt? – értetlenkedett tovább az ügynöknő.
- Miféle kislány?
- A hosszú hajú. Akinek eltakarja a fejét a haja.
- Az nem kislány! Az Szamara. Ők egy rock-zenekar voltak. Amióta kisgyerekkorában látta a Hair-t, nem engedett ollót a haja közelébe, és a Beavis & Butt-head után rákattant a kemény zenékre is. Maga tényleg azt hitte, hogy kislány?
- Hát… meg kell mondjam, azt.
- Na mindegy. Most már úgyis mindegy. – mondta elkeseredetten a férfi.
- És az a nő, aki az úszómedencébe ugrott?
- A feleségem. Ő halt meg akkor. A szomszédban volt, mert nem bírta elviselni a zenét, amit játszottak. Gyűlölte az ilyet. Szóval a szomszédnál kiment a kertbe, de már esett az eső, és megcsúszott. Beesett a medencébe.
- Fulladás?
- Koponyatörés.

Szkálli lesütötte a tekintetét. Nem is gondolt rá, hogy a medence akár üres is lehetett.
- A hinta, amit látott, az pedig kint van a kertben. Szamara imádott abban ülni. És létrára mászni is nagyon szeretett…
A férfi szomorúan fölállt, és megindult a szoba másik vége felé. Felvett egy televíziókészüléket, és felcammogott az emeletre.
- Most hova megy? – kérdezte Szkálli.
- Fürdök egyet.
- Tévével együtt? Az veszélyes lehet.
- Tudom! – válaszolt a pasas.
Szkálli fellépdelt a lépcsőn, lassan, jól megnézett mindent a falon millió kis kép volt, mindegyik gondosan bekeretezve, és mindegyiken lovak voltak.
- Maga szereti a lovakat, igaz?
- Ja! – szólt a férfi. A nő ment a hang után.
És végül megállt a fürdőszobaajtóban. Odabenn minden tele volt elektromos berendezésekkel, mintha összegyűjtötte volna a stúdióból a gépeket, és mind behozta volna a kád köré.
- Biztos benne, hogy így akar fürdeni? Ez roppantul veszélyes…
- Tudom, mit csinálok. Ennek így kell lennie.
Akkor a pasas beállt ruhástul a vízzel teli kádba, és dudorászni kezdett egy dalt.
- Melyik ez a szám?
- Szamarától volt. A Kör. – mondta, majd behúzta zsinóron az egyik berendezést maga mellé, és eléggé megrázó élményben volt része. Minden szikrát hányt, és füstölgött.

Szkálli ijedtében feljajdult, mikor berontott Murdel, elkapta a nőt, kivágódtak a szobából, és legurultak a lépcsőn.
- Huh. Jól vagy, Szkálli? Minden rendben van veled?
- Én persze, hogy jól vagyok, csak a vesémet kéne megnézetni, meg ugye a fickó fönn, és Szamara sincsenek jól.
- Ki az a Szamara?
- Az a lány, akit a felvételen láttunk. Ő nem is lány, hanem egy rockénekes. Itt halt meg a stúdióban, és ezért halhatnak meg az emberek, ha megnézik a szalagot. Lehet, hogy beleköltözött a szelleme a klipbe.
- Ez egy videó klip?
- Igen. Csak sosem tettünk rá hangerőt, hogy halljuk a zenét is. Murdel ez nagyon bizarr ügy, és végre engem is érdekel.

- Ez még semmi, Szkálli. Én rájöttem, hogy a Bagós, a kormány által kitenyésztett speciális csótányokkal lopat el minden kajából 21 grammot. Megadóztatja a világot, és ha meghal valaki, ezek ott vannak.
- Te jó ég, hát persze! Az asszony. A szomszédban esett a medencébe. Biztosan jöttek a csótányok, és lehet, hogy valahogy ők gerjesztették a villámot.
- És a kormány hibája minden! – mondta Murdel.
- Pontosan.
- Várjunk csak. Akkor nem is az UFO-k voltak?
- Azt hiszem, nem, Murdel.
- A franc essen belé. – bosszankodott a férfi.
- De mi is láttuk a szalagot. Hamarosan meghalunk, ha nem jövünk rá, hogy miért maradt életben a klip készítője.

Ezt a mondatot hosszú gondolkozás követte. Kb.: hat-hét órás. Este lett, mire Szkálli rájött.
- Hát persze! A másolat.
- Hogyan? – horkant fel Murdel álmából felriadva.
- Senki sem forgalmazta. Pedig ő csak azt akarta, hogy meghallgassák! Készítenünk kell egy-egy másolatot. Ez lehet az egyetlen mód. – magyarázta az ügynöknő.
És úgy is tettek. Átmentek a szomszédhoz, (mivel itt minden berendezés fürdött egyet) ahol szerencsére volt két videó is, és az egész család részesülhetett abban a kiváltságban, hogy két FBI ügynök lemásolja magának a szalagot, és közben végig is nézeti velük.
- Mi legyen, most, hogy így felgöngyölítettük az ügyet? – kérdezte Szkálli, társától, a házból kijőve.
- Azt hiszem: tudom, mit kéne tenni… - mosolyodott el Murdel ügynök.

Egy Irodahelység, Washington D.C.

- Nagyúr! Van egy rossz, egy közömbös, és egy jó hírem! – sietett be az irodába egy „rohamosztagos”.
- Halljuk előbb a rosszat, aztán a közömböst, aztán pedig a jót. – mondta türelmesen a Bagós.
- A rossz hír az, hogy az ügynökök nemcsak, hogy tudják a csótányos akciót, de már fel is tették az Internetre a hírek közé.
- Eltussoljuk. Igen, tovább?
- A közömbös hír az, hogy Krájcsekk nem tudott végezni velük, de már úton van Nevadába.
- Igen…
- És végül a jó hír, hogy kaptunk egy csomagot. Névtelenül, igaz, de megnéztük: nem bomba, és nem is cigaretta.
- Hát akkor mi?
- Egy videokazetta. Önnek címezték. Behívhatom a fiúkat, hogy megnézzük együtt?
- Persze. Tegye azt. Hozzanak pattogatott kukoricát és üdítőt. Van egy olyan érzésem, hogy ez akármi is lesz, élvezni fogjuk.

Az igazság odaát van…