Fekete fehér III.

7.

Marc felhívta Ottót, és a férfi megígérte, intézkedik, miharamabb. Marc albérletbe költözött, és ott várt. Otto egy hét múlva felhívta: jöjjön a kastélyba, fontos embernek szeretné bemutatni. Marc a legjobb öltönyébe és a reményeibe öltözötten ment a kastélyhoz, délután háromra, a megbeszélt idő szerint. Otto már várta, a teraszon. Egy magas, szikár, ősz hajú férfi ült Ottoval szemben. A fenyőfák kellemes árnyékot vetettetek oda, ahol ültek. Marc odasietett, és a kezét nyújtotta Ottonak. Otto az ősz hajúhoz fordult.
- Szeretném bemutatni Marcot, kedves barátomat.
Marc kihúzta magát.
- Helmut Weiss . - nyújtotta a kezét a férfi.
- Marc Greco.
- Olaszos csengésű neve van. - jegyezte meg mosolyogva Weiss.
Marc enyhén megvonta a vállát.
- Tudtommal nincs olasz a felmenőim között.
Leültek, mindannyian. Marc igyekezett fesztelenül viselkedni, de valójában ideges volt. Egy üzletember! Temérdek vagyona, és kiváló összeköttetési lehetnek, így ránézésre. A tekintetük találkozott Weissével, és Marc magán érezte a kutakodó, vizsgálódó pillantást. Olyan ember ez, aki pontosan tudja, milyen munkaerőt keres, és egyetlen pillantással rengeteg dolgot fölmér.

Az öltözék, a testbeszéd, mindennek jelentősége van ilyenkor. Marc hirtelen úgy érezte, ő biztosan nem lesz megfelelő. Ő is szemügyre vette a férfit. Weiss magas, szikár termete ellenére nem volt ilyesztően sovány, és nem volt unszimpatikus sem. Volt a tekintetében valamiféle biztatás, elfogadás, nyugodt, higgadt rátermettség. Olyan embernek látszott, akire mindenkor és mindenben lehet számítani.
- Nos, kedves Marc, Otto bizonyára elmondta önnek, miért is vagyunk most itt.
Marc bólintott.
- Én úgy tudom, állásajánlatról van szó.
- Pontosan. Én egy szépségápolási termékeket forgalmazó céget vezetek. Tulajdonképpen Gisella révén kerültem ismeretségbe Ottóval. Értékesítőket keresek. Maga eddig is ilyen jellegű dologgal foglalkozott, ha nem tévedek, ugye?
- Igen. Háztartási gépeket árultam.
- Direkt értékesítéses rendszerben?
Marc elmosolyodott. - Igen.
- Nálunk ennél jóval kifinomultabb az értékesítési stratégia. Nagy cégeket keresünk meg ajánlatainkkal, továbbforgalmazás céljából, továbbá vannak olyan értékesítőink is, akik többnyire híres embereket, sztárokat keresnek fel egy-egy reklámajánlattal.
- Engem melyik csoportba kívánna besorolni?
- A cégekhez küldeném ki. Mit szól hozzá?
- Rendben. - Marc nem érezte, hogy tétováznia kellene. - Mikor kezdek?
Weiss elégedett képet vágott. - Jövő héten.
Megbeszéltek egy időpontot, és Weiss elmagyarázta, hol van a cége. - Taxival menjen, úgy nem tud eltévedni. Ha gondolja, térítjük.
Marc elvörösödött. - Ugyan...!

Weiss ránevetett. - Mi, németek, pontosan tudjuk, mi jár nekünk, és mi nem.
Marc visszonozta egy mosollyal, és a park irányába nézett. Gisella közeledett, fehér nyári ruhában, hozzáillő, fehér szalmakalappal a fején. Marc máris a torkában érezte dobogni a szívét. Gisella is észrevette, hogy Marc ott van. A gyomrában ismerős remegés futott végig. Valamiért hirtelen úgy érezte, nem véletlenül találkoznak össze, már megint. Gisella nem tudta, hogy Otto meghívta Marcot. Az idei őszi kollekció azonban túl volt az utolsó simításokon. Mára végzett a cégnél. Három hónapi kemény munka állt mögötte, és sikercsapata mögött. Francoval hosszú éjszakákat ültek a tervek fölött. Minden reménye abban volt, hogy ez a kollekió is sikeres lesz. A hosszú évek során kiharcolta magának a márkanév jogát, így aztán nagyobb esélye volt egy sikeres kollekció bemutatására, mint karrierje elején, amikor minden erejét latba vetve harcolt meg a sikerért. Most már majdhogynem a "bármit csinálsz, úgyis jó lesz" státusztnál tartott. Bár pocsék ruhákat még nem mutatott be. Nem használt különleges, használhatatlan, forradalmian új anyagokat és elképesztő színeket. Ő inkább - egyéniségét is tükrözve - a konzervatív, az elegáns híve volt, és esküdött a kiegészítőkre, a jó összepárosításra, arra, hogy a ruhásszekrényben elég öt kosztüm is, ha megfelelő kiegészítő ruhadarabok vannak hozzá. Életvitele, társadalmi helyzete tökéletes eleganciát és igényességet követelt tőle, kifogástalan viselkedést, egyszerűen nem hibázhatott. Egyelten apró hiba, és mindent elvesztene.

Ezért lett ideges a gyomrában bizsergető kacér érzelmektől, amelyek akkor ébredtek fel benne, ha Marcot megpillantotta. És Marc most is itt van! Ez a sorsszerűség-érzés azóta kísérte, amióta először találkozott Marccal. Európába visszatértük után se tudta kiverni a fejéből, és őszintén örült, amikor egy nap Marc a cége ajtaján kopogtatott. Valami volt ebben a férfiban, valami, ami megfogta. Odaérve a férfiakhoz, kezét nyújtotta Marcnak, és puszit lehelt a férje arcára. Üdvözölte Weisst, régi ismerősök voltak ők már az üzleti életben. Leült Otto mellé, éppen Marckal szemben. Ahogy könnyed beszélgetés indult közöttük, észrevette magán, hogy zavarja ugyan a férfi enyhén tolakodó pillantása, de mégsem idegesíti, háborítja fel, ahogy ez helyénvaló volna. Inkább tetszik neki. Nem értette magát. Hiszen mindene megvan. Kivéve persze egy gyermek. Tom, az más. Örökbefogadták, de nem kisbaba, akit babusgatni, felnevelni lehet. Tom már félig-meddig önálló emberi lény, néhány év, és saját vállalkozása lesz, minden bizonnyal. Legalábbis nagy esélye van rá. Rendkívül értelmes fiatal srác. Gisella elküldte egy kollégiumba, Tom gimnáziumba, majd főiskolára fog járni. Ha majd kijön a főiskoláról, eldönti, mibe fog, Otto már előre bebiztosította egy nagyobb összeggel egy bankszámlán, amiről Tom nem tud.

De egy kisbaba! Otto képtelen a megtermékenyítésre. Voltak elég orvosnál. Gisella egészséges. Otto steril. Még egy órát maradt ott Weiss, aztán üzleti tárgyalásokra hivatozva elment. Marc még maradt, ugyanis fél füllel meghallotta, ahogy Weisszel beszélgetett, hogy Otto megemlíti a feleségének, fél óra múlva kilovagol. Marc tehát maradt, hiszen kettesben maradhatott Gisellával. Otto valóban fél óra múlva magára hagyta őket. Teljesen megbízott a feleségében. Meg nem fordult volna a fejében, hogy Gisella megcsalhatná. Gisella a férje után nézett, katonás, határozott járását követte a szemével, míg Otto el nem tűnt a kapu mögött. Otto vonzó férfi volt, de valahogy mégis üresség vette körül. A munkában határozott, kemény, pontosságra törekvő, hibát, gyengeséget nem ismerő férfi a magánéletben is ugyanilyen határozott volt, a fekete vagy fehér elvét vallotta. Pontosan felállított szabályok szerint élt, nem ismert szélsőséges érzelmeket, vad szenvedélyt, vagy őrült szerelmet. Gisella csupán megtetszett neki, csinosnak, intelligesnek, magához illőnek tartotta. Nem keltett benne semmiféle hevesebb érzelmet.

Amikor megkérte a kezét, azt is olyan nemes egyszerűséggel tette, olyan minden romantikát nélkülöző módon, hogy Gisella félretolva magában hiányérzetét, elfogadta a férfi "ajánlatát". Ajánlat volt ez, semmi kétség. A gazdag, luxus élet ajánlata, egy kitűnő kapcsolatokkal rendelkező férfitól. Gisella megpróbálta nem felfogni azt, hogy ez tulajdonképpen érdekházasság. Érzelmek nélküli, mélyhűtött biznisz. A szex..... Magától vetődik fel a kérdés: a szex? Két ilyen ember között a szex éppen csak szükségletkielégítés lehet, érzelmet nem visznek bele, hiszen nem éreznek semmit. Otto hideg józansága lassan átragadt Gisellára is, és már-már úgy érezte, tényleg csak a gyerek hiányzik az életükből, és Tom érkezése némileg enyhítette is ezt. De amikor Marckal találkozott, már tudta, hogy egy kisbaba sem tölthetné ki az életében tátongó mindeddig elfedett űrt. A szerelem az, amely megtölti a szürke életet színekkel, a monoton hétköznapokat pezsgéssel. Gisella amerikai útjuk után alaposan magába nézett. Az élete mindeddig megszokott, kitaposott mederben folyt. Fiatal lányként kitűnő iskolákat, gimnázimot, egyetemet végzett, a szülei német arisztokrata család voltak, akik még őrizték a hagyományokat.. Tizennyolc évesen kapta meg az örökségét, és vette hasznát a névnek. Ottot egy partyn boronálták össze Gisellával a barátai, és örültek, amikor Ottó két hónappal a találkozás után megkérte Gisella kezét. Gissela tudta, mi vár rá. Ő maga sem szűkölködött, de Otto vagyona az örök gondtalanságot biztosította számára. Nem hivalkodó, állófogadással egybekötött esküvő után Gisella és Otto Gisella kastélyában kezdték el közös, előre eltervezett, kiszámítható életüket.

Minden olyan tökéletes, olyan szabályos, olyan elvárás szerinti volt eddig! És jött ez a férfi, Marc, aki mindenben olyan más, mint Otto. Nem ismerte ugyan a férfit, csak éppenhogy futólag, de mégis, érezte, tisztán érezte, hogy ebben a férfiben megvan az, ami az ő életéből hiányhik. A szenvedély. Ez az a magasabb rendű erő, amely mindenkit megbolondíthat, a feje tetejére állíthat mindent.
Gisella pontosan tisztában volt ezzel, mégse tudott már Marcon kívül másra gondolni. Olyannyira lekötötte a figyelmét, kitöltötte a gondolatait, hogy már a munkájában is nehezen ment az odafigyelés.
Gisella most, hogy veszélyes kettesben maradtak, ezen gondolkodott. A szeme sarkából látta, hogy Marc az arcát fürkészi. Nem nézett rá. A fenyőfák békésen zizegő leveleit nézte, mintha azokon kívül semmi érdekes nem lenne. Nem tudott, nem akart Marc szemébe nézni. Túl nehéz lett volna szembenézni azzal az érzelmi töltéssel, amely láthatatlan selyemfonálként feszült közöttük. Marc nézte, és gyönyörködött benne.
- Gisella! - szólalt meg, mély sóhajjal a hangjában. - Gisella. - ízlelgette a nevét, mint valami finom édességet.

A nő végre felé fordult.
- Gisella, nagyon sajnálom, ha a múltkor megsértettem.
Gisella szigorú pillantást erőltetett magára, de hallva a férfi szavait, megenyhült.
- Dehogy haragszom! - előtört belőle természetes, magától eredő közvetlensége és kedvessége. - Miért haragudnék?
Marc elbizonytalanodott. Nehezebb beszélgetésre számított. A nő tekintetében azonban nyoma sem volt a múltkori felháborodásnak, haragnak.
- Mert ott, a parkolóban egy kissé talán tolakodó voltam.
Gisella elmosolyodott. Figyelmeztető kis harangok szóltak a fejében, hogy hidegnek, keménynek kellene lennie, nem pedig felbiztatnia a férfit, de nem tudott már úrrá lenni magán. Beszélgetni akart ezzel a férfivel, megismerni.
- Nem volt tolakodó, csak próbálkozott. Ez nem megbocsájthatatlan. Az, pedig, hogy bocsánatot kért, jóvátette a hibáját a szememben. Tudja, hogy férjnél vagyok. Én azt hiszem, magyarázkodnom nem kell. - szögezte le. Ahogy beszélt, úgy tért vissza a régi, hideg, józan Gisella. Kedves volt, de mégis határozott. És tudta, ennek így kell lennie. Egyszerűen nem lehet másképp.


8.

Egy feketerigó repült a gyepre, éppen eléjük.
- Milyen kedves kis állat. - jegyezte meg Gisella. - Egyik kedvenc madaram.
- Csipeget. Maga is csak csipeget az életből, nagy szeletet nem mer kanyarítani. - tette hozzá Marc. Gisella furcsán nézett rá.
- Miért mondja ezt? - Gisella úgy tett, mintha nem értené, pedig értette. Nagyon is értette.
- Pontosan tudja, miért mondom.
Gisella elhúzta a száját. - Én nem hiszem, hogy magának ehhez köze lenne.
- Igaza van. De maga nem mer élni. Pedig mindene megvan ahhoz, hogy élvezze az életet.
- Miért nem hagy békén? - Gisella megint védekező álláspontot vett fel.
Marc mélyen a szemébe nézett. Megint magához kötötte a tekintetével a nőt.
- Mert tudom, hogy maga is mást akar, csak még magának sem ismeri be. Nem így kellene élnie. Magában mélyen ott van a tűz, akárcsak minden emberben, csak éppen ez a tűz még soha nem találta meg a rést a realista üzletasszony páncélján.
- Milyen érdekesen fogalmaz. Tetszik a stílusa. - mondta Gisella, holott megint nem ezt kellett volna mondania.
- Van az egyéniségemben más érdekesség is. - hirtelen felállt, és a Gisella melletti székre ült. - Nem zavarja?
Gisella kínosan érezte magát.
- Nem. De nem szeretnék semmi olyat hallani, ami a magánéletemet feszegeti.
- Maga nagyon szigorú....
Gisella kissé előrehajolt ültében, úgy fordult Marc felé.
- Nézze.... beszélgethetünk, én nem vagyok semmi jónak az elrontója. De ne célozgasson nekem, az isten szerelmére! Ne akarjon többet, mint amit tőlem kaphat.
Marc elgondolkodva állta a nő szúrós tekintetét.

- Mit kaphatok magától?
Gisella jellegzetes mozdulattal húzta félre a száját.
- A ..... barátságomat.
Marc tekintete felderült. - Ez több, mint amit reméltem.
A nő egy kissé elpirult. Nem szólt semmit. Erre nemigazán tudott mit mondani. Amit szíve szerint mondott volna, túlságosan felbiztatta volna a férfit. Erre pedig nincsen semmi szükség. A társalgás megakadt, sürgősen fel kellett dobni valami témát, hogy ne kelljen újabb kínos pillanatokat kiállni.
- Mondja, Marc, milyen ajánlatot tett magának Weiss? - talált rá Gisella egy igazán aktuális kérdésre.
- Értékesítő leszek. Nagy cégekhez megyek ki, üzletet kötni.
Gisella elismerően nézett rá.

- Tudja maga, hogy ez mit jelent? Weiss cégénél kemény hierachia van. Mindenki legalul kezdi. Minden egyes új belépő. Én nem tudom, mit mondott Ottó Weissnek magáról, de Weissről tudni kell, igazi vaskalapos ember, elvei vannak, megdönthetetlen elvei. És még soha nem szegte meg őket. Magát pedig mindjárt a csúcsra veszi fel..... Óriási dolog ez. Weiss cége az egyik legjobb, európai szinten. Magából nagymenő lehet, ha ügyes, Marc!
Gisella lelkesedése megdöbbentette a férfit, nem tudta, hogy ekkora szerencséje van. Otto csak titokzatosan összemosolygott Weisszel, amikor az üzletember ajánlatot tett Marcnak, és neki ez nem kerülte el a figyelmét, de nem tudta, mit jelent, és inkább zavarta. Most már értette. Lelki szemei előtt egyből megjelent az oly rég áhított gazdagság, anyagi függetlenség. Menő autó, menő lakás, bombanő. Az amerikai álom Európában...
Marc gondolatban már kitöltötte a csekkfüzetét. Gisella rámosolygott, felszabadultan, vidáman. Weiss ajánlatának híra kizökkentette átmeneti zavarából, amibe Marc vitte bele. Most megint az ő vizein eveztek. Üzlet és pénz. Ez volt Gisella világa, a szerelem, a szabadság, a boldogság, mindezekhez cinikusan állt hozzá, úgy gondolta, csak nyálcsorgató giccses fikciók, amikkel a pongyolás, koszos körmű háziasszonyokat kötik a tévéhez, nap mint nap, a szappanoperákon kívűl ezekkel nem lehet találkozni, sehol. De Marc tekintete teli volt ígérettel, amikor ránézett, minden pillantása ugyanazt mondta. És Gisella nem akarta érteni, nem akarta elfogadni.

Félt attól, hogy sebezhető lesz, igen, ez volt a legfőbb ok a húzódozására. A szabályok, a kötöttségek, ez mellett mind csak kifogások voltak. A sebezhetőség.... Az, hogy a szerelemben mindkét fél csak veszíthet. A szerelemnek következményei vannak. És ha ez a kemény akaratú, önmagával szemben és mindenkivel szemben szintén szigorú és következetes nő hagyja magát megsebezni.... Annak beláthatatlan következményei lesznek. Gisella képtelen lenne elviselni, ha bárki előtt gúny, pletyka tárgya lenne, ha el kellene veszítenie valakit. Akkor inkább kerül minden helyzetet. Marc már így is túl sokat enged meg magának. Annyira amerikai, annyira egyszerű, annyira rámenős. És a nemet egyszerűen meg se hallja.....
Nem, nem, egyszerűen nem szabad engednie neki. Lehetlen lenne, hogy ők ketten.....

Gisella hosszasan beszélt Marcnak Weiss cégéről, arról, hogy ott a férfi mire számíthat. Észre sem vették, milyen hamar elment a délután. Otto is visszajött a lovaglásból, úgyhogy Marc felállt a helyéről, és kezet fogva mindkettejükkel, elbúcsúzott a házaspártól. Ottonak mégegyszer megköszönte a nagylelkűségét. Még egy pillantást váltott a nővel, de Gisella tekintete hideg és megjátszott volt.
Reményekkel telve az álláslehetőség miatt, és nehéz szívvel gondlolva Gisella kijózanító szavaira, így távozott a kastélyból.

Hamarosan belépett új állásába. Weiss a szárnyai alá vette, bemutatta néhány fontos embernek a cégével kapcsolatban álló vállalkozások ügyvezetői igazgatói közül. Kiváló kiugrási lehetőség volt ez Marcnak.
Ez az üzletkötés sokkal felelősségteljesebb és sokkal jövedelmezőbb volt, mint a porszívóügynökösködés.
Marc nem is igen hitte el, mindez vele történik. Az USA-ból jött kis senki, házaló ügynök egycsapásra jómódú európai lett. Igaz, a sikerért meg kellett dolgozni. És az európai szemlélet egy kissé más volt, ami odahaza megszokottnak tűnt, ideát megbotránkoztató volt. A német mentalitás messze állt Marc laza stílusától, ez a precizitás, szőrszálhasogató pontosság, a rugalmatlanság. De hamar belejött, és felvette azokat a szokásokat, amelyeket fel kellett vennie ahhoz, hogy itt érvényesülni tudjon.
Két hónap telt el úgy, hogy nem is találkozott Gisellával. Érezte, hogy hiányzik neki. Ostobaság, hiszen semmi nem történt közöttük, és valószínűleg soha nem is fog. Gisellának ott van a férje. Be kellene csajoznia. Nem lehet ilyen magányosan élni, még akkor sem, ha az embernek temérdek a melója, nap mint nap tizenhat órát dolgozik, igaz nem kevés pénzért.

Egy reggel Marcot és az összes többi céges üzletkötőt megbeszélésre rendelték be nyolc órára a nagytárgyalóba. Marc időben megérkezett, bedobott egy kávét, és ment a tárgyalóba. Weiss még nem volt ott,
Marc beszédbe egyeledett néhány kollegájával. Az ajtó csapódására kapta fel a fejét. Gisella lépett be az ajtón.
Elegáns halványkék kiskosztüm volt rajta. Inkább festett divatmodellnek, mint cégvezetőnek. Ő volt az első cégvezető, aki befutott a megbeszélésre. Mosolyogva intett Marcnak, és leült. Az irataiba mélyedt. Marc le sem tudta venni róla a szemét. Elbájolóan gyönyörű volt, ahogy ott ült, a homlokát össszeráncolva egy iratköteg fölött, kezeire támasztva az állát.
Gisella érezte, hogy Marc nézi, de nem pillantott rá. Szándékosan nem. A legutóbbi délután óta feltette magában, hogy soha többet nem biztatja semmivel a férfit, sem egy pillantással, sem egy túl meleg mosollyal, sem néhány kedves szóval. Ezért nem reagálta le Marc viselkedését. Az iratokat már ezerszer átnézte, de nem akart Marckal beszélgetni, és Weisszen kívül a többieket nem nagyon ismerte. Weiss pedig még nincs itt.
Marc elkeseredve konstatálta magában, hogy a nő rá sem néz. Szóval ennyi volt. Nincs esély. Marc rosszkedvűen lapozott bele a magával hozott jegyzetekbe. Sorban jöttek meg a cégvezetők, és az üzletkötők, végül Weiss is befutott. Leültek mindannyian, és Weiss a szokásos bevezető rizsa után üzleti tervről, nyereségről, veszteségről, előirányzatokról, költségvetésről beszélt. Csupa unalmas üzleti téma. Gisella azon kapta magát, hogy a szeme sarkából csak Marcot figyeli, Weiss szavai el sem jutnak hozzá. Marc sem figyelt. Pedig figyelnie kellene, mert ő még kezdő itt, és ez az első értekelzete. Nagy nehezen ráerőltette magát arra, hogy figyelmét Weissre összpontosítsa. Amikor Weiss befejezte a beszédet, sorban szólította a cégvezetőket, beszéljenek pár szót a cégükről.

Egy olasz üzletember beszélt éppen. Gisella nem bírta tovább, oldalt fordította a fejét, egyenesen Marc szemébe nézve. Csak nézték egymást, és mindketten tudták, előbb-utóbb nem bírják tovább. Gisella érezte, hogy enyhén remeg a keze. Összekulcsolta maga előtt az asztal lapján. Marc pillantásától egyszerűen képtelen volt elszakadni. Olyan gyengéd, olyan rajongó volt a férfi tekintete, hogy Gisella nem értette igazán, miért. Miért ez a rajongás. Oly kevéssé ismerik egymást.....
..... Gisella! Legyen szíves.....!
Gisella elpirulva állt fel. Weiss többször szólította, mire eljutott a tudatáig, ő következik. Megköszörülte a tokrát.
- Gisella Schwarz vagyok. Divattervezéssel foglalkozom. A cégem már Európa-szerte ismert, és ragyogó sikereket ért el. Az egyik legjobb divatmágussal, Franco Giannival dolgozom. Az ő neve garantált sikert jelent. Támogatunk még háttérben lévő kezdő divattervezőket, és fiatal modelltehetségeket is, emellett a legprofibb topmodellek közül is foglalkoztatunk néhányat. Jenny Griechen, Sawara, az egzotikus afrikai származású modell, és még jónéhány nevet említhetnék a modellcsillagok közül, akiket mi foglalkoztatunk. A W-Cosmetics termékei közül jónéhányat mi reklámozunk. Kiváló termékek ezek, elégedettek vagyunk velük. Egy jó smink az én szakmámban elengedhetetlen, nemcsak dekoratív és figyelemfelkeltő kell, hogy legyen, hanem tartós is, emellett védje, ápolja a bőrt. Azért választottam a W-Cosmeticsot, mert ezek a kozmetikumok pontosan megfelelnek az elvárásainknak. Magasra tettük a mércét, olyan csapattal dolgozom, akik nem ismernek kompromisszumot. Csak a legjobb jöhet szóba. Weiss cége megfelel mindennemű elvárásnak. Hosszú évek óta állunk kapcsolatban. Én nagyon remélem, még sokáig megmarad a jó üzleti viszony.

Gisella egy fejbólintással megköszönte a figyelmet, és leült. Betanult szöveget mondott, de nem is tudta, milyen meggyőzően hangzott. Marc elismerő pillantása kísérte, amig újra elhelyezkedett a kényelmetlen tárgyalószéken.
Weiss szólította a következő cégvezetőt, és Gisella megint szemezni kezdett Marckal. Most már gátlások nélkül, majdhogynem nyíltan. Aztán észrevette magát, ahogy a pillantása futva találkozott Weissével. Nem akart kínos magyarázkodásokba keveredni, de még csak gyanúba se. Marc nagyon vonzó, nagyon tehetséges férfi. De nem lehet köztük semmi. Lehetetlen. Ezt mondogatta magában Gisella, mint egy litániát. De meggyőzni már nem tudta magát.


9.

Az értekezlet végeztével kirajzottak az emberek a szélesre tárt kétszárnyú ajtón. Marc Gisella mögé került, és amikor kimentek a teremből, utólérte.
- Jó napot! - fordult meg a nő, meglepődést színlelve, holott pontosan tudta, hogy Marc mögötte jött ki.
- Jó napot, kedves Gisella! - Marc lefegyverző mosolyt vett elő. - Nagyon meggyőzően beszélt.
- Köszönöm. - viszonozta Gisella a mosolyt. - És maga? Remélem sok üzletet megkötött már?
Marc nem titkolt dicsőséggel a szemében válaszolt. - Igen. Azt hiszem, Weiss meg lehet velem elégedve.
- Marc, nagyon sajnálom, de nekem most mennem kell. Nagyon örülök, hogy találkoztunk.
Gisella már ott is hagyta. Nagyon sietős volt neki....
Marc ráébredt, ez a nő tart attól, hogy valami történhet közöttük. Pedig időtlen idők óta ugyanaz a vége az ilyen ébredő vonzódásoknak. Tiltakozhatnak ellene, az ösztönök erejét nehéz legyőzni. Gisella mégis erre törekszik. Akkor meg mi a fenének szemezett vele? Olyan megközelíthetetlennek tűnt, amikor bejött a terembe, és mégis viszonozta a férfi pillantását. Miért? Mit akar ez a nő egyáltalán? Marc tudni akarta, hányadán állnak, mégis, mennyi esélye van. Merthogy mégis van, erről most meggyőződhetett.
Akarta ezt a nőt. És látta a nő szemében, nem engedheti el. Övék a boldogság ígérete. Csak ki kell nyújtani érte a kezüket.

Újra belemerült a munkájába, két hét múlva éppen benn ült a cégnél, amikor megcsörrent a vállalati vonala. Felvette. Gisella volt. Rémült, kapkodó hangon beszélt, mint aki nem tudja összerendezni a szavait.
- Gisella, kedvesem, nyugodjon meg! - próbálta Marc csitítani. - Számoljon tízig, aztán lassan, tagoltan mondja el, mi történt.
Olyan távolról hangzott a nő hangja, mintha a pincéből beszélt volna.
- Otto.... Otto kórházban van..... életveszélyes állapotban...., autóbaleset....
- Hol? Melyik kórházban?
- A Szent Ilonában.

Marc lecsapta a telefont, odaszólt az egyik kollegájának, hogy sürgős ügyben el kell rohannia, és már ment is. Taxiba vágta magát, és a Szent Ilona előtt kiugrott a taxiból. Berohant. A recepciós nővér az intenzívre irányította. Ezek szerint a sürgősségiről már kikerült. Intenzív.....Úristen....
Második emelet, hatszáznegyvenötös. Marc nem várta be a liftet, kettesével szedte a lépcsőfokokat.
Felrohant a másodikra. Hatszáznegyvennégy, hatszáznegyvenöt. Ez az. Gisella nem volt sehol. Egy nővért állított meg, aki elment az ügyeletes orvosért. Alacsony, köpcös, ősz hajú doki jött hamarosan, oldalán a rémült, falfehér Gisellával. Marc szíve összeszorult, ahogy meglátta a kétségbeesett nőt.
- Marc! Köszönöm, hogy jött, azonnal, ahogy szóltam. - suttogta Gisella, közelebb lépve Marchoz.
Az orvos bemutatkozott. - Karl Messer vagyok.
- Marc Greco.
Kezet fogtak.
- Hogy van Otto?
Karl tekintete komor volt.
- Nem sok jóval szolgálhatok. Súlyos, életveszélyes sérülésekkel hozták be, ezelőtt fél órával. Most a műtőben van. Agyműtétet kell végezni rajta, és komoly belső sérülései vannak. - Karl leült, Marc és Gisella melléültek.
Az orvos fáradt mozdulattal megdörzsölte az orrnyergét.
Szomorú pillantással nézett rájuk. - Őszintén szólva nem hiszem, hogy életben marad.
Gisella összerándult, és zokogni kezdett. Most, ebben a rémült pillanatban tudatosult benne, mit jelent neki Otto....Nem uralkodott magán, teljesen magánkívüli állapotba került. Marc magához ölelte, és a haját simogatta. Karl odaszólt az egyik nővérnek, adjon be Gisellának egy nyugtató injekciót. Marc az orvoshoz fordult.
- Mégis, mennyi esélye van Ottonak az életben maradásra?
- Ha százalékban nézzük, csupán tizenöt-húsz százalék. Olyan sérüléseket kapott, amelyek önmagukban is életveszélyesek. Roncsolódott a koponya, az agy, a gerinc valószínűleg eltört, a tüdő összeesett, a lép leszakadt.....
Marc elborzadva hallgatta.

- Tehát mi történt?
- Nézze, én ezt nem tudom. A rendőrségi helyszínelés még tart. Én csak annyit tudok, hogy Otto Schwarz Mercedese kamionba rohant a D7-esen. Nekem ennyit mondtak a mentősök, amikor felhozták ide Schwarz urat. Ha életben marad, valamilyen csoda folytán, akkor is több, mint valószínű, hogy nyaktól lefelé lebénul, továbbá súlyos agykárosodást szenvedett, ezért értelmi képességeit is elveszíti.
Marc nem akarta elhinni. Otto, ez az életerős, sugárzó egyéniségű ember egyelten pillanat alatt egy roncs lett. Már ha túléli....
Jött a nővér, és Gisellát bekísérte egy vizsgálóba. Marcot megállította az ajtóban.
- Kint várjon, kérem.
Marc kiment, le-fel mászkált a folyosón. Hamarosan kijött a nővér.
- Frau Schwarz elaludt. Maga menjen haza. Egy agyműtét sokáig tart. Hagyja meg a telefonszámát a recepción, és ha a műtét véget ért, felhívjuk. - látszott a nővéren, már sokadszorra darálja le ezt a sablonszöveget.
Sablonszöveg, miközben életek dőlnek el. Órák alatt. Marc nem tehetett mást, hazament. Előtte benézett azért Gisellához. A nő tényleg aludt. Milyen fáradtnak, kimerültnek látszik! Elgyötört volt az arca, az alvás jót tesz majd neki, kisimítja a gondok, bajok ráncait.

10.

Marc őszintén aggódott Ottóért és Giselláért. Evett valamit, megpróbált aludni egy pár órát, fáradtnak érezte magát, de nem jött álom a szemére. Egyfolytában az járt a fejében, mi lesz most Gisellával. Szégyellte ezt a gondolatot, de Otto állapota miatt jobb lenne a nőnek, ha megözvegyülne. Ápolni egy béna embert..... Élete végéig hozzá lesz kötve.... Gisella lelkiismerete nem engedné úgysem, hogy magára hagyja egy gondozóintézetben. Akkor inkább feláldozná az életét, a fiatalságát, a szépségét egy nyomorék roncsért. Ha Otto meghalna, akkor azonban Gisella szép vagyont örökölne, és előbb-utóbb úgyis túltenné magát a megrázkódtatáson. Összeszedné magát, és talán.... még lehetne közöttük valami.... Marc megrázta a fejét, fölkelt.

Egyszerűen nem gondolhat ilyeneket. Elvetemültség. Kiment az erkélyre. Volt ott egy napozóágy. Elnyúlt rajta. Rostos narancslé volt a kezében, azt kortyolgatta. Kissé bűnösnek érezte magát, amiért ő szinte jól érzi magát, az álmosságtól eltekintve, Gisella pedig idegkimerültségben nyugtatózva alszik a kórházban, két kórteremmel odébb Ottótól, akinek éppen lékelik az agyát. Ha túléli is, soha nem lesz ember már belőle. Ez iszonyú. Marc pedig halálos nyugalomban ül, kezében egy istenverte háromdecis narancslével, és olyanokon töri a fejét, hogy ha Gisella megözvegyülne, összejöhetnének. Undorító. Marc undorodott magától. Hogy lehet ennyire közömbös? Jó, persze, idegeskedik ő is Otto miatt, aggódik Gisella miatt, de szereti Gisellát, és most lehet, hogy nyitva áll az út a nőhöz. A szerelem sokmindent maga mögé utasít. Érdeket, gyűlöletet, hatalomvágyat, gonoszságot, irigységet, önzőséget. És önzetlenséget is. Gisella ki lesz készülve, ha magához tért. Marcnak ott kell lennie mellette. Nem hagyhatja magára egy percig se. - Végülis érthető ez a hozzáállás. - mentegette magát. - Hiszen nem ismerem egyikőjüket sem. Ottó nem a barátom, nem a rokonom, miképpen Gisella sem. Otto rendes ember, és végtelenül nagyvonalú volt. Neki köszönhetem ezt a jó állást. De nem érezhetek iránta kegyesebben, ha nem alakult ki közöttünk szorosabb barátság. Gisella pedig...nos, őt szeretem. Ezért más minden gondolatom az irányában, mint Ottóval kapcsolatban. Ezért nem tudok rájuk összetartozóként, házaspárként gondolni. Ezért választom szét őket. Mert Gisellát szeretem. - megcsörrent a telefont. Marc fölpattant, a narancslé majdnem kiborult. Letette a kis asztalkára, és futott be a nappaliba. Felvette. A Szent Ilona Kórház intenzívje volt.
Otto meghalt.

- Igazán sajnálom, de olyan sok vért vesztett, hogy nem tudtuk az életét megmenteni. - Karl doki volt, kenetteljes hangon.
Sablonszöveg.
Sablonszöveg.....
- És a felesége? Frau Schwarz?
- Ő jól van. Még a nyugtatók hatása alatt áll, de már ébren van. Siratja a férjét, de nem hisztérikus. Jöjjön, nyugtassa meg. - Karl doki hangja egészen jóindulatú volt.
- Azonnal indulok. - Marc letette a kagylót, és öltözött.
Húsz perc múlva bent volt. Gisella az ágya szélén ült, üres tekintettel bámulva maga elé. A szemei vörösek voltak a sírástól. Marc kopogott az ajtótábláján. A nő fölnézett. Marc tekintetét nem kerülte el a bánat mögött megbújó örömteli villanás a szemében.
- Marc! Jöjjön, üljön le mellém. - mutatta maga mellett a helyet a puha, fehér lepedőn.
- Hogy van, Gisella?
A nő fájdalmasan felsóhajtott.
- Gondolom, tudja.
Marc bólintott.
- Tudom. - a nő vállára tette a kezét, simogatóan, vigasztalóan. - Túl lesz rajta, Gisella. Higgye le, jobb ez így, mintha Otto örök életére megnyomorodott volna.

Gisella szemébe könnyek gyűltek, de uralkodott magán.
- Igaza van, tudom jól. De akkor is olyan nehéz. - A kezébe temette az arcát. Marc átölelte,
Gisella nem tiltakozott. Hozzábújt, átölte a nyakát, arcán leperegtek a könnyek. Némán, hangtalanul sírta ki a bánatot magából. Sokáig ültek így. Senki sem zavarta őket. Az ő betegük már meghalt. Marc örömmel ölelte át ezt a gyönyörű nőt, finom puszikat lehelve a hajára. Gisella nem törődött vele, hogy illendő-e így kapaszkodni egy szinte idegen emberbe. Ő is szerette Marcot, és most Marc itt van, vigaszt nyújtva. Ő most sebezhető, lelkileg kiszolgáltatott.... De most nem gondol erre. Majd holnap....Holnap gondol rá. Akkor majd összeszedi magát. De most kell ez a két ölelő kar, különben megbolondul. Lassan megnyugodott, és kibontakozott Marc karjaiból. Próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét.
- Azt hiszem, ez nem illik.... Bocsásson meg, Marc.
- Nem zavar, ugyan. Sőt, örülök, hogy hozzám fordult. Én itt vagyok magával, és segítem mindenben. Rám számíthat.
- Hogyan köszönjem meg?
Marc megsimogatta Gisella arcát. A nő nem fordult el az érintése elől.
- Nagyon sokat köszönhetek a férjének, Gisella. Nekem ennyi elég. Úgy érzem, ha nem csak a szívem húzna magához, akkor is kötelességem lenne maga mellett lenni, de ugye tudja, hogy nagyon kedvelem magát.
Gisella elfordult.
- Ne használja ki a helyzetemet, Marc. Most könnyen beveheti a várat, de kérem, várjon még. Majd idővel.... Idővel lehet közöttünk valami... De most elégedjen meg a lelki társaságommal.
Marc rámosolygott, biztatás áradt belőle.
- Ne féljen, tudom, hogy most nem törhetek be a nyitott ajtón. Kivárom a mi időnket. - lehajtotta a fejét, a hangja elakadt. Belenézett a nő kedves, nyílt tekintetébe, és végül mégis kimondta. - Szeretem magát, Gisella. És várok, ameddig kell. Tudni fogom, mikor szabad az út magához. Addig a barátsága is elég nekem. Most a világért sem használnám ki a helyzetét, akármennyire vágyok magára. Bízzon bennem.
A nő szemmel láthatólag meg volt hatva. Csillogott a szeme. Megfogta Marc kezét, és úgy válaszolt.
- Én sem vagyok közömbös, Marc. De most tényleg okosabb, ha várunk.
Marc odahajolt hozzá, és megcsókolta az arcát. A szemében boldogság volt. Gisella is....azt érzi, amit ő.
- Jöjjön, Gisella, igyunk meg egy kávét.

Felálltak, és elindultak a büfé felé. Marc benézett a műtőbe. Üres volt. Nemrég ott halt meg Otto. De Gisella viszontszereti, és csak ez számít. Lementek a büfébe, rendeltek két jó erős kávét, mellé fánkot. Gisellának láthatólag volt étvágya, annak ellenére, hogy elvesztett valakit, aki fontos volt neki. Marc pedig egyenesen a mennyekben járt, hiszen Gisella színt vallott neki az érzéseiről. Gyönyörködve nézett a nőre, a pillantásuk találkozása is öröm volt. Szívesen érintette, csókolta volna, de nem lehetett. Akkor még nem.
Gisella két fánk között megszólalt.
- Lenne egy javaslatom, Marc.
Marc fölnézett, a kávéja mellől.
- Éspedig?
- Tegeződjünk végre.
- Jó. Örömmel.
- Idejöttél, akkor, amikor csak rád számíthattam, Marc. Még mindig nem tudok elég hálás lenni ezért.
- És a barátaid? A szüleid?

Gisella lemondóan megrázta a fejét. Szőke hajfürtjei átrendeződtek a feje körül.
- A barátaim nem igazi barátok. Csak a pénzem, a befolyásom miatt keresik a társaságomat. Nem is hívtam fel egyet sem. Csak téged, Marc. - kinyújtotta a kezét, megsimította a férfi kézfejét. Marc érezte, ahogy beleremeg az asszony érintésébe. - Tudtam, hogy rád számíthatok, Marc.
- És a szüleid? - Marc megfogta a nő kezét, gyengéden a két kezébe fogta.
Gisella a távolba nézett, a múltba. Ki az ablakon.
- Nem tudom, kik a szüleim. Az árvaházban nőttem fel, aztán tizennyolc éves koromban a kezembe nyomtak egy papírt. Rám hagytak egy kisebb vagyont. Soha nem kerestek meg, és nem adtak támpontot a megtalálásukra. De szép vagyont hagytak rám, amikor meghaltak. És a nevüket. Arisztokraták.
- Mi a nem férjes neved?
- Lottenheim.
- Szépen hangzik.
- Az is. Az egyik legősibb német arisztokrata család.
- Ismerős.
- Biztosan hallottad már. Én magam lepődtem meg a legjobban, amikor egy végrendelettel a kezemben felfogtam, egyetlen pillanat alatt gazdag és befolyásos ember lettem, bekerültem a legmagasabb német társadalmi körökbe. Állófogadásokra, operabálokra hívtak meg, színházpremierekre. Ennek köszönhető a cégem magasan ívelő nyeresége is.
- Mint egy amerikai sikertörténet.
- Hát, igen. Ebben is minden benne van. Mint egy szappanoperában. A szegény lányból gazdag lány lesz, a Hamupipőkéből királylány. A cipő éppen illik rá. És persze, azért keményen dolgozik, hogy sikeres és elismert legyen, ne csak egy nercbundákba burkolódzott ostoba estélyi cicababa, aki híres filmsztároknak teszi szét a lábát, hogy minél többször legyen benne a pletykalapokban.
- Huuu... ez igen kemény kritika.
Gisella kiábrándultan nézett maga elé.
- El akartam kerülni, hogy beskatulyázzanak.
- Ez érthető. A céged tényleg sikeres.
Gisella felhörpintette a kávéját.
- Én mindig keményen dolgoztam. - mondta. - Soha nem hagytam magam a bankszámlám alapján befolyásolni. Nem volt könnyű persze ellenálni, meg is vettem magamnak mindent, ami jár. Lakás, autó, szép ruhák. Utazások. De emellett egyetemre mentem, gazdasági, pénzügyi szakképesítést szereztem. Azt hiszem, a vagyonom nélkül mégsem juthattam volna ilyen magasra.
- De te tehetséges ember vagy. Láttam a rajzaidat.
Gisella felvonta a szemöldökét. - Hol?

Marc hamiskásan mosolygott rá. - A cégnél. Ott hevert az íróasztalodon egy köteg rajz, és amíg telefonáltál éppen, én belenéztem. Még alá is szignóztad mindegyiket, ezért tudom, hogy a tiéd. Remek rajzok. Önmagukban is sokat érnek. Befuthattál volna velük pénz nélkül is. Gondolom, tervezel te is ruhákat Franco mellett.
- Néha.
- Ennyi? Néha?
- Ó, hát Franco a legjobb... hiszen tudod. Nem kontárkodok én bele ebbe. Csak adok neki néhány ötletet. Remekül összedolgozunk.
- És modellként? Modellként is érvényesülhettél volna. - Marc pillantása gyengéden futott végig a nő alakján, ahogy felálltak, és elindultak kifelé az ajtón. - Hiszen olyan gyönyörű vagy.
Gisella visszafordult. - Ne udvarolj.
Marc ártatlanságot tettetett. - Nem bírom megállni. Ne haragudj.
- Jól van. Amúgy az árvaházban nem mindennapos látogatók a divatmanagerek, amikor kikerültem onnan, az én nevemmel és vagyonommal úgymond más elbírálás alá estem. Senkinek nem jutott eszébe felkérni a kifutóra. És nem is mentem volna. Nem az én világom az a forgatag. Azok a lányok ebben élnek, ebben lélegeznek, ez az életük. Örjítő, iszonyatos, kemény munka mindig a legjobb formádat adni. És tizenhat-tizennyolc órákat pózolni egy raplis fotósnak.
- Szóval csakis a józan realitások pénzszagú világa vonz téged.
- Igen. Én ilyen vagyok, és nem is akarok megváltozni.

Marc hazavitte Gisellát. A kapuban egy pillanatra megtorpantak. Gisella a férfire nézett.
Marc értette a pillantását.
- Ha akarod, még maradhatok.
Gisella elbizonytalanodott.
- Nem is tudom. Kettesben az otthonomban....
- Ne félj, én nem élek vissza vele. Megígértem. Beengedhetsz, nem támadlak le.
- Remélem. - mosolygott Gisella. Végül mégiscsak ketten sétáltak át a kastély parkján. Szép idő volt. Sokat beszélgettek. Gisella vacsorával kínálta Marcot, aki elfogadta. Utána beültek a nappaliba, két pohár whisky társaságában, és hajnalig csak beszélgettek. Gisella tisztes távolságra ült a férfitól, félt, hogy az ösztönök, amelyek így is tomboltak a vérében, elveszik az eszét, ha Marc akárcsak megérinti. Marc is jónak látta, ha tarja a két lépés távolságot. Tartani akarta magát az ígéretéhez. Mégiscsak egy özvegy!
Hajnal felé járt az idő, amikor Marc az órájára pillantott.
- Úristen! Már hajnali kettő van!
- Maradj itt. Van szobánk elég.
Marc összeráncolta a homlokát.
- Nem veszi ez rosszul ki magát?
- Nem. A személyzet szabadságon van. Holnapután reggel jönnek. Senki sem látta, hogy bejöttél, és azt sem fogják, amikor reggel elmész.
- Jól van. Maradok. Meggyőztél.
- Nem volt nehéz. - nevetett Gisella. Aztán elkomorult. - Mi itt nevetgélünk, miközben Otto halott.
- Holnap elkezded intézni a temetést, a hagyatékot, a végrendeletet. Akkor majd gondolsz erre eleget. Sokat sírtál a délután. Ne legyen lelkiismeretfurdalásod.
Gisella felállt a kanapéról. - Gyere, felkísérlek a szobádba.
Két emeletet mentek fel, Gisella egy barátságos kis erkélyes szobát választott Marcnak. Marc belépett, körüljárta.
- Nagyon szép. - benyitott egy ajtón. - Fürdőszoba is jár hozzá! Ez igen.
- A legtöbb szobához van. - jegyezte meg a nő szerényen. Bejött ő is, és Marc mögött megállt. A férfi megfordult.

11.

Olyan hirtelen történt minden, egyszerűen nem tudták befolyásolni az ösztöneiket. Marc közelebb lépett Gisellához, és megcsókolta. Úgy estek egymásnak, mint két kiéhezett ösztönlény. Hamarosan már az ágyban kötöttek ki, és nem gondolkodtak, csak szerették egymást. Vadul, szenvedélyesen. Tudták, hogy ez kivételes pillanat, kivételes érzés. Örvénybe kerültek, pusztító, csodálatos örvénybe, amely lehúzta, és nem engedte őket. A lelkük a testükkel együtt vált eggyé. Minden érintés kitörölhetetlen fájó arany-bélyegként égett a lelkükbe. Érezték, hogy ez az egyetlen alkalmuk van, soha nem lesznek többé eggyütt. Érezték és tudták ezt, ezért szerették egymást úgy, mintha életük utolsó napja lenne ez. Az erő, amely összehozta őket, magasabb rendű volt náluk, erősebb minden társadalmi elvárásnál, minden kötöttségnél, becsületnél, önmegtartóztatásnál.

Fájdalom és boldogság sajátos keveréke volt ez, nem csupán egy szeretkezés a sok közül. A végzetük hozta őket össze, de későn. Túl későn. Tudták jól, be kell érniük ennyivel. Talán később..... De nem lesz később. Soha nincsen később, soha nincsen még egyszer. Egyszeri és megismételhetetlen alkalmak vannak csupán, mint ahogy a boldogságot sem lehet kamerán rögzíteni, újra és újra lejátszani. Gisella soha nem érzett még ekkora boldogságot, és Marc sem. Amikor kielégültek, csak néztek egymásra, és nem értettek semmit. Szégyellték magukat mind a ketten.
Gisella felkönyökölt az ágyon. Meztelen testén nem volt takaró, domborodó csípője ingerelte a férfit. Ujjával könnyedén végigsimította a végtelenül nőies vonalat.
- Hogy tehettük ezt? -suttogta a nő.
- Én vagyok a hibás. Én csókoltam először.
- Ugyan! Ha van bennem egy csöppnyi becsület, ellöklek magamtól, és hazaküldelek. - a nő felült, keserűen nézett a férfire. - Szégyen ez, amit nem tudok kiheverni. Soha nem bocsájtom meg magamnak, hogy Otto halálának éjszakáján...... - elcsuklott a hangja, nem bírta tovább folytatni. A vállát hirtelen rátört zokogás rázta meg. Marc csak nézte a nőt, nézte, ahogy zokog, ahogy nem bír megbirkózni saját énjével, azzal a szenvedélyesen boldog és felszabadult asszonnyal, aki a lelke mélyén elnyomva élt eddig. Felállt, felöltözött. Megkerülte az ágyat, és odatérdelt a szőnyegre Gisella elé. A nő felnézett, megfogta a kezét.

- Szeretlek. - mondta Marc. Lemondó volt a hangja, és ez Gisella figyelmét nem kerülte el. Marc folytatta. - Most elmegyek. Egy időre. Ne keress. Dolgozni fogok, megtalálhatnál, ha akarnál, de arra kérlek, ne hívj fel, és ne keress Weissnél. Pár hónap múlva visszajövök hozzád, és ha még mindig azt érzed, amit én, együtt lehetünk. De most....most nem. Sajnállak, mert látom, hogy szenvedsz. Idő kell neked, hogy feldolgozd a férjed halálát. A te társadalmi helyzeted lehetetlenné tenné, hogy nyíltan vállaljuk a kapcsolatunkat, a titkolózás pedig mindkettőnket tönkreteszi.
Gisella szemében végtelen szomorúság ült, ahogy válaszolt. Most találta meg a boldogságot, máris elvesztette! De tudta, Marcnak igaza van. Idő kell. Sok idő.
- Nem is mennék bele a titkolózásba. Menj. De valamit ígérj meg nekem, Marc. - megint könnyek gyűltek a szemébe, remegett a keze, ahogy két tenyerébe simította a férfi arcát. - Ígérd meg, hogy visszajössz.

Marc bólintott, és még egyszer megcsókolta. Aztán felállt, és kiment az ajtón. Gisella nem ment utána. Képtelen lett volna kikísérni, és búcsúzkodni tőle. Pár hónap múlva! Gisella kiment az erkélyre, és a párkányra könyökölve nézte, ahogy a fekete BMW elhajt. Tudta, hogy a férfi soha nem fog visszajönni.