Fáj már a boldogság (2. részecske)

Az új Opel Omega 87 mérföld per órával „száguldott” Miami városába, ahol még csak keltek az emberek. Az család arcát hirtelen megvilágította a nap első sugarai.


- Hmm… milyen régóta várom már ezt a pillanatot. - sóhajtott fel Mike, a család kisportolt tagja.
- Hát igen. Ilyet ritkán lát az ember - szólt Veronica is.
- Bárcsak ne lenne ilyen kurvára erős ez a buzi nap vazze! - gondolta
- Ha ezek elkussolnának, akkor tovább is tudnék nyugodtan aludni!- gondolta Anne is.
Szóval így állt a család! Felnőttek beszélnek, gyerekek hallgatnak!
- Hogy vagyunk ott hátul?- kérdezte anyjuk.
- Álmosan…- mondta Anne.
- Akkor ébredjetek fel,mert mindjárt a camping részbe érünk!
- Hurrá…- morogta Johny és rárakta fülére a fejhallgatót és berakta a „For the hardest times” című rock kazettát, megnyomta a „Play” gombot és hátradőlve élvezte a neki való zenét…

Eközben egy Bostoni elmegyógyintézetben…

- Érzem, hogy a sötét erők ébrednek! Az embereknek vége! Mindnek vége! Mindennek vége!- motyogta az alany egy belakatolt szobába. Karját hirtelen a feje fölé tette és belenyomta vele a fejét a szutykos párnába…

Vissza Miami- ba.

A Broadway beach tábla ugyanazon a helyen állt, mint mindig, mióta létezett ez a strand.
Az Opel Omega személygépkocsi épp mellette haladt el, amikor kicsit beremegett alatta a föld, és a repedés szétvált és növekedni kezdett!...
Párszáz méterrel arrébb a fákban dúskáló területben megállt a kocsi és nyújtózkodva kiszálltak az emberek.
- Jajj nekem- sóhajtott fel Mike, és megropogtatta nyakizületeit.
- Fúj de ronda erdő ez! - mondta Johny jókora undorral.
- Te csak ne panaszkodj, mert neked még annyi agyad sincs,mint annak a fenyőnek ott- És rámutatott egy bazinagy kívágott fára.
- Bazzeg te ribanc! - morogta halkan a pukkadó fiú, hogy nehogy meghallja az apja, mert akkor aztán lesz szívás. De nővérkéje meghallotta és elkezdte kergetni, és olyan szép mondatokat kiáltgatott utána, hogy még a gengszter fasza is összemenne! :D
Mike és Veronica egy ideig nézte őket értelmetlen arccal, de aztán megunták és elkezdtek csókolózni.
- Khm. Uram, hölgyem. Látom elfoglaltak, de az XXL- es, kétszobás és egykonyhás extrasátruk készen áll- mondta egyhangú, úriemberes kiejtéssel.A fazon szép fehér- fekete ruhában volt. Bajusza megpöndőrített. Hát kb. úgy 60 éves lehetett.
- Ohh a sátor amit rendeltem persze!- mondta Mike a csókzápor után.
- Persze uram. Kérem kövessenek. És a kamaszok?
- Ohh persze. - Hátranézett, ahol addigra Anne elkapta Johnyt és a fejét a fűbe nyomta. Gyertek gyerekek!

Anne kissé mérgesen lemászott John- ról és leporolta magát. Felnézett és meglátta a viharfelhőket a távolban. - Na ez is szép vakáció lesz, - gondolta azután pedig az anyjára, Mike- ra és végül az ismeretlen Zakós úrra nézett. - Megyek már csak kicsit meg igazítottam Johnyka agyát! –nevetett egy kicsit aztán a dörmögő viharfelhőket nézte. - John alig tudott felkelni, hogy leteperje félnővérét, de amikor rá akart ugrani meglátta ő is a „szép” dolgot és inkább meggondolta magát.
A dörmögésszerű hangra mindhárom felnőtt megfordult és eltátotta a száját.10 mp.- ig nézték a feketeséget aztán végén megszólalt a zakós fazon: - Furcsa, de én még pár perce nem láttam ezt a…- Kicsit elgondolkozott, hogy szépen fogalmazza ezt a vészjósló látványt- felhőhadsereget!
- Én sem- mondta Veronica.- Hangja éles volt és tiszta. Mike nem vettett rá nagy ügyet. Persze ez elég gond…lesz.
- Mennyünk el innen, drágám!- Mondta idegesen Veronica.
- Ne máár több liter benzin árába és a sátor bérlése, mucikáám! 2 éve erre várunk és nehogy meg ijedjünk már egy kis vihartól! Majd elmúlik, hisz egy hétre jöttünk! - felelte rá magabiztosan a Mike. Veronica kicsit habozott de végül beleegyezett. De amikor csak újra megpillantotta a felhőket, mindig elbizonytalanodott teljesen, mert azok a felhők nem közönséges viharfelhők voltak ám, hanem a sötétség korszakának kezdete…

(folyt.köv)