Egy szekrény!
Felgumipókoznám az autó tetejére.
Vinném magammal mindenhová.
Csak akkor nyitnám ki,
ha egy felemelő pillanatban lubickolnék.
Eltenném télire a napsütést, a tengervizet,
a föveny érintését a talpam alatt,
a nevetést és kacagást,
de még a hűsítőkrém érintését is a leégett bőrömön.
Télen ledobnám a bakancsot a szekrény előtt.
Az ajtógombra akasztanám a téli kabátomat.
Beülnék a már odakészített székre,
behunynám a szemem és örömfürdőznék.
Az begyógyítana minden
fényszűkében született
mogorva, szürke sebet.
Télen mindenki magányos,
még ha nincs is egyedül.
Beülhetnél a szekrényembe
Te is...
