Embert teremtő istenek -3

3.

Egy hét múlva, a kozmikus térharmonizáló generátorral és a piramis építéséhez szükséges elemekkel megrakodva, lecserélt friss személyzettel indultak vissza a földre. Mikor megérkeztek, akkor Kukulkán rövid tanácskozásra hívta össze a földi, és az újonnan megérkezett személyzetet. Felvázolta a teendőket.

—A feladat embert próbáló kihívás elé állít bennünket. Úgy néz ki, hogy itt tartózkodásunk véglegessé válik. Tehát, a mi feladatunk kettős. Egyrészt megteremtjük az értelmes, gondolkodó, kreatív embert. Másrészt a legkorszerűbb technikával elősegítjük zavartalan elszaporodását a földön. Mellékesen pedig lassanként, csöpögtetve, egy bizonyos vezető kasztot kialakítva átadjuk nekik a tudást.— vezette elő a tervet Kukulkán. Többen nemtetszésüket nyilvánították.

—Mi lesz akkor, ha, a tudással visszaélve, egyszerűen eltesznek mindenikünket az útból?
—Mi lenne?—vetette közbe Kukulkán—akkor az történik, hogy ránk, már nem lesz szüksége az emberiségnek és más feladattal bíz meg minket a Mennyei Atya. A feladatok nem fogynak el, inkább szaporodnak. Ne, feledjétek el, hogy mi, örökéletű Avatárok, félistenek vagyunk.
—Igazad van testvérem— reagálta le Rúfusz— reánk még évezredekig, ha, nem az idők végezetéig szüksége lesz a föld lakosságának.
—Márcsak azért is—fűzte tovább a szót Zanza Mukli — mert, ha itt végeztünk, akkor a többi földrészeken is meg kell alkotnunk az értelmes embert.
—A föld kiterjedése és életlehetőse végtelen—folytatta Kukulkán. — Valóban, amint végeztünk Egyiptom társadalmának a kinevelésével, államuk megalapításával, a tudásnak, a vezetőrétegnek való átadásával, máris tovább toljuk a biciklit Ázsiába, vagy Amerikába. De ez még messze van. Most verítékes munka áll előttünk: az értelmes, gondolkodó ember megteremtése. Munkára fel!—fejezte be az eligazítást Kukulkán.

A munka tovább folytatódott. A bázisra telepített csoport kettévált. Az első csoport, az ember klónozásával foglalkozó projekt megvalósításán dolgozott, míg az újonnan jöttek az energia ellátás megvalósításnak feszültek neki. Pu Cong Cönpa stábjával felderítő körutat tett a kontinensen. Egy hét múlva megtalálták a megfelelő helyszínt. Észak Afrikának a Nílus deltájában elhelyezkedő sivatagos területét. A szakkarai fennsíkot.

A delta körül buja zöldövezetre leltek, ami biztosítani fogja a leendő lakosság élelmiszer ellátását. A sivatagban, pedig zavartalanul működhet a nagy Piramis. A helyszínen betájolták és kimérték az alapokat. A radarok jelezték, hogy 270 méternél kezdődik a mészkő talpazat, amely 800 méter vastag. Alatta hatalmas édesvizet tartalmazó tó terül el. Ez a legideálisabb egy erőmű építésére. Mész is van, homok is van, víz is van. Kell ennél több? Nem.

Kész tervvel indultak Vissza a bázisra. Kukulkán azonnal fogadta a stábot.
— Nos, uraim, mi a helyzet?
— A helyzet teljesen világos — kezdte Pucong, majd így folytatta —, jövő héten elkezdjük a munkálatokat. Röviden vázolva. Az alapokat kijelöltük, betájoltuk. Óriás markológépeinkkel kimélyítjük a gépházak, és a mőbiusz generátor gépházának helységeit. A kitermelt homokkal, mészkőzúzalékkal, mésszel kizsaluzzuk a piramis kváderköveit. Anti gravitációval felépítjük a már elkészült gépház és erőmű fölé a piramist. Aztán elektrikusaink felhelyezik a piramis csúcsát alkotó, aranylemezekkel burkolt rádió relé adó-vevő készüléket, mellyel biztosijuk a Zétával való összeköttetést.

—Rendben, akkor rajta!—adta ki az utasítást Kukulkán, majd Zanza Muklihoz fordult.
—Hogy állunk az expedícióval?
—Fogadó készek vagyunk. Jöhet a szállítmány!
—Hogy áll a műveleti munka? — minden rendben. Indulásra kész az expedíció—jelentette Kinich Achau. Kukulkán megnyugodva vette tudomásul és megadta az engedélyt az emberszabású majmok befogására.

Innentől kezdve minden ment simán, olajozottan. Az expedíció, légpárnás gyorsmozgású személyszállító járműveivel elindult az afrikai őserdők felé. A jelzett helyen, számítások szerint egy 32 személyből álló majomember élt. Ezt a csoportot kellett befogni és a bázisra szállítani.

Pu Cong Cönpa pedig embereivel és teherszállító járműveivel, munkagépeivel elindult a kijelölt terepre, megkezdeni a piramisépítés munkálatait.

Pu Cong emberei profi módon tették a dolgukat. Miután felállították lakó és kiszolgáló barakkjaikat elkezdődhetett a munka. A betájolt, és kimért piramis helyén hatalmas gépeikkel elkezdték kitermelni a talajt, majd a mészkövet. Amint a megfelelő mélységben kialakították az üzem helyét, elkezdődhetett a zsaluzás. Míg ők a talaj kitermelésével voltak elfoglalva addig a műszaki alakulat felállította és beüzemelte a betonkeverőt.

Amint végeztek a mélyépítészeti előkészületekkel elkezdődhetett a zsaluzás. Gyorsan haladtak a munkákkal. Az éjjel-nappal működő betonkeverők ontották a friss betont. Három hét múlva álltak a pince falai és három szinten elhelyezkedő helységei. Megkezdődhetett a gépházban a Mőbiusz generátor beszerelése. Miután a mélyépítési munkálatokkal és a gépek beüzemelésével végeztek, azonnal rátértek a felépítmény készítésére,

Külön blokk készítő üzemet hoztak létre a kitermelt kűzúzalék, homok és mészkő feldolgozásával készülő kváderkövek gyártására. A hatalmas kváderkövek megszámolhatatlan mennyiségben sorakoztak a terepen, arra várva, hogy elékeződjék a felépítmény összerakása. Előtte azonban, még meg kellett építeni a királykamraként tévesen elnevezett vezérlő helységet! Innen irányították a lenti, áramtermelő gépezetet, és a csúcsenergiának a kicsatolásával működő kommunikációs rendszert. A munkálatok fél évig is elhúzódtak, mire megkezdődhetett a külső felépítmény: a piramis alakú szarkofág beemelése és összeillesztése.

Kukulkán Itzamának jelentette a készenléti állapotot és segítséget kért a kváderkövek beemelésére. Hamarosan útnak indult a másik 12 űrkompból álló szerelvény a Zétára. Magával vitte a személyzet másik részét, hogy friss erőkkel cserélje fel őket.

Eközben a másik vonalon, az expedíció is készen állt a feladat végrehajtására. A terv szerint két, légpárnás gyorsan mozgó járművel indulnak. A nagyobbik lesz a befogott emberállatok-homoerektusok- szállítóeszköze, míg a kisebb az expedíció tagjait és eszközeit szállítja. A terv az volt, hogy a járműről indítható, hálókilövő szerkezetekkel ejtsék foglyul a célszemélyeket. Semmit sem bíztak a véletlenre.

Kukulkán utolsó eligazítását tartotta az expeditőröknek.
—Mindenre gondoltatok, minden rendben lesz?
—Igen, nagyuram, minden elő van készítve.
—Hogyan akarjátok elfogni a célszemélyeket?
—Hálóval levadásszuk őket.
—Mi lesz akkor, ha megriadva szerte-szét szaladnak?
—Erre is gondoltunk uram! Kéjgázzal a művelet előtt elkábítjuk őket. Így már könnyű lesz a hálóval foglyul ejteni mindet.
—Megadom az engedélyt a műveletre.—fordult Kinich Achau-hoz és biccentett. Ezzel végetért az utolsó eligazítás.

4.

Az expedíció.

A két légpárnás terepjáróval nyolc ember indult a nagy kalandra. Amint elhagyták a sivatagot és elérték a szavannát, hatalmas bivaly és gazellacsordák állták útjukat. Kíváncsian és ellenségesen, falanxba tömörülve, mintegy támadásra készülve a földet kapálva patáikkal vészjóslóan fújtattak a vezérbikák. Az antilopok a falanx mögé húzódva ideges, mintegy menekülésre készen várakoztak.

Ha, nem akartak áttörve, kárt tenni a csordában akkor meg kellett kerülni őket. Így is tettek. Amint elkerülték a csordát a cserjésben már apróbb vadakkal találkoztak. Gyöngytyúkok, kazuárok, és varacskos disznók kóboroltak szerteszét ebben az elvadult földi paradicsomban. Elérve a célkörzetet, a fák áthatolhatatlan sűrűsége miatt kiszálltak a gépkocsikból. A négytagú felderítőjárőr, lézerfegyvereiket minden eshetőségre készen magukhoz véve, elindult megkeresni az embermajmok csoportját.

Amint egyre beljebb hatoltak az esőerdőben, a hírt továbbadó, vadriasztó, veszélyt sejtető bőgőmajmok, hangos bőgéssel ugrálva egyik fáról a másikra jó ötven-száz méterrel előttük haladva riasztották az erdőt. Nem akarták őket kéjgázzal elnémítani, mert az kellett a feladat elvégzéséhez. Az élen haladó Csöcsöröge halkan figyelmeztette társait, hogy látja a majomembereket. Maradjanak csendben! Nem kellett soká várni egy tisztáson, primitív kunyhószerűség, és a folyton égő tűz körül kuporgott a kis közösség összes tagja.

—Mit látsz— kérdezték társai.—Hat, nyolc, kisebb-nagyobb gyereket, és körülbelül húsz felnőtt egyedet.
—Leadom a jelzést a többieknek, hogy zárkózzanak fel és gyalogmenetben közelítsük meg a célszemélyeket! Kézi indítással kell kilőnünk a hálókat rájuk! —javasolta Csöcsöröge. Így is tettek. Rádiótelefonon megbeszélték a helyzetet és a stratégiát is egyeztették. Amint beérkeztek a vadbefogók azonnal akcióba kezdtek. Ki kellett használniuk a csoport megdöbbenését. A meglepetés erejével kellett az akciót végrehajtaniuk. Amint látás közelbe értek, óvatosan elkezdték becserkészni őket, majd jó harminc méterről kilőtték a bódító kéjgázpatronokat. A majomemberek hamarosan elkábultak.

Ahogy öt-hat méterre voltak kilőtték a hálókat és foglyul ejtették a csapatot. Odaszaladtak és megpróbálták petrencés rudakra felkötözve szállítás kész állapotba hozni őket, hogy megtegyék a járművekig vezető hatszáz méternyi utat a zsákmánnyal. Ekkor elsötétült az ég és eszeveszett vijjogással egy bőgőmajom csapat zúdult rájuk a fák koronái közül.

Erre nem számítottak Hála azonban Kinich Achau mindenre kiterjedő figyelmének leakaszthatták öveikről a hangágyúkat, melyekkel a támadókat eszeveszett menekülésre késztették. Megmenekültek. Hogy meglepetés többé ne érje őket, elől is és hátul is, két-két ember biztosította az expeditőröket Mire nagynehezen kiverekedték magukat a járművekhez, már Kinich Achau és segédtisztje frekvencia ágyúikkal próbálta a rájuk támadó bölénycsordát visszanyomni

Éppen csak bedobálták a hálókban összefogdosott embermajmokat, majd beugrálva a járművekkel menekülőre fogták a dolgot. A szavannán átverekedve magukat, végre elérték a kihalt sivatagot. Itt megálltak egy rövid műszaki pihenőre. Míg Kinich Achau rádión jelentette Kukulkánnak a sikeres akciót, addig némi üdítővel és méregerős hazai, echte Zéta Retikulumi pálinkával erősítették meg az önbizalmukat. Rájuk is fért. Némelyikőjüknek még most is remegett a lába az átélt izgalmaktól.

Félórai pihenés után elindultak a bázisra, hogy még sötétedés előtt odaérjenek. Mikor feltűntek, akkora már az egész személyzet és a vezetők a bázis előtt tolongva várták őket. Kíváncsian állták körül a lenyitott oldalú szállító járművet. Izmos karok ragadták meg a hálóba fogott majomembereket és vitték az elkülönítőbe a csoportot. Éppen hogy elhelyezték őket a ketrecekben máris elkezdtek magukhoz térni kábulatukból. Eszeveszett dörömbölésbe és makogásba kezdtek. Amint észlelték, hogy senki sem hiányzik a családból középre vonulva összebújtak és várták, hogy mi fog történni velük.