Eltévedve (epilógus)

Így folytatták útjukat, közben mindketten azt találgatták, hogy vajon mire gondolhat a másik.
Néhány perc múlva odaértek a kocsikhoz. Cecile autójának motorháztetője már nem volt nyitva, és az összes ajtó csukva volt.
Jack, mondd el neki, míg még nem túl késő! Bár már most késő, de talán még nincs minden veszve!
Tovább folytatta a belső rágódást, amíg egyszer csak meg nem pördült. Cecile először megijedt, és hátrálni kezdett, de Jack felemelte a kezét, majd beszélni kezdett.
- Figyelj, Cecile! Az előbb nem voltam teljesen őszinte hozzád, amit nagyon sajnálok, és miután ezt elmondtam neked, valószínűleg az eddigi rossz véleményed egy egész hegynyit fog zuhanni velem kapcsolatban, de próbáld megérteni a helyzetem. Az a rész, hogy veled álmodtam, meg az egész, amit mondtam az elején, igaz! Tegnap éjszaka úgy döntöttem, hogy ma reggel kijövök ide, és segítek neked! Magammal rángattam Mysot, a legjobb barátomat, és valami miatt a kurva pisztolyomat is elhoztam. – Ekkor már szinte kiabált, és Cecile még egy lépést hátrált. – És mit tettem? Lelőttem! Nem tudom, hogy, mikor, de lelőttem! Persze véletlenül történhetett, mert én nem lennék képes ilyesmire, de mégis megtörtént. Azután elloptam a telefonod, meg a kulcsod, de hogy miért, azt nem igazán tudom. Igazság szerint féltem a következményektől, és a… a… - hangja itt elcsuklott, és szemei könnyesek lettek. Cecile csak állt, nézte a férfit, és közben nem tudta, hogy mit érezzen, sajnálatot, megértést, félelmet, vagy megkönnyebbülést. Ha jobban belegondolt, akkor mind a négyet érezte egyszerre.
Ekkor Jack sokkal halkabban szólalt meg: - Skizofrén lettem.
- Ez nem alakulhat ki csak úgy ok nélkül. – mondta a lány, és mintha valamiféle magyarázatot várt volna, elhallgatott. A férfi csak bámulta, amikor valami furcsa fény lobbant a szemében. Cecile hátrahőkölt, aztán látta, hogy tér vissza a férfi szemébe az az indulat, amit korábban is látott.

Jack tett egy lépést előre. A lány hátrált, és egy röpke pillanatig farkasszemet néztek egymással, aztán hirtelen jobbra fordulva rohanni kezdett. Az író is futásnak eredt.
Merre menjek? Úristen, merre menjek?
Próbálj meg visszafutni a kocsijához!
Mi a fenének?
Na vajon? Istenem, de hülye egy fapicsa vagy! Biztos ott a fegyver!
Cecile ekkor lassított a felismerés hatására, majd újból felgyorsított, és próbált visszakanyarodni az út felé. Közben megengedett magának egy pillantást hátra, de Jacket nem látta sehol, csak a lépteit, és a zihálását hallotta valahonnan nem túl messziről. Hiába turbózta fel az agyát, és vérét az adrenalin, kezdett fáradni, és tempója is csökkent. Hirtelen úgy érezte, nem fog elérni a kocsikhoz, amikor feltűnt neki, hogy saját lihegésén kívül semmit sem hall már. Nem állt meg ezen töprengeni, hanem folytatta az útját, egészen addig, amíg ma már vagy harmadjára meg nem pillantotta az autókat. Kizártnak tartotta, hogy Jack már visszaért volna, ezért minden óvatosságot mellőzve a terepjáróhoz futott.
És ha nincs nyitva?
Ez a gondolat akkor zavarta meg mikor ujjai már az ajtónyitóba kapaszkodtak, de nem dermedt meg, hanem felhúzta.
Nyitva volt.
Gyorsan beugrott, amikor egy kéz kulcsolódott a lábára. Cecile felsikoltott, és ösztönösen hátrarúgott, de nem sok eredményt ért el vele, amikor megpillantotta a pisztolyt.
Ott hevert az anyósülésen, és hívogatóan szépnek tetszett fekete külseje, a sötét pisztolycső. A lány pillanatnyi habozás után felkapta, és Jack felé fordította. A férfi megtorpant, és ekkor újra eltűnt szeméből az indulat, arcára pedig ugyanaz az értetlen kifejezés ült ki, mint nemrég.
Ijedten a pisztoly csövére nézett, majd fel Cecile arcába, aztán megint a pisztolyra.
- Mi a fészkes fene ütött beléd, ha? – a lány hangja hisztérikus volt, közben még mindig lihegett, és közel állt ahhoz, hogy meghúzza a ravaszt.
- Néhány hete volt egy kisebb balesetem. Semmi komoly nem történt, legalábbis akkor úgy tűnt, viszont a fejem elég keményen beütöttem. De mindegy ez most nem lényeg. Fogd a kulcsaimat – ezzel bedobta a lány mellé a slusszkulcsot – és indulj be a városba. Mellettem már nem vagy biztonságban, ebben igazad van. Ha beértél, majd küldj valakit értem, és nyugodtan szólhatsz a rendőröknek is. Így megfelel?
Cecile nem mondott semmit, csak felvette a kulcsokat, és óvatosan az indítóba helyezte, de nem vette le a szemét a férfiről. Az író becsapta az ajtót, és hátrébb lépett. Cecile elindította a járművet, és majdnem padlógázzal indult vissza, közben a tükörből figyelte, hogy nem követi e Jack, de néhány méter után már nyomát sem látta, és megkönnyebbülten felsóhajtott.

Egy hónappal később már alig emlékezett a történtekre, csupán néhány rossz álomban elevenedett meg újra, de mire reggel felébredt már rendszerint ezek is megfakultak.
Ma volt a nagy randi reggele. Már hetek óta megismerkedett egy fiúval, aki elég szimpatikus volt, de kissé félénk, és még csak most merte elhívni valahova, de Cecile nem bánta, mert bejöttek neki a kissé félénk fiúk. Álmosan kisétált a konyhába, elővett két szelet kenyeret majd a pirítóba tette. A reggeli újság most is ott hevert a szőnyegen, és egy lassú mozdulattal sikerült csak felvennie. Visszament a konyhába, megkente a pirítósát, és rágcsálni kezdte, közben szétterítette az újságot, amikor a harmadik oldalon valami felkeltette a figyelmét.

„ Még mindig nem találják a népszerű írót! Jack Douneld Craignek három hónapja veszett nyoma, amikor egy vadászbalesetben feltehetőleg véletlenül lelőtte Myeras Benedicet. A nyomozásban átkutatták az egész erdőt, viszont a keresést nehezítette a folyamatos köd, de végül sikerült rábukkanni az autójára, nem messze a 19-es úttól. Ha valaki tud valamit az íróról, vagy valamivel segíteni tudja a nyomozást, mihamarabb értesítse a rendőrséget a 911-es számon, de legyenek óvatosak, mert fennáll az esetleges elmeháborodás veszélye. A nyomozás vezetője, Peter Ford nem tartja kizártnak, hogy az író önszántából tűnt el, vagy talán öngyilkos lett.”

Cecile döbbenetében még rágni is elfelejtett. Szemei a három hónapon ugráltak, és rengetegszer elolvasta. Hirtelen felelevenedtek benne az események, és Jack arca. Ez hihetetlen. Megborzongott, majd lerázta magáról a kellemetlen érzést, és gondolatai visszatértek a ma esti randihoz. Szórakozottan félredobta az újságot, és elindult, hogy fölvegyen valamit.


A telefon olyan hangot adott ki, mint egy második világháborús légvédelmi sziréna. Persze ez képtelen hasonlat volt, de Jacknek ebben a pillanatban nem jutott egyéb az eszébe. Odament és fölvette.
- Halló, Jacky fiú? – szólt bele egy vidám hang a kagylóba.
- Igen Mys, mit akarsz?
- Nos, van egy nem túl rossz hírem. A Bendet elfogadta a novelládat! Érted, megjelentetik az újságban! Ja, majd elfejeltettem, ötezer dollárt fizetnek érte! – úgy hagyta abba a beszédet, hogy érezni lehetett, óriási vigyorra húzódik a szája.
- Ez komoly? Légyszi ne szivass most, mert…
- Igen, komoly. Bocs, hogy a kiadóval nem jött össze, amit a múltkor mondtam, de látod mi mindenre jó az öreg Mys? Találtam helyette egy újságot.
- Ez biztos? Tetszett neki az Eltévedve?
- Hát, ha hajlandóak fizetni neked ötezer dollárt érte, akkor szerintem utálták. – Jack elmosolyodott. Sőt, a mosoly talán túl enyhe kifejezés, hiszen vigyorgott, mint egy áruházi bohóc, és nem bírta összehúzni a száját.
- Ott vagy még Jacky fiú? – kérdezte nevetve Mys, és Jack csak bólogatott, amikor eszébe jutott, hogy azt nem láthatja a barátja. – Igen. Ez tényleg nem túl rossz hír. Köszönöm!
- Á semmiség, de az a húsz százalék sem rossz, amiben megegyeztünk.
- Persze, persze! Haver! Nagy vagy! – Azzal elbúcsúztak, egymástól.
Jack néhány percig csak állt a telefon mellett, és a naiv álmodozók tekintetével elképzelte, hogy mi minden történhet ezután. Aztán, mikor már sikerült eltüntetnie azt az idióta vigyort, elindult a fürdőszobába, és jókedvűen készült az esti randira…