Elfeledett múlt

Átok volt e, vagy csak az ember gyarlósága, de hát én nem bántottam senkit, s sose voltam gyáva. Árva gyermeket sem néztem ki a sorból, bárki elesett, felemeltem a porból. A kérdés mégis ott lakott a lelkemben: Istenem, miért nem hittél én bennem? Sok- sok éven át, küzdöttem. Ki ellen, azt magam sem tudom, hiszen honnan tudhatnám? Talán, az élettel, vagy saját magammal. Balgának, és talán bolondnak gondoltok, ti, kik nem tudjátok mi az a bűnhődés ártatlanul. Jónak lenni, vagy rosszat tenni ugyanaz? Nem, s mégis vígan él a gonosz, a rossz, közben a sárban úszik ki tett valamit a jóért, mert szeretni mert. Boldogtalan voltam, mert isten jónak teremtett. A rossz fegyverét, ha ide is nyomta kezembe, én minél messzebbre dobtam, annál inkább éreztem, hogy tettem valamit, valami jót. Egy golyó a fegyverből, egy szúrás a késsel, egy szívedig hatoló mondat, melytől összedől a világod, mind- mind ugyanaz. Bárhogy is mondjuk, a szív így is, úgy is megszakad. S amennyi összetört szívet láttam, a világ szinte kihalt volna, ha minden szívet éles lőszer szakított volna szét. Nem voltam különb egyiktől sem. Legalábbis azt hittem. Ürességet éreztem éppúgy, ahogyan a legtöbb boldogtalan, de volt egy ember, akibe beleláttam. Egy aprócska fény rejtőzött még a szívében. Elvarázsolt, amint ránéztem és olyat éreztem, amit még boldogtalan nem érzett egyhangú élete során. Könyörgően nézett szemembe egy Isteni ajándékért esedezve, ami mindenkinek a vágya, s érezte, hogy nálam megtalálja. Gyöngéden csúsztattam végig karján a kezemet, egészen a hátáig, hogy ölelésemmel megmentsem sötét kis életét. Tévedtem, mikor azt hittem megmenthetem, mert ő mentett meg engem és velem együtt az összes boldogtalant, ki látta, hogy eldobhatja a múltát, mert a virág mi elhervadt, a boldogság virága, nem halt ki teljesen, és soha nem is halhat ki, hiszen ő lesz, a napsugár mi élteti, s fölszárítja könnyeinket.  Nem hiába hunyt ki élete a megmentőnek, szíve a föld mélyéről is táplálja a miénket. S elátkozott múltunkat elfújta a szél, mert hitt még köztünk valaki, kiben örökké ég a fény.