Éjfekete csend

„Itt a kemény Harc, sápadt Félsz és torzfejü Inség,
Éktelen arcu Harag és a Halál fenyeget.”

Csend van. Éjfekete csend.
Ilyenkor, mint egy paplan alatt elhalkul a nevetés.
A gonosz jelenlétét megérzi a Föld összes teremtménye, a fény elhalványul, a gonosz diadalmasan tör elő a sötétből.
Mi tehetünk róla, hogy itt van közöttünk.
Lehet, hogy elmész egyszerre mellette.
Minden nap halnak meg emberek.
De ha valakit fékezhetetlen gyűlölete sarkall e tettre, rettegés uralkodik el a Földön.
Mert mindenki tudja, hogy a gyilkosba maga a sátán fészkelte be magát.
Ő lépked most itt.
Nincs senki az utcán.
Az emberek félnek.
Talán értük jött?

Kopp-kopp kopog a magas sarkú cipő.
Érezni a halált a levegőben.
Igen- gondolta a nő, - ma valaki meg fog halni.
Az égre nézett, amit a nap sugarai vérvörösre festettek.
A sátán benyúlt a nő mellébe és jéghideg kezével megszorította a szívét.
Meggyorsította a lépteit.
A feneketlen fortyogó katlan kész befogadni új áldozatát.
Hát itt volnánk.
Vigyorgó mosolyra rándult a szája.
Belépett az ódon épületbe.
6-os szoba.
Ajtó.
Itt van valahol.
Érzi.
Hangok.
Nevetés.
De elhal, mintegy válaszul a lépésekre, amik szinte hasítják a csendet.
Remegő hang: Ki az?
A sátán.
- Michael. -szólalt meg a nő.
- Johanna?

Megjelent a színen.
Mögötte egy lány dugja ki a fejét a szobából, üde mint egy balzsamos nyári este.
- Kérlek menj el.
A nő gunyorosan mosolyog.
- Mindjárt, de előbb van egy kis elintéznivalóm. - válaszolja mélyen kongó hangon.
A férfi tekintete elsötétül, megérti.
- Josephine menj be. -utasítja a lányt.
- De Michael..
- Most azonnal!!! - ordítja

A lány azonban nem riad meg, és nem hátrál, a férfi igyekszik betuszkolni a szobába, de ő hevesen tiltakozik.
Kattanás.
Hátranéznek, egy fegyver csöve szegeződik rájuk.
Mint néma szobrok állnak, Johanna tekintete elveszik a semmibe.
Michael nem szól semmit, tudja nincs esélye. Csak őt ne bántsa! Csak őt ne!
A lány előrelép.
Johanna arra fordítja fejét, de a fegyverrel még mindig rájuk céloz.
Josephine mélyen belenéz az élettelen szemekbe.
Nem, mégsem élettelenek - gondolja.
Gyűlölettől izzók.
Hogy történhetett ez?

Milyen erő, milyen mértékű kétségbeesés, bánat és fájdalom teheti ezt egy érző emberi lénnyel?
Minden érzelem kiszáll belőle, helyébe az üres porhüvelybe féltékenység, düh és gyűlölet költözik.
A sátán testesül meg így.
De semmilyen erő nem szállhat szembe az emberi lélekkel. Olyan erő, hatalom a gonoszokkal szemben, amit nem lehet megtörni, igába hajtani. Hiába töröd össze a teste, a lélek nem lesz a tiéd.
Elrepül, mint egy kalitkájából szabaduló madár.
Ebben a nőben is ott van a koszréteg alatt a fénylő gyémánt, csak le kell kaparni.
És mi lesz ha én is elvezek ezekben a sötét szemekben?
Nem…én nem veszhetek el, míg megvan a lámpásom, ami mindig visszavezet.
A szerelem az én mécsesem.

De ő vajon elveszett?
Hisz ő is szeretett egykoron!
Azt nem lehet elfeledni, még nem késő neki.
Megmenthetem!
MEGMENTEM!
Johanna a világos kék szempárt nézte.
Mi van az ő szemében?
Fény.
És az enyémben? - tette fel a kérdést magának.
Mintha valami bilincsbe verte volna.
Hogy tudna szabadulni?
Sehogy, sehogy túl nagy ez az erő. Túl erős.

Ó, de ha azokba a szemekbe néz!
Azok azt mondják, hogy próbálja meg, soha ne adja fel.
Megremegett a kezében a fegyver.
Mosolyog a lány.
Mért mosolyog?
Hisz előbb megakartam ölni.
És most?
Már nem akarom.
Mi van a mosolyában?
Mi teszi ezt velem?
Olyan jó érzés.

Valami kiszabadított, mintha eddig egy súlyt cipeltem, amit most valaki levett a vállamról.
De mi ez?
Mi szabadított ki?
Nézte a szép szemeket.
Mostmár ő is mosolygott.
Tudom-gondolta.
Tudom-ujjongott belül.
Hisz a kulcs mindvégig itt volt előttem!

Célzott a fegyverrel. És meghúzta a ravaszt.
Johanna holtan hanyatlotta földen.
De ez csalóka ám.
Ő maga nem halt meg.
A sátán dühösen visszatért a mélybe.
Már nem tehetett semmit. A lélek kiszabadult és fehér galambként felröppent.

Napló. 1999.09.17:
Foglalkoztam sokat ezzel az esettel.
Kedves tanárom azt mondta, hogy egyszerű ügy.
A nőt megcsalták, ezt meg akarta bosszulni, de a végén megzavarodott, és főbe lőtte magát.
Én csak legyintettem erre.
Inkább utánajártam rendesen.
Elutaztam a kisvárosba, és megkérdeztem a lakosokat.
Szerintük maga a sátán járt náluk azon az éjszakán.
Ez mindenestre hihetőbb magyarázat, mint amit tanárom volt olyan kedves és megosztott velem.