Egy katona története

A nevem Gabriel Mithcell.Régen légideszantos voltam 4. hadtest 9. zászlóalj 3 alakulat mesterlövésze voltam. Ha ma vagy tegnap vagy, az előtt elhibáztam volna, most nem lennék, itt hogy elmeséljem. Igazándiból nem tudom, hogy hol vagyok hogy egyáltalán melyik bolygón vagy melyik időben. Úgy történt az egész, hogy valahol a távol-kelet fölött repült a C-107-es csapatszállítónk. Már négy órája repültünk, amikor:

- JACKOBSON!

- IGEN URAM?

- HOL A NÁTHÁS FRANCBAN VAGYUNK?

- Nem tudom uram, az iránytű megbolondult, körbe pörög a csillagokat, meg nem látjuk a felhőktől lejjebb meg nem mehetünk, mert széttépne a légvédelem.

- Remek, lépjen kapcsolatba a főhadiszállással és kérje, hogy mérjenek be minket az adás alapján.

- Jelentem uram, hogy már próbáltam és nincs kapcsolat a főhadiszállással és senki mással se. Mintha ez az egy gép lenne kétezer mérföldön belül az egyetlen jármű. A radar, hőérzékelő, az éjjellátó, a vizuális kamera semmit se lát. Vakon repülünk, és még azt se vennénk észre, ha épp egy hegynek mennénk neki.

- Állati jó, és hogy találunk el így akárhova?

- Uram, talán egy kicsit le kellene állítani a motort és hallgatózni. Ha nem hallunk légvédelmi tüzet, akkor tíz fokban süllyedni kezdünk, amíg ki nem találunk ebből a rohadt felhőből. Aztán simán leszállunk a földön talán könnyebben, tájékozódunk.

- Jól van Jacobson, látom, nem csak azért van feje, hogy ne essen a nyakába az eső. Na gyerünk, lásson hozzá!

Leállították a motorokat és síri csend lett csak a levegő sivított a szárnyak körül

- Tíz fokos süllyedést megkezdeni!

Akkor el kezdtünk süllyedni, ahogy Jacobson megmondta. Szerencsémre én pont egy ablaknál ültem, úgyhogy szólhattam a többieknek, hogy mikor fogunk leszállni. Már fél perce süllyedtünk, amikor láttam, hogy kezd kitisztulni a kép. És akkor fel kellett volna lélegeznünk, de elszorult a torkunk. Pont ellenséges légtérben ereszkedünk a légvédelem tűzvonalának kellős közepébe. Legalábbis azt hittük. Igazándiból fogalmunk se volt, hogy barátságos tűz vagy ellenséges. Lényeg az, hogy nem teával fogadtak minket.
„Ezért még kapsz Jacobson, ha ezt túlélem” - gondolhatta a legtöbb bajtársam.
Azt is sokan sejtették, hogy nem mindenki megy haza innen. Jól gondolták. Amint kiértünk a felhőkből máris a légvédelmi zárótűzben találtuk magunkat.

- JACOBSON MAGA IDIÓTA! KI KELLENE VÁGNOM A GÉPBŐL AZ UTÁSZI ÉS NAVIGÁCIÓS DIPLOMÁJÁVAL EGYÜTT A ZÁRÓTŰZBE!



Az egyik lövedék telibe kapta a jobb belső motort úgy hogy „emelkedett tempóban süllyedtünk”. Ergo zuhantunk. Ó és szerencsére a kapitánynak nem kellet kivágni Jacobson-t mert a következő találat pont ott érte a gépet ahol ő ült. Még nagyobb szerencse hogy a navigátor külön fülkében van. Úgyhogy csak ő szakad atomjaira. Ekkor a kapitány parancsba adta, hogy azonnal ugorjunk ki és találkozzunk egy adott pontom, amit majd CROSS-COM-on megbeszélünk. Mindenki rendben kiugrott én voltam a hetedik.

Kiugrottam, és elkezdtem számolni. „Egy banánhéj, két banánhéj…” ugyanis amíg kimondom hogy banánhéj és egy számot az pont egy másodperc és tízig kell így számolni. Kinyitottam az ernyőm és csodával határos módon megúsztam a leszállást. Aztán nem kellet nagyon sietnem, mert a többiek csak később jelentkeztek. Hát hova a pokolba érkezünk az mindenkit érdekelt ugyanis, amint sikerült összegyűlnünk tapasztaltuk hogy valahol tényleg a pokolban lehetünk.

Az ég vörös volt, de ezt letudtuk annak, hogy a repülők felrobbantak és volt egy vulkán is a közelben. De ezen még ráértünk aggódni. Legalábbis azt hittük. Fáradtak voltunk, úgyhogy tábort vertünk és aludtunk egy keveset. Az őrszem Johannes közlegény volt. Arra ébredtünk, hogy lövéseket hallunk. Odarohanunk teljes felszerelésben, mert nem mertük levenni, és láttuk hogy valami elrohan és ott fekszik Johannes a torka elharapva és a teljes hasfala hiányzik belekkel együtt.

- FELCSER!

- Uram, a közlegény halott, semmit se tehetek érte, és ha itt vagyok, akkor én is hulla lennék.

- Hogy érti ezt?

- Uram, az összes szerv hiányzik és találtam egy harapásnyomot, ami arra utal, hogy annak a valaminek legalább ujjnyi fogai vannak és akkora állkapcsa, hogy egyben leharaphatja bármelyikünk fejét uram.

- És mi a búbánatos szent szar az maga szerint felcser?

- Uram, halvány fogalmam sincs uram. Még mielőtt bevonultam vadásztam uram, és ilyet eddig még sose láttam uram.

-KI LÁTOTT MÁR OLYAN ÁLLATOTT, AMINEK AKKORA A POFÁJA, HOGY EGYBEN LEHARAPJA AZ EMBER FEJÉT?

Síri csend honolt még a tücskök se ciripeltek.

-TIZEDES!
- Igen uram?

- A sátramba azonnal. A többieknek takarodó. Brown az új őrszem Allan-el.

- Mitchel tizedes, tudom hogy maga folyamatosan tanult eddig és ismeri a az állatvilágot. Mi a franc zabálta meg az egyik emberem?

- Uram, én eddigi életem során csak 2szer tapasztaltam ilyet.- mondtam.

- És mi volt a tettes?

- Uram, nem derült ki uram.

- Hogy érti?

- Uram, megtaláltuk a holttesteket belek és hasfal nélkül néhány nyommal azokat követve pedig általában egy bonyolult barlangrendszerbe jutottunk, amit nem tudtunk átkutatni megfelelően még húszan se. A másik esetnél pedig egy kétszáz méter magas függőleges sziklafalhoz jutottunk, amin nem tudtunk felmászni a helikopterek nem tudtad felszállni, mert túl erős volt a szél az ejtőernyős ráugrást meg nem mertük, mert körülötte borotvaéles sziklák voltak.

- Tehát azt állítja, tudja, hogy ez a valami létezik, de nem tudja bizonyítani?

- Uram igen uram.

- Rendben, holnap elindulunk nyugatnak, bizonyára Thai földön vagyunk, akkor, pedig nyugaton lesznek a bázisok.

- Uram ezzel van egy kis gond.

- Mi az?

- Csak annyi hogy nem tudjuk, merre van nyugat. Az iránytűk pörögnek amint látta.

- A fák északi részén moha nő, ami alapján meg tudjuk mondani, merre van nyugat.

- Uram a fákon nincs moha, ellenőriztem sötétedés előtt két órával uram.

- Akkor elindulunk, valamerre csak találunk kiutat ebből az erdőből. Most pedig aludjon még egy keveset katona.

Másnap reggelig semmi gond nem volt az őrszemek nem láttak vagy hallottak semmit. Egész nap meneteltünk teljes csöndben. Mindenki azon filózott hogy mi történt Johannessel. Estére nem értünk ki az erdőből, úgyhogy megint tábort vertünk. Most én és egy szerencsés társam, Kirkland voltunk az őrszemek. Miután mindenki lefeküdt láttam valami furát Kirkland mozgásában.

- Félsz Kirk?

- Ááá, nem Mitch, én rettegek! Láttad mi történt Johanhessel az őrségben. Még megtartanám a beleim.

- Amikor Brown meg Allan volt az őrszem akkor semmi se volt. Mi is ketten leszünk, az a valami meg jobban teszi, ha elő se jön többet, mert ketten pillanatok alatt lelőjük.

- Tényleg, Mitch, mindenki tudja, hogy te tudod, mi van itt. Mért nem mondod el?

- Azért mert bár láttam már ilyen halált, nem tudom mi tette. Valami nagyon gyors nagyon erős és nagyon nem hülye. Olyan kevés nyomot hagyott hogy akár azt is hihettem volna, hogy öngyilkosak lettek az áldozatai. Csak egy szőrcsomó az egyik kezében. És nem volt benne elég DNS az elemzéshez. Szóval én is csak azt tudom, amit te. Valami van itt és nem kávézni akar velünk.

- Hát remélem nem golyóálló.

- Ugyan mitől lenne? Ha golyóálló is mindegy, mert páncéltörő lövedékeink vannak még a pisztolyainkban is. Nincs gond, meglátjuk, lelőjük és éljük tovább az életünk.

- Na igen ez jogos, de azért még nem nyugodtam meg. Elvégre elég ügyes volt ahhoz, hogy észrevétlen odalopózzon Johanneshez.

- Hagyd abba a rinyálást és figyelj, hátha meghalljuk és lepuffantjuk végre.

- De hát nem hallok se…

- KUSS!

Síri csend honolt, de mégis hallottam valamit. Bekapcsoltam a hő keresőt, a vállamhoz emeltem a fegyverem, és óvatosan körülnéztem. Semmi. De mégis, ott volt egy hidegebb folt a fák lombjában. Elkezdtem rá szórni a golyókat és láttam, hogy a 30 töltényből legalább 25 talált. Aztán az a valami leesett a földre. A többiek felkeltek a lövés hangjára hiába használt mindenki hangtompítót. Odarohantunk és megnéztük a tetemet. A szörnynek nagy, erős felsőteste volt másfél méteres karokkal, körülbelül akkora volt, mint egy tízéves, az alsóteste, pedig gyakorlatilag a két hátsó lábából állt, de az is elég erős volt. A karok végén elég meggyőző karmok voltak, egyenként tíz centisek, gondolom, nem kell részleteznem mi célból. De az egész lényben az volt a legkülönösebb hogy nem volt se szeme se füle se orra. Csak három-három hasadás a nyakán, de nem seb volt mert az vérzett volna, és nem lett volna ilyen szimmetrikus. Az egész testét sötét szőrzet borította és kissé hosszúkás pofája volt. Könnyedén futhatott két lábon, vagy egyik ágról a másikra lenghetett.

- Ez meg mi a jó franc, Mitchell tizedes?

- Uram, egy hulla. Most már. Mielőtt kilőttem eléggé agilis volt. Az volt a szerencsénk hogy rálépett egy ágra, különben lehet, hogy a mi hullánkat találták volna meg.

- Jól van, szépen kilyuggatta. Maga szerint ez nyírta ki Johannest?
-Uram nem uram. Túl kicsi a pofája. Ami Johannest kinyírta annak legalább húsz centi széles volt a pofája. Ennek nincs tizenöt se.

- Tehát azt akarja mondani, hogy több ilyen vad is van?

- Uram, igen uram.

- Rendben, látom, nem ijed meg az árnyékától, de most leváltjuk. Megérdemli hogy pihenjen. Ramirez, és én leszünk az őrszemek.

Amíg a kapitány és Ramirez volt az őrszem megint nem történt semmi. Lassan kezdek rájönni a taktikájukra. Egyszer támadnak és lesz, ami lesz. Reggel kicsit nyugisabban indultunk ugyanis tudtuk hogy csak éjjel jönnek elő, hisz eddig még csak nyomokat se találtunk nappal. Ámde a kapitány kitalálta a tutit! A nappali menetelés után most éjjel is meneteltünk. Így egyszerre mindenki figyel. Azt mondta, hogy napfelkeltekor megállunk és átaludjuk a napot. És amikor éjjel meneteltünk, kb hajnali kettőkor ordítást hallunk. Mindenki a szokott módon rohan és látjuk, hogy legalább egy tucat olyan valami van a kapitány előtt mint amilyet megöltem. Csak ezek háromszor akkorák voltak. A kapitány nem mozdult és mindenki más se, a szörnyek is mozdulatlanul álltak két lábon. Mind a másik reakciójára vártunk. Ekkor előlépett az az ostoba felcser.

- Megöltétek egy társunkat. Miért?

- Szerinted értik, amit beszélsz? - kérdezte Kirk.

- Lehet.

Erre a legközelebb álló szörny elindult a felcser felé, aki majdnem beszart, annyira megijedt. A szörny közelhajolt hozzá, erre a felcser kinyújtotta a kezét. A szörny egy pillanatig várt aztán megfogta a kezet, és egyetlen mozdulattal letépte, ezután beleharapott a felcserbe és a feje a mellkasával együtt eltűnt a szörnyben, mindezt egy pillanat alatt. Csak úgy fröcskölt a vér, mindent beterített két méteres körzetben. Erre a többi szörny is támadásba lendült. Brown-ra ugrottak, aki elejtette a puskáját, ami kilyuggatta Allan-t. Több se kellet mindenki felemelte a fegyverét és szinte célzás nélkül szitává lyuggatott mindent, ami előtte volt. A szörnyekből nyolc meghalt, a többi elmenekült. Ezek közül a nyolc közül három az én kezem által halt meg.

És itt vagyunk a jelenben, már csak én, Kirk, Ramirez, és a Kapitány vagyunk életben a többiek meghaltak. Nem tudjuk, hogy azon a négyen kívül még vannak e szörnyek ebben a pokolban de, ha vannak, akkor nagyobb bajban vagyunk, mint amekkorából ki tudunk mászni. Összesen húsz tár van nálam egy félautomata mesterlövész puskához mindegyikben harminc golyó az összesen hatszáz. Kirknél csak tizenhat tár van, de ő nehézgéppuskával osztja ki a mocskokat, úgyhogy neki az sokáig elég. Ramireznél van tizenöt tár és ő könnyűgéppuskát visel, úgyhogy neki nagyon be kell osztani ami van. A kapitány egy rohamkarabélyt hord nála huszonkét tár van ötven golyó van táranként és egy lövés átvisz egy szörnyet. És az egyetlen fegyver, amin gránátvető van. Bitang mázlista. Most mindenki jobban érezné magát egy olyan rohamkarabéllyal. De ha mindenkinek karabélya lenne, akkor se hinném, hogy kijutunk élve. Most épp hajnalodik, úgyhogy végre alhatunk...

Másnap napnyugtakor kipattant mindenki szeme. Hát igen az ember megérzi a veszélyt, ha közeledik. Fel a felszerelést és indulás. A kapitány ment elöl és mi sekély ék alakzatban, követtük. Furcsa módon mellénk állt a szerencse és találtunk egy falut! EGY FALUT! Igaz hogy csak őslakosok voltak benne és harmincan voltak csak de EMBEREK!

- Na végre valami emberszerű.

- Gondoltuk hogy örülnek, majd ha megérkeznek.

- Be-beszélik a ny-nyelvet?

- Igen beszéljük.

- Hú bazd meg, elnézést egy kicsit hosszú volt az elmúl három nap. Meg tudják mondani, hogy mi az a valami, ami ilyen három méter nagy karmai vannak izmos, nincsenek se fülei, szemei, orra, csat három hasadás a nyakán, az egészet sötét szőr borítja, és emberre vadászik?- mondtam megkönnyebbülve.

- Magukat is megtámadták a Zyrseth-ek?

- A mik? - kérdeztük kórusban.

- Hosszú karú karmos lények nagyon gyorsak és erősek, a nyakukon van három-három hasadás és nincs fülük, szemük, orruk.

- Ja, azok. Igen megölték két emberem mi meg megöltünk kilencet ezekből a zsírtetűekből vagy mikből - mondta Kirkland.

- Ugye nem mondja komolyan, hogy megöltek akár egyet is?

- De komolyan mondom és nem egyet, hanem majdnem egy tucatot. Kilencet hogy pontosak legyünk - mondta a kapitány.

- Akkor van egy rossz hírem és van egy jó hírem. Melyiket mondjam előbb?- kérdezte az őslakos, akivel beszéltünk.

-A jóval - feleltük.

- Innen ötszáz méterre van egy katonai bázis, amiben ellátmánnyal, fegyverrel meg mindennel felszerelkezhetnek, ami kell. Egy terepjáró is van ott három gallon üzemanyaggal.

- És mi a rossz hír?

- Mivel megöltek egyet, addig nem nyugszanak, amíg maguk nem, öhm, kerülnek be a táplálékláncba.

- Mi van?

- Kirk, ezzel azt akarja mondani, hogy vagy odaérünk, a bázishoz sürgősen vagy megnézhetjük magunkat már, ha marad szemünk.

- Még maradhatnak az éjszakára, ha gondolják, a faluba még magukért se jönnek be, mivel minden teliholdkor áldozunk nekik, ezért egyik falubelit se támadták meg. Néha látjuk őket, felén fordítják a fejüket, aztán mennek tovább.

- Köszönjük és elfogadjuk. Hol alhatunk? Ha lehet, szeretnénk valami ennivalót is.

- Enni egy óra múlva ehetnek a lakomán, aztán abban a kunyhóban alhatnak.

- Köszönjük még egyszer.


Éjjel, ahogy ígérték nem történt semmi gond, a szörnyeket csak hallottuk, vagy legalábbis azt hittük, hogy halljuk őket. Egyikünk se tudott aludni, úgyhogy sétálgatást színlelve megbeszéltük hogy mi legyen. Annyira azért nem bíztunk ezekben, hogy nyíltan akár egy szót is váltsunk előttük.

- Kapitány, ez rohadtul nem kóser.

- Hogy érti ezt Kirkland?

- Uram belenézett a szemükbe egyszer is?

- Nem én.

- A szivárványhártyájuk körül van egy fekete kör. Ha egynél lett volna, azt mondanám csak a természet csodája de, ezeknél mind van. És furcsán összedolgoznak szavak nélkül is. Mintha látnák egymás gondolatait.

- Elég legyen. Egyelőre biztonságban vagyunk és van a közelben egy bázis is. Akár szövetséges is lehet, ha szerencsénk van. Végül is bárkinek örülnék, aki beszél angolul, és el tud vinni a legközelebbi városba.

- Annak én is.

- De éjjel hogy jutunk el a bázisig?

- Miből gondolja, hogy éjjel megyünk oda?

- Ja, jó, az eddigiek alapján is az lenne a logikus, ha nappal mennénk.

- Napkeltekor indulunk, hogy egész pontosak legyünk.

- Mostantól mindenki tegezzen, úgyse hinném, hogy kijutunk innen.

- De kapitány, azt mondták, hogy ötszáz méter a bázis.

- Ramirez ne légy ilyen naiv! Szerinted itt elhangzott egy igaz szó is? Mert én abban is kételkedem, hogy nem szúrnak le minket, amint elalszunk.

- Rendben akkor szerinted mit tegyünk Mitch?

- Kell valami térkép. Valami pontos.

- És ugyan honnan szerzel, készítesz egyet a sisakodból? –Egyszerre kiáltottunk fel-

-A SISAK!

- Persze a Cross-Com-on van GPS. Erre előbb is gondolhattunk volna.

- Mindegy most már Kirk, inkább mond meg, hol vagyunk.

- Uram meg hibásodhatott a GPS.

- Miért?

- Szerinte az északi szélesség 0 fok a keleti hosszúság 60.

- És?

- És ez az északi sarkkörön van.

- De ez egy dzsungel a szentségit.

- Én is tudom, de legalább megmagyarázná, hogy mért pörög az iránytű és miért nem nő moha a fákon.

- Na jó, akkor az északi sarkon vagyunk egy dzsungelben, mindjárt felébredek.

- Csak szeretnéd Kapitány.

- Te is hallod ezt?

-A FÖLDRE!

Ekkor legalább háromtucat nyílvessző fúródott a földbe, de szerencsére egyik sem talált mivel elvetődtünk. Most már tudtuk, hogy az őslakosok összejátszanak a szörnyekkel. Nem volt mese, megfordulni és ölni. Mindet le is lőttük, bár csak tizenketten voltak.

- Ezek túl kevesen vannak ennyi nyílvesszőhöz.

- Egyszerre három nyilat én is ki tudok lőni nem nagy trükk Kapitány.

- Igazán csodálatos…

- Mi olyan rohadt jó Ramirez?

- Itt vagyunk az isten háta közepén, a halál seggén is túl, valami nevenincs szörnyek akarnak minket széttépni, az egyetlen emberi falu szintén ránk vadászik, ráadásul a lőszer is fogy, ellátmány az egyetlen, ami még van elég. Szerinted melyik a legjobb Mitch?

- A lőszerfogyás. Kapitány?

- Szerintem is.

- Szerintem az, hogy fingunk sincs hol vagyunk

- Na jó, és most merre?

- Vissza a faluba.

- Meghibbantál, Mitch?

- Van jobb ötleted? Ha a dzsungelbe megyünk, akkor tuti megölnek, előbb-utóbb. Ha itt maradunk szintén meghalunk csak idő kérdése. Ha a faluba megyünk, megöljük a lakókat elvesszük az élelmet és átkutatjuk a falut, talán találunk valami járművet vagy lovaglásra alkalmas állatot.

- Na végre egy tervszerű ötlet.

- Akkor indulás.

Ahogy elterveztük, vissza is mentünk a faluba, ami elsőre túl csöndes volt.

- Ez nem tetszik.

- Nekem se. Mitch, Ramirez, sekély ék alakzat, Kirk mögöttem marad.

- Hol az őrség a kapuból?

- Kuss, Ramirez.

Lassan, kínzóan csiga-lassan haladtunk befelé, miközben a vállunknál volt a fegyver. A falu főtere, ami körül a házak álltak, üres volt.

- Túl nagy a csend.

- Ellenőrizni a kunyhókat, most.

Én benéztem az egyik kunyhóba, és visszakézből hánytam le a falat. Odabent halottak voltak, egymás hegyén-hátán. Illetve nem is hullák, hanem csak a darabjaik. Mivel a belső tér egy kicsit meg volt süllyesztve, szó szerint bokáig gázoltam a vérben.

- Mi az Mitch?

- (brögh)… Semmi, Kirk, csak ehhez gyenge a gyomrom…

- Akkor ne nézz be a többi kunyhóba. Ugyanezt találod mindenhol. Ja és valahol kiömlött egy kis víz, és a sárban találtunk egy nyomot. Tippelhetsz, hogy mi hagyta.

- Kösz… na húzzunk el mielőtt még visszajönnek.

Ekkor ordítást hallottunk majd gyors lövéseket.

- GYERÜNK, GYERÜNK!

Odarohantunk, ahonnan a lövéseket hallottuk.

- Mi történt itt Kapitány?

- Megláttam valamit és lőttem rá, de úgy éljek ez nem olyan rohadék volt.
- Na még valami, ami ki akar nyírni.

- Nyugi Ramirez, ezen már nem kéne kiakadnod.

- Ja igen, én kérek elnézést, Kirk.

- Na nézzük mit lőtt a Kapitány, aztán találjuk ki hogy mit csináljunk.
A tetem kb. húsz méterre volt, úgyhogy gyorsan odaértünk.

- Hát van hasonlóság és különbség is van.

- Mi a különbség, Mitch?

- Sose voltál sasszem, Ramirez, de azt kiszúrhatnád, hogy van egy heg véletlen pont a szeme és az orra helyén.

- BAZDMEG! ILYEN NINCS!

- Ne ordibálj Kirk, ide akarod csalni a többit is?

- Nézzétek, mi van a nyakában!

Odanéztünk és egy kisszemű lánc volt. Megnéztük, és egy dögcédula volt.

- E-e-ez Jo-Johannes d-dögcédulája?

- Igen kapitány.

- Tehát, akit kinyírnak azt igazándiból, nem nyírják ki, hanem maguk közé állítják. Okos.
- Kurva jó, ezeket kinyírhatjuk, de akit ők nyírnak ki, azt maguk közé állítják. Legalább valami kommunikáció működne.

- Nyugi Kirk, túléljük. Van is egy ötletem. Felmegyünk arra a hegyre és füstjelekkel SOS jelzést adunk le. Valaki csak látja és odamegy.

- Ettől félek én is Mitch, hogy valaki odamegy. Mi van akkor ha megint le akarnak majd nyilazni?

- Ramirez, ha megint valaki belénk köt, szimplán lelőjük. Ezen ne múljék, már az elnököt is lelőném csak jussunk ki innen. Ne fossál, nyugi.

- Te beszélsz, Mitch? Ki hányta körbe a fél falut néhány hullától?

- Jól van, elég lesz egymás savazásából. Mitch-nek igaza van, a hegyről könnyebben észrevesznek minket és mi is előbb kiszúrjuk őket ha nyílt terepen jönnek. Most pedig indulás.

- Bocs főnök, még egy húsz percet várhatnánk? Sürgősen használnom kéne egy budit, már ha van.

- Na jókor jön rád is. Na az nincs.

- Akkor várjatok itt.

Amíg vártunk Ramirez-re, sejtettük hogy nem jön vissza, addig kajáltunk. És milyen igazunk lett, ordítást hallunk, odarohanunk, és csodák csodájára egyedül leterítette Ramirez.. BAMM, BAMM.

- Minek kellet fejbe meg szíven lőni Kapitány?- kérdezte Ramirez.

- Hogy ne pattogjon úgy, mint Johannes.

- Ja, jó.

- Na ha végeztél, akkor indulás.

Szépen el is indultunk, egy pár óráig nem is volt gond. Aztán hirtelen megláttunk egy hatalmas rakétát a fák között.

- Ez meg mi a rák? - kérdezte Ramirez.

- Ez egy rakéta-kilövő állomás - mondta a kapitány.

- Mondanám, hogy „mi a fenét keres ez itt,” de már nem lepődök meg semmin.

- Várj csak, ez lehet a megoldás.

- Miről beszélsz, Kirk? - kérdeztem.

- Mitch, ez lehet a jegyünk hazáig. Egy rakéta-állomás stratégiailag szinte létfontosságú. Tuti találunk katonákat, akik segíthetnek nekünk kijutni innen, vagy ki akarnak nyírni de, akkor legalább tudjuk, hogy ellenséges területen vagyunk.

- Na jó, ez kivételesen jó gondolatmenet, de el kell rontanom a kedveteket.

- Ugyan hogy, kapitány?

- Ugyanis, ha ellenséges területen lennénk, már rég leszedett volna egy mesterlövész, ha baráti, akkor már indulna értünk a dzsip.

- Nem baj, attól még fontos, rádió vagy valami kommunikáció tuti van benne. Elvégre ez mégis csak egy rakéta, egy fegyver.

Úgyhogy elindultunk a rakéta állomás felé, jobb reményekkel teli. De ami ott várt minket, arra sosem tudtunk volna felkészülni.


(Folyt köv. , vagy ha valaki megelőz a folytatással!)