Ébredés

Az eget majdnem teljesen egyetlen felhőtömeg uralta. Először úgy tűnt, mint egy óriási kanapé, de ahogy egyre jobban megragadta a fantáziámat rájöttem, hogy olyan, mint a Rushmore - hegy, csak más, fel nem ismerhető arcokkal, mintha kiszakították volna a földből és most így úszna az égen.
- Mikolai, figyelsz te egyáltalán?!
- Igen tanárnő! - feleltem egy gyors lélegzetvétellel - Spirálfüzet, a képletek rendszeres gyakorlása, és vér.
- Tessék?
- Úgy éretem, tanárnőnek a vérében van a tanítás.
- Ne is álmodj arról, hogy...
- Nem tanárnő, - szakítottam félbe - eszembe se jutott.
Rendkívül idegesítő. Már majd’ két hete csak a vérre gondolok. Érzem fémes ízét a számban, ha csak el-lépek egy rég kiszáradt vérfolt fölött, vagy valakinek a közelemben frissen gyógyult vágása van.
Barna tanárnő dünnyögött valamit, hisz nagyon jól tudta, hogy tavalyi monológjából idéztem a hívószavakat. Barna tanárnő nevével ellentétben amúgy szőke, mint három másik, és negyedik éve tanít kémiára, úgyhogy tudja, hogy nem próbálnék hízelegni - egyszerűen nem jutott jobb az eszembe. Kíváncsi vagyok, mit gondolhat freudi elszólásomról.

***

Szóval, a vér...
Már jártam pszichológusnál is, aki miután elmondtam neki mi a bajom, fekete pacákat mutogatott, amik mind egy - egy vérfoltra emlékeztettek, egyet kivéve, ami feltűnően lepke-formájú volt. Vérrel rajzolt lepke. Persze ezt nem árultam el neki, hanem próbáltam valami hasonlót találni az elmémben. Ha ez nem sikerült, akkor is azt mondtam, hogy olajfolt.
A pszichológus megállapította, hogy vagy autóbolond vagyok, vagy aggaszt a környezetszennyezés. Ez után a viccet félretéve elmondta, hogy a problémám nem komoly, de elmagyarázni bonyolult lenne, és már egy hónap kezelés után... De én már éreztem, hogy nem tud segíteni.

***

A következő pillanatban már a folyosón voltam, és a WC felé tartottam, ahogy azt minden szünetben te-szem. Ahogy azonban fel eszméltem a monoton megszokás ködéből, hirtelen megtorpantam. Nem messze az ablaknál állt Drina - szokása szerint fekete ruhát viselt, nyakában három bőrszalagon egy sárkányt- és egy Nagymagyarországot ábrázoló medált, ezek mellett egy hematit követ hordott, ami az ezoterikus könyvek szerint a "férfias" testtájra hat. Megpillantott, és rögtön beszélgetni kezdtünk. Csak most tűnt fel, hogy az ő vére más, édesebb, lüktetőbb, és ezt seb nélkül is éreztem.

Aztán valahogy szóba került a vámpírizmus - talán az előző órája a denevérekről szólt, nem tudom már.
- De én nem lehetek! - szakadt ki belőlem a felismerés pár mondat után.
- De igen...
- Hisz, nappal van!
- Tévedsz. Nem úgy értem, - tette hozzá gyorsan - tényleg nappal van, de csak a Kérészéletűek hiszik, hogy éjjeli lények vagyunk. Egyedül a vadászat az, ami éjjelre esik.
- Ez még logikus is, hisz nappal feltűnőbb és veszélyesebb.
- Igen! - mondta árnyalatnyi büszkeséggel - Tudtam, hogy jó választás.
Csak ekkor jöttem rá, hogy miről is beszélgetünk, és tudatosult bennem mi a mondat jelentése.
- Igen, én vagyok a nemződ. - az érzések valószínűleg kiülhettek az arcomra.
- De nem is haraptál...
- Már nem így megy - mondta szokatlanul megfontoltan - a szabályok tiltják.
- A vámpírok ... tiltják?!
- Igen. Az ostoba tojásfejek - a tudósok amerikai gúnynevét használta - úgy gondolják, hogy túl kell lépnünk állati ösztöneinken. Pedig legszívesebben a hagyományos módon térítettelek volna meg.
- Gondolom, rájöttél, hogy én nem értek egyet velük. Épp ezért lettél az, ami vagyunk. Új "szektát" készülök alapítani, de erre Wolf alkalmatlan volt. - Gyere, kezdődik a német!

Keskeny tanár úr most is tökéletesen pontos volt. Mindig két perccel csengetés után érkezett. Soha sem kért jelentést, úgyhogy egyszerűen csak leültünk.
- Szóval - összegeztem - vámpírok vagyunk.
- Nem, még nem vagy. Előbb innod kell egy vámpír véréből.
Keskeny rám nézett és szólásra nyitotta a száját, de inkább tovább ment és másnak tette fel a kérdését. Amikor visszanéztem Drinára, hogy folytassuk, hirtelen az elmémbe hasított:
- Te,... irányítottad.
- Csak néhány gondolatot plántáltam az agyába.
- Értem... - hirtelen leesett, amit az előbb mondott - Szóval van kiút? - a remény ébredése a hangomon is érződött.
- A tested már pár héten belül ellenanyagot termel. Egy jó kis protein-kúrával gyorsíthatod is.
Rögtön eldöntöttem, hogy az óráim után bemegyek a testépítő boltba.
- A választás a tied. - Persze ő már tudta. Ahogy később mondta: "Nem kezdtem volna bele, ha nem vagyok biztos benned."
- Tehát Wolf egy szánalmas alak. Minden senkiházit megszívna gondolkodás nélkül. Te más vagy, Harcos jellem, és erre fizikailag is alkalmas vagy. Bár az izmaidat még kidolgozzuk majd.
- Religions- Gründer. - mondta suttogásunkhoz képest szinte fennhangon.
- felelősség teljes állás. - válaszolta cinikus félmosolyjal Herr Keskeny.
Láttam, ahogy Ladislas somolyogva jegyzi fel: Religions- Gründer = vallásalapító. Drina épp készült folytatni, de a hirtelen felsikító csöngő beléfojtotta a szót.

***

A következő óránk is együtt volt, Sarló tanárnővel. Nála mindig fegyelem volt. Mégis beszélgettünk, persze síri csendben, de Sarló mégse nézett bele a jegyzetünkbe, pedig mindig szokása, ha szerkesztünk. A hadvezér szerepéről beszéltünk, és a hatalomról. Egy halvány és burkolt célzás is előkerült, arról, hogy egy női vezető mi hasznát veszi egy hadvezérnek békeidőben.
Ez az óra is hirtelen elszállt, de még nem mentem haza. Telefonáltam, hogy későn érkezem, és átmentünk Drinához. Teljesen semleges dolgokról beszélgettünk, macskákról, barátokról és a logisztikáról, ami egy hadvezér egyik legfőbb tudománya.
Majd egyszer csak felállt, és a másik szobából hozott egy hosszú, fekete vászonba bugyolált tárgyat. Amikor kibontottam, egy gyönyörűen kidolgozott csatabárdot, és egy fekete motoros dzsekit tartottam a kezemben, aminek a hátán egy különös minta volt, a klán-címerünk.
- Idegenvezetést kapsz az éjszaka világában.
- Valahogy most nincs kedvem diszkóba menni.
- Látom humorodnál vagy. Na gyere!

***

Legnagyobb meglepetésemre tényleg egy diszkóhoz mentünk, de nem álltunk be az előtte sorjázó tömegbe, hanem egyenesen a mellette levő sikátor felé vettük az irányt. Én a bárdomat a lehető legkisebb feltűnéssel a vállamnak támasztva vittem. Drinámnál, egy keskeny hosszú-kard és egy SS tiszti- tőr volt, melyet az elmúlt évtizedekben elég gyakran használtak.
A sikátorban öt fiatal férfi dekkolt, és olcsó ukrán cigit szívtak. Amikor szóba elegyedtünk velük, csak annyit tudtunk meg, hogy itt töltik az időt.
Amikor azonban egy srác jött a főút felől, két lánnyal az oldalán - valószínűleg ingyen akartak a diszkóba bejutni -, igencsak megélénkültek.
Aznap két vámpírnak vágtam le a fejét, és egyet jobb vállától a bal csípőjéig metszettem ketté. A másik kettővel Drina végzett. Egyiknek a fejét vágta le, a másiknak szépen munkált tőrével vágta ki a szívét, mely egészen addig dobogott, amíg tőrével ki nem emelte a vámpír mellkasából.

Ezután visszatértünk a lakásba, ahol lepakoltunk, majd Drina hirtelen szembe állt velem és bal kezével lassan elhúzta vállig érő fekete haját, s fejét balra döntve kínálta fel nekem a nyakát.
Közelebb léptem hozzá, de ahelyett, hogy beléharaptam volna megcsókoltam, s közben finoman kioldottam az övét. A fölsőjét egyedül vette le, ezután az én ingem következett. Ezután ismét megcsókoltam, majd a kulcscsontjától indulva lassan végigcsókolgattam az oldalát, majd a csípője alatt ízleltem meg lüktetően édes vérét, ami erősen folyt a combi artériából harapásom nyomán, melynek hatására Drina kéjesen felnyögött.
Nem mentem haza azon az éjjelen.

Egy új kor hajnalán

A nő a földön feküdt, - Szőke haja, mely a válláig ért, most ziláltan terült szét a földön. Mellei feszesen domborodtak a fehér blúz alatt; szűk nadrágja, mely a combjaira simult, sejtelmesen kirajzolta ágyéka vonalát. – bajban volt. Három férfi támadt rá, akik fekete kabátot, és motoros sisakot viseltek.
Háromszög-alakban közelítettek, - ketten elöl, és egy hátul középen – és mind hosszúkardot tartottak. Az első kettő épp készült megragadni a nő kezeit, mikor vezetőjük sikolya félbe szakította őket. Amikor megfordultak, látták, hogy egy íves penge mered elő a férfi mellkasából, majd, egy hirtelen rúgás hatására, a test lecsúszott a bárd véres fejéről.
Az újonnan érkezett férfi haja barna volt, ahogy a körszakálla is. Fekete bőrdzsekit viselt, és kezében véres csatabárdot tartott, oldalán pedig egy SS tiszti tőr lógott.

Mind a két férfi azonnal rárontott. Bárdját a feje fölé tartotta balra döntve, így az első támadó vágása megcsúszott a kemény nyélen, és megakadt a bárd fejében. Jobbra fordult, ezzel kirántva támadója kezéből a kardot, ami pár méterrel arrébb ért földet, s egy magasan indított lapos vágással lenyeste a férfi fejét. A másik támadó ezt az időt kihasználva egy vágást indított a bárdos fickó felé, aminek erejét megfogta a fickó dzsekijébe varrott kevlar - betét, így csak felületi sebet ejtett a célponton. A fickó ezt kihasználva egy mélyről indított vágással kettészelte a támadóját, akinek kettészakadó belső szerveiből ömlött a vér.


A férfi odalépett a nőhöz, és felsegítette. A nő, amint felállt, hirtelen áthelyezte a testsúlyát bal jobb lábáról a balra.
- Szófia Sainhart, mutatkozott be a nő, és kezét megmentője felé nyújtotta.
A férfi megfogta a kézfogásra nyújtott kezet, majd megcsókolta azt, amitől a nő kissé elpirult.
- Vlad Mikolai, részemről a szerencse.
- Szóval maga nem csak gyógyítja, de meg is menti az embereket, Dr. Mikolai.
- Nem vagyok orvos. – Mondta a férfi kimérten, majd a sikátor másik vége felé fordult.
- Ő, sajnálom, ha megsértettem, nem - orvos ­­­- úr, de a törött lábamon nem tudok innen egyedül elmenni.
Vlad bocsánatkérőn nézett Szófiára, majd egy gyors, de gyengéd mozdulattal a karjaiba vette a nőt, és magindult vele a búvóhelye felé.
A nő nem tudta merre tartanak, de ez nem zavarta; természetfeletti nyugalommal simult a megmentője mellkasához.

***

A nő nem ellenkezett. Csak később jött rá, hogy a férfi nem szexuális indíttatásból közeledik a nyaka felé, mintha meg akarná csókolni, hogy azután elinduljon a nő testén lefelé.
Mire ráébredt, hogy nem egészen az történik, amire számított, már késő volt. A férfi harapása szörnyen fájdalmas volt, mégis mennyeibb minden csóknál, és kényeztetésnél.


- Hé doki! A neje már várja. – a testőr amilyen hirtelen megjelent, ugyanúgy el is tűnt.
Vlad belépett a szobába, melynek ajtaja előtt állt, és még egyszer utoljára ellenőrizte az alvó Szófia lábán levő sínt. Ez után magára kapta a fekete dzsekijét, és megindult a felé a szárny felé, amelyben a feleségével lakott.


Belépett az ajtón, és egy lépéssel kedvese mellett termett, szorosan átölelte annak csípőjét, és hosszú csókkal üdvözölte a nőt.

- Halom, behoztál egy szőkét. – szólt a nő szemrehányón. – Wolf a szállítmányainkat dézsmálja, te meg holmi nők megmentésével vagy elfoglalva.
- Egy fickóval találkoztam, akim sokat tud a magyarországi helyzetekről. Megtudtam, hogy Wolf máris összetűzésbe keveredett egy helyi klánnal, mai szintén kiszakadt a Tudósvezetők irányítása alól.
- Szóval tervezed, hogy utánamegyünk.
- Már elkezdtem intézkedni. A nő miatt, pedig nem kell aggódnod, még nem tudja, hogy nappal is életképes.
- Erős, éles eszű nő, - tette hozzá – a fájdalmat is jól bírja. A testőrgárdába fogom küldeni.
- Egész éjszaka róla fogunk beszélni – méltatlankodott Drina -, vagy végre szót ejthetünk másról is?
Vlad szorosan magához ölelte a nőt, majd egy hirtelen rántással az ágyhoz teremtette. A ruháiktól gyorsan megszabadultak.
Vlad gyengéden simogatta Drina combját, s közben az oldalát csókolgatta. Mikor elért a nő csípőjéhez, régi emlék hasított belé, de ahelyett, hogy azt a nőnek is felidézte volna, inkább folytatta, amit megkezdett, és elindult balra Drina csípőjétől.


A ló egy hajszállal gyorsabban vágtatott, mint ahogy az szürkületkor biztonságos, de Vlad még tökéletesen uralta a helyzetet. Óvatosan előhúzta csatabárdját a ló oldalán levő tokból, anélkül, hogy megsebezte volna az állatot.
Egy jobbról indított lapos vágással lenyeste az első támadó fejét. A következőnek húsz méterrel arrébb, az egész felsőteste elrepült. A többi három elmerült a harci-düh adrenalin-tengerében.
Mikor meglátta a rohanó alakot, kicsapta lábát a kengyelvasból, csípőjével bal fordulóra késztette a lovat, majd a forduló közepén bárdját szorosan markolva lefordult a ló jobb oldalán, és a homokon végiggördülve felállt. Visszapillantott pillantott lovára, aki a forduló befejezte után pontosan 150 méterrel mögötte állt meg. Kár, hogy meg kell szabadulnom tőle indulás előtt, gondolta.
Feje fölé emelte a bárdját, és szembe futó támadójára rontott, de mielőtt összecsaptak volna, hirtelen kitámasztott, majd oldalvást fordulva hagyta, hogy a támadó mellette fusson el, és mikor melléért, megtaszította a hátát, így amaz egyensúlyát vesztve hasra esett. Végignézett a „legyilkolt” bábukon, majd a feketeruhás nőre pillantott, aki elkezdett feltápászkodni.
- Mindig készülj a meglepetésekre! – nyújtotta ki jobb kezét a nő felé. – És hordj magaddal lőfegyvert, mert senki nem fog leugrani egy motorról a kedvedért.
A nő megfogta a segítő kezet, majd egy hirtelen mozdulattal maga mellé rántotta a férfit, s gyengén a torkához érintette a hosszúkard polyfoammal védett pengéjét.
- Te pedig ne bízz meg senkiben, főleg, ha fegyverrel tör rád.
- Nem lehet veszélyes, aki ilyen ormótlan csőhéjat húz a kardjára. – Válaszul Szófia hosszan, s forrón megcsókolta.
Vlad elhúzódott a nőtől, és egy szóval magához hívta lovát, majd egy pillanat alatt a nyeregben termett.
- Soha többé!
Egy pillanat múlva, a nő már csak a sebesen távolodó sziluettet látta a félhomályban.

***

Kivonatok Vlad Mikolai naplójából, melyet későbbi elmélkedések alapjául szánt. (Olifier - krónika 23. o.)

A költözés viszonylag egyszerű volt. Szereztünk, egy turista buszt, és felpakoltuk rá az összes felszerelést.
A határnál ugyan szívóztak velünk egy kicsit, de mivel minden papírunk érvényes volt, nem tudtak minket megakasztani.
A határ közelében találtunk egy elhagyott tanyát, így elég volt felújítanunk azt, és néhány hamis tulajdonjogi szerződést szerezni.
Szófia nagy segítségünkre volt a munkálatokban: tárgyalt a szállítókkal és a raktárakkal. Gyakran folytatott egész délutánokat felemésztő tárgyalásokat.

- Szóval, - összegezte a küldönc – maguk azért jöttek ebbe a reményteli országba, - hangja csöpögött a szarkazmustól – mert problémáik vannak Wolffal. – a válasz csak a két vezető sürgetően agresszív pillantása volt.
- Ez esetben klán-találkozót ajánlunk maguknak.

Kivonatok m. f. (Olifier - krónika 26. o.)

Hans Schultz vérbeli hadvezér volt. Egész életét harcosként élte le, aminek hossza 150 év körül lehetett. Egyaránt kedvelte a „régimódi” és a modern fegyverek használatát.
Klán-találkozó alatt, vértivornyát értett, amin a két klán fontosabb tagjai vettek részt. Shultz teljes fegyverzetben fogadott bennünket. Balján kétkezes kard lógott, jobbján pedig egy betárazott uzi. Én kedvenc bárdommal, és egy steyerrel érkeztem, amit egy bőrszíj segítségével keresztülvetettem a hátamon. Drinánál csak egy csatabárd volt, de számára bőven elég is volt.
A tárgyalás előtt letettük fegyvereinket az asztaltól pár az asztaltól pár méterre, majd megittuk vendéglátónkkal a pertut.
Ez után megkezdtük a tárgyalást a vadászterületekről, a fegyverszállítók sértetlenségéről, és zavartalan útvonaláról, és hasonló apró, de jelentős dolgokról, melyek írásba foglalása nélkül egy szövetség halvaszületett. Láttam, hogy Drinám kicsit unja magát, és időnként kósza pillantásokat vet a terem közepe felé, ahol már mindenki mocskos volt az artériás erekből spriccelő vértől.
- Menj csak, szórakozz – szóltam hozzá, az egyik ilyen pillantásakor – a többit már nélküled is meg tudjuk beszélni.
Drina hálás pillantást vetett rám, majd kimérten, de gyorsan bevette magát a tömegbe. A terem túlsó oldalán levő ketrecből választott magának egy izmos testű férfit, s behúzta azt a tömegbe. A kábult férfi a neki beadott drog hatására csak a tivornya hangulatát, és egy gyönyörű nő kitüntető törődését fogta fel, így meglehetős boldogsággal követte álmai(m) nőjét. Mikor megálltak, Drina hosszan megcsókolta a férfit, majd hirtelen szétharapta annak nyelvét, és a szájából itta a meleg vért.
- Ghanima*? – kérdezett rá Schultz Drinám szerepére.
- Non, shaihulud**. – Schultz rendkívül meglepődött a szó hallatán, de végül elkönyvelte egy megrögzött romantikus tréfáját.

m. f. (56. o.)

Nyolc év után tehát egyesültünk Schultz klánjával, s szép lassan renegátokból „a Rebellis - szövetséggé”, majd „Ellenkormánnyá” váltunk.
Mindez hosszú csatározások eredménye volt, a kormányba való beolvadás, azonban csak napok műveként zajlott le.
Így végül mindenki nyert. A tudósok formálisan „integrálták, és rehabilitálták” a rebellis elemeket, mi pedig kivívtuk céljaink nagy részének megvalósítását.
37 év távlatából visszatekintve, végül azt mondhatom, amit azon az első éjszakán – amit soha nem felejtek el – terveztünk, bőven felülmúltuk; de ennél is többet tettünk. Megőriztük az emberi nemet csordának lenni, ahelyett, hogy a tudósok az utolsó „egyedet” is spirituszba rakták volna, mint egy letűnt kor muzeális emlékét.


*lásd: Frank Herbert: Dűne – ghanima = harcban szerzett zsákmány, ereklye
**a fenti mű alapján átalakítva, istenség/istennő – ként értelmezve
Nyolc évvel hajnal előtt

Hazudtam neki. Valójában, féligazság volt. Tudtam, ha csak egy percre is levetem derűs álarcomat, velem maradt volna.
Tudtam, nem hisz nekem, de mindaddig képes volt meggyőzni magát, amíg én a látszatát tudtam kelteni, hogy nem fáj.
A felelés véget ért, mielőtt elkezdődhetett volna. Az emberiség ugyan nem került múzeumba, - eddig - de ez nem rajtunk múlott.
Drina és az új barátja egy együttest alapítottak, és úgy terjesztették a rebellis eszméket, míg egész Európában be nem tiltották a lemezeiket „sátánista nézeteik” miatt.
Én felvételiztem az egyetemre, és belgyógyász lettem. Immár 23 éve készítem disznóvérből a Bloody Maryt, és minden alkalommal iszom Wolf egészségére, hisz, ha benne egy hajszálnyi kurázsi is lett volna, én nem élhettem volna át, azt a gyönyörű negyed évet.


Mert Drina örökké él, egy mondvacsinált író szívében.