Dráma-játék egy családban

 
Tomi édesanyja egy rendkívül idegeskedő, folyamatosan stresszelős, és roppant szigorú asszony volt. Szinte se családja, se barátaik életében egyetlenszer sem látták szívből mosolyogni. Mindent tiltott – ami legalább is -, egy érdeklődő, és kíváncsi, tinédzserkora elején járó tizenegy éves srác számára felért a veszélyekkel, vagy az újabbnál újabb fantasztikusnak mondható kalandokkal. 
– Már pedig, ha a fene fenét eszik akkor se mész sehova! Megértetted?! Nézze meg az ember! Főzöm neked a drága borsófőzeléket, és akkor téged állandóan a barátod, meg a játékaitok izgatnak! Vedd tudomásul majd én eldöntöm, hogy kikkel barátkozhatsz! – sokszor előfordult, hogy amíg a törekvő, és kissé simliskedő apuka taxizott, vagy éppen legújabb vállalkozását szerette volna beindítani, addig felesége mindent elkövetett annak érdekében, hogyha egyszer már ő nem lehet boldog, és elégedett ebben az életben, akkor más se lehessen az. Mindezt fiával kezdte. 
A Siklós család hihetetlenül összetett volt akkoriban. Egyrészt az aktívan dolgozó apukának Tomi anyukájával ez volt a második sikertelen házassága, mert azt gondolta, hogy első feleségével sok mindenben nem érthettek egyet, míg a mostani, fiatalos, és szigorúbb felesége már életkor tekintetében is sokkalta temperamentumosabbnak, és tüzesebbnek mutatkozott rengeteg olyan fontos kérdésben, ami már önmagában is újabb puskaporos robbanásokkal fenyegette a család szent, és megingathatatlan békéjét. 
– Na, de anyuci! Te is tudod, hogy a Robinak súlyos autó balesete volt, és az anyukája engem kért meg, hogy vidítsam fel egy kicsit! Hiszen már jó régóta vagyunk haverok!
– Ja, hát az egész más! És ha Robi anyukája azt mondja, hogy a kedves fiáért ugorj a kútba te zokszó nélkül azt is megtennéd?! Nevetséges vagy édes fiam! Mikor nősz már fel végre! Vagy azt hiszed, hogy ez az egész átkozott élet egyszerű habos torta?! – ekkor az anyuka már tajtékzott, és olyan vörös lett ordítozós, fonnyadt arcával, hogy Tomi hirtelen nagyon megijedt tőle, hogy újabb verést kaphat, azért mert szófogadatlan volt. 
– Most pedig megeszed a borsófőzeléket, és utána leckét fogsz írni! Világos?! – ripakodott rá. 
– Anyu! Már megcsináltam a leckét… - szólt halvány sápadtsággal közbe Tomi, mert úgy érezte neki is joga van elmondani a véleményét. 
Hirtelen egy kisebb, mégis ugyanannyira égető, fülcsengő, égető érzést érzett az arcán. Visszakézből repült a keserű pofon, mert vissza mert beszélni egy abszolút felnőttnek, és mert a felnőtt sohasem tudta a konfliktusokat békében megoldani. 
Sírva rohant be a szobájába, és kulcsra zárta ajtaját. A nap hátralévő részében már semmi kedvem volt anyja zaklatott, idegbeteg óbégatását hallgatni.
Később estefelé beesett holtfáradtan a munkából az apuka is. Rögtön a konyhába szaladt, hogy kedvenc, behűtött söréből kedvére kortyolhasson párat, majd azonnal kérdőre vonta feleségét:
– Na, mesélj? Milyen napotok volt? A gyerekkel minden rendben? 
– Nem akarta megenni a borsófőzeléket, mert azt felelte nem szereti! Utána visszabeszélt nekem, hogy a barátját autóbaleset érte, és szeretné meglátogatni! Én azt mondtam, hogy leckét fog írni, és megeszi a borsófőzeléket! Véletlenül meg is pofoztam!
A fáradt, és látszólag meggyötört apuka elgondolkozott a történteken, majd megkérdezte:
– Mondd csak? Erre tényleg szükség volt?! Miért kell állandóan ütni-verni azt a szegény gyereket? Mindig jó gyerek volt. Sohasem csinált semmi rosszat! Hát akkor meg?! – kezét keresztbe fonta maga előtt, és türtőztetnie kellett magát, hogy nehogy újabb fizikai atrocitás legyen a beszéd vége. 
– Miért kell neked állandóan védened! Már elmúlt tizenegy éves! Nemsokára még nehezebben lehet majd bírni vele, vagy te akkor is pátyolgatni akarod?!
– Azt kérdeztem tőled, hogy miért kellett megütnöd? Erre felelj! 
– Azért mert torkig vagyok már mindennel! Mindenbe belefáradtam! Ráadásul milyen idióta barátaink vannak! – szakadt ki belőle az elfojtott érzelem, mint valami eltitkolt vulkánkitörés. 
– Hát ezt meg hogy értsem drágám??? – hitelenkedve felkapta a hangra a fejét. 
– Úgy ahogy mondom! Vagy talán titokban már süket is tettél?!
– Figyelj! Nem szeretnék veszekedni veled! Egyelőre csak szeretném veled megbeszélni, és tisztázni a dolgaimat, de ha te továbbra is gyerekesen viselkedsz! 
Most viszont a feleségen volt a sor, hogy úgy isten igazán kitombolhassa magát.
– Még hogy én viselkedem gyerekesen! Ki hagyta ott az első házasságát, mert vérfrissítésre, meg fiatalságra vágyott?! – tette csípőre a kezét, és érződött, hogy most valószínűleg mindketten halálos fenyegetésnek teszik ki magukat. Már csak egy kés, vagy szike hiányzik valamelyik asztalfiókból. 
– Tomi hogy van? – kérdezte az apuka, hogy valahogy megpróbálja valamivel normálisabb mederbe terelni a beszélgetésük heves, és stresszelős folyamát. 
– Honnan a fenéből kellene ezt tudnom??? Menj be a rohadt szobájába és nézd meg magad! – annyira ideges volt a fiatalasszony, hogy elipszissé deformálódott, kopottas fejét szinte már csomókban állt a haj, és vöröslött a dühtől. 
– Hé, nyugalom! Ne izgulj, mert különben mindjárt kap egy nagy kancsó hideg vizet! Máris jövök, csak beköszönök a gyereknek! – azzal már indult is, hogy szemügyre vegye a síri csöndes gyerekszobát, ahol második, kisebbik gyereke éppen jót játszott egy társasjátékkal, és a házból ismert egyik legjobb barátjával.
– Szia, kisöreg! Na hogy s mint vagy? Remélem anya ne ijesztett rád nagyon! – közben vette észre, hogy a barátja kíváncsi érdeklődéssel az ő arcát tanulmányozza. 
– Á! Elnézést! Látom vendéged van, akkor… majd később visszajövök! – máris rájuk csukta az ajtót, és visszament a nappaliba, ahol eredetileg kirobbant a veszekedés.
Amikor visszament a nappali színhelyére az ideges anyuka az ebédből megmaradt kissé fűzöld színű, gusztustalan borsófőzelék teljes tartalmát már jócskán kopaszodó fejére öntötte.
– Nesze! Ha nem támogatsz engem akkor megnézheted magad! – szinte kínos már-már negédes elégtételt érzett, hogy középkorú, meglett férjét ennyire gyerekes állapotban láthatja fején csurgatott borsópürével, és gyilkos méltatlankodással. 
– Hát ez meg mi az Isten! Ez most miért kellett mi??? – csattant fel mérgében, de úgy, hogy ott helyben majd felpofozta volna párját. –Ma még egy falatot te ettem! Te normális vagy?! 
– Hát persze édes uram! Ennél csak az elmebetegek az idiótábbak! – előbb kuncogott, majd végre kacagott is jóízűen.
A férfi megfogott egy alig használt papír zsebkendőt, és igyekezett zsonglőrszerű mutatványok kíséretében előbb a kopaszodó fejéről, majd egész arcáról eltüntetni a volt ebéd maradványait. 
– Akkor most kérdezem, hogy mi lesz, mert már rohadtul elegem van az óbégatásaidból! 
– Én viszont csak most kezdek belejönni! – kiviharzott a konyhába, és a hűtőből máris elővett csupán a szülinapok alkalmával használt tejszínhabos szifont, amibe még jócskán szorult hab. Most ezt is ráfújta férje egész ruhájára, amitől ragadós masszás lett egész teste. – Hát nem muris? Hahaha! 
A megszégyenített, és büszkeségében sértett férfi talán ennél nagyobb pofont már aligha kaphatott volna az élettől bement a fürdőszobába, hogy felfrissüljön kicsit, és hogy biztosra mehessen kulcsra zárta az ajtót. Amikor visszajött felesége csöndesen ácsorgott a nappali közepén, és szőnyegtisztító-folyadékkal igyekezett kivenni a háború maradványait a vadonatúj szőnyegből, miközben a hátsó gyerekszobából mint egy szuperhős csendben kilopakodott Tomi, hogy meglátogathassa betegeskedő barátját.