Dadogós szerelem

Bár nem találtam olyan rovatot rövidke novellámnak, amelybe teljesen beleillenék, de hát az élet oly sokszínű és változatos, minden kapcsolat, minden szerelem és minden történet egyedi, ha akad is közöttük némi hasonlóság.
Akkor kezdődött el ez az egész kis banális történet, amikor felregisztrált egy közösségi oldalra. Nem ez nem a legismertebbek közül való volt, nem is látta sok értelmét az egésznek. Mert ugyan mi a fene értelme van egy baráti közösségnek, ahol az égvilágon mindenki idegen? Szerinte meglehetősen álságos és képmutató dolog barátnak nevezni valakit, akit tulajdonképpen még sosem látott, nem beszélt vele egy árva szót sem és az adatlapján feltüntetett adatokon kívül nem is sok mindent tudott ezekről az emberekről. Szóval nem sok értelmét látta ugyan, de maradt. Tulajdonképpen csak egy játék, egy kis szórakozás volt számára.
Tetszett neki, hogy miután csináltak a barátnőjével egy pár jól sikerült, mondhatni szexi fotót, amit feltöltött a profiljára, jöttek a pasik részéről a bókok, dicséretek, kedves megjegyzések. Valahogy jó játéknak tartotta, és mi tagadás, jobb hatással volt rá, mint valami önbizalom növelő tréning. Sok levelet kapott, válaszolgatott is, de csak ímmel-ámmal, csak úgy udvariasságból.
Ám a sok levél közül egy kezdett kitűnni. Egy fiatal fiú kezdett neki írogatni, aki meglehetősen heves udvarlásba kezdett. Tetszett a nőnek, persze miután ő már a negyvenes évei közepén járt, még ha ez nem is igazán látszott rajta. Meglehetősen jól tartotta magát, volt benne valami fiatalos báj. Szőke hajával és zöld szemeivel sok férfinek megtetszett, tőle jóval fiatalabbaknak is, amit nem is nagyon értett.
A fiú szinte minden nap jelentkezett, elhalmozta bókokkal, dicséretekkel. Lassanként kezdett valamiféle kapcsolat kialakulni közöttük, már ha ez így az Interneten keresztül egyáltalán lehetséges. Beszélgettek sok mindenről, munkájukról, az életükről, a mindennapjaikról. Várták egymás levelét, elkezdtek gondolni a másikra, vajon milyen lehet a való életben?
Tartott ez vagy három hónapig, amikor a fiú felvetette, találkozni kéne. A nő először ellenállt, félt, hogy elrontja ezt a furcsa, mégis szoros kapcsolatot. Végül mégis ráállt a dologra.
Bár a fiú meglehetősen messze lakott tőle, megbeszéltek egy találkozót egy mindkettőjük számára könnyen elérhető városban, és egy szombat délután találkoztak. A fiú várt rá az állomáson.
Amikor a nő leszállt, kicsit meglepődött. A képek alapján valahogy magasabbnak hitte a fiút, aki amúgy nem volt rosszképű a szép barna szemével és a kedves mosolyával.
Nyár volt, egy Tisza parti városban voltak, elindultak hát sétálni. Bár a beszélgetés kissé nehézkesen indult, hamar megtalálták a közös hangot. Először beültek egy kávézóba, később lementek a Tisza partjára ott sétálgattak, később csak úgy csavarogtak a városban. Csavarogtak, beszélgettek, elrepült az idő, és hamar eljött az este. Mindketten azon töprengtek, hogy most mi is legyen. Haza menjenek? Vagy béreljenek valahol egy szobát? Vagy ez nagyon ciki? Rögtön így az első találkozásnál bújjanak ágyba?
Bár tetszett a nőnek a fiú, tudta, hogy ha együtt is alszanak, ez csak egy kis kaland lehet. A korkülönbség és és a földrajzi távolság is elég nagy volt közöttük.
De volt valami, ami a nőt eléggé zavarta. A Fiú dadogott. Elég erősen. Próbált elsiklani fölötte, de azért zavarta a dolog.
- De hát kinek nincs hibája? – gondolta, és belement a játékba, mert a részéről egyáltalán nem volt ez egy komoly dolog. Nem gondolta, hogy lesz esetleg folytatása ennek az éjszakának, nem is jutott eszébe, hogy itt érzelmek is kialakulhatnak. Önző módon csak szórakozni akart egy kicsit, szeretkezni egy jót, mert már régen ölelte meg férfi.
Béreltek hát egy szobát egy kis panzióban, és ott töltötték az éjszakát, ami csodálatosra sikeredett. A szeretkezésük vággyal és szenvedéllyel teli volt, szinte már-már olyan érzése volt a nőnek, mintha két szerelmes ember egymásra találása lenne. Valahogy nem is nagyon értette, erre nem számított. A fiú úgy ölelte, mintha sosem akarná elengedni.
- Hülyeség - gondolta. Biztos csak beképzelem magamnak.
Amikor eljött a reggel, tudták lassan indulni kell. Lezuhanyoztak, összepakolták a cuccaikat és kijelentkeztek a szállodából. Kerestek a közelben egy kávézót, beültek és beszélgettek még, mint egy szerelmespár, akik nem tudnak elválni egymástól. De hamar eljött az idő, nemsokára indult a nő vonata, menni kellett. A fiú kikísérte az állomásra, és búcsúzkodni kezdek. Még egy ölelés, még egy csók . A nő már szeretett volna felszállni a bent álló vonatra, de a fiú nem engedte. Csak szorította a kezé,t és kérdezgette, hogy ugye találkoznak még.
- Persze találkozunk –Válaszolta a nö, minden meggyőződés nélkül, mert már menekült volna. Kezdett a helyzet egy kicsit kínossá válni, de amikor észrevette, hogy a fiú félrefordította az arcát, és a szemében könny csillog, szinte megijedt. Erre nem számított, és nem is nagyon értette a dolgot. Hisz számára ez csak egy kis kaland volt, egy kis szórakozás, nem számított rá, hogy a fiúból ez a dolog érzelmeket vált ki. Bár a nő is meghatódott, nem nagyon tudta hova tenni a dolgot.
Végre elbúcsúztak, és elindult a vonat. Alig telt el pár perc és jött az SMS.
Nagyon jól éreztem magam veled, már most hiányzol. Remélem Te is és lesz folytatása a dolognak. Imádlak Drága.
Nagyon jól esett a nőnek ez a kedvesség, válaszolt is rá, udvariasan , bár nem sok meggyőződéssel. Tulajdonképpen nem akarta folytatni ezt a kalandot, de nem lett volna szíve megmondani a fiúnak. Még aznap este felhívta a fiú, áradozott, hogy mennyire jól érezte magát, és hogy mennyire örül, hogy egymásra találtak. A nő kedvesen ugyan, de mindenféle meggyőződés nélkül válaszolgatott, Csak akkor ijedt meg igazán, amikor a fiú elkezdte mondogatni, hogy el tudná képzelni a nőt barátnőjeként.
- Több mint húsz év a korkülönbség közöttünk, azért ezt vegyük figyelembe - hárított finoman a nő, de a fiút ez sem érdekelte.
- Nem baj - válaszolta. – Nem számít, csak az a fontos, hogy kellesz nekem.
- De hisz a távolság is túl nagy közöttünk. Nem fogunk egy randi kedvéért fél napokat utazgatni.
- Minden megoldható - válaszolta a fiú -, ha akarjuk. Közelebb költözöm hozzád, abba a városba ahol Te laksz, ha akarod.
Kezdett nagyon kellemetlenné válni a nő számára ez az egész, csak még nem tudta hogyan hátráljon ki ebből a dologból. Néhányszor még beszéltek telefonon, és a nő mindig udvarias volt ugyan, de nem nagyon biztatta a fiút, szerette volna már lezárni ezt az ügyet
Aztán a sors megoldotta a dolgot .
Talán úgy két hónap is eltelt már amikor meglátogatta a nőt egyik este a barátnője. Alig kezdtek el beszélgetni amikor felhívta a fiú, de néhány perc után lemerült a nő telefonja. Mivel a nő nem nagyon akart beszélni a fiúval, főleg nem a barátnője előtt, nem tette fel a telefont töltőre.
- Legalább tudok beszélgetni a barátnőmmel - gondolta. - Így nem zavar senki.
Másnap mikor belépett a közösségi oldalra, csúnya levél várta a fiútól. Lehordta a nőt mindenféle ribancnak, merthogy biztos egy férfivel töltötte az estét. Próbálta a nő magyarázni hogy szó sincs ilyesmiről, a fiú egy szavát sem hitte. Féltékeny volt.
Azt mondják a féltékenység egy betegség. Nem hiszem. A féltékenység egy birtoklási vágy. Ha szeretünk valakit, nem akarunk rajta osztozni, az csak a miénk legyen, senki másé. És ezzel így volt a fiú is. Szerette volna birtokolni a nőt, csak magáénak tudni , de ez lehetetlen volt és ez nagyon megviselte. Maga sem tudta de beleszeretett azon az éjszakán és nem tudta elviselni a gondolatot hogy elveszítheti.
És persze pont ezzel veszítette el.
Írt még néhány durva hangvételű levelet a nőnek, de az már nem válaszolt neki. Egyrészt bántotta hogy a fiú nem hitt neki, másrészt meg is könnyebbült egy kicsit. Hisz így nem kellett neki kimondania hogy fejezzék be, ennek úgysincs jövője.
Nem volt ez szép tőle tudta jól, nem volt ez így tisztességes a fiúval szemben hisz a fiú szerelmes lett, neki viszont csak egy kis játék volt ez, egy kis szórakozás. Sajnálta ugyan a fiút, nem akart ő játszani az érzelmeivel, de mikor találkoztak nem számított arra hogy a fiú részéről érzelmek fognak kialakulni. Mindenesetre ő ezzel befejezettnek tekintette e dolgot és élte tovább az életét.
Teltek múltak a hetek, hónapok és a nő. mivel nagyon egyedül érezte magát, felregiszrált egy társkereső oldalra. Szeretett volna már egy normális kapcsolatot, szeretett volna már maga mellett tudni egy férfit és titkon abban reménykedett hogy talán még a szerelem is rátalál.
Igen olyan jó lett volna már tartozni valakihez, már két éve nem volt komoly kapcsolata.
Nem gondolt akkor még arra, hogy erre igen kicsi az esély, főként az ilyen internetes ismerkedésnél. Már túl volt néhány randin, de egyiknek sem lett folytatása, Hol neki nem tetszett a férfi akivel találkozott, hol fel sem hívták a randi után. Volt, akiről már az első randin kiderült hogy csak lakást keres, volt aki csak egy éjszakát akart és ez nem is rejtette véka alá.
- Nem baj - gondolta a nő. Az életben sem könnyű, miért pont itt lenne az..
- Eljött az ósz, majd beköszöntött a tél is. A napok egye rövidültek, az esték hosszúak voltak és magányosak. Talán szilveszter előtt egy pár nappal történhetett.
Ült a nő a gép előtt, nem is gondolta volna hogy rá lehet szokni erre. Egy kis levelezgetés, egy pár kedves bók, vagy csak a vadászat öröme? Maga sem tudta mi vonzotta nap mint nap ,hogy belépjen a társkereső oldalra. Talán csak a remény hogy egyszer rátalál. Belép és várja egy levél. Egy olyan levél ami más mint a többi, amit ha elolvas rögtön tudni fogja, hogy ő az. Persze az eszével tudta hogy ilyen nincs, nem lesz valami égi jel, vagy valami földöntúli megérzés , hogy rátalált.. Hogy itt van, akire annyit várt. Ilyen nincs., csak talán a mesében, jól tudta ezt az eszével. De azért kitartóan reménykedett. Hisz végül is nem lehetetlen, legalábbis hallott már olyan párról, akik itt találtak egymásra.
Azon az estén, akkor nem sokkal szilveszter előtt, leült tehát a monitor elé és belépett a társkereső oldalra. Volt egy pár levél aznap is. Udvariasan megválaszolgatta őket, megköszönte ha bókot kapott és hazudott valamit ha olyan szeretett volna randizni vele aki végképp nem volt az esete. Érdekes változásokat figyelt meg magán, amióta elkezdett internetezni.A valóságban ritkán hazudott, maga sem tudta hogy azért mert ez így tisztességes vagy csak azért mert félt hogy esetleg elfelejti hogy mit hazudott és később kellemetlen helyzetbe kerülhetett volna. Szóval ritka volt az ilyen nála. De itt a neten valahogy más volt minden.
Ült tehát a számítógép előtt, és olvasgatta a leveleit. Aznap kapott többet is, de senki nem igazán tetszett neki. Egy kivételével. Volt a levelek között egy, ami nem volt túl hosszú. Nem is volt túl eredeti, inkább egy kicsit visszafogott, de mikor a nő megnézte a férfi képeit, nagyon megtetszett neki. Csak volt egy kis gond. Ez a férfi is jóval fiatalabb volt nála , ha nem is olyan sokkal, mint az a fiú akivel a nyáron volt az a kalandja. Gondolkodott egy kicsit a nő, hogy egyáltalán válaszoljon-e. Hiszen ha a nő az idősebb, főleg ha ilyen jelentősen, több mint tizenöt évvel, akkor ebből nem sok jó sülhet ki, de legalábbis hosszú távú, komoly kapcsolat nemigen, még ha elvétve akad is rá példa. Mégis belement a játékba. Maga sem tudta miért, de felkeltette a férfi az érdeklődését.
Talán két hétig, ha levelezgettek, amikor a férfi randit javasolt. A nő örömmel belement és a hétvégére megbeszélték a találkozót. A nő örült ugyan, de nem sok remény fűzött a dologhoz. Mégis,valahogy kíváncsivá tette ez a férfi, gondolta egy randival egy beszélgetéssel mit veszíthet?
Mikor elérkezett a randi napja hideg volt és nagyon csúszósak voltak az utak a lefagyott hó és jég miatt és erős szél is fújt, ami még fagyosabbá tette azt a januári napot. A Nő nem bírt erőt venni magán, hogy elinduljon ebben a csúnya szürke és szeles téli időben és felhívta a fiút. Csak sokára vette fel és csendesen, de udvariasan szólt bele, de a nőt nagyon meglepte valami. Egy kis apróság volt, ami alig volt észrevehető ugyan, de nem kerülhette el a nő figyelmét . A férfi dadogott. Nem túl erősen ugyan, egyáltalán nem olyan erősen, mint az a fiú, akivel a nyáron jött össze abban a Tisza parti városban. De dadogott.
A nő kicsit csodálkozott ugyan, hogy megint egy olyan férfivel hozta össze a sors aki dadog, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Elmondta, hogy közbe jött valami és szeretné áttenni a randit másnapra, ha nem gond. Nem volt ez durva hazugság, csak amolyan finom mellébeszélés, mégsem mondhatta, hogy ebben az időben nincs az a férfi a földön, akivel lenne kedve randevúzni.
- Semmi gond, nekem az is megfelel – válaszolta. Megbeszélték, hogy másnap találkoznak ugyanott, ugyanabban az időpontban.
Másnap a nő előbb ért oda vagy tíz perccel, így ő várt a férfira. Volt egy kis izgalom benne, hogy vajon olyan lesz-e, mint a fotón, hogy megtalálják-e majd a közös hangot, tudnak–e majd miről beszélgetni? De ez általában így volt, ha először találkozott valakivel.
Egyszer csak látja, hogy távolabb áll egy férfi, igaz háttal, és előveszi a telefonját.
- Remélem, ő az! - Gondolta a nő, mert még így háttal is tetszett neki, akit látott. A mozdulatai, az öltözködése, az egész megjelenése. Abban a pillanatban megszólalt a nő telefonja. Ő hívta, és mivel észrevette a nőt, ahogy előveszi a telefonját, tudta ő az, és elindult felé.
Már messziről mosolygott, és kivillantotta kissé rendezetlen, de szép fehér fogsorát. A férfi magas volt, izmos, sötét barna hajjal és aranybarna szemekkel. A nő szinte meglepődött, sokkal jobban nézett ki, mint a fotókon, amiket a társkereső oldalon látott róla, pedig ez általában fordítva szokott lenni. Legalábbis a nő tapasztalatai szerint.
Kezdetben érezhetően mindketten zavarban voltak, de ez hamar oldódni látszott. Kerestek a közelben egy kávézót, és beszélgetni kezdtek. Hamar megtalálták a közös hangot, meséltek az életükről, a kapcsolataikról, a munkájukról, sok közös témájuk akadt, mindketten szerették a zenét és a költészetet. Nem akartak másnak látszani, mint akik voltak, de azért egyikük sem adta ki teljesen önmagát, hisz mégiscsak először látták egymást életükben.
Hamar eltelt az idő, hisz mindketten kifejezetten jól érezték magukat a másik társaságában, Mikor közeledett a randi vége és a nő elindult a vonatához a fiú elkísérte az állomásra, egészen a vonatig. Mielőtt a nő felszállt a vonatra a férfi újabb randit kért a jövő hétvégére, ami a nőt örömmel töltötte el.
- Találkozni akar velem - gondola. Tehát én is tetszem neki. Két puszival köszöntek el és a nő felszállt. Boldog volt, nagyon tetszett neki a férfi, kedvesnek, intelligensnek találta.
Még haza sem ért, jelzett a nő telefonja- sms érkezett. Jajj csak ő legyen, dobbant meg a nő szíve és maga is meglepődött milyen örömmel töltötte el, hogy valóban ő volt.
Csak arról érdeklődött , szerencsésen hazaért-e és leírta mennyire jól érezte magát a nővel.
A nő válaszolt, kedvesen és udvariasan ugyan, de azért kissé tartózkodóan, nehogy elriassza a férfit .
A következő héten több sms-t is váltottak és megbeszélték egy újabb találkozó idejét is.
Egy kicsit nehezen telt a hét. Vajon miért van az, hogy ha valamit nagyon várunk lelassulni látszik az idő? Nem akartak telni a napok a nő számára, várta már hogy újra láthassa a férfit.
Mikor eljött végre a szombat, a nő már nagyon készült, nem csak testben, az öltözködéssel, sminkkel, haja hosszas igazgatásával , hanem lélekben is. Gyomra kissé összeszorult a várakozás izgalmától, bár maga sem tudta miért van ilyen hatással rá ez a férfi. Nem tudta megmagyarázni még önmagának sem. Hisz nem történt semmi, csak egy randi volt egy jó beszélgetés, de a nőnek valami többet jelentett. Egy kicsit kezdett többet látni a dologban mint amit egy randi után józan gondolkodással szabad lett volna. Miután az előző randin kiderült hogy a fiú egyedül lakik, arról fantáziált hogy az lesz majd az a hely ahol ketten elbújhatnak a világ elől.
- Jaj , légy észen! Ez még korai és ne felejtsd el ez a fiú is jóval fiatalabb nálad! - próbálta észre téríteni magát.
Mikor eljött az este és a nő ott állt a megbeszélt helyen és talán még feszültebb volt, mint az első randi alkalmával. Úgy alakult, hogy ismét ő ért előbb oda. Rossz érzése volt.
- Mi van, ha el sem jön?
Aggódva tekingetett körbe, mikor bukkan már elő a tömegből, akit ő vár. Talán még tíz perc sem telt el, amikor egyszer csak meglátta. Sietve jött felé, rögtön rámosolygott a nőre amint meglátta. Valaki majdnem nekiment, a férfi félretekintett egy pillanatra, majd újra a nőre mosolygott. És akkor történt valami. Valami egész különös dolog. Ahogy a nő látta a férfi félrefordított tekintetét, majd azt a kedves mosolyt, vége lett. Leereszkedett valamiféle köd, valami színes függöny ami elhomályosította a látását, de még inkább a tiszta ítélő képességét.
Teljesen elvesztette a józanságát, a rá oly jellemző megfontoltságát.
Nem volt az a szerelmes fajta, vagy olyan, aki hirtelen fellángol valakiért, sőt voltak olyan hónapok évek is az életében amikor attól félt, olyan nagy sebet ejtett rajta a válása, az ahogyan a férje elhagyta egy fiatalabb nőért, hogy azt hitte talán már nem is tudna érezni. Nem, nem azért mert azt feltételezte hogy minden férfi egy szemét disznó, csak annyira megviselte a válása, hogy el sem tudta képzelni hogy egyszer még közel tud engedni magához valakit. Ez valamiféle tudatalatti védekezés volt a részéről. Hiszen ha nem enged közel valakit, nem hagyja hogy fontossá váljon, akkor az nem tud fájdalmat okozni. Csak még nem tudott valamit a nő pedig már megélt egy pár évet és néhány dolgot.. Hogy ez nem elhatározás kérdése.
Nem lehet elhatározni hogy ez az ember szimpatikus lesz nekem vagy nem, ezt az embert kedvelni fogom vagy utálni, ez a férfi tetszeni fog, azt akarom hogy tetsszen ! Vagy éppen ne ! Ilyen nincs. Ezek a dolgok, érzések nem elhatározás kérdései csak valamiféle megérzés ráhangolódás létezik. Mindenféle racionális magyarázat nélkül.
Így annak az állapotnak sem volt ésszerű magyarázata ami akkor elöntötte a nőt. Szerelem volt ez vagy legalábbis valami nagyon hasonló állapot. Szerelem második látásra ?
- Hülyeség! – gondolta a nő.
Mi van velem? Ilyen nincs ez csak valamiféle testi vonzódás. Csak egy múló állapot, csak egy fellángolás. De már el volt veszve.
Odaért a férfi és megpuszilta, Csak az arcán két oldalról, de a nőnek ez is jól esett.
Beszélgetni kezdtek hogy kivel mi történt a héten, hogy hova menjenek, mit csináljanak. Végül kitalálták hogy moziba mennek, ott legalább meleg van. Hisz január volt és szörnyű hideg.
Nem volt messze a mozi, elsétáltak odáig, nevetgéltek, beszélgettek, majd megvették a jegyet és beültek a moziba. A nő nem szólt, de volt nála egy kis ajándék a férfi számára, egy kis apróság. Hozott neki egy kis apróságot, egy egészen pici kis szerencsehozó elefántot, mivel az előző találkozásnál szóba került hogy a férfi hisz az ilyesmiben, van is otthon egy ilyen kis talizmánja. Egy pici kis elefánt feltartott orral.
Állítólag szerencsét hoz,- mondta akkor a férfi és a nő hozott neki egy másikat is. Egy párt az otthon lévőnek. Csak még nem merte odaadni. Még korainak tartotta.
- Majd ha itt lesz az ideje, odaadom-  gondolta.
Beültek a moziba és elkezdték nézni a filmet. Nem lett volna rossz film, de a nő nem tudott figyelni. Csak a mellette ülő férfire tudott koncentrálni. Aki eddig még csak hozzá sem ért. Egy picit sem , még véletlenül sem. A nő ezt nem tudta mire vélni.
- Jesszusom, lehet, hogy mégsem tetszem neki? Lehet hogy többé nem látom? - Összezavarodott. Nem tudott tisztán gondolkodni. Csak az járt a fejében hogy nem engedheti el, neki kell ez a férfi, nem számít hogy mi lesz utána. Csak most, most ne tűnjön el. És - úgy körülbelül a felénél tarthatott a film - megfogta a fiú kezét.
Soha nem fogja elfelejteni az arcát. Azt a döbbenetet. Megsemmisítő élmény volt.
Látszott a fiú arcán hogy ezt nem várta volna a nőtől. Nem húzta ugyan el kezét, de a nő abban a pillanatban tudta hogy mindent elrontott. Ennél a férfinél ez azt jelentette hogy ez a nő sem különb mint a többi, csak egy könnyű préda. A másodperc tört része alatt értékelődött le a szemében.
És a nő ezt tudta, érezte.
Tudta hogy most mindent elrontott, ezt nagyon nem kellett volna. A férfiak szeretnek hódítani, szeretik becserkészni a vadat. Régebben ezt úgy mondták, udvarolni.
A Nő ezzel a mozdulattal elvette az örömét, a játék örömét, a vadászat izgalmát.
Nem tudhatta a férfi, milyen hatással volt erre a nőre, hogy a nő teljesen elvesztette a fejét amikor találkoztak és rámosolygott. Nem tudhatta. hogy a nőnek nem szokása rámászni a férfiakra. Sőt meglehetősen hosszú ideig nagyon is tisztességes életet élt, ha elő is fordult néha egy kis kalandja, mint az a nyári dadogós fiú. Neki legalábbis csak egy kis kaland volt, soha nem akart többet attól a fiútól mint jól érezni magát vele és meg sem fordult a fejében mikor belekezdett hogy ez milyen veszélyes játék hogy itt kialakulhatnak esetleg érzelmek is , mint ahogy ki is alakultak a fiú részéről.
De a nőnek az a nyári kis flört nem jelentett sokat. Játszott csupán, mint valami nagyra nőtt kislány a babájával.
Milyen érdekes hogy a magyar nyelvben létezik is a szerető szó helyettesítésére a „babája” kifejezés. Egy kicsit régies ugyan de létezik.
De ez most más volt. A nő részéről nagyon is más.
Akarta ezt a férfit és nem egy éjszakára ezt már akkor tudta, amikor a moziban megfogta kezét.
Amikor vége lett a filmnek egyikük sem akart még hazamenni. A férfi javasolta , üljenek be valahová , beszélgessenek még. A nő örömmel belement, bár tudta lassan indulnia kéne haza, nehogy lekésse az utolsó vonatot. Meg is említette, mintegy mellékesen- nem maradhat sokáig, különben nem tud hazamenni.
- Legfeljebb nálam alszol. Válaszolta a férfi-de ne érts félre, csak alvásra gondoltam.
- Persze. Alvás, na, abból lenne a legkevesebb - gondolta a nő.
Beültek hát egy kávézóba és beszélgettek nevetgélek, valamiféle meghitt hangulatban, mégis jókedvűen.
Mikor eljött az idő és indulnia kellett a nőnek, kijöttek a kávézóból és a férfi mintegy félénken, ami valamiért nagyon imponált a nőnek, megkérdezte.
- Nálam alszol?
A nőnek villámként kezdtek cikázni a gondolatok a fejében. Most mi legyen? Hazamenjen? Vagy igent mondjon?
Rettenetesen vágyott erre a férfire, vonzotta, kívánta és vele akart lenni. Szeretkezni akart vele, de tudta hogy ezzel mindent elronthat, ha ez esetleg a moziban történt kézfogásnál nem történt volna meg. Ha felmegy hozzá könnyű prédának fogja tartani, hisz a férfiak általában azt hiszik ha egy nő velük könnyen bújik ágyba, mindenki mással is. Sőt egyenesen azt hogy mindenkivel ágyba bújik, válogatás nélkül.
Másrészről viszont úgy volt vele, hogy nem hagyhatja ki ezt a férfit az életéből. Kell neki, testének lelkének. Igen a lelkének is. Teljesen hatalmába kerítette valami erős érzés, valamiféle megmagyarázhatatlan vonzódás. Persze ezek a gondolatok másodpercek alatt játszódtak le benne.
És kimondta: -Nálad.
- Akkor itt van nem messze a buszmegálló- monda a férfi.
- Erre menjünk- mutatott jobbra és elindultak.
Mikor megérkeztek a fiúhoz és felmentek a lakásába, mindketten zavarban voltak, de a fiú nagyon kedves volt vele, régi fényképeket nézegettek, beszélgettek az ágy szélén ülve. Az első csók után viszont felgyorsultak az események és hamar megszabadultak a ruháiktól és a gátlásaiktól is. A nő meg is lepődött egy kicsit, mert amilyen visszafogott volt a fiú a randin, olyan vad és szenvedélyes volt az ágyban. Hosszan szeretkeztek majd kimerülten aludtak el mindketten. De a nő nem tudott igazán mély és pihetető álomba merülni. Többször is felébredt az éjszaka folyamán. Maga sem tudta hogy azért mert idegen helyen van, vagy csak mert nem múlt el a fiú iránti izgalma, vágyakozása. Szerette volna nagyon, ha lesz a dolognak folytatása, ha nem marad annyiban ez a kapcsolat, mert érezte,tudta, hogy kezd a fiúba beleszeretni. Tudta ő az eszével hogy ennek a kapcsolatnak nem lesz, nem lehet jövője, már csak a köztük lévő jelentős korkülönbség miatt sem , de azért valahol legbelül elkezdett reménykedni....
Reggel mikor a fiú is felébredt, hamarosan újra egymás karjaiban találták magukat és megismétlődtek az előző este történtek ha rövidebben is.
Miután felkeltek lezuhanyoztak és a nő készülődni kezdett. Amikor a fiú egy rövid időre kiment a szobából a nő elővenne a pici kis szerencsehozó elefántot és oda állította a kis asztalkára a másik mellé, mivel személyesen odaadni nem merte volna.
Amikor mindketten elkészültek a fiú elkísérte közeli buszmegállóig és ez a nőnek nagyon jól esett.
Beszélgettek , nevetgéltek , de mintha egy kicsit mindketten zavarban lettek volna.
Egyszer csak feltette a fiú a nő által nagyon is várt kérdést : -Jövő héten hétvégén mit csinálsz?
Nem is tudom, ja a barátnőmnek lesz a szülinapi bulija . arra vagyok hivatalos. A fiú nem kérdezett többet, csak azt mondta akkor majd hívja a nőt.
Odaértek a buszmegállóhoz és elbúcsúztak, De nem volt csók vagy szájra puszi, csak két puszi két oldalról.
- Jesszusom, lehet, hogy szégyell – merült fel a nőben a gondolat, de azután átsiklott dolgon.
- Végül is mit akarok ? Volt egy gyönyörű éjszakánk és még találkozni akar velem, nem lehetek telhetetlen- gondolta magában, de már akkor tudta hogy megpróbál még önmagának is hazudni, Hazudni, hogy nem érdekli, hazudni hogy könnyen túl tud lenni ezen a kis kalandocskán, és majd ő kezeli a dolgot. Így áltatta- ámította, vagy csak biztatgatta önmagát. De bizony ahogy teltek a napok egyre kevesebb sikerrel.
A fiú semmiféle jelzést nem adott magáról napokig és bizony ez a nőnek egyre jobban fájt!
Hát csak ennyi volt?
Az égvilágon semmit sem jelentett neki ez az egész?
Az eszével tudta ugyan hogy így van, de azért dédelgetett a lelkében valami reményt, hátha…..És a remény furcsa dolog. Befészkeli magát az ember lelkébe és ott élősködik mint valami parazita. Táplálkozik elmúlt szavak , rég elfelejtett mozdulatok emlékéből és nem engedi az embert. Nem engedi másra figyelni . Ha csörren a telefon- hátha Ő. Ha sms érkezik, ott ólálkodik valahol az ember gyomra mélyén.
A nőn lassan- lassan elhatalmasodott az érzés. Magának sem akarta bevallani, de beleszeretett a fiúba. Vele álmodott, vele feküdt, vele kelt, de nem tudott mit csinálni. Vagyis tudott, napok múlva írt egy sms-t a fiúnak. Csak egy szót, nem többet, de abban a szóban benne volt az összes fájdalma, várakozása, kérdése. Olyan volt az a szó mint egy fuldoklónak a segély kiáltása. . Miért ? Ennyit írt a fiúnak: -Miért ? Csak egy szót. És a fiú felhívta !
Mérhetetlen örömöt érzett a Nő. Bár a beszélgetés nem volt hosszú, inkább csak a fiú mentegetőzéséből állt : -Tudod sok a munka, meg eddig nem is volt pénz a kártyámon.
- Te hogy vagy? Igen, oké, akkor majd hívlak . Nem volt hosszú beszélgetés, nem is szólt sok mindenről, inkább csak olyan udvarias távolságtartást érzett a nő, de azért örült. Azt hitte ez jó jel, lehet még folytatása a dolognak, talán nem teljesen közömbös a fiúnak.
Teltek a napok, egyszer csak eszébe jutott a nőnek, fel kéne nézni arra a társkereső oldalra ahol összejöttek. Kíváncsi volt ott van-e még a fiú. Ott volt ! Sőt volt több olvasatlan levele is. Ezt látni lehetett az adatlapján. Azt is hogy mikor lépett be utoljára. Persze neki nem írt. Egy árva sort sem.
Már nem érdeklem- gondolta a nó. Megkapott , vadászik tovább…..
Lassanként rendszeres elfoglaltsága lett a nónek hogy figyelje a fiút. A belépéseit, az aktivitását a társkeresőn.
Teletek a napok, mikor egyszer csak írt neki a fiú.
- Hogy vagy ? –két szó- de a nő még ennek is örült. Leveleztek kicsit, de a fiú mindig csak egy- két szóban válaszolt. A nő érezte hogy ez azért kevés egy kicsit. Szinte megalázó. Megalázó az az az öröm amit érzett, még eme minimális érdeklődésre is és megalázó az az érdektelenség amit a fiú részéről érzett. A nő remélte hogy a fiú legalább egy szóban megköszöni az ajándékot, de nem. Szóba sem hozta.
A nőnek ez is rosszul esett. Rosszul esett és kínos is volt egy kicsit mert valahol érezte hogy nem kellett volna, hogy ezzel egy kicsit túllőtt a célon, mivel ilyen kis ajándékokat a szerelmesek szoktak adni egymásnak és itt erről nem igazán volt szó, legalábbis a fiú részéről egyáltalán nem.
Nem akarta őt megbántani a fiú. Annál sokkal intelligensebb és érzékenyebb volt. Csak nem igazán érdekelte a nő tovább. Megkapta, nem izgatta tovább a fantáziáját, már hajtotta tovább a következő vadat a virtuális világok kapcsolatokkal és üzenetekkel teli őserdejében.
És egyszer csak eszébe jutott a nőnek egy másik dadogós fiú akit már majdnem el is felejtett, aki az ő lelkének nem jelentett sokat, és akit ő kezelt kalandként. Eszébe jutott milyen szenvtelenül kezelte a fiú érzéseit, mennyire nem vette komolyan , mennyire nem értette meg őt, nem érezte, min megy át.
Világossá vált előtte, most ő van soron. Most neki kell szenvednie, vágyakoznia, neki kell átélnie a „ nem kellesz” , a „ nem vagy fontos számomra „ érzését. Talán csak a véletlen hozta így hogy pont egy másik dadogós férfitől kapja vissza mindazt a közömbösséget amit ő mutatott az előző fiúnál, talán a sors akarta így.
De a nő már tudta egyedül kell megbirkóznia ezzel az érzéssel, nem terhelheti vele a szerelmét nem írogathat neki a társkeresőn nem telefonálhat de nem is haragudhat rá hogy ez az érzés nem kölcsönös.
És akkor, egy hirtelen elhatározástól vezérelve, törölte magát a Társkereső oldalról, majd odaballagott a táskájához elővette a telefonját, kikereste a fiú számát és kitörölte azt is hogy még véletlenül se essen kísértésbe ha nagyon elöntené a vágy hogy még egyszer hallja a fiú hangját.