Csend és Sötétség

A vonat halkan siklott a vágányon ide-oda zökkenve. Lassan megy, még ott vagytok a megálló közelében. Mind álmosan egy balatoni hétvégétől. A vonat szokatlanul üres ahhoz képest, hogy nyár van. Még érzitek a vizet a szátokban. Egy-ketten közületek mosolyogva nézik alvó társatokat, akinek csorog a nyála. Gyerekzsivaj hallatszik, picit fellélegeztek – más is van a vonaton. Alagút alatt haladtok át, a gyerekhang azonnal elcsitul. Bambul a társaság, nem figyeltek most semmire. Már többen elszunnyadtok a fülledt helységben, páran zenét hallgatva élvezitek az életet. A vonat ütemes zötyögése, a nap betűzése, melyet megtör néha egy-egy felüljáró, kezd kellemesen monotonná válni. Légy száll be, zümmög, de már a kutya sem figyel rá, mindenki mély álmát alussza. Újabb pár pillanat a sötétségben és a légy zaja abbamarad.

Valaki megébred, keltegeti a többieket, megijedt, hogy mind elaludtatok, és túlment a díszes társaság a leszállón. El vagytok zsibbadva, lassan tértek csak magatokhoz. Híd alatt suhan át a szerelvény; amint kiértek ismét a fényre, egyik társatok nincsen a helyén. Csodálkozva néztek körül, sehol sem lelitek, se a folyosón nincs, de a WC-ben. Ahogy jártok fel, s alá feltűnik, hogy az egész vagonban senki más nincsen rajtatok kívül. Megijedtek. Páran bepánikolnak, le akarnak ugrani a vonatról. Látjátok a folyosón, amint jön felétek a híd által odavetett sötétség. Pillanatokkal később már ott volt mögöttetek. Ismét egy ember veszett el, de most már nyitva volt a szemetek, láttátok; helyesbítés: nem láttátok amint elmegy. Pánik tör ki köztetek, egyikőtök odafut a kocsi ajtajához, feltépi. És kiveti magát rajta. Dermedten álltok. Alig hisztek a szemeteknek. Elmétek kezd megbomlani; a sötétség nyeli közöttetek az életet, társatok pedig minden bizonnyal szörnyethalt. Egyikőtök kinéz, elszörnyedt arca jelzi, itt a következő nagy árnyékot vető objektum.

Feléd kap mindkét kezével, de már csak egy pillanatra látod, amint ijedségtől torzult arccal üvölt. Alig lehetett hallani, annyira gyorsan érte el a csend és a végtelen sötét. Egyedül állsz ott, magány tör Rád, újra gyerek lelked jelenik meg a felszínen. Óvatosan kinézel a száguldó vonat ablakán. Sehol semmi, pusztában mentek. Rendben. Összekapod személyiséged; remegő lábakkal elindulsz a vonat hátuljába. Félve nézel körbe, de sehol senki, az összes vagon üres. Sírhatnék tör Rád, düh és ijedség fut végig ingereiden. Visszafelé veszed az irányt, hátha ott találsz egy legyet, amely él. Amint a vonat kanyarodik, látszik egy nagy hegyoldal jobb oldalon, mely veszéllyel fenyeget. Ugrassz a vészfékért, elkapod, lerántod. A vonat csikorgatva fékeit lassításba kezd. Erősen kapaszkodsz, hogy el ne ess. Látod, amint Feléd nyúl a hegyoldal árnyéka. Mindened összeszedve a világos felé próbálsz iszkolni – több-kevesebb sikerrel. Mikor a vonat végre megállt, a sötétség pár méterre volt a lábadtól. Félsz, lábaidból újra eltűnik az erő, összeesel.

Óvatosan nyitod ki a szemed. Légy zümmögést hallasz és horkolást. Lassan körbe járatod a tekinteted a díszes társaságon, akik ott alszanak melletted. Fellélegzel, most már örömödben akarsz sírni. Épp nyúlsz egyikük felé, hogy elmeséld neki rémisztő álmod, mikor is áthaladtok egy híd alatt és a légyzümmögés azonnal megszűnik…