Az a nap is úgy indult mint minden másik, mosakodás, reggeli és öltözködés, viszont ma nem érdekelt semmi ezért felvettem egy világos szürke melegítőt fehér pólóval, majd el indultam a suliba. Útközben összefutottam a legjobb barátommal Joe-val. Ugyan az a ruha van rajta ma is egy szakadt farmer fehér pólóval és egy szakadt farmerkabát, bűzlött a dohánytól. Elő vette a doboz cigit és felém nyújtotta.
- Vegyél!
- Kösz nem, nem szívok tudod.
Nem értem miért vagyunk szinte tesók, mindenben különbözünk, de gondolom ez benne a jó.
Amint beértünk a suliba jött a hívás.
- Ma ne gyere haza, apáddal szeretnék négyszemközt beszélni! – Amint ezt elmondta le is tette a telefont. Persze míg nem voltak otthon elmentem vettem nasit majd haza szöktem és vártam.
Olyan éjféltájt járt az óra mikor ordibálni kezdtek.
- Most kell mindent megtudnom te hülye lotyó? Takarodj a házamból! - Majd hozzá vágott egy üvegpoharat.
- Sajnálom amit tettem és amit tenni fogok. - Ekkor kést fogott, leszúrta majd hívta a mentőket, ezek után nem láttam őket többet.
Másnap reggel a kert végében lévő fára épített házban ébredtem, elég jó kis hely volt mindig ide menekültem ha valami balhé ütött ki itthon. Otthonos kis hely tele poszterrel, konzol játékkal, van bent egy gitár és egy ágy, tehát minden ami egy korombeli srácnak kell, de pakolnom kellett mert nem maradhattam itthon ezért a fontosabb dolgokat összepakoltam, persze még helyszíneltek ezért mint kiértem a házból megfogtak majd kihallgattak, majd otthonba vittek. Eltelt azóta jó pár év amire nem vagyok büszke de azóta boldog életet élek egy szerető családdal. és remélem nem kerülök olyan helyzetbe soha mint apám került.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-12-04
|
Fantasy
A Magyar One Piece egy melléktörténet, amely hűen illeszkedik az eredeti One Piece univerzumhoz...
2025-10-27
|
Horror
A fiú egy durva rántással felhúzta az anyagot, és a nő mellei szabadon lendültek elő. Erik...
2025-10-19
|
Novella
Jánosnak az orgazdának egy rendkívül esemény megváltoztatja addigi bűnös életét.
2025-10-15
|
Merengő
Gyülekeztek a fellegek mint a B közép a focimeccs előtt. Egy villám belecsapott egy kiskutyába....
2025-09-29
|
Novella
Isabelle az egykori sztriptíztáncosnő zsaroló levelet kap.A zsaroló azt követeli egy éjszakát...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
A lány szaladt, és szaladt. Háta mögül egyenletes léptek zaja hallatszott. Tudta, érezte, hogy az életéért küzd, és ha megfordul, annyi hátrányt szenved, hogy a léptek gazdája utoléri, és akkor vége. Szívét jeges marokként szorította a páni félelem. Léptei lassulni kezdtek. Hallotta, hogy a másik is lassít. Játszott vele, mint macska az egérrel...
Beküldte: Anonymous ,
2004-09-06 00:00:00
|
Krimi
Abból a lakásból, ahol most ön tartózkodik, ma reggel meglőttek egy fiatal férfit. Nem ártana, ha bejönne a rendőrségre, hogy megsegítse a nyomozást. Amennyiben ezt nem teszi meg, akkor gyilkosság vádjával letartóztatom...
Hozzászólások