bogu mesék: Anyám halálára várva

A huszonötös villanykörte homályában ülök a kétszobás panellakás hodályszerű nagyobbik szobájának vedlett, gödrös díványán. Az éveken át betűző napfénytől kiszítt függönyök, megfakult bútorok s kikopott kárpitú fotelok uralta lakás siralmas képet nyújt. A libafosszínű házgyári padlószőnyeg ételmaradék és bili kiömlött tartalmának foltjaitól tarkítva tartja hátán ezt a Kaffkai világot. A megkopott vitrinben MHSZ-emléklapok, egy lövészpuska, két szocialista brigád-emlékérem társaságában néhány megfakult könyv árválkodik.

A villanykörte fakó fénye rávilágít Saci gyérülő, pókhálószerű hajára. A hajdani, délcegen sudár szőke sellő arca megnyúlt, mély ráncok barázdálta, késpenge vékonyságú szájából, mikor megszólal, előugrik gereblyeszerűen ritka fogsorának megmaradt két alsó tépő és három felső szemfoga... Ennyi.

Pótoltatni kellene a fogaimat mondja zavartan, szája elé kapva kézfejét , de nincs rá pénz. Sajnos egy éve munkanélküli vagyok. Nem, nem küldtek el. Tudod, egyedül nevelem a 10 éves kislányomat, így volt annyi emberség a gyárat vezető osztrák-magyar kft. vezetőiben, hogy felajánlottak másik állást. Megalázó volt. Az én képzettségemhez, 18 éves gyakorlatomhoz képest segédmunkát végezzek ott, ahol büszke meósként dolgoztam húsz éven át? Sértette az elbánás az önérzetemet, és inkább vállaltam a munkanélküliséget, hátha fordul a kocka, s értelmes munkához jutok.

Arra nem gondoltál, hogy a lakásrezsi, a dráguló megélhetési költségek, a gyerek iskolázása viszi a pénzt?
Dehogynem gondoltam erre! Csak hát, amíg a tartalék pénzemből tartott, addig elvoltunk. Már évek óta csak a lengyel piacon, turkálókban vásárolok. Ennivalónak pedig legolcsóbb tejet, kenyeret, kolbászt, csirkefejet, lábat, zúzát: kutyaeledelként eladott nyesedéket szerzek be , amiknek pár nap múlva lejár az eltarthatósági ideje..
Nem igaz, hogy nem találtál valami takarításfélét átmenetileg?
Nézzed: találnék, de nem engedi az önérzetem. Hogy én technikusi végzettséggel a zsebemben, húszévnyi gyakorlattal mások szennyesét takarítsam? Nem, ez nem megy!
Tedd félre a büszkeségedet, gondolj a gyerekedre! Mi lesz vele?

Nem tehetem, Bogi, mert akkor szembeköpném magamat! Oda lenne az erkölcsi tartásom.
Ha beledöglök, sem adhatom alább! Vagy menjek el kurvának? Gondolkodtam ezen is, de ahhoz már túl elhasználódtam... A testemért semmit se adnának a piacon, elhiheted! A lelkem meg? Ugyan, kinek kell ma egy nyomorult lélek?...
Nincs ebből kiút, Saci?
De van: anyám halálát várom.
Hogyan? Nem értettem jól, mire vársz?
De, jól értetted: anyám halálára várok. Tudod, az anyám egyszobás állami lakásban él. Nincs senkije. A Parkinson-kór annyira elhatalmasodott rajta, hogy ágyban fekvő beteg. Én vagyok a gondozója, s ezért egy ingyen ebédjegyet kapunk a Kifőzdébe, és havonta huszonhétezer Forint szociális segélyt. Ebből élünk hárman.

Hogyan?
Nézd, a Kifőzdéből elviszem az anyámhoz az ebédet. Megvárjuk, míg kijön az iskolából a lányom: Emese. Ő megeszi az ebéd javát, aztán ami marad, abból eszem én, s pár falat jut az anyámnak is... Nézd, a feje már úgy rázkódik neki, mint a vibrátor, még azt a pár kanál levest is kilötyköli a párnára. Úgy etetem, mint a madárfiókát. Nem soká húzza már.
Pláne, ha halálra koplaltatod.
Hidd el, nem kell neki több! Látom a szemén, ha kívánja az ételt.
Istenem, olyan ez, mint amikor a pelikán saját vérével táplálja a fiókáit. Kaffkai rémálom!

Nézzed, az a tervem, hogy eladom a lakást. Már meg is hirdettem. Nem bírom a rezsit fizetni. A fűtéssel is, a villannyal is el vagyok maradva. Ki fogják kapcsolni hamarosan a villanyomat. El kell adni a lakást, és amit kapok, abból élni... Túlélni ezt a recessziót! Csupán pár év, amíg ki kell tartanunk. Csak addig... addig, megélni valahogy.
És ha elfogy a pénz? Mért nem veszel erőszakot az önérzeteden, és vállalsz valami takarítást? Bedolgozást? kérdeztem tőle, mire arca kigyúlt, púpossá görbült háta kiegyenesedett, és büszkén vágta oda a szavakat:
Másokat szolgálni: soha!
És mi lesz a lányoddal?

Elég csinos ahhoz, hogy ha padlóra kerülök, levigyem az éjszakába. Inkább legyen kurva, s éljen emberhez méltóan, minthogy technikusi oklevéllel a zsebében éhen haljon, ha nem akar koldulni!
Szörnyű! mondtam csüggedten, s a tompa fényű szemeket kutattam.
Mi szörnyű van ebben, Bogi? Nem igaz, hogy még te sem értesz meg? Át kell, hogy adja a helyét! Nincs más megoldás. Aztán, ha pár év múlva sem tudok elhelyezkedni, nem lesz más megoldás, ha elfogy a suska, amit a lakásomért kaptam, akkor elemésztem magamat, és az anyámtól öröklött lakást a lányomra hagyom, hadd boldoguljon, ahogy tud.
De hisz ez rémálom, ez egy őrület, Saci!
Nincs ebben semmi mosolyodott el révetegen, s szemei befelhősödtek , ez a világ rendje,
Bogukám. Én most az anyám halálát várom, a lányom majd egykoron, majd az én halálomat várja. Így kerek a világ!