Be nem teljesült szerelem

Ez a történet, amit most írok számomra a legkedvesebb és a legnehezebb időszak. Még most is elkeseredem mikor eszembe jutnak a történtek, amiket leírok.
Minden évekkel ezelőtt kezdődött. Egy kis kertvárosban éltem. Ide jártam iskolába is. Az iskola közelében volt egy kávézó, ahova sűrűn jártam iskola után vagy szabadidőmben, így megismertem az ott dolgozó fiatalokat. Voltak ott számomra kedvesek és közömbös dolgozók. De legjobban két fiatal került a szívemhez közel.

A pultos lány Ann és a futár Sean. Sokat beszélgettünk, és egymás problémáit meghallgattuk, lelki támaszt adtunk egymásnak. Sűrűn járt oda Sean bátyja is Frank a haverjaival. Nagyon szemre való fiú. Magas normál testalkatú, közepesen rövid sötét haj, egy kis Freddie Prinze Jr. beütéssel. Sean akkoriban érzelmi káoszban volt. A kapcsolata szünetelt. Egyik este zárás után még mindig beszélgettünk, mikor azt mondta, hogy van-e kedvem csavarogni vele az éjszakában. Elmennénk valahova beszélgetni. Beleegyeztem, beültünk az autóba és céltalanul neki indultunk az éjszakának. Végül egy kisebb hegy tetején kötöttünk ki. Kiültünk az egyik kiszögelésre és beszélgetni kezdtünk órákon át. Célunk nem társkeresés volt, csupán kettesben beszélgetni az életünkről. Kivesézgettünk szinte mindent, ami bántott bennünket.

Ezek után haza vitt és ő is haza ment. Körülbelül egy-két hét múlva összejöttünk. Ami nem tartott tovább pár napnál. Egy este átmentem hozzá, aki a bátyjával lakott egy házban. Akkoriban nekem már tetszett Frank, de nem tartottam nagy jelentőségnek. Szóval bementem Sean szobájába, ahol csókolóztunk hosszasan. Semmi más nem történt. Két napra rá, amikor bementem a kávézóba félre hívott és közölte velem, hogy a volt élettársával kibékültek, tehát így nem fog menni a mi kapcsolatunk. Kicsit szíven ütött a dolog, de elviseltem. Egy darabig nem jártam a kávézóban. De továbbra is barátok maradtunk. Közben egyre jobban megismertem a bátyját, Frank-et. Csatlakozott a beszélgetéseinkhez és együtt poénkodtunk tovább.

Egyre jobban megtetszett a stílusa Frenk-nek. Pár hónap múlva összejöttünk. Sajnos ez az idill sem tartott sokáig. Nem sokat találkoztunk és én is elmentem dolgozni. Nem kerestük egymást és kimondatlanul vége lett a kapcsolatunknak. Akkoriban anyuval nem jöttünk ki. Gyakoriak voltak a veszekedések és verekedések. Ezek után betelt nálam a pohár, összecsomagoltam a legfontosabb cuccaimat és elszöktem otthonról, tudván, hogy nem tudom, aznap este hol hajtom le a fejem. Anyu úgy tudta, dolgozni megyek.

A munkahelyemen volt egy fiú Tom, akivel sokat beszélgettünk akkoriban. Azon a bizonyos napon, amikor elszöktem otthonról Tom látta rajtam benn a munkahelyemen, hogy valami nincs rendjén velem. Nem mondtam neki először semmit. Később elmeséltem neki, hogy nagyon csúnyán összevesztem anyuval, és ha kell az utcán alszom. Barátnőmmel is beszéltem, aki azt mondta, hogy pár napig lehetek nála. A műszak végén Tom kivitt a céges autóval egy nagyobb vasútállomásra a vonathoz. Mikor kiszálltam a kocsiból adtam neki két puszit, és azt mondtam neki: Gondolj rám! Ennek a mondatnak nem adtam nagy jelentőséget, de Tom komolyan vette, amit később vettem észre. Már a vonaton ültünk a barátnőmmel, mikor megcsörrent a telefonom. Tom hívott fel. Megkérdezte nem mennék-e át hozzá ma estére. A telefonja lemerült mire választ tudtam volna adni. Kicsit feszült lettem erre.

Már alapra forrósította a levegőt, hogy felhívott. Sikerült visszahívnia és megbeszélni a találkozót, ami vissza a vasútállomásra szólt. Mivel késő volt már az utolsó járatokkal kellett közlekedni, ami köztudott, hogy ritkán járnak. Húsz percet áztam a buszmegállóban mire jött a busz. Miután siettem a másik buszhoz Tom hívott, hogy merre járok. Ekkor még a buszon ültem. Mikorra oda értem a másik buszhoz addigra teljesen eláztam. A buszra fél órát vártam és még nem volt sehol. Tom addigra harmadjára telefonált. Megbeszéltük, hogy maradjak ott, ahol vagyok értem jön a kocsijával. Ezek után beültem a kocsijába és átmentem hozzá.

Kaptam tőle egy pólót, amibe aludhatnék. Amíg felöltöztem addig ő kiment. Az éjszaka felét átbeszélgettük, amikor teljesen véletlen elcsattant az első csók. Kicsivel később le is feküdtünk egymással. Ami főként azért meglepő, mert egyikünk sem a szeretkezés miatt akarta látni a másikat. Másnap haza vitt és onnantól kezdve kerestük egymást, míg nem egy hétre rá össze is költöztünk. Nagyon jól elvoltunk, bár Tom nem egy romantikus lélek, nem egy olyan férfi, aki minden nőnek álma. De megértő volt és szerettük egymást. Három hónap múlva megcsörrent a telefonom. Frank hívott. Nagyon örültem neki, de ideges lettem hisz

Tom ott feküdt mellettem és nézte a tévét. Felvettem a telefont, és amikor beleszólt Frank a telefonba egyszerre lett melegem és kirázott a hideg – persze pozitív értelemben- . A szívem forróság töltötte el. Remegett testem-lelkem. Zavart, ideges és boldog voltam. Érdeklődött felőlem, megkérdezte hova tűntem. Elmondtam neki, hogy egy új kapcsolatban vagyok. Ekkor hangja elfojtódott. Megkérdezte, hogy biztos, hogy nem akarok-e vele kapcsolatot kezdeni ismét. Tom ekkor mellettem ült és sajnos nem mondhattam ki Frank-nek azt, amit valójában gondoltam, éreztem. A szívem azt súgta, hogy: „Hagyd a fenébe Tom-ot, mert itt az alkalom, hogy visszakapd azt a férfit, akire mindig is vártál!”, de az eszem mást mondott: „Ne adj fel egy biztosnak tűnő kapcsolatot egy bizonytalanért!” Végül az eszemre hallgattam és visszautasítottam Frenk-et. Ekkor egy hatalmas nyomást éreztem legbelül a szívemben.

Próbáltam csak álomnak tekinteni a történteket és elfeledni a dolgot, hogy új életet kezdjek. Egy kis idő után ez úgy, ahogy, de sikerült. Megszakadt a kapcsolatom Frank-el. Tom-mal most több mint két év és három hónapja vagyunk együtt. Az első éves fordulónk napjától kezdve rémálom volt az életem. Vita, vita hátán. Rossz volt. Tehát az egy év után a maradék egy év három hónapot mosolygás nélkül éltem vele. Senki nem látott mosolyogni. Ez idő alatt elhanyagoltam magam, egy szobában töltöttem üres perceim, ott hagytam a munkahelyem is, ami egész jól fizetett. Ki mondtuk a kapcsolatunk végét és megfogadtam, hogy soha többé nem kezdem vele újra a kapcsolatunkat.

Ekkor hazaköltöztem anyuhoz. Anyu nem foglalkozott vele, hogy mi történt velem. Nem kérdezett semmit. Unokabátyám és a húgom segített ebben az időszakban. Unokabátyám Mike sokat aludt nálunk, aki rám szólt, hogy adjak magamra és nem azért, hogy másnak megfeleljek, hanem azért, mert nő vagyok. Ekkor húgom kézen fogott és elvitt egy közeli játékterembe Mike-al, hogy ne fojtassam a szobában ülést. Amikor már a második alkalommal mentünk le a játékterembe már ismerős arcokat is láttam, de nem igazán keltették fel érdeklődésem. De mikor Frank-et megláttam melegérzés fogott el. Elő jöttek a régi érzéseim. Sőt, még mélyebbek, mint rég. Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha újra kezdenénk, ismerjük egymást valamilyen szinten és ez pozitív is. Nem tettem semmit, mert nem voltam biztos magamban, és nem tudtam, mi van vele. Tudtam, hogy nem állhattam elé úgy, hogy: „szia, Mi lenne ha…” fokozatos dolgokra meg nem lett volna energiám, hisz Frank-ről van szó.

Nem mertem bevallani magamnak, hogy szerelmes vagyok. Azt hittem, hogy csak sima szeretet, amit egy ember akármelyik barátja iránt érez. Biliárdozáshoz próbáltam minél közelebbi asztalhoz jutni, de mégse túl közel. Észrevettük egymást. Én csak játszottam, de éreztem, hogy figyel engem a játéka közben. Én is ugyanezt tettem, amíg játszott én figyeltem őt. Volt olyan is, amikor összenéztünk. Amikor meguntuk húgomékkal a játékot akkor úgy szedtük össze az asztalról a golyókat, hogy ha Frank rám néz, akkor lássa, hogy megyünk. A tervem sikerrel járt. Odajött hozzám, a lábaim elkezdtek remegni és éreztem, hogy kipirosodik a fejem. Megkérdezte: ”Már mentek is?” A választ szinte alig várta meg, mert már fel is tette a következő kérdését: „Felhívhatlak?” Amire én igennel válaszoltam. A következő monológ már csak annyiról szólt, hogy felhív és beszélgetünk mi történt eddig velem. Másnap a telefonhívás elmaradt. Így elmentem a játékterembe és bíztam benne, hogy összefutunk, és talán választ kapok.

Én érkeztem meg előbb. A húgommal voltam. Amikor meglátott Frank, kérdés nélkül odajött hozzám és közölte velem, hogy a régi barátaimnál is kereste a telefonszámom, mert neki már nem volt meg. Rosszul emlékezett és senkitől sem kapta meg a számom. Aznap este átmentem hozzá miután bezárt a játékterem. Beszélgettünk és ő megcsókolt. Én viszonoztam csókját. Aztán mikor elkezdett vetkőztetni megállítottam őt egy pillanatra és azt mondtam neki, hogy ez nem biztos, hogy helyes, amit tennénk. Végig futotta agyam, hogy mit is teszek most. Eszembe jutott, hogy akkor rég, ha a szívemre hallgatok, akkor még ma is az enyém lenne Frank. November 21-ét írtunk ekkor. Így úgy döntöttem, hogy most inkább a szívemre hallgatok.

Lefeküdtünk egymással. Amire később döbbentem rá, hogy hiba volt. Lágyan és finoman megcsókolt és simogatni kezdett. Nagyon érzéki volt. Finoman az ágyra fektetett és ölelgetve csókolgatott tovább. Óvatosan levetkőztetett és valami elképzelhetetlen élményben volt részem mikor az aktus megtörtént. Azt hittem álmodom, hogy ilyen élményben részesülhettem. Soha nem volt ilyen jó még senkivel. Amire később döbbentem rá, hogy hiba volt. Másnap reggel, amikor haza vitt engem még mindig a tegnap éjszaka járt az eszemben, ami valószínű kiült az arcomra is. Kapkodva nézett rám és az útra is, hisz vezetett. Mikor megkérdezte: „A tegnap este jár a fejedben?” Mire bólintottam, hogy igen. Ekkor ő azt mondta, hogy: „Azt hiszed, hogy nem foglak keresni és nem is foglak hívni ezen túl?” Erre én szintén igent mondtam. Igaz ő erre azt mondta, hogy ez hülyeség, ugyanúgy fog keresni tovább nem azért járta és telefonálta körbe a várost, hogy ennyi lenne az egész. De engem ez sajnos nem nyugtatott meg.

Én ezekből a mondatokból és az éjjel történtekből úgy gondoltam, hogy akkor ez nem jelent mást, mint együtt járást. Ezekben az időkben végre először tudtam szívből nevetni, mosolyogni és jókedvű lenni. Erre nagy szükségem is volt. Eszembe jutott, hogy nem tudnék most egy újabb csalódást átvészelni. Reméltem, hogy nem csak egy éjszaka volt az egész. Ezek után jöttek a negatívumok. Sose keresett. Ekkor újabb kérdések futották át gondolatomat:

„Vajon csak én vagyok naiv? Vagy csak megszoktam, hogy szinte mindennap felhívnak? Akar-e engem Frank?” Zavaró tényező volt, hogy mikor vele voltam jól éreztük magunkat, de amikor külön voltunk le voltam ejtve. Amikor elegem volt megkérdeztem tőle:
„Mire kellek neked? Egy kapcsolatba, mint barátnő vagy, mint egy ingyen rossz lány, amit nem vállalok?!” Ekkor ő köpni, nyelni nem tudott és nem tudott választ adni sem. Pedig kérdésem nagyon egyszerű volt, mert nem azt kértem tőle, hogy vegyen feleségül. Nem kaptam választ. Egy párperc várakozás után haza indultunk a húgommal. Elköszöntem a barátaitól és tőle. Oda mentem hozzá és vártam a búcsú puszit vagy legalább egy köszönést. Nem figyelt rám, úgy tett mintha nem is hallana. Nagy nehezen hozzám szólt: „Ja’ Mentek? Szia.”

Eléggé rosszul esett. Mikor elindultunk haza már este volt, az eső iszonyúan esett. Nem volt nálunk esernyő sem. Már félúton jártunk hazafelé, mikor megcsörrent a telefonom. Számomra ismeretlen szám volt. Fogadtam a hívást és kiderült, hogy Frank haverja George volt.

Megkért, hogy maradjunk ott, ahol vagyunk beszélni akar velünk. Eljött értünk, beültünk a kocsiba és elmentünk vele egy közeli étterembe. Rendelt nekünk üdítőt és beszélgetni kezdtünk. A helyzet úgy hozta, hogy észre vettem George akar valamit valamelyikünktől, de nem tudtam, hogy tőlem vagy a húgomtól. Egyfolytában azt hajtogattam magamban, hogy nem én kellek neki, nem én kellek neki. Egy kis idő múlva húgom ki ment a WC-re és George közölte velem, hogy megtetszett neki a húgom. Egy nagy kő esett le a szívemről. Közöltem vele, hogy húgom nem igazán szeretné őt barátjának. Megkérdeztem tőle, hogy Frank most mit akar tőlem.

Elmeséltem neki nagyvonalakban a történteket, mire ő riadtan azt felelte, hogy ő sem érti Frank-et néha, és ne hozzam őt kellemetlen helyzetbe ezzel a kérdéssel. Nem akar két tűz közé kerülni. Így is tettem hagytam a témát. Egyre jobban éreztem azt, hogy csak egy éjszakára kellettem neki. De nem akartam elfogadni. Miután a húgom visszajött én mentem ki a mosdóba és letöröltem az eső miatt lefolyt festéket az arcomról. Visszamentem hozzájuk. Pár percre rá megcsörrent a telefonja és megmutatta a kijelzőt, hogy Frank hívja őt. Fogadta a hívást, és beszélgetni kezdtek. Szavaiból kivettem, hogy érdeklődik Frank George-tól, hogy merre jár, és ott vagyunk e. Amire később rá is kérdeztem. George átadott egy üzenetet nekem Frank-től, hogy szeretne velem beszélni, ha én is akarom. Így visszamentünk a játékterembe. Mikor meglátott nem vett tudomást rólam. Ekkor megkérdeztem George-ot, hogy jól értettem e mikor azt mondta nekem, hogy Frank akar velem beszélni. Erre ő azt mondta: „Igen, de nem tudom, hogy most mi van vele.” Ekkor kimentem a mosdóba megigazítottam a sminkem és visszamentem hozzájuk.

Amikor Frank elkapott engem és olyan szorosan átölelt, mint aki nem akar elengedni soha. Hozzá kell tennem, hogy mindezt a haverjai előtt. Hogy őszinte legyek csodálkoztam is, de jól esett. Azt hittem minden rendben van. Azt sem tudta, hogy öleljen, csókoljon. Megkérdezte nem baj-e, hogy játszik egy kicsit a haverjaival. Én azt mondtam neki, hogy menjen csak nyugodtan, én itt leszek. Biliárdozott. Amikor nem ő lökött akkor mindig oda jött hozzám és csókolgatott. Egyszer csak megcsörrent a telefonom Tom hívott és veszekedni kezdtünk. Ideges voltam. Frank ekkor kíváncsian nézte, hogy ki hívhat, de nem szólt semmit. Oda jött hozzám Frank és szorosan átölelt. Egy hatalmas cuppanos puszit adott az arcomra, amit valószínű Tom is hallott, de nem jegyezte meg nekem. A telefonbeszélgetés után ismét figyeltem, ahogy játszanak a többiek.

Még egy párszor felhívott Tom, de ilyenkor Frank mindig figyelt engem. Hívott engem játszani is. Amikor pihentünk és itta mindenki az innivalóját Frank felkapott és megcsókolt engem, majd megpörgetett és a lendülettől véletlen a lábammal felborítottam az álló hamutartót, amit rögtön fel is takarított. A zárás után hazavittük húgomat és én Frank-el tartottam. Ismét átmentem hozzá, ahol újra lefeküdtünk egymással. Azt nem kell mondanom, hogy ismét nagyon jó estém volt. Bár aludni nem tudtam, mert ismét az a gondolat járt a fejemben, hogy alkalmi partnere vagyok. Másnap reggel hazavitt. Ezek után nem keresett. Sokáig nem keresett. Ekkor már biztos voltam a dolgomban.

Tudtam, hogy én voltam és vagyok is a hibás. Könnyen adtam magam, de nem tudtam magamnak parancsolni. Még mindig reménykedtem valamiben, hogy esetleg valami történik, bár szívem mélyén tudtam, hogy nincs értelme. December 2-án kedden meguntam a várakozást és este fél hat körül felhívtam Frank-et, de nem vette fel. Újra hívta, mikor flegma félhangon közölte velem, hogy gyorsan mondjam mondandóm, mert nem ér rá. Megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e találkozni velem a mai napon, mire a válasz tömör volt:
„Nem!!.. nem tudom, lehet.” – hangzott a válasz eléggé bizonytalanul.

Ez kicsit mellbe vágott. Az, hogy nem ér rá az egy elfogadható dolog, de a következőt már nem igazán értem. Nálam úgy működik, hogy vagy akarok találkozni valakivel vagy nem. Este megkértem húgom, hogy jöjjön velem a játékterembe. Úgy gondoltam, hogy ha Frank nem ér rá az nem jelenti azt, hogy itthon kellene ülnöm. Szóval elmentünk a játékterembe. Meglepetésemre Frank ott volt. De a dühtől úgy döntöttem, hogy csak köszönök, és nem kap puszit. Arra gondoltam, hogy majd holnap felhívom és megbeszélem vele a dolgot. Nem akartam zavarba hozni őt a jelenlétemmel.

Az igazat megvallva vártam Frank hívását hazafelé menet. Út közben rádöbbentem egy-két dologra, például, hogy ismét hangulattalan ember vagyok. Továbbá még két gondolat futotta át az agyam. Az egyik, hogy egy félre értés és az én vérmérsékletemből következtettem arra, hogy mi együtt vagyunk. Gondolok itt arra, hogy egy párszor voltunk együtt a játékteremben és le is feküdtem vele. A másik gondolatom az volt, hogy hirtelen kapott meg, nem harcolhatott értem és nem is akart soha megkapni. Tehát hiába állok elé, hogy folytassuk a kapcsolatunkat, ha nem kellek neki, nem tudok mit tenni. Egy kapcsolathoz két ember kell. Rájöttem, hogy mind két gondolatomban van nagy igazság. Bár az utóbbi gondolat jobban magyarázza a dolgokat.

Egy csalódás után ismét itt egy újabb, de most az én hibámból. C’est la vie! Bár még nem adtam fel, eldöntöttem, hogy megpróbálok a szívébe férkőzni valahogy. –De csak áltattam magam- Mikor Frank már tizenhat napja nem keresett a kapcsolatunkat lezártnak tekintettem. Ekkor december 19-e péntek volt. A legrosszabb az egészben a csalódottságom mellett, hogy azt hittem tiszteletben tartja, hogy évek óta ismerjük egymást. Hogy mi is dúlt a lelkemben? Röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy óriási viharok dúlnak a lelkemben. Vele álmodtam, rá gondoltam szüntelen és még éreztem ajkai csókját ajkamon, keze érintését testemen, bőre illatát és fürkésző tekintetét, pillantásait rajtam. Még mindig szeretem. Sok mindenre képes lennék érte csak, hogy együtt legyünk.

Nem sokára ezekre a történtekre vissza mentem Attilához. Aki szüntelenül próbálkozott visszahódítani. De sajnos még mindig Frank járt a fejemben. Szenvedtem nagyon. Tudtam, hogy nem szabad beszélnem vele, mert semmi értelme. Ekkor átmentem egyik barátnőmhöz, Sil-hez. Aki megpróbálta felnyitni a szemem, hogy ennyi volt. Én nem akartam hinni neki, sem ahogy a gondolataimnak sem. Sokat tettem fel a kérdést magamnak, hogy Isten miért vezette utamba Frank-et, ha elveszi tőlem.

Olyan voltam, mint egy őrült. Nem foglalkoztam semmivel. Nem találtam helyem, mint ahogy egy veszett vad sem. Ekkor Sil úgy döntött felhívja Frank-et és érdeklődik mi is, van velünk, mert senki nem lát tisztán. Ekkor Frank azt felelte, hogy ő olyan barátnőt keres, aki mindig kéznél van, ha rátör a férfiúi ősztőn. Egy nyitott kapcsolatszerűségben szeretett volna engem. Ettől a választól féltem a legjobban, amit valahol szívem mélyén tudtam, csak nem akartam elfogadni. Szép lassan be kellett vallanom, hogy beleszerettem egy trófea vadászba. Azóta eltelt már három hónap, de érzelmeim nem enyhültek, sőt, iszonyúan megerősödtek.

Még mindig bízom abban, hogy valaha, valamikor az enyém lehet Frank. Azt mondják, hogy az idő mindent elrendez, de azt hiszem ez az érzés sosem fog elmúlni. Csak gondoljunk bele, a két kapcsolatunk között eltelt három év és végig szerettem őt. Most ugyan ott tartok, ahol elkezdtem. Vannak emberek, akiket az álmaik éltetnek, azt hiszem én ezek közé tartozok. Régebben belegondoltam, hogy ha egyszer úgy adódna, hogy Frank-el találkoznék, mit tennék, hogyan döntenék. Sajnos választ nem találtam. Most mellettem van Tom, akivel biztos jövöm lehetne, és ott van Frank…

Nagyon meggondolnám, ha lenne esélyem Frank-nél. De ha egyszer eljönne ez az idő biztos, hogy az eszemre hallgatok, akár hogy is fáj. Az emberek többségét a szíve sodorja bajba. Nekem elég volt a szenvedésekből. Inkább élek tovább egy olyan kapcsolatban, ami részemről kevés szerelmet táplál, mint egy elérhetetlen kapcsolatban. Az élet nem tudom mit tartogat nekem, de azt hiszem itt az ideje, hogy benőjön a fejem lágya. Megtartom szívemben és emlékeim között Frank-et és itt maradok Tom-nál. Frank-el egy be nem teljesült szerelemre találtam. Végezetül csak annyit írnék le, hogy mindenki a saját sorsának a kovácsa, s végig nézve az életem nagyon sok mindent másként kellett volna csinálnom. De ezeket a dolgokat megtettem, így nem lehet megváltoztatni, és nem is akarom!! Ami velem történt Frank-kel kapcsolatban örülök valamilyen szinten, hogy így történt, és megtörtént. Végül egy idézetet írnék le:

„A szív titkait Kedves elrejteni nem lehet.
Mikor tested pihen, lelked szárnyra kel,
S megkeresi azt ki szívének kedves.
Mert erőt tőle kérsz, s kapsz egy életre!”

Vége