Bársony szárnyak öleltek körbe

"A fátyol, ím lehullik végül,
úgy vágytam rád, most indulunk.
Ne hagyd, hogy várjak."

Eljött értem. Nem mondott semmit, én pedig nem kérdeztem. Némán, szavak nélkül követtem. Az se érdekelt, hogy hova visz. Nem tudta, ki ő, nem ismertem. Ő se ismert, mégis úgy rendeltetett, hogy akkor együtt legyünk. Ez volt a Sorsom, a Végzetem. Ő volt a Végzetem.

"Adj te nékem otthont… szabadíts meg a földi gondtól, töröld ki létem sok nyomát, világítsd át az éjszakát."

Megfogtam a kezét, hagytam, hogy megszorítsa, és magához húzzon. Elindultunk, és én nem tiltakoztam. Megszűnt minden határ, megszűnt a világ, már nem ott voltunk, ahol eddig. Nem volt fény és nem volt árnyék. Csak vágyat éreztem. Mindent elemésztő, határtalan vágyat. Azt akartam, hogy átöleljen, hogy szeressen, hogy magával ragadjon.

"Gyere hagyd a létet!"

Hívott, és én nem állhattam ellen. Csak egy út létezett, vele kellett mennem. Egyik pillanatban az éjszaka leple borult rám, a következőben már ő állt mellettem. A kezét nyújtotta felém, és pedig megragadtam. Sose hittem, hogy így történik majd, hogy ilyen szép lesz.

"Veled a semmi létbe lépek, színtiszta tűz leszünk mi már,
Örökös égi békénk vár."

Először nem egészen értettem. Nem tudtam, mi történik. Tűz járta át a lelkem és a testem, elemésztett a vágy. Éreztem minden egyes apró részemet, tudtam, mi az, ami hozzám tartozik, és mi az, ami nem. Átláttam a saját korlátaimat, éreztem a határaimat. Tudtam, hogy nem vagyok szabad. Már nem vágytam másra, csak hogy átöleljen, hogy körülzárjon, hogy végre egyé legyek vele. Az akartam lenni, ami minden és semmi. Szétáradni, és elfelejteni ki vagyok, ki voltam.

"Hol bíztam, hol sírtam, volt sok könny, meg sok derű.
A világ nem értett, mert magamhoz voltam hű.
Ha bűn volt, ha erény, a titok az enyém,
Mert így vagyok csak én."

Nem volt visszaút, én választottam őt. Kívántam, akartam. Körbeölelt, betakart, magával ragadott. Vele szálltam, messze, oda, ahol már csak a semmi van. Egyé váltam a léttel, én magam lettem a minden. Már nem léteztem. Nem volt múltam, sem jövőm, sem jelenem. Elfelejtettem magamat. Csak ő volt és a lét. Egyé váltam vele, ott voltam mindenütt, és mégse voltam sehol. Ő adta ezt nekem, csak ő.
Nem voltak bűneim, terveim, céljaim, vágyaim. Már nem én voltam. Minden. Semmi. Az én megszűnt létezni. Az övé lettem.

"Csak enyém leszel."

Egyszerűen meghaltam.