Az új doki

Szigetünk a zord Északi-tengeren található. A legtöbb térképen rajta sincs. Névlegesen Nagy-Britanniához tartozunk, de földrajzilag közelebb esünk Norvégiához. Többnyire egyik ország sem foglalkozik velünk. Műholdas televíziózásra elvileg van lehetőség, de csak kevés embernek van vevője. A fogható rádióadások norvég nyelvűek, így általában csak a zenét hallgatjuk rajtuk.
 
Talán ez az oka, hogy a régi szokások itt fennmaradtak. Birkatenyésztésből, földművelésből és halászatból élünk. Látogatók vagy turisták errefelé nem fordulnak elő. Én is csak azért jöttem a szigetre, hogy átvegyem a nyugdíjba készülő Dr Thomas Stewart praxisát. Ő mutatott be a helyieknek.
 
Akkoriban nagyvilági, kifinomult ember voltam. Visszatekintve csodálom képességeit és emberismeretét, mert képes volt belém látni. Hatvanas évei közepén járhatott és a visz-szavonulása után továbbra is a szigeten kívánt maradni. Szokatlan volt, hogy egy hozzám hasonló fiatal orvos ilyen helyen vállaljon munkát, de a majdnem tökéletes elszigeteltség vonzott. A feleségem, Robin jóval kevésbé volt lelkes, de jó anya volt és megelégedett a háztartás vezetésével. A szigetlakók kedvesen fogadták, így azután egyre bol-dogabb és elégedettebb lett. Fokozatosan vettem át Stewart pácienseit. A viszonyunkban semmi rendkívüli nem volt, amíg egy napon egy üveg bor mellett beszélgetni nem kezdtünk a pogány hiedelmekről és a druidákról. Stewart-nak sok könyve volt a primitív vallásokról. A keresztény oltáriszentségtől az emberáldozatig minden szóba került. Azon a véleményen voltam, hogy egy ilyen esemény csak növeli egy közösség összetartozását és vitalitását. Stewart mosolyogva megkérdezte:
 
-Tegyük fel, hogy a feleséged vagy a lányod lemészárlásáról lenne szó. Akkor is hasonlóan vélekednél?
 
Valahogyan úgy éreztem, hogy többre gondol, mint amit ténylegesen mond.
 
-Szeretem Robint és Katherinet- válaszoltam dühösen.
 
-Csak elméletről beszélek. Ha a feleséged feküdne meztelenül egy pogány oltáron és a kezedbe nyomnák a szertartási kést. A közösség érdekében megtennéd?
 
-Nem szívesen képzelek el ilyen erőszakos dolgot- tiltakoztam, de valahogy mégis meg-jelent előttem a kép: félhomály, Robin, a belé hatoló kés, a kiömlő vér…
 
-Nem feltétlenül erőszakos. Inkább valahogyan erotikus. Sötéten erotikus. -vont vállat Stewart és felnevetve lezárta a témát, amiért hálás voltam. Más dolgokról beszélgettünk még, mielőtt hazamentünk volna. Egy kellemes, kötelezettségek teljesítése utáni délután volt. Kedveltem Stewart-ot. Különc, de kedves volt. A páciensei ragaszkodtak hozzá.
Amikor elváltunk, azt mondta:
 
-Amikor legközelebb a feleségeddel vagy, gondolj erre: egy mély vágás az ötödik és a hatodik borda közt oldalról a szegycsontig megfelelően megnyitja a mellkasát. Azután a szíve...értesz az anatómiához.
 
-Perverz alak vagy -mondtam vigyorogva, elutasítóan. Az arcom elvörösödött. Felnevetett és így szólt:
 
-Az vagyok. Egyszer megnézhetnéd a könyvtáramat. Reggel találkozunk!
 
Másnap Dr. Stewart páciensként fogadta Robint. Ez szakmai szívesség, általában nem kezelünk családtagot. Én annyira elfoglalt voltam a többi beteggel, hogy Robinnal üdvözölni sem tudtuk egymást. Ebéd után Stewarttal elsétáltunk a térre és leültünk egy padra. Meggyújtotta a pipáját és beszélni kezdett:
 
-Lássuk csak! Levetted a hálóingét, arra hivatkozva, hogy cirógatni szeretnéd. Közben megjegyezted magadban, hogy ahhoz hogy eljuss a szívéhez, többé kevésbé át kell vágnod a mellét. Az elképzelés tűzbe hozott. Leszorítottad a kezét a feje fölé és egy ki-csit agresszívan szeretkeztetek. Talán a mellét is megharaptad?
 
-Ez nem társalgási téma Stewart- mondtam teljesen elvörösödve. Valójában nagyjából úgy történt, ahogy elmondta. Robin keblei teltek voltak, tényleg útban lennének a vágáskor.
 
-Persze hogy nem az. De ez történt, nem? És ő meglepetést okozott neked. Nem volt ellenére az erőszakosság.
 
-Ezt Robin mesélte? Tudom hogy itt járt délelőtt - érdeklődtem követelőzve.
 
-Nem. Te magad mondtad. Nem arról van szó, hogy teljesen átlátszó lennél, csak a férfiak többségében megvan ez a sötét impulzus, és egy maroknyi nő ezt izgatónak találja. Aki képes rá, felismeri őket. Biztos vagyok benne, hogy Robin is ilyen nő.
 
-Stewart, mire akarsz kilyukadni?
 
-Majd meglátod. Idővel megértesz. Egy kicsit beragadtál a civilizációba, de a mi kis szigetünk már túl van a civilizáció peremén. Hamarosan te is rájössz.
 
-Ez valami rejtvény? - a szégyenletes gondolatok izgatóak voltak, de egyben ejteni is akartam a témát.
 
-Betegem érkezik egy órára. Ideje visszaindulnunk- volt mindössze a válasza.
 
Az előző este egy kicsit vad voltam Robinnal, amire döbbenetes, erős orgazmusokkal reagált. Utána megbántott volt, én pedig bocsánatkérő. De tény, hogy nem a szokott, nehezen elért orgazmusa volt. Mindenesetre ez nem olyasmi volt, amit egy kollegával kívántam megbeszélni.
Mielőtt a rendelés végén hazaindultunk, Stewart megmutatott egy könyvespolcot az iro-dájában, rajta tucatnyi könyv a pogányságról, áldozati szertartásokról és hasonlókról.
 
-Szóval te egy igazi perverz tudós vagy? -kérdeztem
 
Felnevetett és azt mondta:
 
-Egy este átjöhetnétek hozzám a feleségeddel. A gyűjteményem java része ott van. Még néhány figyelemre méltó leletem is van. Láthatod, hogy ez nekem több mint hobbi. A múltkori megjegyzésedben egyébként lehet valami.
 
-Milyen megjegyzésemben?
 
-Abban, hogy az áldozati rítusok a közösség érdekét szolgálhatják.
 
-Ennyit összevissza fecsegni….nem is mondtad, hogy ilyen szaktekintély vagy. -mondtam
 
-Nem kérezted - mondta mosolyogva.
 
Ajánlott néhány könyvet a druidák szokásairól és én elfogadtam őket. Felzaklatott ugyan a társalgás, de mire hazaértem, elfeledkeztem róla és egy kellemes estét töltöttem a lányommal és Robinnal. Kat süteményt készített délután és nagyon büszke volt magára. Vacsora után kiültek mesekönyvet olvasni a hintaágyra a teraszon. A látvány tökéletes családi életet sejtetett és valóban boldog voltam.
 
Átolvastam a Stewarttól kapott könyveket. Enyhén meglepett, hogy kettőt ő maga írt: az egyik a druidák hitvilágáról szólt, a másik az áldozati szertartásaikról. Hosszan tárgyalta a tevékenységek szociális és erkölcsi hatásait. Pozitívnak és fenntarthatónak látta őket a társadalom életében és az érvei egészen meggyőzőek voltak. Addig olvastam, amíg Robin ágyba nem tette Katherine-t. A gondolataim az előző szenvedélyes éjszaka körül forogtak. Robin furcsamódon vonakodott. Megpróbáltam levenni a pizsamáját, de nyugtalanul tiltakozott. Megpróbáltam az előző éjszakához hasonlóan egy kicsit agresszívabb lenni. Leszakítottam a gombokat és kiderült hogy mit rejteget. Azonnal felismertem a jeleket a mellkasán. Sebészeti filccel bejelölt vágási helyek. Halványak voltak a mosástól és a súrolástól, de jól láthatóak. Az egyik rajz a szíve körvonala volt. Egy másik görbe a hónalja alól indult, elkanyarodott a melle alatt, majd felfelé haladt a szegycsontig. Egy harmadik ugyanonnan indult mint az előző, csak egyenesen áthaladt a mellbimbóján és úgy érte el a szegycsontot.
 
-Ez meg micsoda? Mi a fene ez? -kérdeztem dühösen, bár tudtam a választ. A szíve és a lehetséges bevágások az eléréséhez.
 
-Jon, ne dühöngj! Thomas egy kicsit csintalan volt, ennyi az egész. Én még bátorítottam is.
 
-Ezt egy kicsit bővebben is megmagyarázhatnád!
 
-Az én hibám. Kíváncsi voltam. Tudod hogy Dr. Stewart a pogány rítusokat tanulmányozza. És én kérdezősködtem.
 
-Mégis miről?
 
Robin hátradőlt és beszélni kezdett:
 
-Ezen a szigeten valaha druidák éltek, tudod? És fiatal nőket áldoztak. Megkérdeztem hogy hogyan csinálták. Már úgyis kiöregedett a férfi-nő játékból, úgyhogy levettem a blúzomat és a melltartómat, ő pedig megmutatta. Először bejelölte a szívemet. Azután elmondta, hogy a mellem útban lenne és ezért félre kell húzni. Ez volt az első vonal - mondta, miközben a kezemet végighúzta a görbén a melle alatt, majd felfelé a szegycsont irányába.
 
-Elmondta, hogy miután félrehúzták a mellemet, be tudnának vágni a bordák közé.
 
Robin nagyot nyelt és rám nézett.
 
-Olyan lelkes volt ahogy csevegett...egy kicsit cirógatott is. Tudom hogy nem lett volna szabad hagynom, de már olyan idős, hogy nem láttam veszélyesnek a dolgot.
 
Azután elmondta, hogy a másik -gyorsabb- mód az lenne, hogy átvágják a mellemet és a darabokat oldalra hajtva férnek a bordákhoz. Leírta, hogy hogyan nyitnák fel a mellkasomat, hogy mit és hogyan vágnának át villámgyorsan. És ha mindent jól csinálnak, még láthatom a saját dobogó szívemet, mielőtt meghalok.
 
Robin újra nyelt és remegett.
 
-Az én hibám volt. Nem kellett volna hagynom. Meg kellett volna állítanom. Megpróbáltam lemosni, de… Amúgy is végzett már rajtam mellvizsgálatot és vett kenetet is. Már érintett intim területeken. Úgyhogy csak szó nélkül felöltöztem. Tényleg én tehetek az egészről. - mondta gyenge mosollyal és megrántotta a vállát.
 
-Én fogom kitépni az ő szívét! Ehhez semmi joga nem volt!
 
-Kérlek ne! Csak zavarba hoznál. -mondta Robin, miközben gyorsan csókolni és simogatni kezdett.
 
-Biztosítalak, hogy megemlegeti, amit kapni fog!
 
-Ne! Ne is említsd meg! Légy szíves! Én voltam a bűnös, ne hibáztasd!
 
Robin egy tőle szokatlanul buja mozdulattal megemelte a kebleit.
 
-Imádod a melleimet. Nem lephet meg, hogy más férfiaknak is tetszenek.
 
-Más férfiak ne firkáljanak a feleségem melleire!
 
A haragom egyre inkább vággyá alakult. Robin mellbimbói megmerevedtek, a tekintete elsötétedett. Nem a kebleiért szerettem, de tényleg imádtam őket. Izgatott lettem és ezt ő is tudta.
 
-Ismételjük meg a tegnapi estét? -kérdezte.
 
Nem vagyok kegyetlen, de a kiéhezettség és a düh, amit Stewart okozott az intim életünkbe nyúlásával majdnem megvadított. Robin pontosan úgy reagált, ahogy az előző este.
Utána gyengéden rámnézett és megszólalt:
 
-Szeretlek, ugye tudod? Kérlek ne említsd meg ezt Stewart-nak!
 
-Miért véded? Megpróbált elcsábítani? Elcsábított?
 
-Nem, szó sincs erről. Csak...felizgatott előtte feküdni. Elképzelni hogy milyen érzés lehet. És megijedtem a gondolataimtól. Nem megyek többet hozzá, így rendben van?
 
-Ha ennyire akarod, hát legyen!
 
Stewart elcsábította volna? Robin egyértelműen azt mondta hogy nem. Sohasem hazudott nekem, úgyhogy elhessegettem a gyanút.
 
-Köszönöm! -mondta és hozzám bújt.
 
Másnap Stewart maga kért bocsánatot. Őszinte, nyomorúságos és alázatos volt. Robin-nak egy üveg kiváló francia bort küldött és a kísérő kártyán kért elnézést. Vonakodva fogadtam el a bocsánatkérését.
Az eset emléke idővel lassan fakult. Egyre mohóbban olvastam Stewart könyveit, amit ő meglepve fogadott. Kiderült, hogy az utolsó nyilvános emberáldozás gyakorlatilag a modern időkben, 1934-ben volt a szigeten. A szöveg sehol nem utalt büntetőjogi felelősség-re vonásra vagy következményre. Csak annyit írt, hogy ez volt az utolsó ilyen szertartás és kiemelte az áldozat szépségét. A rítusra a sziget keleti partján került sor. Elsétáltam oda és csak egy kopott, gazzal benőtt mészkőtömböt találtam, de nyilvánvalóan ez volt a hely, ahol megtörtént. A kő mellett a szürke égbolt alatt állva elképzeltem az eseményt: a csupasz testet, a kést, a vért, a vonaglást és a sikolyokat, bár a könyv szerint a nő kész-séges és együttműködő volt.
 
A szertartás iránti érdeklődésem sem tudományos, sem ártatlan nem volt. Stewart bátorított a druida hitelvek és a sötét szertartások jobb megismerésére. Később rákérdeztem a kőre és megerősítette, hogy valóban az volt az oltár. Mintegy mellékesen megemlítette, hogy Robin talált ott egy kis korrodált, minden kétséget kizáróan druida medált.
 
-Robin járt ott?
 
-Én vittem el a múlt héten.
 
-Te vitted el?
 
Teljesen zavarban voltam. Nem is tudtam, hogy Robin is érdeklődik a téma iránt.
 
-Nem mesélt róla? Lenyűgözőnek találta.
 
-Nem. Nem említette.
 
-Talán megfeledkezett róla Jonathan. Nos...kész vagyok átadni a klientúrámat. Már nagyon várom a nyugdíjas létet.
 
Hagytam hogy témát váltson. Megbeszéltük a részleteket. Nem kérdeztem, de kíváncsi voltam, hogy Robin miért ment vele, és miért nem szólt róla. Robin természetesen önálló nő volt, de nem tudtam elhessegetni a titkolózás és árulás gyanúját. A medálról tudtam. Egy láncon hordta a nyakában. Az ezüst túl kopott volt ahhoz, hogy valami felismerhetőt lássak rajta. Azt mondta, hogy vette. Később, amikor találkoztam vele, nem kérdeztem a sétájáról Stewarttal. Zavart, de nem mertem rákérdezni. Többször elképzeltem Robint, ahogy az oltárra fekszik. Mindig meztelennek láttam és a kép végtelenül izgató volt. Bűnösnek éreztem magam.
 
Visszatekintve már tisztán látszik Stewart ügyködése. Robin csak egy gyalog volt, de ezt akkor még nem tudtam.
Nem sokkal később meghívott minket magához egy kisebb vacsorára, hogy megünnepelje a teljes visszavonulását. Rajtunk kívül még két vendég volt: Eric, a falu hentese és Wendy, a fiatal gyógyszertári eladó. Furcsa társaság volt. Eric jóképű, erős férfi volt. Hentes volt, de művelt, sármos ember. Azonnal elbűvölte Robint. Én valamilyen furcsa hidegséget éreztem körülötte.
 
Wendy csinos, északi típusú szőke volt. A húszas évei elején járhatott és keveset beszélt, noha nem maradt ki a társalgásból. Derűsen nyugodt volt, ami szokatlannak tűnt ilyen fiatal nőnél. Az este nyugodtan telt, amíg Stewart azt nem javasolta, hogy nézzük meg a druida leleteket és egyéb középkori különlegességeket a dolgozószobájában. Wendy habozott és megkért, hogy kísérjem ki a kertbe. Én inkább Stewart gyűjteményét néztem volna meg, de követtem, Robin kimondatlan szórakozására. Nem volt Wendyben semmi különleges. Nem volt különösebben tanult vagy szellemes, csak egyféle ragyogás, valami szerénység és jóság vette körül és én jól éreztem magam mellette. Csodál-tuk Stewart kertjét és mindenféléről beszélgettünk, amikor végül azt javasolta, hogy menjünk be a házba.
A dolgozószobában Robin a földön térdelt és hátrafelé hajolt úgy, hogy a nyaka egyfajta kalodába volt zárva. A blúza megfeszült a mellein és sejtetni engedte duzzadt mellbimbóit. Eric éppen egy masszív ívelt kardot érintett a torkához. Robin becsukta a szemét és telt ajkait enyhén kinyitotta.
 
-Eric, hagyd ezt abba légy szíves! Túlságosan beleéled magad a dologba- mondta lágyan Wendy.
 
Robin kinyitotta a szemét és rám nézett. Látta a haragomat. Eric felemelte a kardot és sötéten nézett rám, mintha félbeszakítottam volna valamit.
 
-Szokatlan módon bánik egy másik férfi feleségével, nem gondolja? -kérdeztem hidegen.
 
Bocsánatkérően lesütötte a szemét én pedig kioldottam a kaloda zárját.
 
-Semmi baj nincs Jon, de tényleg! - mondta Robin, miközben felsegítettem.
 
-És nem is volt tervbe véve semmilyen sérülés - tette hozzá Eric hűvösen.
 
Stewart megpróbálta elsimítani a dolgot. Robin megpróbálta visszanyerni a lélegzetét és nyugodtságát. Túl dühös voltam és távoztunk, mielőtt ennél is jobban elfajultak volna a dolgok. Hazafelé jó ideig nem szóltunk egymáshoz, amíg végül Robin megszólalt:
 
-Semmi baj nem volt. Nem ártott volna nekem.
 
-Aha...Tehát magadtól feküdtél a kalodába és magadat zártad be.
 
-Nem, az Eric volt…
 
-És Stewart? Nem próbált megállítani?
 
-Ő...nos ő könnyebbé próbálta tenni. Párnát tett a térdem alá.
 
-Tehetelen pózban voltál és Eric árthatott volna azzal a karddal.
 
-De nem ártott. Ők ketten a testem további felhasználásáról társalogtak, miután lefejeznek. Eric hentes, mint tudod. Szerinte a melleim ugyan lélegzetállítóak, de használhatatlanok, mert alapvetően zsírból állnak. Azt javasoltam, hogy tegye a mellkasomba, hogy mindent omlósabbá tegyen a környezetében, miközben sülök. Megfontolandónak tartotta a javaslatot. -mondta Robin félénken és ártatlanul mosolyogva, mintha mindez ártalmatlan móka lenne.
 
-Ez teljesen romlott dolog. Nem egészséges.
 
-Inkább bűnös. Édesen bűnös -mondta nevetve és megcsókolt.
 
Nagyjából egy héttel később Wendy telefonált a rendelőbe és közölte hogy sürgősen hozzá kell mennem. Vonakodva töröltem az előjegyzett betegeket és mentem. Amikor megérkeztem, egy hajszálvékony blúztól eltekintve semmi nem volt rajta. Rámmosolygott és a kanapéhoz vezetett. Leültünk. Nem volt teljesen világos, hogy vizsgálatra vagy csábításra készült.
 
-Örülök hogy eljöttél. Ideje hogy többet megtudj a szokásainkról- mondta.
 
-A szokásaitokról? El akarsz csábítani?
 
-Talán igen. De először inkább hallgass végig!
 
Bólintottam és ő nagy levegőt véve elkezdte:
 
-Minden nyári napforduló napján vásárt tartunk. Ekkor kiválasztunk egy nőt. Kiválasztottnak lenni nagy megtiszteltetés. A nők az áldását lesik, a férfiak tisztelik és kívánják. Egy éven keresztül különleges és szent közöttünk. Erről eddig nem beszéltünk neked, mert meg akartunk ismerni.
 
Újabb nagy levegőt vett és folytatta:
 
-A következő napfordulón a kiválasztottat előkészítik a szertartásra. Ezután felfekszik az oltárra és az egyik idősebb szigetlakó kivágja a szívét.
 
Rámnézett én pedig a döbbenettől szóhoz sem jutottam. Ő folytatta:
 
-A testet a henteshez viszik és megsütik, hogy mindenkinek juthasson a húsából. Ezután egy újabb nőt választanak a következő évre.
 
Megfogta a kezem és a mellei közé húzta.
 
-Jon, néhány nap múlva ez az én szívem és az én testem lesz. Én vagyok a kiválasztott.
 
-Ez szörnyű. Azt akarod, hogy segítsek ezt megakadályozni, ugye? - nyögtem ki, alig találva szavakat.
 
-Dehogy is! Dr. Stewart fogja csinálni. Én leszek az utolsója. Be kell vallanom, hogy voltak néha pillanataim, amikor … - de nem. Nem akarom hogy megakadályozd.
 
-Akkor mit szeretnél?
 
-Ha még nem találtad volna ki: Stewart visszavonul ettől a kötelezettségétől is. Szeretné, ha te vennéd át a palástot. Megkért, hogy kérdezzelek meg. Vállalod?
 
-Mészároljalak le? -kérdeztem
 
-Nem figyelsz. Engem még Stewart fog feláldozni. Utána te veszed át a posztját és te fogod -ahogy fogalmaztál - “lemészárolni” a kiválasztottat.
 
-Ez őrület. Ezt abba kell hagyni!
 
Wendy közelebb ült hozzám.
 
-Megpróbáltuk egyszer. Stewart volt az egyik leghevesebb ellenzője a szertartásnak. Akkoriban éppen csak megszülettem, így csak hallomásból tudom a dolgot. A jó doktor elérte, hogy az öregek felejtsék el az emberáldozatot és ajánljanak fel inkább bort és magvakat.
 
Wendy szünetet tartott és megrázta a fejét.
 
-Először jött a szárazság. Szárazság az Északi tenger közepén. Rengetegen vesztették el a termésüket. Azután jött a járvány a birkák közt. Az emberek bizalmatlanok és gyűlölködőek lettek. Még gyilkosság is történt. Azelőtt még sohasem fordult elő itt ilyen.
 
-Leszámítva évi egy alkalmat -mondtam keserűen.
 
-Nem. Az egyfajta szeretetből fakad. A gyilkosság gyűlöletből.
 
Sóhajtott és kinézett az ablakon.
 
-Néha félek. Pontosabban rettegek. Néha arra gondolok, bárcsak egy másik nő lenne a kiválasztott. De ott van a dicsőség és az az érzés, hogy hasznára vagyok a többieknek. Meg tudod érteni? Kevés időm van hátra, de az életem gazdagabbá válik ezalatt. Biztosítom a jólétet azoknak, akiket szeretek.
 
Wendy derűsen mosolygott.
 
-Abban az évben, amikor Dr. Stewart megpróbálta beszüntetni a szertartást, a felesége volt a kiválasztott. Ő ragaszkodott volna hozzá, hogy történjen meg a dolog és a férje tegye meg. Ami végül így is történt. Most már Stewart is érti.
 
Egy darabig némán ültem, majd megszólaltam:
 
-Kétlem hogy meg tudnám tenni. Még ha beletörődően is fogadod a sorsodat, akkor is kegyetlen, ördögi dolog.
 
-Beletörődően? Tárt karokkal várva. Fel sem fogod, mennyire várom - mondta sóhajtva.
 
-Mást kell találnotok. Szörnyeteggé válnék, ha beleegyeznék -feleltem.
 
-A más Eric lenne. Állatias és szadista. Szeretőnek is kegyetlen, de a kiválasztottakkal még inkább az lenne. Nem lennének kételyei mint neked. Ő már most szörnyeteg. Nekünk egy gyengéd szörnyeteg kell. Eric rengeteg szükségtelen fájdalmat okozna. El kell fogadnod ezt a szerepet! Thomas jól választott. Tökéletes lennél. Egy biztos kezű, lelkiismeretes szörnyeteg.
 
Elémtérdelt és azt mondta:
 
-Amikor idehívtalak, reméltem, hogy szeretkezni fogunk. Fogunk ugye? Közben képzeld el, hogy a te kezed veszi el az életem. Mondd el, hogy fogod csinálni!
 
Elkezdett kihámozni a ruhámból.
 
Amikor visszatértem a rendelőbe, szexuálisan kielégült és a hallottaktól rémült voltam. Nem is az áldozati szertartás zavart igazán, hanem hogy egy részem részt akart benne venni.
Felhívtam Stewartot. Hosszú időbe telt amíg felvette, de azonnal tudta, miről akarok be-szélni. Őszintén beszéltem: nem akartam szörnyeteggé válni, ezért nemet modtam. A háttérből egy nyers, elégedett horkantás és egy nő önkéntelen feljajdulása hallatszott. A horkantás minden kétséget kizáróan Eric volt.
 
-Igen, Eric itt van - mondta Stewart.
 
-És a nő?
 
-Nincs itt semmilyen nő. Jon! Még meggondolod a dolgot ugye? Nem találomra választottalak. Fontos az ügy.
 
-Druidák titkos társasága nőket gyilkol? Ez a fontos ügy?
 
-Semmi titkosság nincs. Kérdezz meg nyugodtan bárkit. Mindannyian benne vagyunk, csak eddig nem beszéltünk neked róla.
 
Ez egy kicsit visszavetett.
 
-Még megfontolom.
 
-Rendben, csak ne gondolkozz túl sokáig!
 
Miután befejeztem a beszélgetést Stewarttal, felhívtam otthon Robint. A szomszéd lány vette fel és elmondta, hogy Robin bement a faluba. Ez azt jelentette, hogy akármikor beeshet. Nem akartam ilyen állapotban találkozni vele, úgyhogy bezártam a rendelőt és sétára indultam.
 
Az egyik padon egy csinos szőke nő ült, miközben két gyerek játszott körülötte. “Kérdezz meg nyugodtan bárkit!” mondta Stewart. A nő mellé ültem és bemutatkoztam. A neve Fran volt.
 
-Ön az új doktor. Remélem kedvesebb lesz, mint Stewart! - mondta mosolyogva, miközben kezet ráztunk.
 
-Mi a baj Stewarttal?
 
-Ó semmi. Remek orvos, csak egy kicsit durván ér hozzám, amikor megvizsgál. Ön viszont meglehetősen jóképű. Talán nem is lenne ellenemre egy kis durvaság.
 
-Feleségem van- mondtam
 
-Bocsásson meg! Nem tudtam ellenállni egy kis flörtölésnek- mondta nevetve Fran.
 
Az egyik kisfiú hozzá szaladt és ő megkötötte a cipőfűzőjét.
 
-Fran! Kérdezni szeretnék valamit- mondtam, majd szünetet tartottam. Nem tudtam hogyan folytassam a kérdést. Teljesen abszurdnak tűnt egy fiatal anyukát egy padon áldozati szertartásról kérdezgetni.
 
- A nyári napforduló napja… a kiválasztott …. azt szeretném tudni …
 
Fran lélegzete elakadt, rámmeredt és elvörösödött.
 
-Én vagyok a következő? -kérdezte
 
-Nem, dehogy is. Legalábbis amennyire én tudom. Bár igen keveset tudok...Nos… Dr. Stewart megkért, hogy lépjek a helyébe.
 
-Értem. Sajnálom, de megijedtem. Tudtam, hogy ön Stewart kedvence és jelöltje. Attól féltem, hogy én vagyok a következő kiválasztott.
 
-Tehát retteg az egésztől?
 
-Persze hogy félek.
 
-Szerintem kegyetlen, barbár szokás. Abba kellene hagyni.
 
Fran döbbenten nézett.
 
-Miért?- kérdezte egyszerűen.
 
-Civilizált világban ilyen nem történhet meg.
 
-Elmenekülhetnék Londonba és aggódhatnék, hogy elgázolnak vagy elkapok valami szörnyű betegséget. Kirabolhatnak, meggyilkolhatnak. A modern világban vannak olyan dolgok, amik engem megrémítenek, Önnek pedig fel sem tűnnek. Találkozott a kiválasztottal?
 
-Igen.
 
-Akkor látnia kellett hogy tud valamit. Nem tudom kifejezni...valahogyan megtelik lélekkel. Olyan békés, hogy néha megfordul a fejemben, hogy megérné a dolog...tudni amit ő tud, érezni a derűjét.
 
-Ha kiválasztanák, elfogadná?
 
A gyerekekre nézett, majd rám.
 
-Igen. Azt hiszem igen. - mondta lágyan, majd mosolyogva hozzátette:
 
-A kiválasztott megkaphatja bármelyik férfit a szigeten. Amilyen mocskos vagyok, még ez is vonzana. Nos, ideje mennünk. Viszlát doktor! Örültem, hogy találkoztunk.
 
Kezet fogtunk és ő elsétált a gyerekekkel.
 
A padon ülve be kellett vallanom magamnak, hogy az egészet többnek kezdem látni, mint valami sötét fantázia megvalósulásának. Lehetek jó orvos és jó férj az egyéb kötelezettség mellett. Szörnyű dolog lenne, de együtt tudnék vele élni. És jobb lennék mint Eric- gondoltam.
 
Robin még nem volt otthon, amikor hazaértem. Fizettem a szomszéd lánynak a gyerek-felügyeletért és felhívtam Stewartot. Először meglepettnek, majd elégedettnek hangzott, amikor közöltem, hogy vállalom. Megkérdezte hogy részt vennék-e Wendy szertartásán és én azt mondtam, hogy megtiszteltetésnek venném. Robin nemsokára hazaért és elkezdett vacsorát készíteni. Egy kicsit zaklatottnak tűnt, ezért inkább kivittem Kat-et játszani az udvarra. Előbb utóbb el kell mondanom, de igyekeztem halasztani a dolgot.
 
Hat nappal a szertartás előtt találkoztam az öregekkel. Stewarttal együtt nyolcan voltak és egy könyörületesen rövid szertartással beiktattak. Stewart megmutatta az ünnepi kést. Markolattal együtt nagyjából egy láb hosszú volt. Enyhén ívelt, mindkét oldalon éles pengével.
 
-Minden évben újrakovácsolják. Számtalan áldozat vérét kalapácsolták már bele a pengébe- mondta.
 
A napforduló előtti este a szertartáson résztvevő hat fiatal férfi Wendyhez ment. Egész éjszaka beszéltek vele, kényeztették, szeretkeztek vele. Napkelte előtt lefürdették és bekenték olajjal. Két öreg érte jött, megáldották és elkérték a szívét és a testét, majd az anglikán templomhoz kísérték. A szertartás nem volt nyilvános többé. Az oltárt a templom alatti pincében állították fel. Ha a kiválasztott ellenkezett volna, akkor férfiak erővel vitték volna. Wendy önként sétált a templomhoz, büszkén viselve a fehér leplét. Láttam ahogy lesétál a lépcsőn a sötét oltárhoz. Ideges volt, de ragyogott. A szertartás szavai hangzottak, majd a segítők levették Wendyről a leplet, ő pedig hanyatt feküdt az oltárra.
 
6 pár kéz ragadta meg: egy-egy férfi minden végtagját, ketten pedig a derekát. Ahogy Stewart mellé lépett a csillogó pengéjű késsel a kezében, a lány karjait a feje fölé húzták, hogy háta kissé ívben megfeszüljön. Azután csend lett. Csend, amit csak Wendy halk zihálása tört meg. A hajnalt vártuk. Egy perc, majd újabb. Stewart megfogta az egyik
olajos mellet és finom simogatással a mellbimbót duzzadásra késztette. Wendy félolda-lasan rámosolygott.
 
-Itt az idő - mondta végül az egyik öreg.
 
Stewart lelapította a mellet és belenyomta a pengét, majd két gyors vágó mozdulattal kettészelte. Wendy levegőért kapkodott és remegett. Amikor Stewart a bordái közé vágott, minden erőt beleadott. Átszelt mindent: bőrt, izmot, tüdőt. Wendy egyszer felsikoltott, azután a szája vérrel telt meg. Stewart gyorsan dolgozott és a lány oldala hamarosan nyitva volt. Wendy vonaglott és dobálta magát. A kés hegye és Stewart bal keze a mellkasába süllyedt és egy pillanat múlva már ki is emelkedett. Stewart a kezében tartotta a kis remegő szívet, majd a lány mellkasára tette. Wendy reszketett és a szeme tágra nyílt. Stewart a lány állához illesztette a kés hegyét és az agyába tolta. Wendy még egy-szer megvonaglott, majd nem mozdult többé.
 
A testét a lepelbe csavarták és Eric boltjába vitték. Az egyik öreg elvette a szívet, amit később a régi oltárnál fognak elégetni. Stewart egyedül ment haza. Én is hazamentem, de mire odaértem, Robin már elment a vásárba Kat-tel. Letusoltam, aludtam egy keveset, majd a kertben kezdtem pepecselni.
Robin kora délután érkezett haza, vöröslő szemekkel.
 
-Katherine-t a szomszédnál hagytam. Beszélnünk kell- mondta.
 
-Be kell vallanom dolgokat. Amit mondani fogok, rosszul fog esni. Nem voltam veled őszinte. Hűtlen is voltam. Attól a naptól kezdve, amikor Stewart a mellkasomra rajzolt. Ez felizgatott...és......Stewart nem olyan öreg, mint gondolod. Azután Eric egy napon a bolt hátsó részébe hívott. Először csak flörtöltünk...de azután......jóképű és kegyetlen volt egyszerre.
 
-Miért mondod el mindet most Robin. Válni akarsz? Vége köztünk mindennek?
 
-Nem! Szeretlek, de most már nem számít. Emlékszel Wendyre Stewart vacsoráján? Ő volt a kiválasztott. Valami druida szertartás keretében ma reggel feláldozták. Láttam a testét a boltban, ahogy Eric éppen feldarabolja.
 
Robin elhallgatott, majd nagy levegőt véve folytatta:
 
-Én vagyok az új kiválasztott. Jövőre én következek.
 
Nem tudtam leírni a kavargó érzéseimet, noha már előre sejtettem hogy mit fog mondani. Stewart olyan ügyesen elcsábított engem, mint ahogy Robint elcsábította. Gyűlölnöm kellett volna őt is és Ericet is azért, amit Robinnal tettek. És közben mesterien nem beszéltek neki rólam. Most már tudtam, mit érezhetett Stewart évekkel ezelőtt, amikor az ő felesége lett a kiválasztott. Abban a pillanatban szerettem Robint és olyan szenvedélyesen vágytam rá, mint soha senki más. Ugyanakkor láttam az előttem fekvő meztelen testét, éreztem a kést, ahogy belehatol, éreztem a teste vonaglását.
 
-Jonathan? Érted amit mondok? -kérdezte lágyan.
 
-Értem. Beleegyeztél? - kérdeztem vissza.
 
-Igen.
 
-Robin! Valamit neked is tudnod kell. Stewart visszavonult és én veszem át a helyét. Én fogom kivágni a szíved a következő szertartáson.
 
Az álla leesett, az ajkai remegtek. Azután felsóhajtott és hozzám bújt. Többet nem szóltunk, csak egész délután szeretkeztünk.
 
Robin volt az elsőm. Minden anatómiai ismeretem ellenére ügyetlen és lassú voltam. Az olajos keblét nem tudtam mozdulatlanul tartani és előre-hátra csúszkált a kezemben, miközben vágtam. Túl sokáig tartott. Nézte az ügyetlenkedésemet és próbált minél kevésbé vonaglani. Végre bejutottam a mellkasába és megtaláltam a kicsi, erősen lüktető szívét. Robin felnyögött és elsápadt. Gyorsan vágtam és kihúztam a szervet a tátongó sebből. Robin rettegéssel és túlfűtöttséggel nézett rám, én pedig addig néztem őt, amíg a fény ki nem hunyt a szemében. A kést az oltáron hagytam a vértócsában és kimentem a napfényre. Távozás közben az egyik öreg megszorította a vállamat:
 
-Jövőre könnyebben fog menni.