Az Igazi

Azonnal felfigyelt a tőle két méterre lévő lányra: ahogy ott állt és csevegett a barátnőivel, mintha egy angyal szállt volna le a mennyekből, hogy megmutassa a világnak, mit is jelent a szépség. Lágyan ringatta csípőjét jobbra-balra, mint ahogy a fa lehullott levele is ide-oda szállva érkezik az avarra.
Fehér tréningruhát viselt, az oldalán világoskék csíkokkal. A felsőrész cipzárja lehúzva, alatta fehér top. Alakját csak sejteni lehet a kicsit bő ruha alatt, de ahhoz eleget mutat, hogy a fantáziát beindítsa.
A látvány szinte fejbe vágta John-t. Megbabonázva figyelte a lány minden mozdulatát, semmiről nem akart lemaradni. Magába szívta illatát, melytől teljesen megrészegedett. „Még, még, még” - csak erre tudott gondolni.

A lány mintha csak megérezte volna a kitüntetett figyelmet, elfordította fejét, és egyenesen a férfi szemébe nézett, aki azt hitte az eddigi élményt már nem lehet fokozni. Tévedett. Soha azelőtt nem látott még ilyen ragyogó és tiszta kék szempárt. A nyári napfény megcsillant a kék szemben, mely még ellenállhatatlanabbá tette őt: szinte kiemelte a tömegből az a ragyogás, mely egész alakját és lényét körülvette. John tudta, megtalálta őt. Az Igazit, szigorúan nagybetűvel.
Felélénkült a szél, mely egy kósza barna tincset sodort a lány szemébe, megtörve ezzel a ragyogást, és a férfi végre el tudott szakadni a szemétől.
„Te jó ég, mindent elrontottam. Túl sokáig bámultam, és most egy bunkónak tart.” De ismét tévedett. A lány elfordult barátnőitől - akik a beszélgetésbe belemerülve észre sem vették - majd magabiztosan és mosolyogva elindult John felé.
- Szia! Észrevettem, hogy figyeltél. Ennyire megtetszettem? – szavai selymesen buktak elő puha, rózsaszín ajkaiból, kellemesen cirógatva a férfi fülét.
- Igen, de még mennyire! – válaszolta volna, de a torka teljesen kiszáradt, és csak egy krákogásra futotta. Összeszedte magát, ezt a lehetőséget nem szúrhatja el, ilyen alkalom nem lesz még egyszer az életben.
- Igen, megtetszettél. Esetleg meghívhatlak egy italra?
- Esetleg - mosolyodott el ismét.
- Tudok egy helyet a közelben, ahol elbeszélgetnénk.
- Menjünk – és belekarolt a férfiba, aki először megrezzent az érintéstől, de nem húzódott el, hanem élvezte, ahogy a jóleső bizsergés átjárja a testét.
„Semmi kétség, Ő az Igazi”

John sohasem volt egy spontán ember. Minden találkozást jól megszervezett, sokáig figyelte a kiszemeltet, mire megszólította volna. Nem az önbizalmával volt a gond, és nem is a külsejével, egyszerűen szerette, ha minden úgy történik, ahogy ő akarja, ahogy előre megtervezte.
De ez az eset más volt, jól tudta. Egész életében erre várt, soha nem gondolta volna, hogy ilyen hatással lesz rá. Kavarogtak a fejében a gondolatok, próbált a múltbeli tapasztalataiba kapaszkodni, de csak fuldoklott tovább a gondolatok tengerében.
Közben természetesen nem felejtette el a legfontosabb szabályt: figyelni a nő minden szavára! A nők szeretik, ha figyelnek rájuk, és persze ha érdeklődéssel fordulnak feléjük. Ettől fontosnak érzik magukat, magabiztosabbakká válnak, és könnyebben kaphatóak bármire.

Megérkeztek a bárba. Egy csendes boxba ültek le. John tequilát rendelt, a lány csokoládélikőrt.
Miközben a lány kortyonként ízlelgette a likőrt, a férfi citromlevet csurgatott kézfejére, megsózta, majd egy csókkal magába szívta azt. A citrom savanyúsága és a sós íz fintorba torzította az arcát, de szerette ezt az ízkavalkádot. Mást juttatott az eszébe. Ettől elmosolyodott, majd egy kortyra megitta italát, mely szinte feltüzelte. Mélyet lélegzett, érezte, hogy fejében letisztulnak a gondolatok, és körvonalazódni kezd a terv.
„Remek. Ismét a magam ura vagyok.”

Beszélgetni kezdtek. A lányból csak úgy ömlöttek a szavak. Láthatóan élvezte, hogy ekkora hatást gyakorol a férfira, és ő sem volt közömbös iránta. Volt valami benne, ami megkülönböztette a többi unalmas pasitól, akik csak a testét akarták. Persze John is végigmérte, de tőle ez jól esett, már-már büszkeség töltötte el. A férfi figyelt rá, nőként és nem egy eszközként viselkedett vele. De ha csak egy éjszaka is lesz ebből a kapcsolatból azt sem bánja. Kellett neki a férfi, bármi áron.

Több órán keresztül voltak a bárban. A férfin végigfutott a gondolat, hogy akár szerelem is lehet ezzel a lánnyal, de gyorsan elhessegette. A szerelem elmúlik, és neki egy sokkal maradandóbb élmény kell, ami nagyobb élvezetet okoz, mint egy puszta fellángolás.
Eközben kint elszürkült az ég: vihar készülődött. John kinézett, és mosoly terült el az arcán; imádta a vihart. A legjobb időpont a fontos dolgok elvégzésére. Gyerekkorától kezdve az első dörgésekkor félbehagyta munkáját, és megdelejezve ment az ablakhoz, hogy végignézze a sötétedő felhőkön végigcikázó villámokat, ahogy utat törnek maguknak, hogy végül hatalmas erejükkel lecsaphassanak. A villámokkal együtt ő is feltöltődött, energia szabadult fel benne, erősebbnek, legyőzhetetlennek érezte magát.
Hirtelen felpattant, magragadta a lány kezét és húzni kezdte:
- Gyere! Menjünk!
- Most? De hát mindjárt esik! - de közben már ő is felállt az asztaltól, és hagyta, hogy a férfi vezesse.
- Legfeljebb majd behúzódunk egy kapualjba – mondta, majd nevetve rákacsintott a lányra, aki megszorította a kezét, és együtt szaladtak ki az utcára.

A szél felerősödött, és a dörgés is már közelebbről hallatszott, de egyiküket sem érdekelte, csak rohantak az utcán és nevettek. Az utcában zárva levő bolt ponyvája alatt fújták ki magukat. Az úton már egy lélek sem volt, mindenki visszahúzódott otthonába.
A lány már épp indulni akart, mikor John visszahúzta. Az kérdőn nézett rá, de a természet megadta a választ: szakadni kezdett az eső.
- Kösz! – elmosolyodott.
Válasz helyett a férfi mélyen a szemébe nézett. Abban a pillanatban villámlott, melynek fénye megvilágította a lány arcát, és varázslatos szemeit, mely még akkor is világított, amikor ismét szürke lett minden.
Johnban még jobban fellángolt a tűz.
„Eljött a pillanat, amire már régen vártam.”
A falhoz szorította a lányt, továbbra sem vette le róla a szemét, majd hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Érezte, ahogy a lány egész testében megremeg, és amikor elszakította magát tőle, ő vágyakozva követte, száját csókra tartva, mint szomjazó egy csepp vízért.
„Türelem, meg fogod kapni azt, amire vágysz.” - gondolta, majd újra megcsókolta. Egyik kezét végigfutatta a lány testén, majd a nyakán állapodott meg. Érezte, ahogy az ütőér gyorsan lüktet ujjai alatt. Ez csak még jobban lázba hozta. Másik kezével lassan zsebébe nyúlt és előhúzta a kést.

Pengéje acél, nyele tökéletesen illeszkedett tenyerébe. Egy pillanat alatt elvált a lánytól, majd határozott, ugyanakkor lassú mozdulattal végighúzta a lány nyakán a pengét.
Ismét megdöbbentette, a látvány: a lány szeméből nem a szokásos kérdéseket olvasta ki. „Miért én? Miért most?”, vagy könyörgést, még csak meglepődést sem. Egyszerűen csak belenyugvást, beletörődést látott. Arra gondolt, ha a lánynak lenne elég ereje, biztos rámosolyogna, sőt rávigyorogna. Ettől a gondolattól végigfutott a hideg a hátán, de megint nem tudta elfordítani a tekintetét a lány szeme még mindig izzott. Miközben teste lassan ülő helyzetbe csuklott, és a vérveszteségtől meg a széltől meg-megborzongott, szeme rendületlenül kapcsolódott a férfiéba, el nem engedve azt.
John a szájához emelte a pengét, és lenyalta róla a vért. A jól ismert rezes sós íz azonban nem a várt hatást váltotta ki, mint megannyiszor azelőtt, még csak annyit sem, mint a tequila; egyszerűen csak undort érzett. Undorodott a vértől, a világtól, önmagától. Mi történt vele? A két keze kevés ahhoz, hogy összeszámolja, hány emberrel végzett eddig: férfival, nővel, gyerekkel, idősebbekkel, fiatalabbakkal.
De aztán rájött: megtalálta az Igazit. Elérte végre célját. Tudhatta volna. Elnevette magát saját feledékenységén, majd kacagás közben ismét felemelte a kést, és ugyanazzal a határozott mozdulattal a saját torkán is végigfutatta a pengét.
Ismerős érzés kerítette hatalmába: a húsba hatoló penge élvezete, mint forró kés a vajban. Ez volt az az érzés, amiért mindig újra és újra elővette a tőrt és „vadászni” indult. Az emberek tekintete, vérük íze, a vörös rózsa terjedése ruhájukon, mind-mind hozzájárult élvezetéhez, és most lám, ő van ebben a helyzetben, saját kése által.

Mikor kezdődött ez az egész? Egy gyerekkori kép villant agyába: az erdőben volt, bicskával a kezében, nyársaláshoz szedett fát, amit később kifaragott. Éles volt a kés pengéje, fogta, és maga sem tudja miért, végighúzta a combján. Egyáltalán nem érzett fájdalmat, pedig a bicska mély sebet ejtett. Ekkor érezte elsőnek a sebezhetőséget és a hatalmat egyszerre.

Elterült a földön. Már csak arra volt ereje, hogy még egyszer a lányra nézzen. Tudta, hogy már rég meghalt, mégis megrémült tekintetétől. Az izzás semmit sem veszített erejéből, még a lány halála után sem.
„Ez az, amit mindig is kerestem.” Elégedett mosolyra húzódott a szája, mielőtt mellkasa utoljára süllyedt le. A két test tekintete azonban továbbra is összefonódott.

Lassan távolodni kezdett a vihar. A szürke felhők mögül újra előbukkant a nap, jelezve, hogy egyszer mindennek vége szakad, legyen az jó vagy rossz.