Az éjszaka teremtménye II. - 1. rész

Az éjszaka teremtménye II.

... A farkasember már nagyon lassan tudott csak mozogni, majd mikor megcsapta egy másik ággal az arcát a fiú, végleg elveszette egyensúlyát és a földre zuhant. Kihúzta testéből a rönköt, majd Tamás a szívére célozva beledöfte a tehetetlen lénybe. Még utoljára felüvöltött a vérfarkas, majd lassan lecsukta szemét épp úgy, mint áldozatai. Ezután odarohant barátjához, majd fölé hajolt és ezt kérdezte:
- Úristen! Jól vagy? Hallasz?
András viszont nem tudott válaszolni, majd homályosodni kezdett barátja arca és utána végleg eltűnt...

2.rész

Hideg este volt az a nap, mikor két fiú elhatározta, hogy elpusztítják az éjszaka teremtményét, ami már rengeteg embert megölt. Küzdelmes percekbe került nekik ez a feladat, de végül sikerrel jártak és leterítették a fenevadat, ám egyikük egy súlyosnak látszó sebet kapott. Valójában azonban nem volt komoly, csak egypár fognyom maradt hátra testén, mintha egy kutya harapta volna meg.
Tamás ruha rongyokkal törölgette le magáról a vért, mely a farkasembertől származott és barátjától. András egy fának döntve ült eszméletlenül, tőle csupán néhány méterre feküdt a döglött állat teteme. Nem sok idő telt el azóta, hogy elvesztette eszméletét, az alatt barátja arrébb húzta, hogy ne a hóban feküdjön és elszorította a sebet, melyből folyt a vér. Sikeresen állította el a szivárgást, szerencsére nem volt túl mély a sérülés.
- Hé! Hallasz? - kérdezte aggódva barátjától, mikor odament hozzá.
Andris lassan és nehezen, de kinyitotta a szemét, és halkan ezt mondta:
- Mi történt?
- Elájultál pár percre. A vérzést már elállítottam, de egy orvosnak mindenképpen látnia kell! - javasolta. - Hogy érzed magad?
- Szédülök. - motyogta. - Mi van a... - nehezére esett még beszélni, de erőt vett magán és folytatta. - Mi van a döggel? - nézett aggódva és zavartan barátjára.
- Neki már vége. - mondta, miközben a tetemre mutatott.
- Hála Istennek! - nyugodott meg.
- Semmi vész, vége van! Feltudsz, állni?
- Megpróbálok. - mondta, majd Tomira támaszkodva óvatosan felemelkedett.
- Na? Hogy bírod? - kérdezte aggódva.
- Jól. Egy kicsit szédülök, de meglepően jól vagyok. - szólt biztatóan.
- Akkor lassan indulnunk kéne! - figyelmeztette.
- Rendben.

Tamásra támaszkodva apránként haladtak előre a hóban, utolsó pillantást vetve a farkasemberre. Azután, pedig tovább sétáltak otthonukba, hogy kipihenjék ezt a rémálmot. Mikor már elég messze voltak a küzdelem helyétől, András érdeklődni kezdett:
- Honnan volt neked rongyok, amivel letörölted a vért?
- Gondoltam, hogy nem fogjuk megúszni a dolgot patyolat tisztán, így hoztam. - magyarázta.
- Értem és a "fegyverekkel" mi lesz?
- Holnap szombat, majd eljövök ide és eltakarítok mindent. Eltemetem ezt a mocsadékot is had, rohadjon szét csak a földben. - mondta mély undorral.
Nemsokára elérkeztek a búcsúhoz, mikor elváltak útjaik, de Tamás még rákérdezett:
- Biztos, hogy ne kísérjelek haza? - nyugtalankodott.
- Nem kösz. Már tudok egyedül is menni. - mondta nyugtatva.
- Biztos?
- Biztos.
- Rendben. Ha rosszul vagy, mielőtt még elmennél orvoshoz holnap, akkor ne habozz! Azonnal hívj mentőt vagy valakit oké? - tanácsolta komolyan barátjának.
- Oké! - szólt feszülten.
- Indulok. Hello!
- Helóny!

Elbúcsúztak egymástól, majd Andris tovább indult, de Tomi még addig ott maradt, míg már barátja olyan messze volt, hogy már nem látta, azután ő is ballagni kezdett a kertjéhez.
Fáradtan battyogott az udvarukban a fiú, de lépései határozottak voltak. Lámpafény már nem szűrődött ki a házukból, mindenki aludt, ezért óvatosan nyitott be a nappaliba, majd amilyen halkan csak tudott, a fürdőszobába ment. Véres ruháit levetette, majd a kádba vizet eresztett és megpróbálta kiszedni valahogy a foltokat. Egyáltalán nem volt könnyű dolga, sokat szenvedett mire már tűrhetően néztek ki göncei. Ezek után ő maga is lezuhanyzott, majd hangtalanul felballagott a szobájába és lefeküdt aludni. Késő éjszaka volt, de remélte, hogy szülei nem fognak rájönni, mit csinált és mikor jött haza.

Szombat, Január 15, a reggel friss volt és hideg. Tamás igen későn ébredt föl, mint ahogy szokott, de legalább kipihente magát az éjjel. Szülei már várták a konyhában, apja kávét szürcsölgetett, anyja pedig mosogatott, miközben a rádió szólt.
- Jó reggelt! - mondták neki.
- Reggelt! - válaszolt idegesen és ijedten a fiú, hisz nem tudta, hogy sejtik-e mikor is ért haza tegnap - Mi a reggeli? - próbálta leplezni érzelmeit.
- Tojás, de hoztam szalámit. - felelt neki édesanyja.
Tomi ki is vette a hűtőből, gyorsan akart csinálni, egy szendvicset, hogy minél kevesebb időt tölthessen itt. Mialatt a vajat kente a zsemlére, anyja mögötte rákérdezett arra, amitől a legjobban retteget gyermeke:
- Tegnap mikor jöttél be?
- Este? - a víz teljesen elöntötte, annyira feszült lett - Hát... pontosan nem tudom, de nem maradtam olyan sokáig kint. - bízott benne, hogy gyorsan elaludtak tegnap szülei és semmit sem tudnak.
- Mai is ki óhajtasz menni? - érdeklődött apja.
- Csak délután, este már nem. - mondta megkönnyelbülten.
- Helyes! Nem igazán szeretném, hogy még egyszer éjjel mászkálj kinn! - figyelmeztette fiát.
- Már nem fogok többé! - ígérte meg, egy nagy kő esett le a szívéről, mikor nyugodtan kiballagott reggelijével a nappaliba.

Délután Tamás aggódva barátja miatt, felhívta, hogy megtudja jól van-e. Olyan hosszan csöngött ki a telefon, hogy már azt hitte, nem is fogja senki felvenni, de végül egy halk és idős hang szólalt meg benne:
- Tessék!
- Jó napot kívánok! Andris barátja vagyok Tamás. - kicsit szünetet tartott hátha mondanak erre valamit, de néma csend volt a válasz, ezért folytatta - Andrist keresném! - nem szólaltak meg a túl oldalon, ezért hangosabbra vette - Halló!
- Ki az? - érdeklődött nyugtalanul.
- Tamás! - mondta szinte már üvöltve, de nem az idegességtől, hanem azért, mert rájött, hogy Andris dédi mamája vette fel a kagylót, aki már eléggé idős volt. - Andrist keresem!
- Andrist? Az Andris nincs itthon, bement az anyjához az ügyeletre, mert egy kutya megharapta. - mondta. András anyja a kórházban dolgozott, de nem orvos volt.
- Megharapta egy kutya? - érdeklődött aggódva, de tudta, hogy valójában barátja csak ezt mondta otthon a sérülésére, szép hazugság volt. - Csak nem a Liza harapta meg? - kérdezte a fiú, már mosolyogva, de hangja még mindig izgatott volt, nehogy rájöjjön, hogy csak tetteti.
- Nem.
- Akkor köszönöm és jobbulást kívánok neki! - csönd volt a válasz. - Viszontlátásra! - miután ezt kimondta, már csak azt hallotta, hogy a másik oldalon letették a telefont. - Persze! Viszlát vagy valami? Az bezzeg nincs, csak lecsapják! - idegesen letette a kagylót, de tudta, hogy valószínűleg nem azért tették le köszönés nélkül, mert bunkók és nem szeretik őt, hanem mert egyszerűen nem hallották, de ebben nem volt teljesen biztos.

Az idő szép volt, a felhők felszakadoztak az égen és így a Nap sugara jobban, megvilágította a falut. Tamás egy ásót ragadt a kezébe és elindult a kert végébe. A havat nézte, hogy sehol sem véres-e, de szerencséjére nem volt az, mikor a kerítéshez ért, körülnézett, hogy senki nem látta-e, hogy átlépte határukat és a szántóföld felé ment. Nem igazán emlékezett, hogy pontosan hol is volt a tegnapi ütközet, de magabiztosan haladt előre. Tíz perc múlva észrevette a farkasember tetemét, majd mellette megállt. Nézte, ahogy ott fekszik lábai előtt az elnyúlt dög és mély gyűlöletet érzett még mindig iránta. Szemeiben olyan lángok csaptak fel, melyek olyan erős haragot tápláltak, hogy a fiú teljes erejéből, üvöltve rácsapott a vérfarkas mellkasára az ásóval. Ezután, észrevette magát, hogy mit is művelt és egy lépést hátra lépett, majd felbámult az égre. Becsukta szemeit és beszívta a friss levegőt, mely a természetből áradt, ám megcsapta orrát a döglött állat bűze. Ekkor kinyitotta szemét és megragadta ásóját, majd ásni kezdett.

Fél óra elteltével, már egy elég mély és széles gödröt csinált, melybe akár két felnőt ember is belefért volna. A meleg teljesen kiverte és megizzadt, háta csurom vizes volt, ezért még jobban sietősre vette a dolgot, nehogy megfázzon. Nagy nehezen a tetemet belerángatta a sírba és gyorsan szórni kezdte a földet rá, de még egy utolsó pillantást vetett rá, majd befejezte munkáját. Havat is hordott oda, hogy ne lehessen látni a nyomokat, bár még így is észre lehetett venni, de nem számított, senki sem tudta mi nyugszik ott a földben.
Még csak három óra volt, mikor Tamás visszamászott a kerítésükön a kertjükbe, de nem látta senki őt, mikor ezt tette és reménykedett, hogy nem is keresték, azóta. Az ásót beleszúrta a hóba maga mellé, majd csak a szántóföldet bámulta és előjöttek az emlékek, mik is történtek a napokban, hírtelen viszont megzavarta valaki.

- Hát te meg mit csinálsz? - kérdezte egy ismerős női hang.
- Semmit. - mondta megnyugodva Tomi. Felismerte testvérének a hangját, azután pedig hátra fordult. Ott állt mögötte, egy hat évvel idősebb, hosszú, szőke, göndör hajú lány, ki kontak lencsét viselt, alakja karcsú, mint egy hétköznapi nőé, magán pedig rengeteg ruhát viselt, mert ő mindig nagyon fázott, ezért alaposan felöltözött volt. – Hogy, hogy kijöttél, ebben a fagyos időben? - érdeklődött mosolyogva.
- Mert egy kis szünetet tartok és lazítok. - Vera mindig jó tanuló volt, sosem panaszkodhatott, de természetesen ő sem szeretett tanulni, ám tudta, hogy ha akar valamit kezdeni az életével, akkor sajnos mindent bele kell adnia, viszont soha nem tartotta magát okosnak. - Hisz te nyavalyogsz állandóan, hogy jöjjek ki veled játszani? Most itt vagyok.
- Aha. - mondta unottan a fiú, majd lassan elindult befelé.
- Be akarsz menni? - háborodott fel nővére.
- Ja.
- Ez nem igaz, ezért... - a mondatát már nem tudta befejezni, mert hírtelen Tamás rávetette, magát és a hóba nyomta. Ezután leszállt róla és már gyúrta is a hógolyót.
- Jó kis csel volt mi? Nem számítottál rá ugye? Ismerd be! Ismerd be! - szólt röhögve.
- Hát nem. - lassan felállt, de váratlanul nekirontott a fiúnak és most ő teperte a hóba öccsét.

Még egy fél óráig tartott a "verekedés" a hóban, míg megunták és vizesen, jéggé fagyva bementek felmelegedni. Késő délután volt már, kezdett sötétedni, miután lezuhanyoztak a testvérek, átöltöztek, majd Vera tanulni ment, Tamás pedig telefonálni. Andrist hívta, hogy megtudja minden rendben, van vele. Kicsit félt, amikor hosszan csöngött ki, hisz ha barátja otthon van, ő rögtön felkapja, viszont ha nincs, akkor más veszi fel, miután már hosszan kicsöngött.
- Halló! - szóltak bele a túl oldalon.
- Szevasz öregem, én vagyok az. - nyugodott meg Tomi, András hangja hallatán. - Na? Mi van veled? - érdeklődött kíváncsian.
- Minden oké. Azt mondtam, hogy egy kutya harapott meg, ami megtámadt. - mesélte halkan.
- Igen ezt tudom, már elmondta a dédi mamád.
- A doki azt mondta, hogy végig kell majd járnom a veszettség elleni injekciókon, sorba, ahogy beadják. A seb nem fertőződött el, ami nagy mázli és nem veszettem sok vért, hála neked ugye. - mondta nyugodtan.
- Szívesen.
- Kösz! Szóval ennyi. Egészséges vagyok, tehát megúsztuk. - sóhajtott fel megnyugodva.
- Ez nagyon jó hír. - halkan folytatta tovább - Én pedig ma eltemettem azt a dögöt örökre, hogy a földben rohadjon meg! - számolt be neki idegesen. - Ott van a sírja, ahol megdöglött!

- Jól van, jól tetted! Akkor ennek a rémálomnak végre vége ugye?
- Igen. - erősítette meg barátját.
- Apropó! Tudod kivel, találkoztam a kórházban? - kérdezte András.
- Kivel? - érdeklődött kíváncsian.
- A nagyképernyős Zsoltival. - mondta.
- Komolyan? - döbbent meg Tomi. - Azt hittem, hogy már őt is elkapta az a féreg, de ezek szerint nem.
- De igen! - vágta rá barátja.
- Mi? - értetlenkedett.
- Azt a zselés hajú hülyét is megtámadta a... - halkabbra vette a szót - ... a farkasember. - mesélte. - Beszélgettem vele egy kicsit, és azt mondta, hogy egy majomember neki esett még kedd este. Szegény, a sokktól összezavarodott, de rendesen ellátta a baját a dög.
- Az a szerencséje, hogy nem nyírta ki. - nyugodott meg.
- Ja. Azt mondta a sötéttől nem látta jól a támadóját, de nem is emlékezett rá, hogy mi történt, csak, hogy az anyja rohant feléje a mentőorvosokkal kora hajnal. Mázlija volt, hogy nem hűlt ki a hidegben, de több napra kórházban feküdt. Hétfőn viszont már jön suliba, akkor majd megdumáljuk vele, hogy...

- Elmondjuk neki? - szakította félbe gyorsan Tamás.
- Hát... most már mindegy nem? Kinyírtuk, elmondhatjuk...
- Ne! – rivallt rá. - Titokban tartjuk, amíg meg nem halunk! Figyelj! Örökre el akarom felejteni, ami történt, nem szeretném, hogy még napokig, sőt hetekig visszahalljam a Zsoltitól! - magyarázta.
- Tudod mit? Igazad van öregem. - törődött bele. - Felejtsük el és hagyjuk meg neki, hogy egy majomemberrel találkozott. - kicsit kuncogott ezen.
- Igen. Az, sokkal jobb lesz hallgatni. - nevetett Tomi.
- Oké, akkor, majd találkozunk.
- Holnap átmegyek oké? - javasolta.
- Rendben van. Akkor helóny!
- Helóny!

Ezután mindketten letették a telefont és megpróbálták felvenni a régi hétköznapi élet fonalát, amit már rég elvesztettek.
Vasárnap délután, ahogy Tamás ígérte, el is ment barátjához és útközben találkozott Zsófival. Már sokkal jobban nézett ki, mint múltkor, nem volt annyira letört és szomorú.
- Szia Zsófi!
- Hello! - mondta kicsit rekedt hangon.
- Hogy vagy? - kérdezte aggódva.
- Jobban, mint múltkor, de ma érdeklődtem, hogy mi van Balázzsal, és sajnos nem kaptam jó híreket. - mesélte kicsit elpilledve.
- Miért? Hogy érzi magát? - kíváncsi volt, hisz ő látta, ki ölte meg unokatestvérét és még gondot okozhat.
- Fizikailag jól van, de lelkileg összetört. Nem beszél senkivel, csak egész nap a szobájába ül, néha eszik és alszik. Idegösszeroppanása van szerintem, ám majd még az orvosok megvizsgálják, egy viszont biztos. - halkan folytatta. - Soha többé nem lesz már a régi.
- Ez a legrosszabb, ami történhetett vele. Talán egyszer meglátogatom, de nem hinném, hogy velem szóba állna. Nem szoktunk beszélgetni, csak nagy ritkán. - mondta őszintén sajnálva Balázst.
- Igen. Én mindenképpen elmegyek majd hozzá. - határozta el magát a lány.
- Tedd azt, én viszont megyek, mert egyik barátomat megtámadta egy kutya és most kíváncsi vagyok, hogy, hogy van. - hazudott folyamatosan, ám nem bűntudat nélkül.
- Jobbulást kívánok neki! Szia!
- Átadom és én is, üdvözlöm Bazsit!
- Rendben.

Ezután tovább indultak különböző irányba, majd Tamás, sietősre vette lépteit. Tíz percbe se tellett és már oda is ért legjobb barátjához, azután pedig becsöngetett. András papucsban kiballagott a kapuhoz, aztán vigyorogva nézett Tomira.
- Takarodj! - mondta Andris.
- Oké. - szólt vissza és már indulni kezdett.
- Ne! Ne te hülye, csak vicceltem! - förmedt rá.
- Tudom! - nyugtatta meg, miközben mosolyogva visszament a kerítéshez.
Pár perc múlva a szobában beszélgettek, úgy, mint annak idején, mikor még nem tudtak az éjszaka teremtményéről. András megmutatta sebét, amiből csak egy-két fognyom látszott csak, ami piros volt, de nem látszottak komolynak. Tomi végleg megnyugodott és elmesélte, hogy mit hallott Balázsról.
- Hát szarul járt a gyerek. - jelentette ki Andris szomorúan.
- Ne is mond.
Hosszú csönd után végül Tamás szólalt meg:
- Jól van. Ejtsük a témát oké?
- Oké. Remélem ma az Isti, átjön, mert azt mondta, hoz új filmeket a gépemre.
- Ugyan már! Te még mindig nagyon naiv vagy öregem, az Isti mikor csinálta meg azt amit megígért neked? - nézett rá kérdőn.
- Jól van, na! Talán egy nap... - elmélkedett.
- Soha! Törődj bele, az Isti nem fog megváltozni. Különben is, ha ma idejön, azért teszi, mert megint itt fog dolgozni nálatok valamin és téged megint beállít majd rabszolgának, hogy segíts neki.
- Az, az idő már elmúlt! - förmedt rá vigyorogva.
- Hát persze. Majd nyáron fogsz dolgozni a Szőlőhegyen.
- Megöllek! - nézett rá gyilkos szemekkel, de igazából nem volt rá mérges, csak viccnek szánta.
- Hát persze, mint mindig. - nevetett.
- Várj csak! - csitította el Tomit. - Hallod ezt? - hosszúvárakozás után már Tamás is halotta, hogy egy motor közeledik a házhoz.

Andris felállt a székből és az ablakhoz sietett a kis szobában, majd rögtön azután kiment az ajtón. Barátja felkelt az ágyról és követte ki egészen az udvarra, majd a bejárati kapuhoz. Látta a motorost elszáguldani a havas úton, de az nem állt meg, tovább hajtott a zsákutca végéig. A két fiatal a csúszós járdán csak bámultak, végül Andris legyintett egyet és azt mondta:
- Jól van. Már azt hittem az Isti jön, de szerencsére még nem. - nyugodott meg.
- Félsz mi? Ha meg jön, akkor tuti, hogy megint segítened kell neki. - gúnyolódott Tomi.
- Lehet, hogy igazad van. - jegyezte meg halkan.
Épp indulni akartak vissza, ám ekkor egy újabb motor börrögött fel a távolban. Mindketten hátranéztek és pár pillanat múlva látták is, hogy ki közelít. Közelebb mentek a kerítéshez és figyeltek mi történik.
- Ezt figyeld Andris! - üvöltötte a motoros, kin nem volt bukósisak.
- Na. Ez az Isti. - mondta Andris, miközben unokatestvére elrobogott előttük.
- Mit csinál? - érdeklődött Tomi.
- Biztos menőzni akar megint.

Ezután le sem vették a szemüket a férfiról, aki egyre gyorsabban jött vissza az úton, majd váratlanul mindkét lábát feltette az ülésre és óvatosan elengedve a kormányt felállt, kezeit oldalra nyújtva száguldott a kihalt utcán. Ám ez csak pár másodpercig tartott, hisz az út nagyon csúszós volt és hírtelen az első kerék keresztbe fordult, melynek következtében a motor azonnal előre bukott. István még fel sem fogta mi történt, amikor már csak azt érezte, hogy kicsúszott a motor alóla és ő maga a levegőben repült.
A földet érés nagyon kemény volt, mind neki, mind a motornak. Andrisék csak annyit láttak, hogy előttük száll el egy ember üvöltve, majd csattanás közepette földet érnek. Hosszú csend következett, Isti ott feküdt mozdulatlanul az út szélén tőlük tíz méterre, a motor pedig az árokban.

Először a megdöbbenéstől meg sem tudtak szólalni a fiúk, majd észbe kaptak, és rohanni kezdtek, hogy megnézzék egyáltalán él-e a szerencsétlenül járt férfi. Ám még ki sem nyitották a kaput, már akkor feltápászkodott és káromkodva felállt István. Gyorsan odaszaladtak, bár Tomi majdnem belecsúszott az árokba, a motor mellé.
- A mocskos picsába! - ordított a férfi.
- Isti jól vagy? - kérdezte aggódva András.
- Jól! - rivallt rá.
- Hát bazzeg ez szép esés volt! - kezdett röhögni unokaöccse.
- Ne merj nevetni, mert leütöm a fejed! - förmedt rá. A két jó barát egymásra nézett, majd Istvánra tekintettek és csak bámulták. Semmi baja sem esett, csak egy-két horzsolás és karcolás nyom mutatta, hogy történt valami vele. – Bassza meg! - üvöltött, amikor a motorjához ért. - Nem baj, majd mi megszereljük ugye András? - vigyorgott a fiúra.
- Persze, azt már nem, a te járműved. - ellenkezett.

Lassan kiemelték a Simsont az árokból, és Pisti tolni kezdte a kapuhoz. Még nem is sántított az eséstől, ez Tomit igen csak meglepte. Mikor Andris kinyitotta a kaput, hogy bemenjenek, Ilonka és Andris anyukája Ildikó, jöttek ki a házból, a nagy csattanás miatt.
- Sziasztok! - köszönt vidáman István.
- Te meg mi a fenét csináltál már megint? - rivallt rá mérgesen, de valójában aggódva Ilonka.
- Elbaszódott a motorral. - válaszolt helyette András.
- Fogd be! - üvöltött rá, miközben Tomi halkan kuncogott.
- Jaj Isti! Megint miért mentél olyan gyorsan? - kérdezte Ildikó.
- Hisz, ismersz. - vigyorgott rá.
- Igen, nem tudsz sosem megmaradni a seggeden! - morgolódott Ilonka. - Télen is ekkora hóban azzal a hülye motoroddal kell jönni mi?
- Nekem ezzel, muszáj mennem. Télen és nyáron is! - mondta kicsit feszülten Isti.
- Persze. - jegyezte meg utoljára halkan. - Azért, hogy kitörd egyszer a nyakad mi?

István a garázshoz tolta a Simsont, a többiek pedig bementek a házba. A meleg szobában Andris szólalt meg először:
- Bazzeg láttad ezt? - kérdezte röhögve.
- Ja. Bakker mekkorát esett. - mondta nevetve Tomi.
- Egyszer így fog meghalni, de most sem történt öregem semmi baja! Állandóan azt mondja nekem, hogy ő hallhatatlan. Komolyan már kezdem elhinni. Csak azt nehogy megtudja, hogy tudom, hogy tényleg hallhatatlan, mert már egy csomó balesetet megúszott karcolások nélkül. Ha megtudja, hogy mi tudjuk, hogy hallhatatlan, akkor nem az a baj, hogy engem megöl, hanem, hogy téged is. - mondta elröhögve magát.
Sokáig beszélgettek még, amikor egy férfi, hang szólalt meg kintről:
- Andris! Gyere segíteni! - ordította.
- Majd később Isti, most itt van a Tomi. - védekezett.
- Nem érdekel, hozd őt is!
- Ő nem lesz a rabszolgád! - mondta nevetve.
- Én úgyis indulni akartam. - állt föl az ágyról Tomi.
- Elmész? Ne már, akkor ki kell mennem ennek a dögnek segíteni. - könyörgött halkan barátjának.
- Hidd el, hogy csak ezért csinálom, hogy te szenvedj. - közölte mosolyogva.
- Lenyúzom a pofád. - mondta, de csak viccként. - Akkor mész? Kikísérlek oké?
- Jó.

Pár perc múlva felöltöztek mindketten és kimentek a hideg udvarra, majd elbúcsúztak egymástól. András lassan hátra ment unokabátyjához, majd kérdőn nézett rá, hogy mit kell segítenie.
- Hozott valamit a Fántámás? - kérdezte István. Miután látta a Fantomasz című filmet, mindig így hívta Tomit.
- Nem.
- Én viszont szereztem hat új filmet, majd elhozom oké?
- Jó. - kapta föl a fejét. Ez már sokkal jobban érdekelte a fiút. - És mikor hozod?
- Holnapra. Na, hozd ide a flexoszauruszt! Levágjuk ennek a hordónak a tetejét.
- Jól van. - Andris ezen nem lepődött meg, tudta, hogy Pisti a flexre gondolt, de ő így hívta. Nem fáj semmid? - kérdezte, amikor visszament.
- Nem. Andris, én hallhatatlan vagyok. - mondta mosolyogva.
- Aha.

Ezután neki álltak dolgozni, mialatt Tomi félúton járt haza felé. István már 25 éves volt, de mégis voltak neki még egypár gyerekes dolgai. Állandóan szerette Andrást dolgoztatni, ezt imádta mindig. Mindent humorosan fog föl, de mostanság kezdett megváltozni, megkomolyodni, pedig sokszor hazudozott és ígérgetett. Munkahelye nem volt, viszont folyton szerelt vagy csinált, valamit Andriséknál. Ő nem a faluban élt, hanem apjával és anyjával, hugait nem is említve, a falutól nem messze lakott egy eldugott lakótelepen. Felesége nem volt, de imádott motorozni és számítógépezni.
Tamás este még fürdés előtt megnézte a híradót, majd a helyi tv csatornára kapcsolt testvére. Ott meglepetten látták, hogy a rendőrség az ő falujukban kijárási tilalmat rendelt el, melyet hétfőn, este nyolc órakor vezetnek majd be.
- Biztos a sok eltűnés miatt. - jegyezte meg Vera.
- Ja. - Tomi pontosan tudta, hogy a farkasember miatt volt ez. A sok áldozat soha nem fog előkerülni és mikor már nem lesz több eltűnés, visszaáll a régi rend. Ezt gondolta, hisz leszámoltak az éjszaka teremtményével, ezért nem is aggódott, sőt megnyugodott, hogy többé nem kell kimászkálnia esténként. - Tudják már, hogy mi történt egyáltalán ezekkel az emberekkel?

- Állítólag valamilyen állat kószál szabadon. A Norbit is valami állat támadta meg úgy halottam.
- Sanyit is állítólag. - mondta szomorúan visszaemlékezve.
- Nem tudom. Nem hinném, hogy egy őrült lenne a faluban, pont itt? Szerintem valami vadkutya lehet az, sokkal jobban eltudom, képzelni. Annyi bazi nagy dög van ebben a faluban, egyáltalán nem lepne meg, hogy az egyik megveszett volna és elszabadult. - tanakodott. - Viszont én ki nem megyek az utcára, mikor már csak egy picit is sötétedik, sőt nappal is elég veszélyes, főleg neked az iskolába reggel, akkor még sötét van nem? - érdeklődött aggódva.
- Hát eléggé. - adta a rémültet Tomi, de tudta, hogy nincs mitől félnie.
- Vigyázz ám magadra! - figyelmeztette nővére.
- Igyekszem.
- Hallottam, hogy hétfőn eltűnt egy nő a velünk párhuzamos utcában.
- Igen? - lepődött meg komolyan Tomi. Erről még nem is hallott, ez számára is új információ volt. - Remélem, hogy azért többen már nem vesznek el ebben a faluban. - reménykedett, de tudta, hogy nem lesz ilyen már soha.

Korán lefeküdt már Tamás, hisz az idő nem állt meg. Holnap hétfő és ezzel együtt suli is, a leckéit csak darabokban csinálta meg, de nem izgatta magát, most az egyszer nem. Ha lebukik, majd kibeszéli magát, utoljára kinézett az ablakán a sötétbe és a szomszéd udvarát látta, mint mindig, azután pedig nyugovóra tért. Sok napja már, de most végre nyugodtan tudott aludni, hisz nem volt többé mitől tartania.
Másnap reggel a suliban, Tomi ért be elsőként, utána pedig Zsolt lépett be az ajtón. Megviselt volt és feszültnek látszott, majd a szokásos és sajátos "laza" mozdulatával beballagott a terembe és leült. A feje egy része be volt kötve és az arcán is látszódtak zúzódás nyomok, a dulakodás jelei egyértelműek voltak, de amit Tamás nem látott, az Zsolti oldalán és lábán lévő nagy és csúnya lila foltok voltak.
- Szevasz Tom! - köszönt Zsolt mély hangján.
- Jó reggelt! Andris mondta, hogy mi történt veled.
- Ja. Találkoztam vele a kórházban. - mesélte. - Viszont, hogy pontosan mi történt azt nem tudom, csak azt, hogy megtámadtak és alaposan szétverték a fejem, de ha rájönnék, hogy ki vagy mi volt az, akkor szétütném a fejét! - morgolódott.
- Aha. - mosolygott elfordulva, hogy a fiú ne lássa meg, hogy kineveti, hisz tudta, hogy a farkasember ellen nem lenne egyedül esélye. - Hogy érted azt, hogy mi támadott meg? Nem ember? - kérdezte visszahajolva hozzá, hogy megtudja, mennyire emlékszik.
- Nem emlékszem mi is volt pontosan, de van egy elképzelésem.
- Igen? - érdeklődött komolyan. Nem akarta, hogy bárki, Andris és rajta kívül más is tudjon az éjszaka teremtményéről, örökre el akarta felejteni.
- Igen, szerintem... - kezdett bele Zsolt.

- Szevasztok! - lépett be Koni a terembe. Fiatal volt, alacsony, vékony termetű fiú, rövid barna haja be volt zselézve. - Nem láttátok Petit? - sokszor szokott Péterrel járkálni és motorozni, annak idején Dáviddal is.
- Hello! - üdvözölte Tomi, miközben Konrád a kezét nyújtotta felé, és kezet fogtak.
Azután Zsolthoz ment, ő viszont csak nézte amint a fiú köszönés képpen a kezét, nyújtotta arca elé. Utána zavartan Koni folytatta mondani valóját:
- Szóval, úgy látom Peti nincs itt.
- Nincs és nem is, találkoztunk vele. - mondta nyugodtan Tamás.
- Oké. Kösz, akkor csá! - lassan hátra felé lépkedve kiment a teremből.

Tomi nem túlzottan kedvelte a gyereket, bár nagy baja nem volt vele soha, azon viszont meglepődött, hogy Zsolt elutasította a kézfogását. Ezek szerint ő egyáltalán nem találta szimpatikusnak, pedig talán még találkozni sem találkoztak, hisz Tomi utcájában lakott Koni, nem is olyan messze tőle, csak pár háznyira.
- Ez meg mi a faszomat akart? - kérdezte unottan Zsolt.
- Talán köszönni neked? - mosolygott.
- Nekem ez a...
- Szevasztok! - lépett be Péter, megszakítva Zsoltot.

Már távolról is lehet látni, hogy Peti homlokán egy nagy búb volt, valószínűleg egy ütés miatt.
- Veled meg mi történt? - kérdezte meglepődve Zsolti.
- Ne is kérdezd! Egy bunkó köcsög péntek este lebaszott és elájultam a hóban. Anyám ébresztett fel pár perccel később, de nem látta ki volt az és én sem, csak arra emlékszem, hogy mezítláb volt és feltűnően szőrős volt a lába.
- Engem meg kedden támadtak meg bazdmeg! Mintha az ő lába is szőrős lett volna, de nagyon. Szerintem ugyanaz a buzi cseszegetett minket. - tanakodott Zsolt.
- Ja. Mondasz valamit, de én azért megijedtem és nincs kedvem még egyszer találkozni vele. - mondta Peti.
- Én viszont találkoznék azzal a faszkalappal és elrendezném az, tuti! - fenyegetőzött, de Tomi csak mosolygott rajta, hisz tudta, hogy most még ő is el tudná verni, pedig sokkal erősebb Zsolt nála.

Folyt. köv.