Szomjas az éj, mint torkos vadak,
patakhoz járulva megrontanak.
Mély, puha árnyék, s az ösztön beszél,
mindent akarnék, de semmi sem él.
Két kéz nyúl felém, de üres a vágy,
csend koppan a tájon, egy halk sikoly száll.
Szomjamban keresek embert, szerelmet,
de mind csak árnyék, mit létem felelt meg.
Vérben a múltam, sebekben az éj,
szívem a világon keresztül zenél.
Kitaszít és befogad – a ritmus örök,
vadként szaladok, céltalan rohanok....
Bolyongok a földön, a lágy holdsugárban,
szabadság ízét megrontja a vágyam.
Szomjas vadállat, mi nevetve sír,
éjben bolyongok, míg el nem némít...
a kéj.
patakhoz járulva megrontanak.
Mély, puha árnyék, s az ösztön beszél,
mindent akarnék, de semmi sem él.
Két kéz nyúl felém, de üres a vágy,
csend koppan a tájon, egy halk sikoly száll.
Szomjamban keresek embert, szerelmet,
de mind csak árnyék, mit létem felelt meg.
Vérben a múltam, sebekben az éj,
szívem a világon keresztül zenél.
Kitaszít és befogad – a ritmus örök,
vadként szaladok, céltalan rohanok....
Bolyongok a földön, a lágy holdsugárban,
szabadság ízét megrontja a vágyam.
Szomjas vadállat, mi nevetve sír,
éjben bolyongok, míg el nem némít...
a kéj.