Az árnyék gyermeke...

Belegondoltál már abba mitől ráz ki a hideg éjszakánként, mikor a takaró alá menekülsz?

Mary a szobájában fekszik zuhanyzás után az ágyán, élvezi teste lágyságát, és arra a napra gondol, mikor végre valakiben megbízik annyira, hogy neki adja a kincsét, ami a számára talán a legértékesebb....
Bőre lágy, és illatos, a lepedő jázmin illatát árasztja, és kellemesen öleli érzékeit, oly gyengéden akár a legédesebb és legfigyelmesebb szerető....
Keze lassan elindul a nyakáról a melleire, majd egyre lejjebb és lejjebb, míg el nem éri a nemi szervét.....

Ritka az, hogy ilyen élvezetet enged magának, hisz családja mélyen vallásos, és belé is beleoltották, hogy ez bizony szemérmetlen és bűnös dolog. De azért egyszer ő is rajtakapta a szende anyut, amint épp magát kényeztette...
Arra gondolt, miközben csinálta, hogy ő egy utolsó szajha, és valaki, akinek arcát csak a képzelete dobta a lelki szemei elé, kegyetlen módon teszi magáévá...
Lassan eljutott oda, ahova az ember inkább a párjával együtt szeret megérkezni, de ha nincs más...
Mi is jöhetne ez után, mint az álommanó, ami barátságos álarca mögött vigyorogva viszi az álmok igazi mélységébe...

Lassan elindul a kanyargós úton. Húzza valami ismeretlen, tiszta, de ijesztő hang, de annyira hívja, annyira nem bír neki ellenállni, hogy rohan felé... Az erdő, ahol fut, telis teli szúrós cserjékkel, érzi szinte testén a fájdalmat, amikor egy-egy belekap a meztelen bőrébe...
Ahogy fut, lassan kirajzolódni lát egy alakot maga előtt, egy nő, gyönyörű szőke haja eltakarja az arcát teljes egészében. Az idegen két fa között áll, és valamit tart a kezében... Mit?

Lassít a léptein, kezeire néz, melyek vértől áznak... és akkor mikor felpillant... meglátja az arcot... Füstszerű, és hideg, a szemei mélyen ülők, és vérvörös fényben izzanak...
Sikoltani akar, de nem jön hang a torkából, és ez az ami igazándiból megrémíti...
Az árnyékarcú ismeretlen nő elindul felé...
Mozdulna, de lábai nem engedelmeskednek az elméje parancsának... A hideg kirázza, és a szemébe lassan vér és könny bóditó elegye keveredik...
Az idegen ismeretlen nyelven szól hozzá, mégis érti:
- Nincs menekvés, ne fuss sorsod elől, hisz nem tart már soká.

Kellemes szavak egy ilyen lénytől. A lány már látja azt, amit a legelején kiszúrt... ott van a kezében... a tör... és felé közeledik a hegye, egyenesen a nyakának...
Alig ér a bőréhez, már ömlik is a vér, és a tőr egyre beljebb hatol.... az árny sátáni hangon felnevet, ő pedig lassan megérti, hogy nincs menekvés.... és....

Mary az ágyában forgolódva arra ébred, hogy keserves sírás rázza testét, és fáj minden porcikája... Nyakán az erek vadul lüktetnek, a szíve alig bírja a tempót, amit a véráram diktál, teste tűzforró,erősen fog valamit a bal kezében.
Mi az... ? Előhúzza a takaró alól, és... a tőr az....
Rubint színű, ragacsos folyadék leledzik rajta. A józan ész felmondja a szolgálatot...
Halk kis kacaj tölti be a szobát....
Kint az árnyak gyülekeznek, köszöntik új gyermeküket, kit végre nekik szánt a sötét nyári éj...