Az álmodó

Most fogd a zseblámpád és osonj fel a nyikorgó lépcsőn a pókhálós padlásra. Keresd meg az elfelejtett játékok dobozát. Ha kinyitod, valahol az alján megtalálod majd Maci Urat, akihez azért lettél hűtlen, mert azt hitted már felnőtt lettél. 
Porold le egy kicsit és vidd be az ágyadba a régi alvóspajtásod. 
Lassan lecsukódik a szemed. Egy éjszakai erdőben jársz. 
A tücsökciripelés olyan hangos, hogy szinte fáj. Apró neszekre kapod ide-oda a fejed, de nem félsz. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom száll rád. Hirtelen, apró, gyorsan mozgó fénypont tűnik fel, majd kialszik. Aztán újra előbukkan, majd egyre több felvillanás követi. A kicsiny csillagok egyre közelebb repülnek, csendesen zsibonganak körülötted. Rájössz, hogy szentjánosbogarak. Elkap a gyerekkori hév, kergetőzől velük. Sikerül egyet elkapnod, érzed, ahogy a becsukott kezedben kaparássza a tenyeredet. 
Lassan kinyitod a börtön kapuját. A kicsi lámpás egy történetet elevenít meg neked a gyermekkorodból: totyogósként menekülsz a téged üldöző nagytestvér elöl. Már majdnem utol ér, amikor hatalmasat esel. Ahogy visszafordulsz, látod bátyád ijedt arcát, jó mókának indult, de biztos volt benne, hogy ő fog szorulni a következményekért. Óriási bömbölésbe torkolnak az események, anya jelenik meg az ajtóban, felkap és magához ölel. Ahogy megérzed a szíve dobbanását megnyugszol. Lenézel a magasból, pityegő bátyád anya lábát átkarolva keres menedéket… 
A tenyeredből kiszáll az emlékbogár.
Szeretnél egy másik éjszakai lámpást is foglyul ejteni, de ügyesen kitérnek előled. Az üldözés kifáraszt és egy öreg tölgy kitüremkedő gyökerére huppansz. A bogarak lelassítanak, majd tőled tisztes távolságban landolnak, csoportba gyűlve nyüzsögnek. 
Egy közülük kiválik, és lassan megközelít. Amikor úgy érzi, hogy ne tovább megtorpan, majd vetíteni kezdi az ő emlékfoszlányát: szorongva ballagsz, hátadon az iskolatáskával az okosító felé. Készültél, de mindig ott motoszkál benned a kétség, nem bízol önmagadban. A kockaköves úton ügyesen kikerülöd a szerencsétlenséget hozó követ. Úgy érzed, ma csak jó napod lehet. Délután a visszafelé úton szinte repülsz a boldogságtól. Az történt, hogy odajött hozzád az a lány, akit eddig megszólítani sem mertél. Csodálkoztál magadon, hogy egyáltalán meg mertél mukkanni, de aztán belelendültél, sorra gördültek le szívedről a nehéz kövek. Valami jó irányba változott meg azon a napon. 
A vetítés véget ért, kíváncsian várod a következőt, de semmi nem történik, a bogarak tanácstalanul toporognak. Váratlanul az egyik vetíteni kezdi az emlékképet, majd sorra becsatlakoznak a többiek is. Az erdő ezen kis része vakítóan világossá válik. 
Kapkodod a tekinteted egyik emlékről a másikra: amikor kis híján a folyóba fulladtál, csak azért mert vagánynak akartál látszani, az első alkoholos mámorod, és persze az első csók. 
Tapogatózásaid az élet szövevényes ösvényein, utált munkák és munkahelyek, az első autósmozi élményed, egy igaz barát elvesztése, a mindig vígaszt hozó zenék, magányos évek, pánikszerű, boldogtalan házasság, az elsőszülötted kezeidbe tartása, a szüleid halála.
A rengeteg rád törő emléktől egyre feszültebb és idegesebb leszel. Végül felpattansz és elkiáltod magad:
- Elég!
A csendet megtörő érzelemkitörés felrebbenti a csapatot. Rövid időn belül az apró fénypontok kihunynak az erdő sűrűjében.
A fák között átdereng a hajnali ébredés pislákoló fénye…
Felébredsz, még csak három óra húsz. 
Maci Úr már a földön hever. Felveszed, betakarod, próbálsz visszaaludni, de ma éjjel nem jön több álom a szemeidre…