Angyali szeretet

A férfinak saját önálló élete volt. Mégis egy párkapcsolatban előbb-utóbb mind a két fél számára fontossá válik az, hogy ki mekkora mozgásteret kíván biztosítani élete párjának? A férfi – ha kívánta -, teljesen észrevétlen, lopakodó életmódot folytathatott, mert néhány napra egyszerűen csak szerette volna kivonni magát a forgalomból, vagy egészen egyszerűen élvezni a csöndet, és a burokszerű magányt, mely sok esetben olyannyira a szerves része lett, mintha állandóan egy láthatatlan kabátot, vagy köpenyt viselt volna magán. 
Csöndesen, lábujjhegyen szeretett közlekedni a hangulatosan berendezett lakásban – nem csupán azért, hogy felzavarja a harmonikus pillanatokat, vagy háborgassa a többi lakót -, egyszerűen természetének, és introvertált lényének így volt normális. 
Sokszor megtette, hogy szabályosan odalopakodott kedvese háta mögé, miközben ő éppen a nappali fotelben olvasott egy izgalmas, vagy tartalmas könyvet. Szinte lenyűgöző, káprázatos csodálattal hosszú, szótlan percekig képes volt bámulni rá. Figyelmesen megnézte apró, hattyú-finom kezecskéit, mintha ártatlan gyerekkezek lettek volna, amik egyszerre képesek vigasztalni, ölelni, vagy simogatni. Részletesen látta hogyan emelkedik mellkasa, és a két kis halom ruhája alatt, melyet ellenállhatatlannak talált. Annak idején – ki tudja miért? -, talán éppen ez a furcsa, különös, romantikus gesztus, és etikusság volt az, mellyel teljesen lenyűgözte a hölgyet. 
Egy szépen becsomagolt kis négyzet alakú dobozt helyezett párja ölébe. 
A fiatal hölgy meglepetéstszerű ujjongással nézett fel rá, és azokkal a hihetetlenül babonázó, álom gyönyörűszép őzikeszemekkel, melyben minden megtört fénysugár borostyán ékkövekké változott előbb felkiáltott: – Ez az enyém?! 
Miután a férfi bólintott serénykedve bontogatni kezdte a csomagot. A kis négyzet alakú dobozka belsejében ízlésesen egy aranymedál volt, mely leginkább egy szívalakra hasonlított, és melyet, ha szétnyitott óvatosan az ember a két féloldalába nyugodtan tehetett hajfürtöt, vagy éppen miniatűr fényképeket is. Ritka, kivételes ajándéknak számított, és talán az egész városban nem készítettek még ennyire kifinomult, ugyanakkor érzékletes ötvösmunkát. Meglátszott minden egyes apró részleten, hogy a készítők mindenre gondosan figyeltek. 
– Drágám… - máris elakadt minden szava. – Szabályosan a férfi nyakába ugrott, hogy össze-vissza összecsókolhassa. A férfi már kora reggel a hajnal első sugaraival elment a belvárosba, hogy elintézze éppen folyó ügyeit, de el nem feledkezett volna megimerkedésük becses napjáról, mely jeles alkalomra valami egészen különleges csecsebecsét szánt. 
– …De hát életem… én még nem is tudtam neked semmit se venni! – jegyezte meg figyelmeztető dorgálásként inkább saját magának a hölgy, amiért erre nem futotta idejéből. – Feladod rám? – kérdezte huncuttan, incselkedve, mint aki még hezitál és nem biztosa másik tetteiben. 
– Hát ez csak természetes! Lássuk csak! – a férfi óvatosan, mintha törékeny virágszálat dédelgetne ormótlan, behemőt ujjbegyei között megfogta az ékszert, és kicsatolta a láncok végén található pántot. Majd fogta a medált, és párja nyakába akasztotta óvatosan, nehogy a láncok belegabaglyodjanak selymes, barna hajába. 
– Na? Hogy áll kis Rómeóm? Tetszik? – kérdezte. 
– Hűha! Elragadóan egzotikus vagy! – nyelte le feszültségét kortyokban a férfi, mert ennyire gyönyörűségeset még életében nem látott. Vigyázzállásban várt még egy-két percet, amíg a hölgy jó párszor megsimogatta a nyakán vakító fényekkel játszó ékszert. 
–Tényleg tetszik? – tette fel újra a kérdést, mintha folyamatos megerősítést várt volna el a másiktól. 
– Édesem! Egyszerűen sugárzol a boldogságtól! Ha te boldog vagy, akkor én is az vagyok! 
– Már meg is van mit fogok tenni bele! Kettőnk fényképét rakom bele persze miniatűr változatban! – azzal kicsit felpipiskedett a magas férfi húsos ajkaiig, és romantikus hosszan tartósággal megcsókolta. –Mindennap egyre szerelmesebb leszek beléd ennél nagyobb dicséretet egy igazi nő nem kaphat! – vélekedett. 
A fiatal hölgy sohasem bánta meg, hogy nem hallgatott szüleire – akik szerint választottja nem is módos, és nem túl gazdag hozzá, hogy minden kisebb szeszélyét, vagy életmódját maradéktalan ki tudná elégíteni, és ezért flörtnek induló párkapcsolatuk egyedül csak szakításhoz vezethet. A hölgy valósággal dacolt szülei akaratával, és a lehető legboldogabban mondott igent mikor az összeköltözésről volt szó, de ezúttal a férfi lakásán. 
Nem csupán a férfi önfeláldozó, hűséges rajongásába szeretett bele, sokkal inkább abba a különleges, a mai korból már szinte teljesen kiveszett, igazi romantikus, lovagi temperamentumba, előzékeny figyelmességbe, melyet a legtöbb nő alig-alig kaphat meg, vagy ha mégis, akkor az előbb, vagy utóbb fizikai atrocitásokat, nyolc napon túli sérüléseket von maga után. 
Miután összeköltöztek szüleinek kénytelen volt belátniuk, hogy egyetlen lányuk szinte rajongásig bolondul válaszottjáért. A szülőknek jócskán sok időre, és türelemre volt szüksége, hogy kiismerhessék lányuk párjának különcködő, és furcsa szokásait. Mint például a zárakat, ajtókat, és ablakokat egy nap több alkalommal is illő volt ellenőrizni, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát, vagy hogy háziállatot tilos volt a konyhába, és a szobákba bevinni. 
A hölgy kockáztatta ezt a kapcsolatot, mert – ellentétben minden lében kanál bátyával, aki vakon engedelmeskedett a szülői parancsnak -, ő ahhoz társult, akit teljes szívével megszeretett, és ebben senki sem gátolhatta meg. Nem volt hajlandó megtagadni a szívének oly kedves, és fantasztikusan nagyszerű férfit, akit – főként az apja nem volt hajlandó elismerni -, egészen egyszerűen azért, mert egy gazdagabb, módosabb ember mellett szerette volna viszontlátni egy szem felnőtt lányát. 
– Márpedig én szeretem a páromat, és senki és semmi nem akadályozhat meg benne, hogy szakítsak vele! – jelentette ki több alkalommal, amikor haza látogatott. 
– Ez a te dolgod! De nagy hibát követsz el édes lányom! Én csak jót akartam neked! – oktatta ki minden lében kanál apja. 
Később hírt kaptak, hogy az apa váratlanul meghalt, és még ugyanabban a hónapban a hölgy teherbe esett. Az örömbe üröm is vegyült, mert kiderült, hogy a hölgyet a végrendeletben nem említették meg, így minden ingóság az öccsét illette törvényesen, aki viszont mindenben támogatta, és segítette nővérét.
Amikor végre megszületett a régen várt örökös a büszke örömszülőkön kívül talán nem is lehetett boldogabb pár e földön. 
– Édesem! Meglásd nagyon boldogok leszünk majd együtt! – tette le bizalmát a hőn szeretett férfi mellett. 
E pillanatban együtt nyúltak a kisbabáért, és mindketten össze-vissza csókolták. Néhány percig átkarolva álltak egymás mellett szerelmesen szeretve egymást. 
– Mit gondolsz életem? – szerinted nem kellene építenünk a lakáshoz egy gyerekszobát? – rózsás asszonyujjaival gyöngéden végigsimogatta párja pufók arcát, és huncut, sugárzó tekintettel végigmérte, mint egy olyan felbecsülhetetlen, drága kincset, amihez az ember egy egész életen át ragaszkodik.