Amit anyád nem mondott el

Néztem a frissen megvetett hófehér ágyat a szoba közepén. Apád, - aki még csak néhány órája volt a férjem - a szélén ült és immáron ingben, hosszú szárú éjjeli nadrágban várt rám.
Tudtam mi a kötelességem. Anyám elmondta épp elégszer. Lefeküdni a hátamra, lábaimat széttenni, és nem ellenkezni. Hogy mi történik közöttük, az engem ne érdekeljen, majd azt a férjem tudni fogja.
Csakhogy már én is tudtam. Nővérem nászéjszakája óta. Amikor a lakodalomban a menyasszonytánc után az ifjú pár hivatalosan is visszavonult megülni a nászt. A hosszú parasztház legutolsó helyisége, a tisztaszoba volt az övék, de én már előtte bevackoltam magam fáradtságra hivatkozva – a hozzájuk legközelebb esőbe. A jókora dunyha alatt alvást színleltem és résnyire nyitott szemhéjamon át lestem, amint Judit és férje bevonulnak és kulcsra zárják az ajtót. A lakodalom alatt hallottam a vőlegény öccsétől, amint részegen heherészve odamotyogta valakinek, hogy eme szoba faliszőttese mögé érdemes benézni. Ott van ugyanis egy lyuk a falban, egy kimozdult tégla mellett, amin át pont az ágyra látni. Amit ott láttam, az eléggé ijesztő volt.
Most is ez járt a fejemben. Sosem voltam a sors ellen lázadó, de szívesen megszöktem volna innen. Pedig férjem, Apád a lehető legjobb ember volt, akit választhattam volna. Szüleim mutatták be, és nekem nem volt kifogásom ellene. Főként amikor ránéztem fekete hajára és csillogó fekete szemének elkaptam egy huncut pillantását. Megdobbant a szívem. Elpirultam, amikor kezet csókolt. Amikor pedig a virágzó meggyfa alatt egyszer csak elkapta a derekam és kierőszakolt egy csókot tőlem, akkor tudtam, hogy én ezé a férfié akarok lenni. Nem tiltakoztam hát, amikor szüleink kihirdetni szándékoztak minket a templomban.
Mosolyt erőltetve az arcomra lassan az ágyhoz mentem, és leültem a szélére. Apádat néztem, lassan a hátamra feküdtem és vártam. Ő elmosolyodott, és átölelve engem fölém hajolt. Rám feküdt. Nem húzódtam el és nem álltam ellen, de nem tudtam visszatartani a riadt kérdést:
- Amit most teszel velem az nagyon fog fájni?
Apád kedvesen nézett rám. Őszinte, tiszta szemébe nézve vártam a megnyugtató választ, mert a lábaim árulkodón remegtek.
Amit nővérem nászéjéből lestem ki, bőven adott rá okot. Amikor a szőttest félrehúztam, láttam, hogy a mécsest nem oltották el a szobában. Judit az ágy mellett állt, és férje egymás után rángatta le róla a ruháit. Ő próbálta takarni magát, de ura meg sem állt addig, mígnem anyaszült meztelen nem lett az én szemérmes nővérem. Azután pedig fölmászott az ágyra, de úgy, hogy még csizmáit nem vetette le. Nővéremet hanyatt döntötte, és széjjelhúzott lábai közé feküdt. Ekkor hallottam először, amint Judit halkan tiltakozik a bánásmód ellen.
- Ne… kérlek, ne… ne így…
De ittas sógoromat semmi nem állíthatta meg, matatott valamit nadrágja elején, majd ágyékát nővérem lábai közé ékelve mozdult egy jókorát. Judit sikoltott. Szabadulni akart, de a fölötte fekvő erősebb volt, lefogta. Újra és újra taszított rajta, majd a férfiülep ütemes mozgásba kezdett. Judit ordított, kapálódzott. A lakodalom zenéje miatt senki más nem hallhatta, de én igen. A szám kiszáradt, a szívem majdnem kiugrott, nem értettem, mi történik. Aztán csak azt láttam, sógorom hatalmasat lök még az alatta fekvőn, majd hörögve ráomlik. Judit sírva kérte, hogy engedje el, amit az meg is tett, oldalvást lefordult róla. Amit ekkor megpillantottam, attól majdnem felkiáltottam ijedtemben. Az ifjú férj lába között akkora valami meredezett, hogyha azt nővéremből húzta ki, akkor hozzá bizony orvost kell hívni…
Nem voltam többre kíváncsi, visszahajtottam a szőttest, és ijedten vackoltam be magam a dunyha alá, dobogó szívvel, összeszorult gyomorral. Nemsokára felhangzott a jóllakott férfi elégedett horkolása, ám a szobaajtóban fordult a kulcs, és az halkan kinyílt.
Az ifjú asszony botorkált ki rajta. Nem tudtam többé alvást színlelni, felültem az ágyban.
- Judit, mi történt, mi a baj?
Nővérem könnyes szemmel, megtörten nézett rám és csak annyit mondott:
- Ha majd férjhez mész húgom, fogadj meg egy jó tanácsot. Amennyit csak tudsz, annyit igyál te is a lakodalmodon. Ha elég részeg leszel, talán nem fogsz emlékezni másnap a nászéjszakára.
Ez dübörgött a fejemben és az, hogy nem tudtam megfogadni nővérem tanácsát. Valahogy az én gyomrom nem bírta az italt. Pedig próbáltam lehajtani a keresztapám féle házi pálinkából, amikor a férfi vendégek a nászéji rigmusokat kezdték énekelni.
„…Ifjú asszony befekhetsz az ágyba.
Vágd a lábad V alak formába,
Hadd recsegjen a nyoszolya négy lába!”.
Ennél a strófánál ment le az első és egyben utolsó kupica, mert utána ki kellett szaladjak a levegőre, attól tartottam, visszafordul belőlem keresztanyám jóféle tyúkhúslevese. De minden nóta a leendő nászéjszakámról szólt attól kezdve, amitől én egyrészt vörös lettem mint a pulyka, másrészt egyre jobban kikívánkoztam a vendégseregből. Valami mégis meg nyugtatott:  Apádtól nem féltem. Amikor vele táncoltam, nyugodt voltam.
Aki most olyan melegen nézett rám, én pedig minden bizalmam belé helyezve viszonoztam tekintetét, lábaim engedelmesen széttárva, kezem a lepedőt markolta.
- Miért kéne, hogy fájjon?  Szeretnéd tudni, mi fog most történni?
Bólogattam, talán azért, mert úgy gondoltam, ezzel is húzom az időt. Apád lehengeredett rólam.
- Ilyenkor az történik, hogy az ifjú férj először is megcsókolja asszonyát.
Rámhajolt. Megcsókolt. Mindezidáig illedelmes csókja most más volt. Hosszú volt, szégyentelenül hosszú, és nyitott ajkaival az enyéimet kezdte simogatni. Meglepve nyögtem egyet. Apád a szemembe nézett.
- Jó volt? Még egyszer?
Még egyszer. Lassan ráéreztem ennek a szégyentelennek gondolt csóknak az ízére. Nyitott ajkakkal, nedvesen és puhán csináltuk, szájunk csúszott a másikén, és az utolsó pillanatban Apád nyelve végigsimította a fogaimat. Ijedten kaptam el a fejem. Hát ezt meg hogy gondolta?
Apád felnevetett.
- Ne félj, asszonykám. A nászéjszaka tudod mitől csodálatos? Itt először tehetsz meg csupa olyan dolgot, amit eddig nem szabadott vagy nem volt illő. Még a szégyenteljes dolgokat is.
Vonakodva engedtem újabb csókjainak, ő azonban átölelt és folytatta a bűnös dolgait. Ajkaink mintha táncot jártak volna egymással, előretörtek és visszahúzódtak. Egymásba kaptak vagy épp csak finoman simogatták egymást, és ekkor éreztem, hogy a szám sokkal érzékenyebb, mint azt eddig hittem. Duzzadtnak éreztem és bizsergőnek, egy idő után pedig telhetetlennek. Szomjasnak, vágyakozónak. Tetszett a csók újdonsült férjemmel.
Ő elégedetten vonult vissza és hátamra csúsztatva a kezét végigsimított a lapockáimon, a vállamon, a nyakamon és a fülemen.
- Aztán az ifjú férj simogatni kezdi a gyönyörű feleségét. Először ruhán át, de egyre jobban vágyik rá, hogy a ruha alatt lévő csupasz bőrhöz érjen.
Pirulva engedtem kezének, amikor alácsúszott hímzett menyecskeruhám alá. Olyan finoman simogatta le rólam, hogy nem volt szívem visszavenni. Hanyatt fektetett, és a simogatást a karjaimnál folytatta. A fejem fölé emelte őket, és a finom bőrt cirógatta végig, amitől libabőrös lettem, és csupasszá vált melleim bimbói kis csúcsokká zsugorodtak. Mint amikor a vizes ruhától fázik az ember lánya. Csakhogy most eme fázós válaszát testemnek férjem is láthatta, semmi nem takarta kebleimet.
- A férfi megcsodálja a gyönyörű melleket. Ha a feleség engedi, meg is érinti őket.
Ijedten ráztam a fejem. Olyan érzékenynek éreztem őket, hogy ha csak hozzáérnek, én kiugrom az ágyból.
Apád kacsintott, és nem erőltette a dolgot. Helyette meleg tenyerét a bordáimra helyezte és hasamat simította végig. Mielőtt a túl mélyre merészkedés miatt tiltakozhattam volna, ujjai szép illedelmesen átcsúsztak a combjaim oldalára, kikerülvén ágyékomat.
- Hmmm, szép formás combok. Kíváncsi vagyok, milyen fenékben végződnek.
És mielőtt észbe kaptam volna, hasra perdített. Körmével apró köröket rajzolt a fenekemre, én pedig libabőrös lettem újra. Simogatott mindenhol. Az illetlen helyeknél megfeszültem, a többinél elernyedtem. De soha egy percre sem lankadhatott a figyelmem, nem tudtam, milyen merényletet fog legközelebb elkövetni, hova fog nyúlni, ahová a tanítások szerint nem szabad…
Aztán felült és várt. Néztem rá, és rájöttem, hogy viszonzást vár. Szégyenlősen bújtattam ujjaim az inge alá. Olyan kemény volt a mellkasa. Szőrös. Kalandoztam benne egy ideig, majd Apád a fülembe súgta:
- Oldozd ki…
Kioldoztam a kötőt és az ing lassan lecsúszott a válláról. Felsőteste erős, rendkívül erős. Aki bizalmatlan, azt megriasztja a férfierő, a fékezhetetlenséget, az erőszakot láthatja benne, de én mégis inkább szépnek láttam őt. ÉS nagyon férfinak. Zavarba is jöttem. Még sehol nem tartottunk a nászéjben de én már legalább fél tucat piruláson voltam túl. Apád látta rajtam és nadrágját magán tartotta. Hálás voltam érte.
Egymást simogatva eldőltünk és ismét alá kerültem. Felnyikkantam, amikor valami keményet éreztem a lábam közé nyomódni. Ez lehet az a nagy asszonykínzó bot, amit már láttam?
Férjem meglátta riadalmam és inkább mellém csúszott, majd kezet csókolt.
- És végül a férfi eljut olyan helyekre is, melyet eddig megérinteni nem volt illendő.
Ujjai hátával finoman áthaladt ágyékom oldalán. Szusszantam egyet.
- Azt nem szabad!
- Emlékszel mit mondtam az előbb? Mitől csodálatos a nászéjszaka?
- Hogy innentől minden szabad, ami eddig nem volt az.
- És azt elmondták neked, hogy ezt miért nem szabad?
- Nem.  Azt nem -  vallottam be.  - Csak azt tudom, hogy tisztességes lány nem nyúl oda és nem engedi azt másnak sem – visszahangoztam a tanítást.
- Ó, a megóvott szüzesség tudatlansága. Csakhogy te már nem vagy lány. Asszony vagy. És onnantól, hogy asszony vagy, mindezek a tiltások nem érvényesek. Férjed feloldja ezeket.
És valóban, ismét csak odakalandozott, és cirógatta a tiltott helyet.
- Milyen érzés?
- Hát, csiklandós – vallottam be.
A finom érintés csiklandós volt. És szégyennel teli. Nem volt egyszerű több éves tiltás után egyszer csak nem szégyenteljesnek érezni ama területet, ami odáig annak számított. Főleg az érintését. Ó, de bonyolult az asszonyi lét.
Férjem keze nyomán mosolyra kényszerültem a finom, csiklandós simogatástól, ő pedig egyik ujjával lassan besimogatott a két domb közé a hasadék mentén.
Úgy csuktam össze lábaimat, mint rajtakapott gyereklány a tiltott könyvet, mikor az érzékeny vágatnál megéreztem őt.
- Mi baj kedvesem, megijesztettelek? Mitől félsz ennyire?
A pánikszerű reagálás után kénytelen voltam bevallani, hogy kilestem, mint hajt végre törvényes erőszakot a nászéjükön ittas férje a nővéremen.
- Hát ezért kérdezted, hogy fáj –e. És ezért félsz tőle. Tudj valamit: itt csak az történik, amit te megengedsz nekem. Itt most mindent szabad, de semmi t sem muszáj. Ha nem akarsz mindent most, az első éjen megtapasztalni, az sem baj.
- De…de.. látom, hogy te már nagyon akarod… - hebegtem oda-odapillantva a nadrágból kiszabadulni akaró dudorra.
- Az téged ne zavarjon. Bár tényleg nagyon akarlak, nekem megér egy-két éjszakát, hogy utána készségesen és örömmel add magad nekem.
Nem tudtam, meg fog –e ez valaha történni. Apád ujjai észrevétlenül ismét dombomra csúsztak és suttogva kérte:
- Hadd simogassalak. Engedd, kérlek.
Igazából nem is kellett volna kérnie, hiszen bármikor erővel is elvehette volna tőlem, amit annyira féltem odaadni, mégsem tette. Óvatosan közelített felém. Mégis határozottan vitt tovább azon az úton, ami egyesülésünk felé vezetett. Ujjai  egyre többször találták meg a hasadékot és simogatták oda-vissza. Bár még magamnak sem mertem bevallani, nagyon jó volt, amit odalenn csinált. Halk sóhajokat hallattam, ő pedig bejárta minden szegletét a tiltott átjárónak. Aztán mély, vágyteli hangon megszólalt.
- A férfi ujjával felderíti az érintetlen hasadékot. Megtalálja annak bejáratát. Ha az sikamlós a szerelemtől, akkor ez az ujj el is tűnhet abban a hasadékban.
Éreztem, amint dombom rendkívüli érzékenységgel bíró alsóbb részéhez ér, ahol véget érnek a szirmok –ahogy ő nevezte őket – amiket eddig simogatott. Számba haraptam. Érzékeny volt ott, és csak annyit éreztem, hogy egy apró nyomás után valami becsúszik a testem mélyébe. Feljajdultam. Nem annyira a fájdalomtól hiszen csak egy furcsa feszítést éreztem, hanem a riadalomtól, hogy ő tud egy bejáratot énbelém, ismer egy olyat, amiről még magam sem tudtam. Benne van a testemben, az ágyékomban. Te jóságos ég!
Pihegve kapkodtam levegő után,  majd elfintorodtam, amikor húzogatni kezdte ujját, fájt egy kicsit. Ő abbahagyta, majd mintha olvasott volna bennem, megszólalt.
- Ne félj asszonykám. Az a barlang, amit most megtaláltam mindig is ott volt. És arra várt, hogy felfedezzem.
A belőlem kiszökött ujjával felkúszott a hasadékon és a csúszós érintés gyönyöre szinte ostorcsapásként ért.
- Hadd simogassalak tovább. Most néha bele fogok merülni a résedbe. Ne félj tőle.
Pedig féltem. Már belém jutott, ha csak az ujjával is, de megtett., Féltem, innentől nincs megállás.
Mert a férfi vad, a férfi fékezhetetlen és mohó, ha testiségről van szó. Amikor lejjebb éreztem kutakodni megfeszültem, a nedves bejáratnak feszülve az ujj belém tudott ugyan merülni, de testem még tiltakozott ellene.
- Milyen érzés?  - suttogta Apád.
- Szokatlan. Érzékeny. Nem is tudom…
- A test nem hazudik. A tiéd már régen készen áll a szerelemre. De azt csak te tudod, mikor lesz rá a lelked is készen.  Kivárom.
Ujja elhagyta a testem, megcsókolt, és a takaró alá bújt.
Kérdőn néztem rá, fura csalódottságot és ürességet éreztem a játék félbehagyásakor.
- Mára elég volt ennyi. Ha folytatjuk, lehet, hogy nem tudok magamnak megállj parancsolni – nyögte Apád. – Sajnálom. Túl szép vagy és kívánatos.
Elmosolyodtam a bókra, majd szemérmesen csókra nyújtottam az ajkam.
- Jó éjt csókot kaphatok még?
Apád szája azóta sem tudom, mit művelt akkor az enyémmel. Vagy talán az, hogy odalenn izgalomba hozott érzékenyebbé tehette ajkaimat is. De azt éreztem, hogy túl jó volt, amit eddig csinált én pedig túl kíváncsi vagyok várni holnapig. Minden félelmem ellenére. Ami kezdett elpárologni, látva férjem irántam tanúsított türelmét és tiszteletét.
- Nem lenne baj, ha inkább arra kérnélek, hogy folytassuk? – suttogtam.
Ő egy nyögéssel azonnal rám hengeredett.
Mélyen a szemembe nézett.
- Biztos vagy benne, hogy ez akarod, Angéla? Mert a következő lecke az, hogy előveszem a kéjvesszőt és azzal simogatom a rést, ahová bejutni akarok.
Levegő után kaptam. Innen nem lesz visszaút. Nincs az a férfi, aki már ott jár a célnál és utána hajlandó otthagyni a nyílást.
- Akarom – bukott  ki belőlem.  – Csak kérlek, ne legyél durva…
Apád megcsókolt, és a takaró alatt levetette nadrágját. Hálás voltam figyelmességéért. Most már tudom, hogy valószínűleg világgá szaladtam volna, ha akkor meglátom méretét. Az ugyanis jóval túlszárnyalták az általam látott férfiszerszámét. Nagy levegőt vettem, amikor alsó testrészeink először találkoztak. Csak annyit tudtam róluk, amennyit éreztem belőlük. Az enyém nedves volt, szűk, érzékeny az övé sima, kemény és nagy. Óvatos lassúsággal  kezdett siklani ágyékomon fel s alá. Felkönyökölve szorítottam Apád karját, ám ő csókjaival hanyatt kényszerített, és folyamatosan lazításra kért. Könnyű volt azt mondani. Mindig azt vártam, mikor fog hirtelen belémvájni az a valami. Mint amikor a kígyó odamar valahová.
- Simogatlak. Fel és le. Nedves vagy, nagyon is az. Ágyékod már készen áll. Akkor csúszom beléd, ha megengeded. Néha oda fogom magam nyomni, de ne félj, csak a nedvességed viszem tovább minél jobban. Ilyen sikamlósan könnyen beléd jutok majd.
Lihegtem a szokatlan érzésektől. Kavargott bennem a kéj, a félelem, hol elernyedtem, hol megfeszültem, aztán úgy éreztem elég volt. Legyen meg végre, nem akarok félni tovább a férjem karjai között.
Elengedtem magam, lábaim még jobban szétnyitottam, és vártam. Apád azonnal megérezte az ellenálló feszülés alábbhagytát. Marokra fogott vesszőjével ott körözött bejáratomnál. Már többször nyomta neki, de egyetlenszer sem erőltette tovább.
- Akkor mehet? – kérdezte elfúlón.
Szó nem jött ki a számon, csak bólintottam.
- Óvatos leszek, ne félj.
Behunytam a szemem. Hirtelen minden érzés az ágyékomba összpontosult, szinte azzal láttam, hallottam, de főleg: éreztem. Apád teste ott volt a kapunál, a faltörő kos vége pedig ismét nekem nyomult, és ezúttal nem hagyta abba a nyomulást. Összeszorítottam a fogam, nem tiltakoztam, engedelmesen vártam hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Belém. A nyomás egyre erősebbé, egyre kellemetlenebbé vált, amikor hirtelen mintha a kis nyílás szája ráfonódott volna, és a fej egy rendkívül érzékeny kaput érintve lassan áthaladt azon és csúszni kezdett befelé.
- Au..au…au – tiltakoztam a sosem érzett feszülés ellen, mely mintha valami határt feszengetett volna. Apád egy elégedett nyögés után megállt, lassan kifelé jött, végül a jókora valami kibukott belőlem.
Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, az első rohamot túléltem.
- Vérzik? – kérdeztem reménykedve abban, hogy túl is vagyok rajta, ennyi volt a szüzesség. Mert anyám mondta, hogy a véres lepedő jelzi majd ártatlanságomat. Illetve annak elvesztét.
- Nem. Nem kell, hogy vérezzen. Ha óvatosan, lassan jutok beléd, akkor a bejáratnak van ideje kitágulni. Nem kell mindenképp elrepednie.
Újabb roham következett. Ez sem volt más, mint az előző. Némi nyomás után a rés lassan megnyílt, az érzékeny átjárón való kicsit fájó áthaladás megtörtént és Apád ismét bennem volt.
Nem tudtam, hogy mit fog bírni a testem, olyannyira hatalmasnak éreztem, hogy biztos voltam benne, hogy valahol majd szétszakadok. De ő úgy látszik jobban ismerte a női testet. Kicsit mélyebbre csúszott, mint előbb, majd ismét visszavonult. Halk cuppanás jelezte távozását, meg az én megkönnyebbült nyögésem. Még mindig egyben vagyok.
Apád szinte azonnal vissza is helyezte a bejárathoz magát és egy kissé erősebb nyomással szétfeszített. Felszisszentem, amikor a vastag férfitag becsúszott, majd visszahúzódott.
- Most lehet, hogy ez kicsit fájni fog – mondta Apád, majd hirtelen elmerült bennem, de ezúttal tövig.
Felkiáltottam. Olyan mélyen volt bennem, amire sosem számítottam. Szétfeszített és betöltött,  érzékeim központja most az ágyékom volt, ha közben levágják egy ujjamat, vagy a fülemet, azt se veszem észre talán, mert nem tudtam volna semmi mást érezni ez mellett, amit belül éreztem. Hogy a férjem szerszáma az utolsó centijéig bennem van, és hogy mekkora nagy is, te jóságos… Apád önuralma itt ért véget, és súlyosan, lassan megmozdult. Az érzékeny falak súrlódtak, szinte csikorogni hallottam őket, pedig ott volt a nedvesség, mely a méretes testrész mozgását segítette. Aztán felgyorsult. A vessző már nemcsak csúszott ki és be, hanem éles döfésekkel  kényszerítette a bejáratot a teljes megadásra. Ha eddig volt is esély arra, hogy szüzességem férjem óvatossága révén valamilyen módon megmarad, az itt most elszállt. Oly erővel, oly lendülettel és hevességgel mozgott bennem, ami nem hagyott afelől kétséget, hogy itt már minden akadály elsöpörtetett, ami valaha is útját állta. Az első riadt némaság után  - hogy kettészakadok – a lökéseket nyögéseim kezdték kísérni.  Nem tudtam másképp elviselni ezeket a kemény mozdulatokat. Ágyékom rettentően érzékeny volt, és Apád mindig épp a fájdalom és az öröm határán mozgott. Nem tudtam, hogy az egyre hevesebb lökésekre  miért is nyögök. Tiltakozásul, vagy biztatásul. Bármelyik is volt, egyre hangosabb lett.  De Apádé is. Nyögésünk összekapcsolódott, egyre gyorsult az iram, én sikoltásba csaptam át, mikor férjem állati férfierővel tette magáévá ágyékomat. Nem tudtam már gondolkodni ekkor, csak egy valami zakatolt a fejemben, hogy én ezt akarom, akarom, akarom!!!
A két legkeményebb döfés után Apád a nevem kiáltotta, és elernyedt, fejét az enyém mellé hajtotta.
Simogattam, ő a fülembe szuszogott, légzése csak lassan csitult.  Az őrült mozgás befejeztével éreztem, hogy nőiségem sajgón lüktet, és hogy Apád még mindig bennem van. Amint magához tért, a tekintetem kereste, mely azonnal egybekapcsolódott az övével.
- Nagyon megkínoztalak? – kérdezte.
- Nem. Igazán… kibírható volt, csak… azt hiszem nagyon nagy voltál még nekem.
- Valóban bódítóan szűk voltál. Legközelebb könnyebb lesz, ígérem.
Megcsókolt és kibújt belőlem.  Felültem én is, és nem tudtam, mit mondjak neki. Hogy viselkedjek. Erről semmit nem tanított anyám. Csak azt mondta, mit tegyek előtte. De hogy utána…
- Szóval ezt csinálják a házasok? – kérdeztem sután.
Apád nevezett.
- Ezt bizony.
Belegondoltam, hogy a szigorú bigott apám is ezt teszi a szemérmes és ridegnek tűnő anyámmal a tisztaszobában, és egyszeriben mintha az egész eddigi világ, amiben éltem, és minden amit tanítottak,  hazugság lett volna. Talán most lettem igazán asszonnyá, ennek a felismerésnek a birtokában. Amikor leomlottak a díszletek és rá kellett jöjjek, mi is ment a színfalak mögött. ÉS a zárt ajtók mögött.
- Akkor a szüleim is ugyanígy csinálnak? – kérdeztem, mert még mindig nem akartam elhinni.
Nem tudtam elképzelni apámról. És anyámról sem.
- Így.
- Biztos?
Apád már hahotázott.
- Ha nem tették volna, ti sem lennétek a nővéreddel. Mert innen lesz a gyerek.
- Bocsásd meg, hogy ilyen tudatlan vagyok – szégyelltem el magam.
Apád kezébe vette az én kezemet.
- Ne szégyenkezz. Féltél a testiségtől, mégis engedelmes feleségként odaadtad magad,  ártatlan szenvedéllyel és olyan bizalommal, amelyre minden férj csak áhítozhat az asszonyától. Büszke vagyok rád Angéla.
Elmosolyodtam, melegség öntött el. Apád dicsérő szava a legszebb nászajándék volt. Mintha felköszöntöttek volna asszonnyá válásom jeles ünnepén. A házastársi kötelesség miatti rettegés pedig egyszerre semmivé lett. Rá kellett jöjjek, hogy a nővé válás, amitől féltem, nem azonos egy elrontott nászéjszakával. Valójában olyasvalami, ami bár tele van rejtélyekkel, ijesztő titokkal, mégis sosem hitt élményekkel vár. És testem felfedezésének, önmagam megismerésének valamint a szerelemnek megannyi csodájával.
Az éjszaka többi részén halkan szipogtam alvó Apád karjaiban. Magam sem értettem, miért. Mintha azt sirattam volna meg, aki a házasságom előtt voltam. Akit ezen az éjszakán el kellett engedjek. Ez a riadt, ártatlan kislány, aki voltam búcsút intett a szerelmes asszonynak, aki lettem. Ha választani kellett volna, százszor és százszor is újra azon önmagamat választom, akivé váltam azon az éjszakán. De tudod az elvesztett dolgokat mi, nők mindig megsiratjuk. Ez így van rendjén.