Amikor éjjel...

Telihold van.
Az áldozat sikoltozott, ahogy csak a torkán kifért, de a boszorkány akkor is kitépte a szívét. A váratlan némaságba csak az üst alatt ropogó parázs izzott fel. Karmos ujjaival letisztította a szervet és az ég felé nyújtva kántálni kezdett. Körkörös lépéseket téve a fortyogó edény előtt még hangosabban kiáltotta átkait a mennyek lakói felé.
Míg nem a benne lévő forró kátrány-szerű főzetbe dobva a szívet, az tejfehér színű változott. Benne meglátta azt, a mindig is keresett, és amire egésze életében vágyott.
Sátáni kacaj rengette meg a sötét erdőt.

- Hallottál valamit? – nézett körbe, mire társa váratlanul a tarkójára vágott és idegesen suttogni kezdett.
- Igen, azt, ha nem fogd be a szádat, akkor elijesztjük a nap fogását. – a sikátorból kinézett és meglátva, amire vártak győzedelmes vigyor ült ki az arcán.
Jelzett a cinkosának a kezével és együtt kilépve az árnyak közül megállították az alacsony kapucnis járókelőt.
- Sajnos ez nem a te szerencse napod. – fejével egy kis bólintással társát az illető mögé küldte, így akadályozva meg bármiféle szökésben. – De ami nem jó másnak, az jó lesz nekünk. – a zsebéből egy rugókést elővéve, gyorsan megvillantotta pengéjét, melyet a gyanútlan kapucnis meglátva azonnal hátrálni kezdett.
De nem sokáig jutott, mert a másik megragadva a karját hátra rántotta és egy lányos nyögés tört fel belőle. A két rabló ezen meglepődve összenéztek, majd azon nyomban hangos röhögésbe kezdtek. A késes alak a könnyeit letörölve fordult vissza a gyanútlan lány felé.
- Kislány neked még nem mondták, hogy késő éjjel teliholdkor mindenféle sötét alak mászkál az utcán? – újabb nevetés harsant fel közöttük, közben a lány rájuk sem figyelve megpróbált kiszabadulni a szorításból.
Melynek az lett vége, hogy a karját még erősebben szorították a hátához, mire a kapucni alól pár csepp könny látszott lefolyni.
- Anyukámat akarom! – kiáltotta, a kés pedig megállva a sötétben lévő arcánál, azon nyomban elhalkult.
- Jó kislány. – elmosolyodott és a keze megindult a felsőn lévő zseb felé. – Csak semmi hirtelen mozdulat drágám vagy a barátom eltöri a kezedet. – de mire elérte volna a kapucni megmozdult az ujjai felé.
Egy csonttörő harapás hallatszott, melynek folytán a rabló élesen felkiáltva elhúzta a karját onnan.
- Te kis nyo… - elhűlve nézte, hogy a kezéből nem maradt más, mint egy csonk, melyből megállíthatatlanul spriccelt a vér.
A még épp kezével megszorította a kést.
- Most meghalsz te nyavalyás dög! – sziszegte a fogai között és döbbenten vette észre társát a földön fekve.
- Ne most henyélj te marha. – rúgta meg a cipőjét és közelebb lépve, szólni sem bírt a rémülettől, amit látott.
A partnerének nem volt meg a feje, ahol lennie kellett volna, ott most vénák halmából ömlött a vér az aszfaltra. Kezét a hasára téve előrehajolt és kiadta magából, ami a gyomrában volt. Aztán lassan visszaegyenesedett, mire valahonnan a közelből cuppogó hangokra lett figyelmes.
- Hol vagy te kis szörnyeteg?! – üvöltötte, mire gyerekes kacaj ütötte meg a fülét, melytől kirázta a hideg.
- A barátod nagyon finom volt ám. – kis lépéseket hallva megfordult, a késsel pedig előre szúrt.
De nem volt ott semmi más csak egy kuka. Ezt látva egy kissé megnyugodott, de amikor meg akart fordulni éles fogakat érzett meg a másik kezén is. Leejtette a kést és jajkiáltása közepette le akarta rázni magáról a kislányt, viszont az csak még jobban beleharapott.
Majd egy törés hallatszott, ahogy az inak feladták a küzdelmet és az ujjai elvesztek a kapucni alatt. Tétlenül lerogyott, az arca falfehér volt a gyors vérveszteségtől és figyelte, ahogy az a valami nyalta le az ujjáról a vért. A nagy dulakodás közepette lekerült róla a csuklya.
Hosszú szőke haja volt, melynek, tincseinek vége most vörösre volt mázolva. Elvigyorodott és közelebb ment hozzá. Kék szemei, mint maga az óceán, tűhegyes fogai, pedig mint több ezer kés csillogtak a holdfényben.
- Ami nem jó neked, az jó lesz nekem. – kuncogott a lányka és végigsimított a rémült arcon. – Segítesz megkeresni az anyukámat? – a rablónak válaszolnia sem volt az ideje, mert a kislány azon nyomban leharapta a fejét.
A testeket nagy nehezen bevonszolta a sikátorba, hogy ne legyen szem előtt senkinek, amikor újabb közeledő lépéseket hallott meg. A kapucnit a fejére tette és hangosan sírni kezdett. De még a könnyeinek potyogása sem némíthatta el az örökké korgó hasát.

A férfi megállt és nyakát előre nyújtva beleszagolt a levegőbe. Vért érzett meg a közelből. A fémes íz megtöltve az orrát, azon nyomban a földre vetette magát és élesen felkiáltott. A csontjai összetörtek, a szíve hevesebben kalapált, mint valaha, a bőre pedig megnyúlt és szőrösödni kezdett. A szemének írisze nagyobbá és vadabbá alakult. A végtagjai megnyúltak, ahogy fogai is élesebbé, állatiasabbá váltak.
Az emberi hang elenyészve egy farkas vonyítása törte meg a hold sütötte éjjelt. Fejét előre szegezve újra beleszimatolt a sötétbe. Nyelvével megnyalta a pofáját, tudta, hogy pár méterre a fák között találja meg a zsákmányát.
Már csak az volt a kérdés, hogy ez is megpróbál-e elfutni előle, mint legutóbbi vagy most vacsora előtt nem lesz játék. Bevetette magát fák sűrűjébe, és ahogy egyre közelebbről érezte a szagot, annál gyorsabban közeledett felé. A holdfény alkotta fehér fátylát az erdőnek, hamarosan bíborra mázolták a sikolyok.

- Hapci! – tüsszentett egy nagyot a nő, majd még jó sokszor.
A mellette lévő férfi segítség kérően átnyújtott neki egy zsebkendőt, amikor kezdett alábbhagyni.
- Köszi. – kifújta az orrát, de még utána is úgy érezte, hogy még nem egészen van túl a nehezén. – Bocs, hogy megkérdezem, de nincs véletlenül egy kutyád? – a férfi szája kínos mosolyra nyúlt, melyről egyből le tudta olvasni a választ.
- Csaknem allergiás vagy rájuk? – a hölgy most már a zsebéből vett elő egyet és ismételte meg a fújást.
Aztán a koszos papírt begyűrte a nadrágjába, miközben érezte, hogy az orra végre kezd kitisztulni. Amikor partnere felé fordult, rájött, hogy pár méterrel távolabb áll most már tőle.
Pedig nem így akarta tervezni az este végét, gondolta magában és megpróbálta még megmenteni a menthetőt.
- Nézd, én… - idegesen kereste a megfelelő szót, amely az úr figyelmét sem kerülte el, mire végre kinyögte. – nagyon kedvellek. – a kezeik találkoztak és a köztük lévő távolság újra kezdett lecsökkenni.
- Nem szeretném, ha ez… - még végig sem mondta, amikor a nő gyorsan közbevágott.
- Nincs gond. - a férfi felé fordult. – Majd beveszem az allergia gyógyszerem. Már rég nem volt szükségesem rá, de még valahol biztos meg van. Azt hiszem. –  közben az ujjaik szorosabban fonódtak össze.
A lépéseik lassan elhaltak, ahogy megérkeztek a nő lakása elé.
- Akkor feljössz? – a férfi egy kissé meglepődött, de azon nyomban el is mosolyodott a kérdés hallatán.
- Miért is ne. – és már hajolt volna, hogy megcsókolja, amikor a hölgy a kezét felemelve megállította benne.
- Ne értsd félre, de előbb bevenném a gyógyszert, mielőtt még újabb tüsszögő roham törne rám, ami pedig e közben. – az ujjával mutatva kettőjük között. – Nem igazán szexi. – a másik megértően bólintott egyet, miközben a nő a táskájában keresni kezdte a kulcsait.
- Tudod, nem igazán szoktam ilyet tenni az első randin. – a keze megállt és felnézve a szemük találkozott. – De azt hiszem, miattad kivételt teszek. –a bók hallatán még nagyobb mosoly gyúlt ki a férfi arcán, amire már is reagálni akart, de a hölgy folytatta is tovább.
- Egy kicsit izgulok is, mert a háziállataim nem nagyon szeretik az idegeneket. – mélyebbre túrt benne és látszott rajta, hogy egyre idegesebb lesz. – Főleg ilyenkor teliholdkor a legrosszabb. De azt hiszem téged nagyon is… A fenébe! – felnézett és magában vissza próbált emlékezni, hogy hova is rakhatta.
- Nem hagytad véletlenül… - már kezdte volna a férfi, amikor felkiáltott
- Meg van! A zsebemben volt. – kitapogatta mindkettőt a nadrágján, majd a szája kikerekedett a döbbenettől.
- Mi a baj?
Az ajka lassan formálta a szavakat, szinte már csak suttogta.
- Amikor kivettem a zsebkendőt, akkor eshetett ki belőle.– rohanni kezdett, a partnere már követte volna, mire a hölgy megkérte, hogy várja meg itt.
- Semmi baj nem lesz. – nyugtatta meg, de látva, hogy a férfi hajthatatlan egy gyors csókot, nyomot a szájára. – Szeretném még ezt folytatni. – a cipőjének kopogását hallgatta, miközben arra gondolt, milyen jól alakult is az este.
Eltelt pár perc, a csend pedig egyre zavaróbbá vált. Míg végül elindult a járdán, amikor meghallotta a nő sikolyát. Azonnal szaladni kezdett a hang irányába, majd az útjában meglátta a táskáját és annak tartalmát az aszfalton. Körbenézett, már a mobiljáért nyúlt volna, amikor meghallotta, ahogy megmozdult a közeli csatornafedél. Leemelte a tetejét és már is elkezdett lemászni a létrán. Minél lejjebb került annál nehezebben tudott lélegezni a szagok miatt. Leérve azon nyomban bele lépett a szennyvízbe, de még azzal sem törődve elkezdte a nevét kiáltani a nőnek.
Nem tudja mennyi ideig mehetett a járatokban, de a levegő egyre fojtogatóbb volt és többször is rájött a köhögés. A falak mentén végig döglött patkányok hevertek, fölöttük pedig hatalmas karmolás nyomok voltak. Meg akarta volna közelebbről is nézni, amikor meghallotta újból a kiáltását. Befordult egy elágálásnál, majd egy lebomlott fal törmelékei között talált rá. A nő a földön feküdt, ruhája szét volt szaggatva, sminkje teljesen le volt folyt az arcán, amikor pedig meglátta a férfit azon nyomban a karjába rohant.
- Istenem, de jó, hogy itt vagy! – a teste megremegett a feltörő könnyektől és úgy nyögte ki a szavakat. – Azaz izé… lehúzott ide… aztán meg… - még szorosabban ölelte át.
- Semmi baj, most már itt vagyok. Meg foglak védeni tőle. – elkezdte lassan kivinni, miközben a vállába kapaszkodott.
Mentek egy darabig, mire a hölgy hirtelen megbotlott és elesett. A férfi már a kezét nyújtotta neki, amikor a mozdulat abbamaradt, ahogy ő is a földre esve fájdalmasan felkiáltott.
Hátranézett és egy óriási krokodil szájában volt a lába, ami legalábbis még arra emlékeztette. A még éppel rugdosni kezdte az állat fejét, hívta a nőt, hogy segítsen, amikor az árnyak közül előbukkant egy újabb krokodil. Még mielőtt arrébb gurult volna a vadállat bekapta a kezét és erőteljesen elkezdte maga felé húzni, melyet a lábánál is érzett. A férfi sírt, könyörgött, hogy valaki segítsen rajta, miközben érezte, ahogy az izmai elkezdtek megnyúlni és elszakadni a testében.
- Oh, látom megismerkedtél a kedvenceimmel. – a nő odalépett az egyik állathoz és végigsimított a pikkelyes hátán. – Szeretnek játszani az ételükkel. – már elindult volna kifelé, amikor a férfi utána kiáltott.
- Te beteg ringyó! Ez nem fogod… - egy harmadik bukkant elő, mely egyenesen az arcát vette célba és éles fogaival megragadva letépte az egészet.
Pillanatokon belül háromfelé tépték a testét, melyet behúzva a sötétbe újra csendes lett a csatorna. A nő halkan fütyörészve haladt az alagutakban, miközben arra gondolt, hogy mi lenne, ha a következő alkalommal csak a szex után mutatná be a kedvenceinek a legújabb barátját. Kezével csak legyintve egyet a gondolatra felmászott a létrán.
- Jó éjt drágáim! – kiáltotta le, a holdfény pedig beragyogtatta a lent hullámzó szennyvizet
Majd újra sötétségbe borult, ahogy visszatette rá a csatornafedelet.

Felültem az ágyban és még mielőtt elfelejteném odamentem az asztalomhoz, elővettem egy papírt, míg nem helyette inkább bekapcsoltam a gépet. Miközben várakoztam a paplan üres oldalát figyeltem, azon merengve, hogy hol lehet ilyen későn. Az orromat megint megcsapta az a kellemetlen szag, ami már napok óta lefolyókból száll fel. Azt mondták, hogy a közeli csatornával lehet valami gond és hamar meg fogják oldani, ehelyett napok óta bűzben kell élnünk. A sötét szobát betöltve a képernyő fénye, azon nyomban leültem és megnyitva a szövegszerkesztőt írni kezdtem.
Nem volt semmi épp kéz láb ötlet, inkább egy olyan esemény láncolat, ami különböző cselekmények összefonódásaként bontakozódik ki egyetlen egy környezeti adottság segítségével, ami számomra éppen a telihold volt. Megállás nélkül ütöttem a billentyűzetet, már túl voltam a banyán, a kannibál kislányon, a vérfarkason és a krokodil kedvenceken. De akartam még valamit, valami, ami megadja a lezárását vagy éppen annak az ellenkezőjét a műnek. A gondolataimba merülve meghallottam, ahogy kint a padló megreccsent. A székemmel hátra fordultam és ki kiáltottam.
- Hahó, van ott valaki? Szívem, ha te vagy az, akkor ne játssz velem. – válasz nem érkezve visszafordultam a képernyő felé.
Miközben az ajtóm hangtalanul kinyílt és valaki nesztelenül mögém lopakodott.
- Valami még hiányzik. De micsoda? – a könyökömet az asztalra téve belemarkoltam a hajamba és vártam, hogy ha hangosan kimondom majd jönni fog az ihlet.
A sötétségből egy penge csillant meg a számítógép fényében, mely egyre közeledett felém.
- Mit szólnál egy gyilkossághoz. – meghallottam a fülemnél a suttogást és még mielőtt megfordulhattam volna a nyakamhoz tolta a kés hegyét. – Azt akarom, hogy te is átérezd. – finoman végig húzta a bőrömön egészen az államig, majd onnan az arcomat súrolta végig.
Képtelen voltam megszólalni, tudtam, ha egy nyikkanást is teszek, akkor mindennek vége.
- Szóval? –az ajkával végigsimított a fülcimpámon, majd lassan elkezdte csókolni. – Kíváncsi vagy, hogyan csináltam? – elmosolyodtam és felé fordulva megcsókoltam.
- Minden egyes részletére. – már elkezdte volna mondani, amikor felállva a székből elhallgattam a számmal. – De előbb. – az ágyhoz vezettem és ledöntve rá lehámoztam róla a véres ruhadarabjait, aztán mellé bújtam.
Az ablakomból már nem látszódott a teli hold képe.
Mégis, ahogy átöltem, hallgattam a finom, megnyugtató lélegzését, úgy éreztem ez a mai este nagyon különleges volt.