A vágyak labirintusa(3.rész)

A fürdés utáni pánikot próbáltam levezetni egy kis zenehallgatással majd próbáltam tanulni a holnapi Angol éveleji dolgozatra de valahogy mindig sikerült másról ábrándozni.
Este bonyolult dolgok kavaroktak a fejemben. Jogosan teszem fel magamnak a kérdést, hogy vajon meleg vagyok-e vagy még is mi a fene történik velem.
Másnap reggel félve mentem be az iskolába. Egyrészről féltem az angol dolgozat miatt, másrészt pedig a találkozástól. Arról nem is beszélve, hogy két egész óránk lesz vele. Az óra kezdete elött befaltam a szendvicsemet és a sport szeletemet. Na, most már bármi jöhet. Tele hassal minden szebb. - mosolyogtam magamban.
Becsöngettek ...
Gyomorgörccsel sétáltam be a terembe majd leültem. Robert 5 perc késéssel sietett be az órára és köszöntve mindenkit leült.
- Kezdjünk is neki fiatalok, papírt tollat elő!
- Nem lehetne holnap Tanár Úr? - szólt közbe az egyik osztálytársam.
- Mára ígértem. Essünk neki mert következő órán ki is javítsuk. - Mondta szelíden de utasítóan.
Mindenki elővett egy tollat, bár volt aki mástól kért. Vártuk a kérdéseket.
A szemeim csak úgy kerekedtek miközben diktálta. Talán az ötödik kérdésnél tartottunk mikor Robert hirtelen elkezdte simogatni a nyakát. Talán elaludta. szívesen érezném újra az érintését. Teljesen elvonta a figyelmemet a mozdulatai. Csak úgy cikáztak a fejemben a gondolatok. Végig gondoltam, hogy mit csinálnánk ha most csak mi ketten lennénk itt. Eszeveszett melegség öntött el.
- Jaj ne, hány óra? - szólaltam fel kicsit hangosabban a kelleténél.
- Két perc múlva csöngetnek Álmos. Végeztél már? - nézett rám Robert kérdezően.
Lehajtottam a fejem. Tudtam, hogy most elrontottam. Még is meddig fog ez menni?  Feleslegesen kezdek bele írni valamit. Soha többet nem gondolkodhatok ilyeneket hogyha dolgozatot írok.
- Tollakat le. Az utolsó szedje össze őket és hozza ide. - Utasított minket.
Senki nem állt fel így zavaromban felálltam és elkezdtem összeszedni. Lassú léptekkel léptem oda Robert asztalához majd letettem közvetlen elé a papírokat.
- Jól sikerült? - mosolygott.
- Nem hiszem Tanár Úr. Ezt kicsit elrontottam.. vagyis nagyon. - Vallottam be kicsit szomorúan majd visszakullogtam a helyemre.
A szünetben nem mentem sehová. Csak bámulva magam elé hallgattam a tegnapi nap összeválogatott relaxációs zenéimet a telefonon.
- Hé Álmos, itt van a tanár. - Lökött meg az egyik padszomszédom.
Kikaptam a fülemből a vezetékeket és kikapcsoltam a zenét.
- Bátorkodtam megnézni a szünetben a dolgozatokat. Párat kivéve egész jól teljesítetteket.
Mindenkiből örömteli mosolygás tört elő.
- Szabad foglalkozás, addig én kijavítom. Csak ne hangoskodjatok. - mondta.
Újra bedugtam a fülemet és bámészkodtam az udvarra néző ablakon kifelé.
- Nos fiatalok, pár perc és vége az órának. Egyesével szólítok mindenkit.
Ebből baj lesz. Egyesével? Nem akarok újra a közelébe menni.
Nagyon lassan ment a sor. Egy ideje már kicsöngettek.
- Gyere már csak te maradtál. - szólt hátra.
Körülnéztem és teljesen zavarba jöttem attól, hogy már csak ketten vagyunk bent a tanteremben.
- Gyere bátran. Nem harapok. - mosolyodott el.
Felkapva a hátamra a táskámat elkezdtem felé sétálni.
- Mi a baj Álmos? Egy árva szót nem írtál a dolgozatodra. - nézett rám nagy szemekkel.
- Kicsit elbambultam óra közben. - Próbáltam menteni magam.
- Benned több van. Adok  neked egy lehetőséget de csak azért mert év eleje van. Szeretném ha ezzel nem élnél vissza a továbbiakban.
Meglepődötten néztem rá.
- Hány órád van még?
- Még három, Tanár Úr.
- Rendben, akkor  két óra múlva találkozunk a 11-es teremben. Addig olvasd át az anyagot.
Bólintottam majd halk léptekkel elkezdtem kisétálni a teremből, majd az ajtóban hirtelen visszafordultam.
- Köszönöm a lehetőséget.
- Na menj, mert a végén meggondolom magam, - mosolygott vissza rám.
Az utána eltelt két órában egyáltalán nem tudtam figyelni. Folyamatosan azon járt az eszem, hogy vajon más is lesz a teremben? Vajon ha ketten leszünk akkor mi fog történni? Féltem, hogy végig zavarban leszek. Bizonyítanom kell ha már megadta ezt a lehetőséget. Gyorsan elővettem az utolsó órán az angol könyvemet és rendületlenül magoltam az anyagot.
Zavarodottan kaptam össze a könyveimet a csengetést hallva.
Remegő kézzel nyitottam be a 11-es terembe. Robert már ott ült egyedül a terembe valami dolgozatokat javítva.
Köhintettem egyet.
- Ó Álmos. Fáradj beljebb. Remélem tanultál.
Majdnem elájultam a mosolyától. Hogy lehet valakinek ilyen szép és csábos mosolya?
- Igen, azt hiszem most már sikerülni fog Tanár Úr. - dadogva próbáltam elmondani.
- Helyes, gyere, ülj le mellém. - folytatta a mosolygást.
Megőrít. Most mit fogok csinálni? Teljesen megőrülök érte.
Leültem mellé majd vártam, hogy elmondja a kérdéseket.
- Ne légy már ennyire zavarban. Szinte már remegsz. Ennyire fontos neked ez a dolgozat?
- Bocsánat, most már figyelek. Minden rendben. - próbáltam mosolyogni.
Próbáltam tartani a tempót ám bevallom néha elkalandozott a szemem a testére.
- Nos, ezek lennének a kérdések. Most oldd meg őket, aztán átnézzük egymást.
Bólogattam majd nekiálltam a kérdéseknek. Nem is voltak olyan nehezek. Elég gyorsan megoldva őket letéve a tollat, odatoltam Robert elé a papírt.
- Készen vagyok. - büszkeség töltött el.
Végre sikerült.
Szorgosan pipálgatta a kérdéseimet majd felém nézett.
- Látod mondtam Én, hogy többre vagy képes. - Majd ismét megsimogatta a fejemet.
Végem van. Ismét elöntött a forróság. Nem bírtam kontrolálni magam. Egyszer csak a kezemet rátettem a combjára.
Robert zavarba jött.
- Na azért nem azt mondtam, hogy angol tanár is válhat belőle. - kacagott.
A kezemet ott tartottam.
- Kérem, ne haragudjon rám. Nem tudom mi történik velem.
Majd a mondandóm befejezésével megsimogattam a combját a másik kezemmel pedig automatikusan megcirógattam az arcát.
- Álmos? Még is mit művelsz? - Nézett rám nagy kerek szemekkel, de nem mozdult ki az érintésemből.
- Nem tudom, de kérem, próbáljon megérteni engem.
Majd egyre közelebb hajoltam a szájához.
- Kérlek.. - suttogtam halkan.
Robert meglepődésemre megfogta a székem karfáját és közelebb húzott magához. Megtörtént a katasztrófa.
Megcsókoltam.
Minden pocikám remegettem a vágytól. A szikrák csak úgy parázslottak körülöttünk. Robert hevesen játszott a nyelvemmel és szorította a vékony derekamat. Hangosan szuszogott.
Bekopogtak..
Abban a pillanatban szétugorva csúsztunk el egymástól.
- Robert, ha végeztél itt, kérlek nézz be az igazgatói szobába. Meg kéne valamit beszélnünk. - mondta az Igazgatónő.
Majd becsukta az ajtót.
Előjött újra a pánik. Zavartan kezdtem el felkapni a tollat és a táskámat de Robert megfogta a kezemet.
- Még is mit képzelsz magadról? Mi volt ez? - mérgesen nézett rám.
- Én.. én, nem tudom, ne haragudjon. - próbáltam menteni magam.
- Válaszolsz a kérdésemre! - egyre hangosabban mondta a szemembe.
- Sajnálom. - hajtottam le a fejem.
- Normális vagy? A tanárod vagyok! Még is hány éves vagy? 16? 17? Még nagykorú sem vagy. Rács mögé akarsz juttatni? - most már tényleg szikrázott a szeme.
- 17 éves vagyok, de kérem..
- Ne kéremezz itt nekem. Szedd össze a cuccaidat és takarodj haza. Még egyszer meg ne próbálj ilyet tenni és nagyon húzd össze magad az óráimon. - majd egy erős határozott mozdulattal meglökve elindultam az ajtó felé.
Szégyelltem magam. Komolyan, hogy tehettem ilyet? Most mi lesz? Örökre megutált? Kijutva az iskolából egészen hazáig futottam. Berohantam a szobába és egy határozott mozdulattal az ágyra ugrottam arccal a párnának.
Bevallom, sírtam. Nagyon sírtam.