A Tűzfüggönyben

Ott ültem az ablakban, amikor rossz kedvem volt.
A fejemet az ablaknak támasztottam, és kifelé bámultam. Kint egyre jobban fodrozódtak az esőfelhők, tornyosultak kilométer magasan. A panelházzal szemben, egy kis játszótér bomladozott, ma már egy gyerek sem töltötte itt a szabadidejét. A hinták rozsdától vöröslöttek, egy gyenge széltől is megnyikordultak, a mászókákról lepattogzott a festék, a kis szökőkútból már évtizedek óta nem folyt semmi. Ez egy lebontásra ítélt játszótér volt, ehhez semmi kétség. A fű, már csak hamvaiban létezett, mindenhol gaz nőtt, még a csúszda tetején is, ami mellesleg be volt szakadva, valami huligán átdobta egy kővel.

Utáltam itt lakni, nemrég költöztünk ide, mert anyu, csak itt kapott munkát. Egy szegény család 7. gyerekeként láttam meg a napvilágot 90 januárjában, aznap vihar tombolt. Már nem jártam iskolába, már vagy 1 éve nem, de a szüleimet nem érdekelte, volt nekik ezer más bajuk. Ma nem volt itthon senki, csak én, az egyik bátyám, aki még néha belátogatott hozzánk, a halálán volt, anya hozzá ment, hogy vele legyen az utolsó perceiben.
Az orvosok szerint valami fura baja volt, valami gyógyíthatatlan, de én a sok üveg alkoholra tippeltem, ami elfogyasztott életében.
Elitta a máját, hát igen, sok emberrel megesik, hogy az alkohol csapdájában ragad, és nem tud kiszállni.

De ez nem számít, egyáltalán nem érdekel a bátyám, tőlem akár fel is akaszthatta magát. A többi bátyám, és nővéreimről csak keveset tudtam, de őszintén egyik sem érdekelt. Valami nagy kurva lett Berlinben a Kata, és a Tibi, a legidősebb bátyám futtatta.
Halványan elmosolyodtam ezen az abszurd helyzeten, ezen a durva, és kegyetlen helyzeten, de ez sem érdekelt igazán, figyelmemet a felhőknek szenteltem.
Egyre jobban fodrozódtak, gyűltek, majd egyszer csak megérkezett a szél, az előhírnök.
Berezegtette az ablakot, ahogy nekivágódott, majd eltűnt a fellegekben, melyből hamarosan várható volt a csapadék.

Egy pillanatra hátranéztem a szobában, és még jobban elkeseredtem: egy foszladozó kanapé hevert az egyik sarokban törött lábbal állt még egy nagy asztal a másik sarokban. A vékony szőnyeget a penész ette meg, egy döglött csótány hevert kiterült lábakkal a fal mellett. Valószínűleg a szétszakadt tapéta mögül mászott elő, ugyanis az egyik sarokban folydogált, szép halkan a strang.
Hetente egyszer elárasztotta a szobát a szennyvíz, ezért egy kicsit büdös volt. Ha tehettem, inkább ébren maradtam, és az ablakban ücsörögtem, nem szerettem itt aludni. A falak szinte suttogtak, hozzám beszéltek, ki tudja, miket mondtak egymásnak, de nem kértem belőle. Ha már nagyon álmos voltam, akkor gyorsan eltámolyogtam a kanapéhoz, és összehúzott testel, összegömbölyödve próbáltam meg aludni.
Visszafordultam az ablak felé, és megakadt a szemem egy ponton:
Egy magas alak vágott át a halott játszótéren, megkerülte a hintát, és fejét lehajtva eloldalgott a beszakadt csúszda alatt. Ilyen messziről még nem láttam tisztán, de ahogy közelebb jött meg tudtam figyelni fekete, zsíros haját, karvaj orrát, hosszú földet söprő, fekete kabátját. Átgázolt a gazon, és egyre csak jött, a panel felé. Közelebb húzódtam az ablakhoz, és még jobban szemügyre vettem a férfit. Egy nagy sebhely húzódott végig a bal arcán, olyan fekete szeme volt, mint a hollónak, és pengevékony szája.
A szél még egyszer megrezgette az ablakot, és ezzel kezdetét vette egy folyamat: a csapadékhullás.

Az eső hirtelen jött, és eszeveszett iramban hullott az égből.
Hatalmas cseppek estek a betonra, mely egy jó darabon húzódott a kapu előtt, egészen az útig, melyen ebben a pillanatban is autók tucatjai robogtak, bele a szürkeségbe.
Áram már rég nem volt a lakásban, ezért észre se vettem, hogy az egész panelben elment. Kigyúltak a lámpák az utcákban, én is láttam egyet, szembe a kisállat-kereskedésnél is volt egy, de amint felgyúlt, ki is ment belőle a fény. Elnyelte a sötétség.
A játszótéren a kopott, rozsdás hinták kilengtek az erős széltől, az eső egyenletesen dobolt a csúszdán.

A férfi pedig csak állt ott, szemével megcélozva engem. Az erő kiszállt a tagjaimból, már amennyi volt bennük (ugyanis 2 napja nem ettem), és lerogytam a párkányra. Nem tudtam elszakítani tőle a tekintetemet, csak néztem, abba a borús, fekete szemébe, miközben odakint az eső, ha lehet még jobban belekezdett.
Kicsit balra, volt egy nagy bükkfa, a játszótér mellet, közel az úthoz. Nagyon régi fa volt már, nyáron nem egyszer rajta töltöttem az éjszakát, igaz, néhány ágát letörtem, mikor felkapaszkodtam rá, de nem számított. Bármit elkövettem volna, csak ne kelljen otthon aludnom, abban a piszokban.
Most a szél tördelte le az ágait, először csak a kisebbek estek áldozatul az ítéletidőnek, de aztán egy nagyobbacska ág is recsegve - ropogva elvált a fától, és leesett a földre, a mocsokba.

Roppant felhők kavarták a kisebbeket, majd keveredtek össze, hogy aztán egy villám is kivágódjon belőlük. Éles fénye egy pillanatra elvakított, majd be kellett fognom a fülem, mert a mennydörgés rázta meg az eget.
Körülnéztem, és elszörnyedve néztem a fa maradványait.
Narancsszín vágott az éjszakába, ahogy a fa kigyulladt, hiába volt az eső, felperzselte az egész fát. A villámlás kettévágta a törzset, így az, két darabban lángolt a szürke ég alatt.
A férfi, továbbra is csak engem nézett, oda se fordult, hogy megnézze a roncsot, vagy elszaladjon, ugyanis a villámlás akár belé is csaphatott.
A szél belekapott a kabátjába, és cibálta, mint egy cápa az áldozatát, de a férfi meg sem mozdult. Tekintetemmel már kerestem is a tűzoltókat, akik majd eloltják a tüzet, de nem hallottam egy árva szirénát sem.
Senki nem ment arra, hogy elkezdje locsolni, nehogy belekapjon a játszótérbe, senki nem telefonált, senki nem kiabált, jajveszékelt.
Kint a férfi teljesen egyedül volt.

A szél most már irtózatos erővel fújt, szemetet sodort be a játszótérre, majd onnan neki a panelnek. Egy kólásüveg csapódott neki az ablaknak, én meg elkáromkodtam magam, és leesetem a párkányról.
Az ablak nagy robajjal betört, kisebb üvegcserepek hadát zúdítva a fejemre, a szél bejött a szobába, és felkavart mindent.
Meg próbáltam feltápászkodni, de többször is elcsúsztam, mire felálltam, már több helyen is elvágtam magam.

Kint megint villámlott, és nyomába dörgött az ég, én meg elkiáltottam magam. Valakinek jönnie kell segíteni, egy szomszéd, anya, vagy valakinek, akárkinek!
Odatámolyogtam az ablakhoz, de közben beleléptem egy üvegszilánkba. Megint felordítottam, de sikerült felpattannom az ablakpárkányra, és megnézni, mi van odakint.
A férfi ugyan ott állt, továbbra is engem nézett, fekete szeme parázslott héjában, mikor a fáról a tűz átterjedt a játszótérre, belekapott a gazba, és végigkúszott a csúszdáig. Másodpercek alatt felfutott az egész építményre, és elnyelte azt.
Újra villámlott, de ez messze volt a játszótértől, az eső csak esett, kínkeserves próbálkozás volt ez, a tűz eloltására, hisz az egyre csak terjedt. Már beborította a hintát, és átgázolt a gazon, egyenesen felém jött, a panel felé, a férfi felé!
Kiáltani akartam, hogy menjen onnan, de csak egy elhalt nyögést sikerült kipréselnem a számon, akármennyire igyekeztem volna ordibálni, akkor se hallotta volna meg.
A tűz szépen lassan beborította a férfit, először a ruhájára futott fel, majd a hajába kapott bele, de ő csak állt ott, és rám nézett! A szemünk most megint összekapcsolódott, felordítottam a fejembe nyilalló fájdalomtól, de álltam a tekintetét. Éreztem a forróságot, szinte perzselte az arcomat, de nem szakítottam meg a szemkontaktust.
A tűz körbevette a férfit, belebújt a cipőjébe, nadrágjába, a szemébe, majd egy vörös villanásra, elzárta őt a véres lángfüggöny!

Óvatosan kinyitottam a szemem, és körbenéztem.
Még mindig az ablakpárkányon ültem, vártam, hogy a meleg meglegyintse az arcomat, de nem történt semmi, a szél sem fújt.
Felnéztem az ablakra: az, teljesen épp volt, igaz, koszos volt, de egy repedés, annyi sem látszott rajta. Megráztam a fejem, és kinéztem az ablakon.
Szemem a férfit kereste, de sehol nem volt, a szél sem süvített, és az eső sem esett. A fára esett a pillantásom, és meglepetten vettem észre, hogy semmi baja. Egy ága sem tört le.
Felsóhajtottam, és megfordultam, tekintetem végigpásztázta a szobát, és felmordultam:
- Bezzeg itt semmi nem változott.
Halványan elmosolyodtam, majd visszafordultam az ablakhoz, és nekitámasztottam a fejem:
- Ott ültem az ablakban, amikor rossz kedvem volt…
Elnevettem magam, és tovább bámultam ki az ablakon.