A hetvenöt fős páncélba öltözött lóháton poroszkáló martalóc csapat céltudatosan nyomult előre Tenoctiklán felé. A tengerparttól a főváros felé tartó út diadalmenetként folyt. A konkvisztádorok meglepetten látták, hogy a kontinensnyi ország lakosai hódolattal, vegyes bámulattal üdvözlik, és ajándékokkal halmozzák el őket. Hírüket kengyelfutók vitték, az élő isten, Montezúma udvarába: „… visszajött hozzánk a Tollaskígyót!” - jelentették uruknak. Montezúma a fenyegető hír hallatára összehívta főpapjait.
A főpapok veszélyt sejtve, aggódva gyülekeztek a Kihallgatási Teremben. Aztán kinyílt az aranyborítású ajtó, s aranyozott hordszékén két főnemes behozta és a ketzálmadár tollával ékesített tollkoronát viselő Montezumát hordszékestől az áldozati oltárra, helyezte. A feszült légkörben egy légy zümmögését is meglehetett volna hallani. Montezúma törte meg a döbbenet visszafojtott csendjét.
- Hű főpapjaim, ütött a végzet órája! Össze kell szednünk minden tudásunkat, tapasztalatunkat, hogy ennek a kihívásnak meg tudjunk felelni. Nem más a tét, mint a létezésünk megkérdőjelezése. Ugyanis, ha amint évszázadok óta visszavártuk, s valóban a Qeatzkoatl (Tollaskígyó isten) tért vissza hozzánk, vissza kell neki adnunk az általunk gyakorolt hatalmat. Le, kell mondanunk tisztségünkről. Ha, viszont szélhámosok trükkéről van szó, akkor azonnal meg kell semmisíteni, írmagjukat is kiirtani a csalóknak. Várom a tanácsaitokat.
A főpapok zavartan tekingettek egymásra és sűrű pislogásukkal, égre emelt tekinteteikkel fentről vártak segítséget. A tanácstalan csendet Kukulkán fővezér a hadsereg főparancsnoka belépése törte meg. Az ajtónállókat félresöpörve lépett be a tanácsterembe és féltérdre ereszkedve Montezúma előtt imigyen szólt.
- Nagyúr, kinek lábnyomá
- Fenséges Úr! A Yucatán népei. Leigázott vazallusaink, seregekkel megsegítve a Tollaskígyó Istenséget, tömegesen tódulnak keresztet formáló zászlaja alá. Húszezernyi lázadó kíséretében Tenoctiklánba tart a Tollaskígyó. Kérdésem: verjük-e szét őket, amíg nem késő, vagy pedig várjuk, meg míg a város falai alá érnek és tárgyaljuk a trónkövetelővel.
– Várom a tanácsaitokat-szólott a nagy Montezúma főpapjaihoz.
Kayaktoky a főpapok doyenje így szólt.
- Legfenségesebb urunk, a Qetzkoatl fia. Mi, neked fogadtunk örök hűséget, igy hát ismeretlenül ne hódoljunk be annak, aki Tollaskígyónak nevezi magát. Várjuk, meg míg falaink alá érnek és szűk kíséretével fogadjuk, faggassuk ki, ki csoda ő és mit akar?
Tegyünk próbát véle, hogy, valóban ő-e a Tollaskígyó, akinek vallja magát! - szólt a vitába Zörtökmukly fő ceremónia mester, a szívek kivágásáért felelős főpap.
-Szerény véleményem szerint, ha ő az, akinek vallja magát, át kell adnunk neki a hatalmat-szólalt meg az Etikai Bizottság elnöke az agg Marfalszakty Zukuru.
Kukulkán a vélemények meghallgatása után Montezumára tekintett és tőle várta a parancsot. Montezúma kérdőn tekintett főparancsnokára.
- Kukulkán, benned van minden reményünk, mit tegyünk, hát?
– Fenséges Úr, a Tollaskígyónak tartott égi küldöttet, kíséretével együtt be kell csalni Tenoctiklánba, és azonnal lemészárolni őket! Szíveiket kitépve a Napistennek feláldozni őket mielőtt szóhoz jutnának.
- Ez etikátlan, vette ellen Marfalszakty főideológus és etikus. - Meg kell adni nekik az esélyt igazuk bebizonyítására.
- Uram, ha esélyt adunk nekik, akkor nekünk befellegzett-tárta szét kétségbeesetten karjait Kukulkán. Montezúma meghallgatván az érveket és ellenérveket, megdönthetetlennek hit hatalmának tudatában dölyfösen így szólt.
- Meghallgatjuk, vendégül látjuk, elhalmozzuk gazdag ajándékokkal, majd jó utat kívánva, kitessékeljük őket a városból, az országból. Igy döntöttem. Bocsájtsátok elém a küldöttséget!
A páncélozott lovakon ülő, dárdákkal, kardokkal felszerelt páncélos lovagokból álló küldöttség, élén Cortéssal végigvonult a hosszú fehér zúzalékkővel telehintett sétaúton és megálltak Montezúmával szemben. Montezúma intett, hogy lépjen elé a Cortés kíséretében lévő zapoték tolmács. A tolmács felérkezve máris közvetítette az élő isten szavait Cortésnek.
- Jer, ide mellém idegen, hisz Te is isten vagy!
- Cortés fekete lován előreugratott és fellépkedett a lépcsőkön. Megállt Montezúma trónja mellett. Mivel a jaguár trón két méter magasan állt, így egy szintre kerültek. Montezúma jelt adott az ünnepség megkezdésére.
És elkezdődött a végzetes Fiesta. A labdatéren ledöngölték a fehér murvát, hogy sima legyen a küzdőtér. A Nap piramisának első szintjén körbefutó esőcsatornából vékony sugárban folydogált az összegyűjtött esővíz, hogy a peremen kialakított kőkígyó kitátott szájából csorogjon alá. A főpapok ünneplő patikban, fehér tollkoronával a fejükön állták körül, a vízsugarat. A pillanatot várták, a mikor a zeniten álló Nap megcsillan a vízsugárban. Ekkor veheti kezdetét a hét napos Fiesta.
A többi arénában közben folytak az áldozati játékok. A tribünön ülő felajzott tömeg előtt lent az arénában előre megkoreografált színjátékok folytak. A kábítószer átható illatában keveredő vérszagban elvegyült a tábori lacikonyhákon, rostélyon sütött fűszerezett emberhús fanyar illata. Merthogy itt már átcsapott kannibalizmusba a rítus.
A vérző tetemeket kiterítették a fehér oltárkőre és a még vonagló, vértől iszamós, rángatódzó kis testeket egyenként felhasítva, kitépték szíveiket. A még dobogó szíveket a vadul ejakuláló tömegbe vetették. A tetemeket pedig nyársra húzva izzó parázs fölött megsütötték. Végezve a sütéssel vad, fülsiketítő zene közepette, tizenkét ifjú vonult be, őket kiéheztetett leopárdok várták, akik szétmarcangolták testüket.
Ezután vad tolték és zapoték harcosokat eresztettek össze a vérgőztől megvadult leopárdokkal. Miután lemészárolták a leopárdokat, azték harcosok lepték el az arénát, és a zapoték,és tolték harcosoknak egyenként levágták fejeiket, hogy a szertartást végző segédek a palotát körbe kerítő ezer kőoszlop tetejére tűzzék őket trófeaként. Így készült a koponyák fala…
A nézősereg étvágya nemhogy csillapodott volna, nőttön nőtt. Hogy, a nézőközönség szomját oltsák, a lefejezettek vérét egy-egy korsóba felfogva fűszeres sóval elkeverve körbehordozták, és ezüst kupákban kínálták. A tombolás az egekig hatolt. Aztán a Nap a zenitre hágott. Megjelent fénye a vízsugáron, és elkezdődött a véget nem érő labdajáték. A három és fél kilós tömörgumi labdát csak lábbal, testtel, csípővel, vállal lehetett érinteni. Így kellett a lyukba juttatni.
A tömeg között fehér ruhában közlekedő szűzlányok és ifjak állandó mozgásban voltak. Sült húst és vért szolgáltak fel. Miután befejezték a felszolgálást a porondra, szólították őket. Vad erotikus, előre betanított táncokat lejtettek velük az érzelmeket felkorbácsoló zenére. Miután befejezték a produkciót, akkor vad totonák harcosok tódultak be és lemészárolva, kitépték a táncosok szíveit. Ezután a szakácsok megsütötték a vértől csöpögő testeket.
Így váltogatták egymást a műsorszámok és a tömeg egyre jobban felajzódott. Mikor elfogytak az aznapra kiszemelt ifjú áldozatok, akkor beengedték az arénába a rabul ejtett totonák és zapoték harcosokat, hogy előbb egyenként, majd csoportosan küzdjenek meg egymással. A végén mindannyian a nyárson végezték.
Mikor ezzel is felhagytak, akkor beengedték a vadállatokat, és az olmék rabszolgákat, majd összeeresztették őket. Miután kölcsönösen lemészárolták egymást, a szakácsok megsütötték az embereket is és az állatokat is. Így ment ez addig, amíg a Nap lebukni nem készült.
Amikor megjelent a Nap véres koronája, az oltárra vezették a feláldozandó ifjat. Ő volt hivatva a vérét adni a Napnak, hogy legyen energiája. Az esti áldozat mindig egy nemes ifjú volt. Így történt ez most is. A közönség soraiban cirkáló szertartásmesterek a legelőkelőbbnek látszó ifjak közül válogattak.
Cortés egy ideig elborzadva nézte a barbár Fiestát majd az alant álló keresztes zászlót tartó, és fehér ornátusba öltözött hittérítőhöz fordulva, intett neki, lépjen közelebb. A pap fellépkedett a platóra és szembeállva az uralkodóval a kezében szorongatott keresztet lóbálva átkokat szórt Montezúmára.
- Távozz tőle Sátán! Fejezzétek be ezt az istennek nem tetsző orgiát! Isten nevében parancsolom!-kiáltotta és meglóbálta füstölőjét Montezúma előtt. A tolmács fordította szavait. Montezúma elborzadt ekkora pimaszság láttán. Még, hogy valaki kétségbe meri vonni az ő isteni mivoltát és egy másik isten nevében, parancsolni akar neki! Intett és pribékjei máris vonszolták a papot a kivégző oltárra. Levetkőztették a rugkapálódzó férfiút, felhasították a mellkasát, kitépték a még dobogó szívét és egy tálon Cortés elé, vitték.
- Egyél belőle, ha isten vagy - biztatta Montezúma…
Ekkor szörnyű dolog történt Cortés intésére hetvenöt páncélos lovag iszonyú mészárlásba kezdett. Hétezer civilt és katonát öltek halomra. Montezumát egy kamrába zárták. Megígérte neki Cortés, ha a helységet megtölteti arannyal, szabadon engedi, de cserébe át kell adni a hatalmát Jézus Krisztus földi helytartójának: neki.
És Montezúma kiadta utolsó parancsát. Hét nap és hét éjjel hordták Mexico kincseit mire megtelt a kamra.
Az éj leple alatt négy sötét köpönyegbe burkolódzó alak osont Montezúma zárkájához. Kinyitották a zárka ajtaját. Montezúma megkönnyebbülten lépett ki hogy teleszívja tüdejét a szabadság friss levegőjével. Néhányat lépett előre a szabadság felé vivő úton, majd egy hurok feszült a nyakára. Megfojtotta az egyik katona, és a tetemet a várárokba hajította. Reggelre üresen találták a kincsekkel előző héten dugig töltött kamrát. Montezúmát pedig felhozták a várárokból.
A hittérítő pap holtában megkeresztelte. Cortés pedig álszent módon ünnepélyesen a majdan épülő főszékesegyház oltárának alapkövéül szolgáló szarkofágban temette el az önhitt tollkoronás pojácát, aki istennek képzelte magát. Tévedéséért életével fizetett. A gyászmisén méltatták a kereszténységnek tett szolgálatait, és megígérték, hogy gyilkosai el fogják nyerni méltó büntetésüket.
1519. Május 17-én Mexico új történelmi korszakába lépett: katolizált.
